Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Szeged
szegediek kénytelenek voltak visszatérni a nomadizálásra, pedig a kunok nomádélete Szeged kultúrája mellett már korszerűtlenül hatott. A renaissance-Szegeden az ősi halászélet is háttérbe szorul, de a hódoltság alatt új életre kel. Szeged népét gyakran nyomorgatják a törökök, a beözönlő délszláv népek, köztük Cserni Jovan hordái, továbbá kóbor katonák. Sokan elmenekülnek tehát szülővárosukból. A XVI. és XVII. században a felső Tiszán és mellékfolyóin mindenütt találkozunk szegedi halászokkal, akik különösen a gyalomnak voltak fölülmúlhatatlan mesterei.23 A hódoltság korabeli magyar források sokat beszélnek még a mezőszegedi darvászokról24 is. Szeged khász-birtok volt, azaz közvetlenül a szultánnak adózott. Ennek természetszerű következménye az lett, hogy lakossága felduzzadt, mert a környező helységek népe ide menekült a spáhik sanyargatásai elől. Kialakul az óriási kiterjedésű szegedi határ az alföldi városokra annyira jellemző nomád pásztorkodással. Szeged történetében, néprajzában a török 25 kor az, amelyben sok mindent nem látunk még tisztán. Ez jórészt a mi hibánk, mert a rendelkezésre álló forrásoknak, adatoknak tekintélyes része még kiadatlan. A felszabadulás után megindul az idegenek, németek, dalmátok, szerbek, bunyevácok, görögök és zsidók beözönlése a Palánkba, ugyanakkor a szegediek kirajzása a Délvidékre. A két népmozgalmi jelenség bizonyára szoros kapcsolatban van egymással, az összefüggés azonban még nem világos. A XVIII. század elején két emlegetett, de néprajzi szempontból még nem eléggé méltatott jelenség kötheti le a kutató figyelmét: a kun pusztákért folytatott küzdelem és a boszorkánypörök. Van egyéb tisztázni való is. A barokk kultúrának népies formáit a bevándorolt németek elhozzák ugyan Szegedre, de bizonyos tárgyi analógiák megállapításán kívül még nem tisztázott a szegedi magyarságra való hatása. Hasonlóképpen megrajzolatlan az idegenek beolvadásának folyamata is. A XVIII. század folyamán alakult ki Szegednek részben még ma is érzékelhető népi jellege és különül el városrészek szerint. Alsóváros ragaszkodik legtovább az ősi hagyományokhoz. Kern igen keveredik másik városrészbeliekkel, tart a halászat és állattenyésztés mellett, csak háziiparral foglalkozik. Lelki alakításában nagy szerepük van a ferenceseknek. Felsőváros magyarsága már mind biológiai, mind szellemi értelemben nagyarányú keveredésen megy keresztül. Halászgazdák, hajósok és mesteremberek, hajóácsok (superok), szűcsök, csizmadiák laknak itt. A bennszülött hivatalbéliek legnagyobb számban innen kerülnek ki. Mindkét városrész népét egészen különös kalmárérzék jellemzi. Hogy pedig a tiszamenti Szeged az Alföldnek és a Délvidéknek legelső közgazdasági empóriuma volt a XVIII. században, a földművelés is kezd újra föllendülni, sőt a dohánykertészettel és szőllőtelepítéssel belterjessé is válik. A Palánkban az idegenek: német iparosok, görög, szerb, zsidó boltosok laknak. Új városrész Rókus, az akkori ágról szakadtak települése. A XIX. század fordulójáról Duronies és Vedres ad igen érdekes és értékes felvilágosítást. Könnyűszerrel lehetne rekonstruálni belőlük az akkori Szeged néprajzi képét. Forradalmi változást okoz Szeged patriárkális életében a Tisza szabályozása, továbbá Szeged nagyvárossá fejlődése. A Tisza szabályozásával a vízenjárók, halászok, hajósok, hajóácsok, vízimolnárok túlnyomó része elveszti kenyerét. Feltűnik e jelenséggel kapcsolatban itt Szegeden is a kubikusok rendje, majd megindul a tanyákra való kirajzás. A földmívelés terjedésével vége szakad a régi pásztoréletnek és a vele sokban összefüggő betyárvilágnak. E letűnő életformák rajzával, Szegedet illetőleg, adósok vagyunk. Hasonlóképpen tartozunk néhány érdekes próbálkozás mellett is a szegedi tanyák néprajzával. Az 1879. évi árvíz Szeged néprajzában is döntő esemény, amelynek hullámai népkultúránk sok értékét magukkal sodorták és amelynek hatásai jelenünkre is kihatnak. Mondanivalónk még bőven akadna, de a kiszabott terjedelem megköti kezünket. Nem gondolhattunk befejezett portréra, az eredmények és feladatok felsorolásában. Szeged teljes néprajzi képének csak főbb vonásait rajzolhattuk meg sietős körvonalakkal, de a közöltek talán így is érdekesek, eredetiek és a további tanulmányozásra serkentőek. Jegyzetek és forrásművek: Bálint Sándor: Irodalomtörténeti tanulmányok. Szeged, 1935. 7—26. 11. 2 Nemes szabad királyi Szeged városa megnagyobbitandó tanácsháza talpkövének letétele alkalmatosságára készült versek. Pest, 1799. 3 A sivány homok használhatása. Szeged, 1825. 4 Koszorúk az Alföld vadvirágaiból T—II. Arad, 1877—78. Szeged népe I—III. Arad—Szeged, 1881, 1882, 1891. Hagyományok I—II. Vác, 1914. Továbbá: Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya. Budapest, 1885. Mythologiai nyomok a magyar nép nyelvében és szokásaiban. Budapest, 1887. Gyermekijesztők és rablók nyelvhagyományainkban. Budapest, 1893. Világunk alakulásai nyelvhagyományaiban. Szeged, 1893. V. ö. Móra Ferenc: Kálmány Lajos halála. Ethnographia 1919.94. Kálmány gyűjtésének folytatása és kiegészítése Bálint Sándor: Szeged népe. Uj gyűjtés. I. 1933. (A többi kötetek előkészületben). 5 Kovács János: Szeged és népe. Szeged ethnographiája. Szeged, 1901. 0 Hermann Ottó: A magyar halászat könyve. I—II. Budapest 1887—1888. Passim. 7 Lakatos Károly: A régi szegedi halászok jelképes madarai. Ethnographia 1910. Továbbá: A pákász vagy nádiad. Értesítő 1912. 8 Néhány mű: Tömörkény István: A tanyai világból. Értesítő 1904. Szűts Mihály: Szeged mezőgazdasága. Szeged, 1914. Krúdy Mária: A szegedi tanyák. Budapest, 1934. Bálint Sándor: A szegedi tanyák népe. Válasz, 1936. 9 Ember földrajzát legújabban földolgozta Waltner Zoltán: Tápé. Szeged, 1938. Sajnos történeti és néprajzi vonatkozásai igen szegényesek. 10 Kreizner János: A régi Szeged. II. Szeged, 1887. 11 Sztrika Kálmán: Kiskundorozsma története. Kiskundorozsma, 1837. Győry Jenő: Dorozsma régi életéről. Kiskundorozsma, 1937 c. művek néprajzi megfigyelései erős kiegészítésre szorulnak. Il 24 .1: