Karsai Ferenc: Jánoshalma története 1849-től 1945-ig (Jánoshalma, 1982)
Két világháború között - Szőlő, bor, gyümölcs
fagykáros, vagy peronoszos évben alig terem valami, 1937-ben meg kb. 55 000 hektoliternek megfelelő szőlőmennyiséget szüreteltek szőlősgazdáink. Az 1920-as évek exportja nyomán mind többen oltottak át egy-egy puszta borszőlőt Laszla, Szőlőskertek királynője, vagy más fajú csemegeszőlővel. 1937-ben már 500 kát. holdnyi volt a csemegeszőlő területe. Boraink erőssége átlagosan 10,5—11 maligánfok között váltakozott. Természetesen ennél jobbak is teremtek, mint pl. a keveset termő és kevésbé fás Parcellákban, de az alacsonyabb és fás helyeken gyengébbek is. Különösen rontotta az elszűrt borok minőségét a helytelen kénezési mód, a jelentős számú penészes és dohos hordó, továbbá a pincehiány. A kamrákban tárolt bor rendszeresen „megnyarasodott”. Nehezítette a borkezelés helyzetét az is, hogy aránylag kevés hordó állt rendelkezésre. Emiatt merült fel már 1922-ben egy építendő borközraktár gondolata, de eredménytelenül. (Az 1910-es években a mai szeszgyár helyén, a vasút mellett, a Kazinczi családnak már volt egy nagy kereskedelmi borpincéje.) 1929-ben ismét napirendre került ez az óhaj, de újból eredménytelenül. Csak 1937-ben jelenthette a helyi újság, hogy „nagy lendülettel épül az állami borközraktár”. A telket a község adta, a pénzt az állam és a község. A borpince 270 000 pengőbe került, 10 000 hektoliter bor befogadására és ésszerű kezelésére volt alkalmas. A termelőknél lévő hordóállomány nagyságát 1937-ben 25 000 hl-re becsülte Török László. A két háború közötti években korunknak mintegy negyede került külföldre. (Svájc, Ausztria, Franciaország.) Legfőbb belföldi piacaink Budapesten kívül: Miskolc, Győr, Székesfehérvár, Salgótarján, Debrecen, Balassagyarmat, Kisvárda, Mezőkövesd, Putnok és Csongrád voltak.149 A must egy részét Pestre vitték, Svájcba, Németországba és Angliába sűrített mustszállítmányok indultak. Az említett évtizedek során határunk az ország egyik legjelentősebb gyümölcstermelési gócává vált. Szőlő- és gyümölcstermesztés együttes fejlődése nem ellentmondásos, ugyanis környékünkön a gyümölcs közteskénti termelése már két évszázados hagyomány. Azonban bármennyire is ideálisnak látszik a kisgazdaságokon belüli kettős termelés, a fejlődés a tiszta gyümölcsösök kialakulása felé mutatott. Mind több lett azoknak a szőlőpusztáknak száma, amelyek felett a gyümölcsfák koronája összezáródott, így 80—90%-os árnyékot adott. A szőlőt végül kivágásra ítélték. Különösen az almafák elterebélyesedésekor figyelhető meg e jelenség. A csonthéjasoknál kevésbé, azok kisebb és ritkább koronájúak, még rövidebb életűek is. A gyümölcsfák számának gyarapodása a mondott évtizedek alatt ugrásszerű volt, és ami még talán ennél is fontosabb, a század elejei minőségi változást az 1920-as évektől kezdve mind a gyümölcsfajtákban, mind azok kezelésében és a szállításban újabb fejlődés követte. Új és terjedő gyümölcsfajták az 1920-as 30-as években: Aranypármen, Jonathan, Batul, Húsvéti rozmaring (almák), Császár, Vilmos, Hardenpont, Kieffer, Arabitska (körték), Rózsa és Kajszi (barack). Germesdorfi óriás, tabolnai ropogós (cseresznyék.) Üvegmeggyfajták: Pándi, Körösi.