Karsai Ferenc: Jánoshalma története 1849-től 1945-ig (Jánoshalma, 1982)
Két világháború között - Szőlő, bor, gyümölcs
A baromfiak száma — hála a tanyasi tartásnak — igen magas: 56 333 db. Ebből tyúkféle 45 903, pulyka 1844, lúd 3360, kacsa 3906, galamb 1320. Természetesen ezek eléggé megbízhatatlan, inkább csak az alsó határt megközelítő adatok, különösen ami a galambok és a kacsák számát illeti. A pulykatenyésztés azonban Illancs tágas, szöcskés homokjain valóban fellendült. S ne feledkezzünk meg a sok tanyán fél vadon tenyésztett, ízletes húsú gyöngyösről sem. A méhészet felvirágzását a modern kaptárok, a szakképzettség és nem utolsósorban az 1930-as évek elejétől rendszeressé váló salgótarjáni vándorlás megkezdése segítette elő (akácnyíláskor). A szarvasmarha- és a sertéskivitelünkön kívül eső állatok és állati termékek elszállítása csak néhány szórványadattal szemléltethető, mert e téren rendszeres adatgyűjtés nem volt. Török László becslése szerint az 1930-as években évente 50 vagon élő baromfit és 2 millió tojást vittek el Jánoshalmáról. 1940-ben 8 vagon tojást szállítottak el. Ezeket a kiskunhalasi Schneider-cég és a Hangya vásárolta fel. A textilipar fejlődése és a szegénység számának emelkedése nyomán az 1920-as években ismét megnövekedett a selyemhernyó tenyésztése, évente átlagosan száz tenyésztő váltakozott rá. 1925-ben 39 q I. osztályú, 28 q II. osztályú és 66 q III. osztályú gubót váltottak be. Az összmennyiség 1927-ben 34 q, 1931-ben 45 q, 1933-ban 44 q, ez utóbbi mennyiséget 134 tenyésztő produkálta. Állandó gubóbeváltó: Lakó Gusztáv tanító volt. A két háború közötti időszakban az állattenyésztés súlypontja már a tanyákra esett. A községből kijáró csorda létszáma lecsökkent, a kondák kihajtása megszűnt. Tanyánként általában 2—3 szarvasmarhával, 2 lóval, 1—2 anyakocával és szaporulatukkal, valamint évente 5—10—15 hízóval számolhatunk. Az utóbbi számokban a földterület, a gazda egyéni elképzelése, a piaci árak szintje és a sertésvész gyakorisága nagyobb eltolódásokat idézett elő. Voltak gazdák, akik csak saját szükségletre hizlaltak, de nem egy tanyáról ugyanekkor évente 30—40, vagy még több hízó is kikerült. Az állategészségügy feladatainak ellátását a hatósági állatorvosok végezték: 1910-től Ökrösz Illés és 1939-től dr. Kiss Sándor. Az 1940-es években működött községünkben Bogár László, majd Erdődi János állatorvos is. Szőlő, bor, gyümölcs A tőkés gazdálkodás korának nagyarányú szőlőtelepítése a századforduló körüli években érte el tetőpontját. Az első világháború után — a 20-as évek második felében — nagyobb telepítések már csak Belsőterézhalmán (Illancsban) történtek. Felújító és hézagpótló telepítésekkel viszont a második világháború végéig találkozunk. Ez alól a 30-as évek eleje jelent csak kivételt: a gazdasági válság időszaka. Az új telepítők és a póttelepítéseket végzők általában a szegényebb emberek soraiból kerültek ki. Az erősebb gazdaságok fő munkája inkább a szőlők felújítására (döntés, oltás) és nemes gyümölcsfák tízezreinek elültetésére irányult. Ezekkel a munkákkal községünk elérte azt, hogy szőlőterülete 1935-re 3289 kat. holdra növekedett. A terület kiterjedésével együtt nőtt a termelt bor mennyisége is: az 1920—30- as években az évi átlag 40 000 hektoliterre tehető. Azért kell több év átlagát számolnunk, mert az egyes évek adatai nagyon eltérnek egymástól. Egy-egy