Családi Kör, 2018. január-március (29. évfolyam, 1-13. szám)
2018-02-22 / 8. szám
KÉPHISTORIAK Nézegetem a fényképet: Szakolczay Lajos, az ismert magyar irodalomtörténész, aki még a rendszerváltoztatás előtti időkben, mintegy úttörő módon, az elsők között járt azok sorában, akik rendszeresen foglalkoztak az anyaországi közéletben is a határon túli irodalmi-művészeti folyamatokkal; az ő kezében van a mikrofon, épp beszél valamiről, s mivel szabadtéri rendezvényről van szó, ősz haját fújja a szél (az embernek, különösképp akkor, ha régebbről ismeri, az az érzése támadhat, mintha ő mindig is ősz lett volna, talán így is született...); mellette ül Hornyik Miklós, a vajdasági magyar író, aki korábban, 1968-tól 1975-ig a Képes Ifjúság fő- és felelős szerkesztője volt, az ő balján pedig Domonkos László író, aki igen sokat bóklászik a Délvidéken (is...), így hát a neve néhány lapból szerzőként is ismert lehet az olvasó előtt, s aki nem is olyan rég, 2016 októberében meg Kárpátalján, és még sokkal távolabb, Ukrajna fővárosában porolta le a dokumentumokat és bújta a levéltárakat - immár nem szépírói minőségében, hanem kutatóként. Mint írta: „Szédítő belegondolni, ha úgy harminc éve azt mondja bárki, hogy alig két héttel a forradalom kitörésének hatvanadik évfordulója előtt Kijevben ülök, a KGB-levéltárban, előttem a képernyőn is, a dossziékban is egykor titkos iratokkal, habozás nélkül menthetetlen elmebetegnek minősítem. És ha valaki azt mondja, hogy alig két héttel az ötvenhatos szabadságharc vérbe fojtása után hat évtizeddel Moszkvában a forradalom előtt tisztelgő kétnapos konferencia vendége leszek - ugyanez a helyzet. »Barátom, csudákat éltünk«, írta valaha naplójába Széchenyi. Éltünk? Élünk! Napról napra. Hétköznapok és csodák című remeklésében Szerb Antal azt fejtegeti, hogy a csoda mindig a regény középpontja is. »A regényben csodának kell lenni, mert ebben nyilvánul meg a szabadság princípiuma.« A szabadságé, bizony. »A közös minden csodában az, hogy tiltakozás a merevvé vált törvények ellen, akár a természet, akár az ember törvényeiről van szó« - folytatja Szerb. Az ember törvénytelenné vált úgynevezett törvényei Magyarországon a hétköznapokat valódi földi pokollá züllesztették - egy rémuralomban pedig igazán a legkevesebb, amit hosszú, fázós délelőttökön át borzongva nézegethettem a kijevi KGB-archívumban, hogy mindenkiről a szó legszorosabb értelmében tényleg mindent tudtak, a harkovi, a lembergi vagy a beregszászi ember sorsa pedig pontosan ugyanaz, mint a szegedié, a kolozsvárié vagy az újpestié. Amikor pedig Szerb Antal arról beszél, hogy a huszadik század regényeinek közös ismertetőjegye, hogy a csoda lép előtérbe, átveszi az őt megillető helyet - egyáltalán nem csak a világirodalomról van szó. A hétköznapokba befurakodott csodák így érnek el a máig, a jelen magyar életében pedig mostanában már az ünnepnapok és csodák idejét is éljük. Tegyük hozzá: végre-valahára. Már nagyon ideje volt." (Domonkos László: Ünnepnapok csodái, Magyar Hírlap, 2016. október 22.) Ők hárman ülnek hát a kép középpontjában (mellettük kétoldalt még mások is, de róluk majd máskor... máshol... más alkalommal... más apropóján...), az alatta olvasható félsornyi jegyzetből pedig megtudhatjuk, hogy ezúttal a Világszövetség című lap szerkesztőiként voltak jelen egy rendezvényen. Az újság 1992-ben indult, első és rögtön dupla száma augusztus 15- én jelent meg, s különleges vajdasági vonatkozása volt, hogy Hornyik Miklós lett a főszerkesztője. Hornyik kedvelte az egykori Napló című hetilapot, rendszeresen küldte a világszövetség kiadványát, kérnünk sem kellett, a kilencvenes évek első felében a szerkesztőségben mindig megtalálható, hozzáférhető volt, néhány régi példányát máig is őrzöm. S így hát élénken él bennem annak a lapnak a hangulata, jellegzetességei, habitusa, szellemisége és persze a grafikai külleme is... A másik vajdasági szál ugyanis a Világszövetség című újság szerkesztőségének történetében a művészeti szerkesztő, Baráth Ferenc tervezőgrafikus személye. Főszerkesztő-helyettes: Nácsa Klára. Tördelő: Csánki János és Mikola Péter. Munkatársak: Domonkos László, Endrődi Szabó Ernő, Győrffy László, Szilágyi Károly és Tóth László. Szakolczay Lajos neve tehát nem szerepelt az impresszumban... Az induló, 1992. augusztus 15-i kettős szám pedig a Magyarok III. Világtalálkozójának apropóján és annak tiszteletére készült. Jó, hatásos indulás volt tehát ez egy ilyen kiadványnak, szó se róla! Mert a hétköznapokba bizony már akkor is befurakodott a csoda... SZABÓ PALÓCZ Attila A hétköznapokba befurakodott csodák 2018. február 22. C3§C3 29