Családi Kör, 2018. július-szeptember (29. évfolyam, 27-39. szám)
2018-08-02 / 31. szám
MAGYARORSZÁG Magyar nemzetpolitikai szempontból mindig kiemelkedő eseménynek számít az erdélyi Bálványosi Szabadegyetem, népszerűbb nevén Tusványos, ahol Orbán Viktor évről évre megtartja előadását, akár ellenzékben van a Fidesz, akár kormányon. Orbán előadásait rendszerint hatalmas érdeklődés kíséri, hiszen a Fidesz elnöke éppen itt, Tusványoson szokta meghirdetni nagyobb ívű, átfogó politikai terveit, elképzeléseit. A tusványosi Orbán-beszédeket pedig rendszerint hetekig-hónapokig elemzik politikusok, politológusok, újságírók, Magyarországon és külföldön egyaránt. Néha a béljóslás kategóriájába tartoznak ezek az eszmefuttatások, néha úgy tűnik, hogy kimondottan a realitás talaján mozognak - hogy aztán néhány év elteltével a tapasztalat azt mutassa: azok váltak valóra, amelyek egykor még béljóslásnak tűntek. Hogy mindezek fényében miért kell mégis az idei tusványosi Orbán-beszédről elmélkedni? Mert akárhogy is nézzük, egy dolog teljesen bizonyosnak látszik: nevezetesen, hogy a magyar miniszterelnök bejelentkezett az európai csúcspolitikába. Abból, ahogyan Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ekézte nagy vehemenciával, arra lehetne következtetni (jósolni?), hogy éppen az ő posztját szemelte ki magának. Vagy nem. De ez majd kiderül. Az azonban nagyobb bizonyossággal jósolható, hogy ha egyszer már az Európai Unió vezető tisztségét szeretné megszerezni, az azzal is jár, hogy Magyarországot nem lépteti ki a közösségből - sem a Fideszt a pártcsaládjából, az Európai Néppártból. És ez már eleve jó hír. A magyar kormányfő szombaton Tusványoson tett egy ajánlatot a (Magyarországgal) szomszédos országoknak, amelyekkel az eddigieknél szorosabban együttműködne. Összekötné autópályákkal és gyorsvasutakkal a nagyvárosokat (ami jól hangzik), összehangolná a védelmi politikákat (NATO-tagországokkal és az Észak-atlanti Szövetséghez csatlakozni még tévedésből sem akarókkal, ráadásul az épp háborúzó Ukrajnával ez nem is lesz annyira egyszerű), és szorgalmazza az egymás országaiba való befektetéseket (ami Szerbiából nézve ugyancsak jól hangzik, de rendszerint elég nagy kiábrándulás a vége - lásd még: Mol, OTP). Orbán Viktor beszédében alaposan beolvasott Romániának, mondván, hogy a románoknak meg kell érteniük, hogy a magyarok nem tudják jó szívvel ünnepelni az ország létrehozásának századik évfordulóját. (Ugyanakkor, már a közönség kérdéseire válaszolva, Szerbiát dicsérte, nem kérte számon, hogy a vajdasági magyaroknak a jövőben jogukban áll majd megünnepelni november 25-ét tartományi kiemelt ünnepnapként, annak emlékére, hogy ezt a vidéket 1918-ban ezen a napon csatolták el Magyarországtól... Mi több arról beszélt: Szerbia nem a Balkán, hanem Közép-Európa része, figyelembe veszi a környező országok kisebbségét - köztük Magyarországét - is, ezért Budapest támogatja mielőbbi uniós csatlakozását, elvégre a gyengülő Európa Szerbiával erősödne, hiszen keresztény országról van szó...) Orbán arról is beszélt, hogy a Nyugattal meg kell értetni: Közép-Európa sajátos kultúrájú térség, ahol elutasítják a multikulturalizmust. (És akkor megint egy zárójeles rész: Vajdaságban, ugye, hat hivatalos nyelv van, és huszonhét nemzeti kisebbséget, illetve közösséget tartanak számon - mi ez, ha nem multikulturalizmus?) Beszédének nagy része külpolitikai vonatkozású volt, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és az Európai Unió politikai mozgását és esélyeit ismertette. Beszélt arról, hogy Európa valaha világformáló erőközpont volt, de mivel„a keresztény alapokat megtagadta",,,cenzúrát vezetett be" (ami a politikai korrektségben nyilvánul meg), így az Egyesült Államok és Kína is megelőzte. Orbán szerint az Európai Unió gyengeségének szimbóluma az Európai Bizottság. Itt belebonyolódott némi eszmetörténeti fejtegetésbe, miszerint„a liberális demokrácia átfejlődött liberális nem-demokráciává" - amit kicsit nehezen tudtak követni azok, akiknek vannak valami halovány ismereteik ezekről a fogalmakról -, de ezen aztán gyorsan túllendülve elmondta azt, hogy „jó hír, hogy az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva", amivel arra utalt, hogy jövőre lejár Junckerék mandátuma, és európai parlamenti választások lesznek. Orbán ki is emelte: minden erővel az EP-választásra kell összpontosítani, a választási kampány fő kérdésévé a bevándorlás ügyét kell tenni, és meg kell akadályozni, hogy egyesek (a jelenlegi vezetőség) „átléptessék Európát a kereszténység és a nemzetek utáni korszakba". Beszélt arról is, hogy a liberális elitet kereszténydemokrata elitre kell váltani. „Ki jön? Kik jönnek? Azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk"- mondta Orbán. Ezek azok a gondolatok, amelyekből az elemzők (és ugye, a béljósok) arra következtetnek, hogy Orbán éppen Juncker posztját, az Európai Bizottság vezetőjének tisztségét szemelte ki magának. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a poszt várományosa csak olyan politikus lehet, aki pártcsaládja közös listavezetőjeként indul a megmérettetésen, s hogy Orbán a Néppárton belül nem örvend éppen osztatlan népszerűségnek, akkor felvetődik a kérdés, hogy mégis hogyan gondolja ezt a hivatalt megszerezni. De tételezzük fel, hogy ezt az akadályt megugorja, hogy a Néppárton belüli támogatói többen lesznek, mint ellenlábasai. Abban az esetben is annak a pártcsaládnak a listavezetője lehet az Európai Bizottság elnöke, amelyik többséget szerez a választásokon. Márpedig uniós szinten nem állnak rosszul a szociáldemokraták sem, a konzervatívok erejét pedig a szélsőjobb gyengítheti, ha megoszlanak a szavazatok a két utóbbi pártcsalád között. Érdekes felvetés, hiszen a közelmúltban még arról esett szó, hogy a Néppárt kizárhatja a Fideszt a soraiból. Vagy a vezetőjét a vezetőjévé teszi. Már csak az a kérdés, hogy Orbán Viktornak, aki éppen most szerzett újabb kétharmadot a magyarországi parlamenti választásokon, és gyakorlatilag semmi sem akadályozza új korszakának megépítésében, mi szüksége van a nyűgökkel és rengeteg egyeztetéssel járó EB-elnöki tisztségre. Ahol bármely tagállam vezetője éppen olyan vígan keresztbe tehet neki, ahogyan most Magyarország Junckernek. KOCSÁNYOS Pálma Jöjjön, akinek jönnie kell... 2018. augusztus 2. CMS 15