Családi Kör, 2018. július-szeptember (29. évfolyam, 27-39. szám)

2018-08-02 / 31. szám

MAGYARORSZÁG Magyar nemzetpolitikai szempontból mindig kiemelkedő eseménynek számít az erdélyi Bálványosi Szabadegyetem, népszerűbb nevén Tusványos, ahol Orbán Vik­tor évről évre megtartja előadását, akár ellenzékben van a Fidesz, akár kormá­nyon. Orbán előadásait rendszerint hatalmas érdeklődés kíséri, hiszen a Fidesz elnöke éppen itt, Tusványoson szokta meghirdetni nagyobb ívű, átfogó politikai terveit, elképzeléseit. A tusványosi Orbán-beszédeket pedig rendszerint hetekig-hó­­napokig elemzik politikusok, politológusok, újságírók, Ma­gyarországon és külföldön egyaránt. Néha a béljóslás kategóriájába tartoznak ezek az eszmefuttatások, néha úgy tűnik, hogy kimondottan a realitás talaján mozognak - hogy aztán néhány év elteltével a tapaszta­lat azt mutassa: azok váltak valóra, amelyek egykor még béljóslásnak tűntek. Hogy mindezek fényében miért kell mégis az idei tusványosi Or­­bán-beszédről elmélkedni? Mert akárhogy is nézzük, egy dolog teljesen bizonyosnak látszik: ne­vezetesen, hogy a magyar minisz­terelnök bejelentkezett az európai csúcspolitikába. Abból, ahogyan Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ekézte nagy ve­hemenciával, arra lehetne követ­keztetni (jósolni?), hogy éppen az ő posztját szemelte ki magának. Vagy nem. De ez majd kiderül. Az azonban nagyobb bizonyos­sággal jósolható, hogy ha egyszer már az Európai Unió vezető tisztsé­gét szeretné megszerezni, az azzal is jár, hogy Magyarországot nem lépteti ki a közösségből - sem a Fideszt a pártcsaládjá­ból, az Európai Néppártból. És ez már eleve jó hír. A magyar kormányfő szombaton Tusvá­nyoson tett egy ajánlatot a (Magyarország­gal) szomszédos országoknak, amelyekkel az eddigieknél szorosabban együttmű­ködne. Összekötné autópályákkal és gyors­­vasutakkal a nagyvárosokat (ami jól hang­zik), összehangolná a védelmi politikákat (NATO-tagországokkal és az Észak-atlanti Szövetséghez csatlakozni még tévedésből sem akarókkal, ráadásul az épp háborúzó Ukrajnával ez nem is lesz annyira egysze­rű), és szorgalmazza az egymás országaiba való befektetéseket (ami Szerbiából nézve ugyancsak jól hangzik, de rendszerint elég nagy kiábrándulás a vége - lásd még: Mol, OTP). Orbán Viktor beszédében alaposan be­olvasott Romániának, mondván, hogy a románoknak meg kell érteniük, hogy a ma­gyarok nem tudják jó szívvel ünnepelni az ország létrehozásának századik évforduló­ját. (Ugyanakkor, már a közönség kérdése­ire válaszolva, Szerbiát dicsérte, nem kérte számon, hogy a vajdasági magyaroknak a jövőben jogukban áll majd megünnepelni november 25-ét tartományi kiemelt ünnep­napként, annak emlékére, hogy ezt a vidé­ket 1918-ban ezen a napon csatolták el Ma­gyarországtól... Mi több arról beszélt: Szer­bia nem a Balkán, hanem Közép-Európa ré­sze, figyelembe veszi a környező országok kisebbségét - köztük Magyarországét - is, ezért Budapest támogatja mielőbbi uniós csatlakozását, elvégre a gyengülő Európa Szerbiával erősödne, hiszen keresztény or­szágról van szó...) Orbán arról is beszélt, hogy a Nyugattal meg kell értetni: Közép-Európa sajátos kul­túrájú térség, ahol elutasítják a multikul­­turalizmust. (És akkor megint egy zárójeles rész: Vajdaságban, ugye, hat hivatalos nyelv van, és huszonhét nemzeti kisebbséget, il­letve közösséget tartanak számon - mi ez, ha nem multikulturalizmus?) Beszédének nagy része külpolitikai vonatkozású volt, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és az Európai Unió politikai mozgását és esélyeit ismertette. Beszélt arról, hogy Európa vala­ha világformáló erőközpont volt, de mivel„a keresztény alapokat megtagadta",,,cenzúrát vezetett be" (ami a politikai korrektségben nyilvánul meg), így az Egyesült Államok és Kína is megelőzte. Orbán szerint az Európai Unió gyenge­ségének szimbóluma az Európai Bizottság. Itt belebonyolódott némi eszmetörténeti fejtegetésbe, miszerint„a liberális demokrá­cia átfejlődött liberális nem-demokráciává" - amit kicsit nehezen tudtak követni azok, akiknek vannak valami halovány ismereteik ezekről a fogalmakról -, de ezen aztán gyor­san túllendülve elmondta azt, hogy „jó hír, hogy az Európai Bizottság napjai meg van­nak számlálva", amivel arra utalt, hogy jövő­re lejár Junckerék mandátuma, és európai parlamenti választások lesznek. Orbán ki is emelte: minden erővel az EP-választásra kell összpontosítani, a választási kampány fő kérdésévé a bevándorlás ügyét kell ten­ni, és meg kell akadályozni, hogy egyesek (a jelenlegi vezetőség) „átléptessék Európát a kereszténység és a nemzetek utáni korszak­ba". Beszélt arról is, hogy a liberális elitet kereszténydemokrata elitre kell váltani. „Ki jön? Kik jönnek? Azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk"- mondta Orbán. Ezek azok a gondolatok, ame­lyekből az elemzők (és ugye, a bél­jósok) arra következtetnek, hogy Orbán éppen Juncker posztját, az Európai Bizottság vezetőjének tisztségét szemelte ki magának. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a poszt várományosa csak olyan politikus lehet, aki pártcsaládja közös lista­vezetőjeként indul a megmérette­tésen, s hogy Orbán a Néppárton belül nem örvend éppen osztatlan népszerűségnek, akkor felvetődik a kérdés, hogy mégis hogyan gon­dolja ezt a hivatalt megszerezni. De tételezzük fel, hogy ezt az akadályt megugorja, hogy a Néppárton belüli támo­gatói többen lesznek, mint ellenlábasai. Abban az esetben is annak a pártcsaládnak a listavezetője lehet az Európai Bizottság el­nöke, amelyik többséget szerez a választá­sokon. Márpedig uniós szinten nem állnak rosszul a szociáldemokraták sem, a kon­zervatívok erejét pedig a szélsőjobb gyen­gítheti, ha megoszlanak a szavazatok a két utóbbi pártcsalád között. Érdekes felvetés, hiszen a közelmúltban még arról esett szó, hogy a Néppárt kizár­hatja a Fideszt a soraiból. Vagy a vezetőjét a vezetőjévé teszi. Már csak az a kérdés, hogy Orbán Vik­tornak, aki éppen most szerzett újabb két­harmadot a magyarországi parlamenti vá­lasztásokon, és gyakorlatilag semmi sem akadályozza új korszakának megépítésé­ben, mi szüksége van a nyűgökkel és ren­geteg egyeztetéssel járó EB-elnöki tisztség­re. Ahol bármely tagállam vezetője éppen olyan vígan keresztbe tehet neki, ahogyan most Magyarország Junckernek. KOCSÁNYOS Pálma Jöjjön, akinek jönnie kell... 2018. augusztus 2. CMS 15

Next