Csongrád Megyei Hirlap, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-11 / 266. szám
Kedd, 1958. november 11. I HÍREK 1958. NOVEMBER 11. KEDD Márton napja A Nap kél 6 óra 42 perckor és nyugszik 16 óra 13 perckor A Hold kél 6 óra 37 perckor és nyugszik 16 óra 38 perckor FELHŐS, ESŐS IDŐ Várható időjárás kedd estig: erősen felhős, párás, helyenként ködös idő. Sok helyen további eső. A Dunántúlon mérsékelt északnyugati, keleten gyenge délkeleti szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9—13 fok fok között. Távolabbi kilátások: Valószínű, hogy, az eső és a köd még néhány napig eltart, s a veszteglő esőfrontot majd egy nyugatról betörő hideg légáramlás sodorja el és nyomában hidegre fordul az idő. Körülbelül két-három nap múlva éjszakai fagyokra kell számítanunk. NAGY IDŐKRE EMLÉKEZÜNK! 1918 november 11-én történt... Felállították a népirodát. A Reggeli Újság ismerteti olvasóival a Vásárhelyi Nemzeti Tanács intézőbizottságának 128-as számú rendeletét. A rendelet szerint: »A Nemzeti Tanács helyi intézőbizottsága elhatározta, hogy a panaszok felvételére állandó irodát nyit. Mindazok, kik katonai, közélelmezési, egészségügyi, népjóléti, és egyéb panaszaik orvoslását a Nemzeti Tanács helyi bizottsága közreműködésével remélik elintézhetőnek, sérelmük felvétele végett forduljanak ezen irodához. Az iroda vezetője Medgyesi János nyugalmazott tanár. A népiroda helyisége Andrássy út (ma: Sztálin út) 20. szám alatt van.« — új kutak létesítésére és a régiek tisztítására járási, városi és községi tanácsaink hétmillió forintot fordítanak az 1959— 60-as években. — Új kisszervezet alakult november első napjaiban a mártélyi Haladás Tsz-ben 10, a fábiánsebestyéni Kinizsi Tsz-ben 17 taggal. Köszönetnyilvánítás. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fiam és testvérem, Rácz István temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család. — A MEZŐMAG VÁLLALAT 1176 mázsa vöröshere- és 2760 mázsa lucernamagot vásárolt fel eddig megyénkben. — TELEVÍZIÓS vevőkészüléket vásárolt a csanyteleki községi tanács végrehajtó bizottsága. A készüléket a tanácsháza egyik termében szerelik fel, ahol a lakosság rendelkezésére áll. — ÚJ GÉPHÁZI fokozott elosztóberendezést (villany kapcsolótábla) szerelnek fel ez évben a Szentesi Baromfifeldolgozó Vállalatnál. A beruházás 150 000 forintot igényel. — HELYESBÍTÉS. Lapunk november 9-i, vasárnapi száma első oldalán hírt adtunk arról, hogy Kövegyen új tszés alakult. A cikkben elírás történt, mert nem Kövegyen, hanem Klárafalván alakult meg a tszcs, amelynek elnöke Filó Imre lett. A hibát Kiss György, lapunk munkatársa követte el. — Lapunk október 19-i számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: »Fóti dal: Fölfelé megy borban a gyöngy — Jól teszi. Tőle senki e jogát el nem veszi«. A helyes megfejtők közül könyvjutalmat nyert: Török Rozália (Vásárhely, Széll utca 17), Gombos Lajos (Vásárhely, Szántó K. János utca 84) és Bakos Mihályné (Makó, Móricz Zsigmond utca 10). Az október 26-án megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: »Meggyőződésünk, hogy a hős magyar munkások leszámolnak a tőkésekkel«. Könyvjutalmat nyert: Madách Tihamér (Vásárhely, Tanya 2244), Mészáros Mihály (Csongrád, Bútorgyár) és Szépe János (Szentes, Somogyi Béla utca 57. szám). Orvosi hír: Dr. Kertész Lajos orvos, rendelőintézeti röntgenszakorvos magánrendelésének időpontja megváltozott. Rendel: délután 1 órától 5 óráig. FILMSZÍNHÁZAINK műsora: Hódmezővásárhelyi Terv Mozi: Csempészek. Magyar film. Fél 6. fél 8. Műsoron november 12-ig. Béke Mozi: Csendes Don. Hírész. Színes szovjet film. 6 és 8. Műsoron november 12-ig. Szentes: József Attila Mozi: Csempészek. Magyar film. Fél 6. fél 8. Műsoron november 12-ig. Szabadság Mozi: Átkelés Párizson. Francia film. 6 és 8. Csongrád: Szabadság Mozi: Teuton-kard akció. Német film. Fél 6. fél 8. Műsoron november 12-ig. , Makó: Vörös Csillag Mozi: Csendes Don: Lóvész. Színes szovjet film. 6 és 8. Műsoron november 12-ig. .. Szabadság Mozi: Ördögi találmány. csehszlovák film. Fél 6, fél 8. Műsoron november 12-ig. Dózsa Mozi: Vasvirág. Magyar film. (16 éven felülieknek). Fél 6, fél 8. Műsoron november 12-ig. VÁSÁRHELYI PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ VÁNDORMOZI MŰSORA. Bodzás: Az én felelősségemre. Román filmvígjáték. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ műsora: Lear király: Kezdés dn. : órakor. KAMARASZÍNHÁZ Kedd 7 óra: Montmartrei Ibolya. — Bemutató előadás. TÁJELŐADÁSBAN Csongrádon: Traviata. Kezdés este 8 órakor. MAKÓI ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Bajusz Antal és Lengyel Erzsébetnek Zoltán, Mező József és Erdélián Irénnek József, Pletsca György és Gyuris Teréziának László, Stranszki Mihály és Mészáros Idának Mihály, Kurusa Pál és Baranyi Máriának Pál, Németh Mihály és Bíró Teréznek Katalin, Szabó Bálint és Binecz Juliannának Sándor, Vass Gyula és Nagy Teréziának Gyula, Nagy József és Márkus Gizellának Ferenc, Csányi László és Adók Erzsébetnek László, Bálint István és Langó Rozáliának Rozália, Koch Ferenc és Tarsoly Sárának Ferenc, Fazekas Márton és Veréb Rozáliának Márton, Rédai József és Borka Erzsébetnek László, Suba Balázs és Urbán Rozáliának Judit, Cseh Péter és Puszta Máriának Péter, dr. Tarján Tibor és Kovács Katalánnak Kataim, Tóth Árpád és Babacsi Juliannának Erzsébet, Nagy Sándor és Varga Ilonának Ferenc, Széll János és Karakas Erzsébetnek Ferenc, Vörös József és Palotás Margitnak Zsuzsanna, Szalma István és Faragó Évának Tamás nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Fejes József és Szécsi Mária, Máté Ferenc és Fazekas Vera. Meghaltak: Kereső Istvánná Benke Julianna 27, Kócsó Imréné Katona Viktória 83, Pap Imre 70, Török Imréné Ménesi Ágnes 62, Varga Ferencné Fodor Rozália 68, Török Antalné Szűcs Mária 82, Simonfalvy Sándorné Péterfy Anna 61, Major Péterné Barta Viktória 57, Vígh János 89, Gera Sámuelné Babos Julianna 63 éves korában. KISZ-riadó Szentesen ! A szentesi diákok KISZ szervezete KISZ-riadót szervezett. Már régóta készülődtek erre a riadóra. Célja a KISZ-tagok természetben való tájékozódásának fejlesztése. Egy szép, őszi délután a kiszesek és kiliánisták gyülekeztek a gimnázium udvarán. Mint megmozgatott méhkas, olyan volt az egész udvar. Voltak, akik először vettek részt ilyen megmozduláson. A KISZ-vezető tanár titkosan kiválogatta a »kémeket« úgy, hogy azt senki meg nem tudta, és elküldte a templom mögötti »kémgyűlésre«, ahol Mészáros Ferenc kiszista kiadta a parancsot minden »kém«-nek és elküldte őket a kijelölt utcákba. A kémek feladata a csoport félrevezetése volt. Közben az iskola udvarán folyt a rajokba osztás. Kilenc rajba osztották be a kiszeseket, kijelölték a rajok parancsnokait. Rakonczás tanár úr megmagyarázta minden raj feladatát. Kilenc raj kilenc utcába ment, meg-, keresni az eldugott, titkos levelet és letartóztani a »kémeket«. A rajok megrohantak minden kijelölt utcát és elvégezték a tennivalójukat. A következő feladat egy vár elfoglalása volt, — a várat egy romház helyettesítette. Ide voltak elhelyezve az úgynevezett aranyruhák, amit meg kellett keresni. Már ekkor esteledett, de ezt a feladatot is idejében megoldották. Ezért dicséret illet minden részt vett kistest és kiliánistát. Vígh M. Árpád Borogyin emlékest Szentesen A nagy orosz zeneszerző, Alekszandr Porfirjevics Borogyin születésének 125. évfordulója alkalmából a Magyar-Szovjet Baráti Társaság szentesi és szentesi járási elnöksége november 12- én, szerdán emlékestet rendez a Szabadság Filmszínházban. Az ünnepség este 7 órakor kezdődik. Rövid megemlékezést mond dr. Dömötör János, ezután a Borisz Godunov című szovjet filmet mutatják be. 4 Új üzemházat avatott a Hódmezővásárhelyi Női és Férfiszabó Ktsz A Hódmezővásárhelyi Női és Férfiszabó KTSZ kettős ünnepet tartott új üzemházában, a Vorosnov utca 52. szám alatt: ünnepelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulóját, s egyben felavatta új, emeletes üzemházát is, amely már teljesen elkészült, csak még a belső szerelési munkálatok egy része van hátra. Az ünnepségen megjelent Szabó Sándor és Kertel Tibor elvtárs is az OKISZ képviseletében, valamint Horváth Sándor, a Csongrád megyei KIS20V elnöke. Ezenkívül több ktsz vezetője képviseltette magát. A beszámolót Krupitzer Ferenc elvtárs, a szövetkezet elnöke tartotta. Méltatta a november 7-i ünnepség jelentőségét és ismertette azokat az eredményeket, amelyeket a szövetkezet az utóbbi időben elért. A III. negyedévi exporttervet sikerült 100 százalékig a ktsz-nek teljesítenie. Fennállása óta első esetben készítenek exportra árut és a III. negyedévben 330 ezer forint értékű ruhaneműt szállítottak Kelet- Németország részére. A IV. negyedév folyamán további 720 ezer forint értékű árut készítenek exportra. A szövetkezet háromnegyed évi nyeresége 107 ezer forint. Megemlítette ezután Krupitzer elvtárs, hogy ez év kilenc hónapjában 182 ezer forintot fizettek ki a tagságnak a termelői munkájukon felül, szociális juttatásként. Közel 60 ezer forintot fizettek ki a szociális alapból segély és más egyéb címen. Felhívta a tagság figyelmét, hogy a munkafegyelmet erősíteni kell, mert a laza munkafegyelem miatt lelassul a termelés,, amely viszont emeli az önköltséget Szabó Sándor elvtárs az OKISZ vezetősége részéről egy szép ólomkristály vázát adott át a szövetkezetnek, jó munkája elismeréséül, Kokovai János szövetkezeti tag részére pedig átnyújtotta a »Szövetkezet kiváló dolgozója« oklevelet és jelvényt. A ktsz elnöke 300 forint pénzjutalmat adott át Kokovai elvtársnak. Ugyancsak ezen az ünnepségen tüntették ki oklevéllél, s 300—300 forint pénzjutalommal azokat a tagokat, akik már 10 éve dolgoznak a szövetkezetben. Oklevelet kapott: Markovics Jenő, Lázár Sándor, Kovács István, Tanka Károly, ifj- Olasz Sándor, Murvai Jenő, Hajdú Mihály, Diószegi Ernő és Béni József. A kedves, családias ünnepség vacsorával és tánccal ért véget Rendőrségi hírek Megírtuk, hogy ismeretlen tettesek dézsmálják a makói Köztársaság Tsz gyümölcsösét, s a rendőrség megindította a nyomozást. A napokban a vizsgálat sikerrel zárult. Az érdem újra Pucké, a fiatal rendőrkutyáé. A nyomozókutya két és fél kilométerre követte a tolvajok nyomát és megkerültek a tettesek: Halál Pálné kiszomtvolt (Nagyatádi u. 48) cigányasszony és Rácz Julianna 20 éves bűnöző személyében, akik két fiatalkorúval dézsmálták a gyümölcsöst. A Puokot a napokban Magyarcsanádra vitték ki, ahol éjnek idején Pontya Vitályos épülő új házától ismeretlen tettesek" nyolc ablakot loptak el. Puck a cigánysorra vezette a rendőröket, de nem tudott eredménnyel nyomozni, mivel a lábnyomok elmosódtak? A rendőrök gondoltak egyet és végigvezették a kutyát a cigánysoron. Egymás után nyíltak ki az ablakok az érdeklődéstől, s a cigányok ijedten nézték, merre tart az okos eb. A hatás nem maradt el. Másnap éjjel a tettes visszavitte a lopott ablakokat, tehát megijedt a következményektől. Nem kétséges, hogy hallott a rendőrkutyáról. A nyomozókutya ugyanis »nőn ismer« tréfát. — A SZÜLŐK AKADÉMIÁJA mai előadásai: Mindszenten délután 6 órakor Mayer Gyuláné »A serdülő kor nevelési problémái«, Hódmezővásárhelyen délután 6 órakor (TIT előadóterem) Ózdi Béla »A szokások kialakulásának jelentősége«, Földeákon délután 6 órakor és Apátfalván este 8 órakor dr. Dezséry László »Gyermekeink érdekében« címmel tart előadást Csongrádi Tangazdaság anyagismerettel és anyagkönyvelői hozzáértéssel rendelkező anyagraktáros, valamint író gépelni tudó bérelszámolót azonnali belépésre keres Pályázatokat a szakiskola igazgatójához, Csongrád, kell benyújtani. Értesítjük a gyógynövény termelőket és érdeklődőket, hogy 1958. november 15-én szövetkezetünk központi kultúrtermében (Sztálin u. 52) a Herbária gyógynövény termelési felügyelője tájékostató előadást, illetve szakmai felvilágosítást tart a gyógynövény termelésről. Kérjük az érdeklődőket, hogy november 15-én reggel 8 órakor fent említett helyiségben jelenjenek meg. Hódmezővásárhelyi ____________Földművesszövetkezet_____ A Hódmezővásárhelyi Harisnyagyár ipari könyvelésben többéves gyakorlattal, mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező könyvelési osztályvezetőt keres azonnali belépéssel. Ajánlatokat részletes önéletrajz elkészítésével együtt vállalatunk személyzeti osztályára kérjük leadni. Magyar Hirdető Szentes Telefotlk retes ?lT 2 nap-^^ A4« «S' «Jg a 'w pert dolt I Nyugdíjas villanyszerelő gyermektelen házaspár szerény lakást keres bárhol a városban bérfizetésért, vagy munkáért, házgondozásért, őrzésért. Árok utca 8. x Keveset használt hálóbútor eladó. — Malinovszki u. 34. x Körte utca 13. számú ház eladó. .12 ezer Ft-ért. fkt. 11 alatt._______________x Csillag utca 13. sz. alatt szoba, konyha, mellékhelyiséges beköltözhető rész eladó. Bejárat Fehérvárt utcán. x Gyümölcsös feleske kiadó. Ugyanott kitűnő szeneskályha eladó. Érd. Hműhely, Ady Endre utca 48. szám. x Eladó új ünneplő csizma. 40-es számn. Garat u. 10. x Figyelem! A Sándorfalvi Általános KTSZ Bálint utca 1. szám alatt behozott zsiradékot azonnal átcseréli kitűnő háziszappanra. x Csengődi ezerjó, egészen tiszta újbor kapható 17 forintért minden tételben, top literen felül árengedmény. Hordót kölcsönadunk. Csengődi borkimérés. Szabadság tér 61. x LUCERNA- és heremagcséplést végez a Gépállomás (Rárósi út) november 30-ig hétfő és pénteki napokon. Hálószobabútor eladó és szalmakaptár prés.. Vörös Lobogó utca 81. X A Kertészeti Vállalat központjában (volt Nyilas-féle villa gyümölcsárusítást minden mennyiségben állandóan tartunk. Értékesítésre kerül alma, körte, birsalma, naspolya. Hízónak való sertés eladó. Nyárfa utca .39.____________________ Május Mtsz azonnali belépésre szakképzett kovácsot felvesz. Központ, Kútvölgy, Tanya 1028. Gyermekkocsikészítő- és javítóműhelyemet Galamb u. 10. alól áthelyeztem Bajcsy-Zs. u. 32. szám alá (volt Kállay). Varga Sándor: Divatkosarakat, ruháskosarakat, kis és nagy tételben raktárról azonnal szállít és egyéni vevőket is kiszolgál a Mindszenti Háziipari Szövetkezet. Fiatal leány háztartási alkalmazottnak elmenne. József Attila utca 4.________ Egy nagy saroglyás talicska, egy suba és egy bekecs eladó. József Attila utca 4._____________ Egy fehér nagy konyhakredenc eladó. Szent István tér 11., emelet. 16 darabból álló magyaros szobabútor, egy ággyal eladó. Jókai u. 117. Cserépkályha átrakást, tisztítást, javítást, samottozást vállalok. Uj kandallók kaphatók. — Mónus, Konti utca 1. szám._______. Ezer kéve cirokszár, 500 kéve ízikcsutka, fekete suba eladó. Nyizsnyai utca 3.______ Szeneskályha eladó. Dózsa Gy. u. 84.____________________ Méhcsaládok, kocsi alkatrészek, épületfák eladók. Marx utca 74. üvegezett szekrény, épületfa, léc, kecskés ászo, , sertésvályú eladók. Fehérvári utca 1.________ Kishomokon 550 öl gyümölcsös eladó. Móricz Zsigmond utca 45, 2 óra után. Lakásomon mosást, vasalást, gyermekgondozást vállalok. Két személy részére bútorozott szobát kiadnék. Korona utca 10.______ Eladó Szerháton Diószegi Jánosné 13 kát. hold szántója, holdanként 2500 forintért, azonnali átadással. Érd. Dimitrov u. 36._______ Kedvező fizetéssel 3 hold földi sürgősen eladó. Zsdánov tér 11. x 46 éves, teljesen független asszony intelligens férjet keres. Választ »Értékes lélek” jeligére a kiadóba kérek.______ Tolbuhin u. 66. sz. alatt házhely van eladó. Beköltözhető kettőszobás, fürdőszobás, Rákóczi utca 21. sz. ház sürgősen eladó. Férfiruhák eladók. Szent Imre herceg utca 1. Vásárhely. Bélyeggyüjteményt, régi levelezést, tömegbélyeget veszek. Falus bélyegkereskedés. Szeged, Kelemen utca 4.______ 400-as abrikter fúró szuporral és egy középnehéz laposkocsi eladó. Gyulai Utca 25. _____ x 16 db birka feles tartásra kiadó. II. kerület, Álmos utca 14. Hálószobabútor eladó. Veres utca II. 140 kilogrammos hízó felerésze eladó. Kalász utca 5.___ Kishomokon 400 nöi szőlőföld eladó. Felvilágosítás Petőfi U. 20. X Rizstermelésre alkalmas föld eladó. — Érd. 11-én és 12-én Nyárfa utca 15. öthalmi dűlőben 5 hold föld részletekben is kiadó. Dimitrov u. 93. Vörös Hadsereg u. 79. számú ház sürgősen eladó. Ért. Garai utca 21. — Részben elfoglalható. Azt az embert keresem, aki kukoricára nekem előleget adott. Cím a kiadóban:____________ Hatrongyosi iskola közelében 1 hold föld eladó. Kutasi út 38._______________ Mártély-Feketehalmon 3 hold Szücsféle föld eladó. — Somogyi Béla u. 8. ______________________ Nemzetközi útnál bolgárkertészetre alkalmas másfél hold föld tanyával eladó. Garai u. 28._______ Eladó 3 négyzetméternyi új tölgyfa parkettanyag. Zsoldos utca 10. Völgy utca 5. számú ház eladó, elfoglalható. — Ért. kedd, péntek, vasárnap délben. x Tanyai lakásomat átadnám belépő tsztagnak. Marx Tsz közelében, városi lakásért cserébe. Cím a kiadóban. Eladó egy kishold föld az Erzsébeti út mellett 7 km-nel Ág utca 10.________ Kórház alatt 214 nöi föld eladó. Ért. Béke utca 24. Elveszett ifj. Csányi István. Mátéfy Tanya 2734 szám alatti lakosnak négy esztendős, jegytelen perlonak tárlata, melyet semmisnek nyilvánítunk.________ Hmvhelyi Iv. kerület vörös Csillag u. 7. számú háznak a felerésze, minden elfogadható árért eladó. Érd. levélben Halász István. Budapest VII. kerület, Hársfa utca 8., földszint: 2._____________ Feltűnően szép kombinált szekrény eladó. Hmvhely: — Bocskai utca 45. Kétszemélyes sezlon és női fekete télikabát eladó. Béla u. 10._____________ Kiadó vagy eladó 8 hold föld tanyával. Érd. Nádor u. 50. Mártély, Felszabadulás u. 26. számú 2 szoba. 2 konyhás beköltözhető ház eladó. Hízó van eladó. — Kistópart u. 4. sz. 150 kilós hízó eladó. Oldalkosár u. _18.____________________ 1800 n-ös gyümölcsös tanyával eladó, azonnal elfoglalható. Ért. Bajcsy Zs. utca 36. Ady Endre úton feltöltött villatelek eladó. Érd. Szántó K. János utca 122. Suba, egyesben járó ló, igáskocsi és házi bútorok eladók. Sárkány u. 18. sz. alatt.______ x Magános nő bútorozott, vagy üres szobát keres. Cím Rákóczi u. 65. női fodrászat. x | tüi MTES | Kiadó közelellős fiatal tehén, tíz db melegágyráma üveggel. Lapistó 10. x APRÓHIRDETÉSEI