Csongrád Megyei Hírlap, 1964. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-01 / 230. szám

Csütörtök, 1964. október 1. 0 mm 9 mm mm Különös mentés Pirityi Sándor, az MTI tu­dósítója írja: A balti partokon szolgála­tot teljesítő egyik szovjet ha­tárőr különös formájú úszó tárgyra, lett figyelmes. Táv­csövén keresztül hamar ki­vette, hogy egy felborult ha­jó hánykolódik a nyílt ten­geren, oldalán pedig három ember kétségbeesetten inte­get. Nyomban kifutott a határ­őrség egyik mentőhajója és sikerült a több mint nyolc­órás kapaszkodástól holtfá­radt embereket csónakba emelni. A megmentettek azonban elmondták, hogy társaik a gyors irányváltozta­tástól­ felborult hajó belsejé­ben vannak. Szinyica mér­nök-kapitány, a mentőcsapat parancsnoka búvárruhát öl­tött és a mélyben 40 percig kutatva, megtalálta azt az aj­tót, amelyen biztonságosan bejuthat az alsó fedélzeten lévő öt emberhez. A kapitány két tengerész­nek oxigénpalackot és álar­cot adott, azok a felszínre másztak, két másik tengerészt pedig lebocsátott kötélhág­csón húztak fel. Legnehezebb volt megmenteni a tenger ötödik foglyát, egy asszonyt, aki sehogy sem akart a fe­délközből a vízbe menni. Vé­gül a mentőcsapat egyik tag­ja könnyű búvárruhát vitt le neki és egy kis bátorítás után felhozta. A kis hajó személyzetének két tagját, még a mentőcsa­pat megérkezése előtt elso­dorta a tenger. (MTI) Három újfajta mosószer kerül jövőre forgalomba A Növényolaj- és Mosó­szeripari Kutató Intézet a Flóra áztató után most há­rom újfajta mosószert is ki­dolgozott, s a laboratóriumi vizsgálatok szerint az új mosóporoknak nagyobb a ha­tásuk, minőségük pedig a legjobb külföldiekével ve­tekszik. Az egyik speciális, finom mosószer gyapjú, műszálas, selyem anyagokhoz alkal­mas. Alacsony hőmérsékle­ten, 40 fokos vízben használ­ható, s ami igen lényeges, kíméli a ruhát. A mostani Tisztasághoz, Ideálhoz hasonlítható, csak­hogy kétszer olyan jó ha­tású, mint ezek. A másik új mosópor a „Magyar Sunil” a laborató­riumi próbákat fényesen ki­álti. Előnye, hogy a ruha­nemű rongálása nélkül tisz­tít, s rengeteg ruha mosható ki vele, összetételénél fog­va nem engedi visszarakód­ni a ruhára a már leoldott szennyet. Különlegessége, hogy akár mosás nélkül is tisztítja a fehérneműt, ele­gendő, ha kellő áztatás után a ruhát a mosószeres víz­ben felforralják, megkever­­getik, s ha kihűl, lehet öb­lögetni. A harmadik mosószer fo­lyékony, s ilyet a hazai ipar még nem gyártott A labora­tóriumi vizsgálatok alapján a szakemberek még a hason­ló külföldieknél is jobbnak tartják. A Világossárga szí­nű, olaj sűrűségű univerzá­lis szer gyapjú, pamut, se­lyem, műszei anyagok tisztí­tására egyaránt alkalmas, forró és alacsony hőfokon egyaránt kifejti jó hatását. A három új mosószer nagy­üzemi receptje elkészült, próbagyártásuk megkezdő­dött Ivére több száz tonnányit hoznak­­forgalomba belőlük, hogy a laboratóriumi pró­bák után a háziasszonyok is levizsgáztathassák. (MTI) Hegesztőket vesz fel a Hódmezővásár­helyi AKÖV. X H. 13339 Az OM 35. sz. Állami Épí­tőipari Vállalat Budapest és Pest megye területén levő munkahelyeire azonnal felvesz kőműves, vasbetonszerelő és ács szakmunkásokat, va­lamint azok mellé férfi se­gédmunkásokat, továbbá gyakorlott kubikos brigá­dokat, akik önelszámolási alapon lesznek foglalkoz­tatva. Munkásszállás biz­tosított. Jelentkezés: Buda­pest, XXI. ker. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. Vidékieknek taná­csi igazolás szükséges. A szakmánál, szakmunkás bi­zonyítvány megszerzése le­hetséges. Bp. X 2056 A fábiánsebestyéni Föld­művesszövetkezet meghatá­rozott időre, 5 hónapi idő­tartamra beosztott könyvelőt keres. Jelentkezni le­het: az FMSZ irodánál. Fábián­­sebestyén, 7. 31705x Traktorosokat és állandó gépjármű rakodókat vesz fel a cserebökényi Népszabadság Tsz. Jelentkezni lehet­ a tsz központjában, Cserebökény. (Volt Petőfi Tsz.) Z X31704 A VÁRPALOTAI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT férfi munkaerőt VESZ FEL, 18—45 éves korig, mélyszinti bányamunkára. Ked­vezményes munk­sszállást és napi háromszori ét­kezést biztosítunk. Nős -és családfenntartók évente 64 mázsa, a hydrált Szenet kapnak térítés nélkül. Felvétel esetén szükséges munkakönyv, 2 hétnél nem régibb tanácsi igazolás­ és katonakönyv. Je­lentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbá­nyászati Tröezt munkaügyi osztályán. , Z. X31702 CSM. VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT ér­tesíti Szentes város és járás lakosságát, hogy a szentesi telepe Zrínyi utca 5. sz. alól elköltözött a Sima Ferenc utca 9. sz. alá VÍZDÍJ BEFIZETÉS ÉS REKLAMÁLÁS, MEG­RENDELÉS FELVÉTELE: SIMA FERENC UTCA 9. sz. alatt. Telefon: 301. 7­31588 Hét darabból álló keményfa há­lóbútor eladó. Zsoldos il 38. Motorkerékpár, zsebrádió eladó. Királyszék u. 86. 13326 Páncéltőkés zongora, nagyobb mennyiségű hazai cserép eladó. Csomorkányi u. 84. 13330 Könyvelőt felveszünk. Jelentke­zés az Állami Biztosítónál, 2-án 9—11 óráig. 13331 Bútorozott szoba magányos fér­fi részére kiadó. Os­taskosár u. 20. szám. 13333 Hétéves betejü közelellős tehén eladó. Tornyai János u. 2. 13319 Kőműveseket és kőművesek mel­lé segédmunkásokat azonnali belépésre állandó budapesti mun­kára felveszünk. Munkásszállást biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Bp., VIII., Auróra u. 23. Munkaügy. 31915 M BBIS Padlás használatra, kert feleske kiadó. Szentes, Deák Ferenc u.1­7. szám. 31690 A szentesi Alkotmány Tsz-nél­ nagyobb mennyiségű nádvágás, résziből vagy készpénzért kiadó. Up­ra nőtt juhászt keresnek fel­vételre. Jelentkezni lehet: Si­ma .Ferenc utca 7. X31683 Eladó Pannónia oldalkocsi, tri­cikli, kétkerekű kézikocsi, olaj­emelő. Bocskai utca 18. 31606 Fekete Pannónia, príma álla­potban eladó. Rákóczi Ferenc Házasság céljából megismerked­ne beszédhibás komoly férfi 25 —35 év körüli házias nővel. Ki­sebb házam van. Leveleket „Ha­zavárlak” jeligére a szentesi­­ Hirdetőbe kérek. 31684 Keresek kiadó tanyát. Életjára­dékkal vagy havi fizetéssel ven­nék. Ajánlatot „Sürgős” jeligé­re szentesi Hirdetőbe. 31687 250-es fekete Pannónia jó álla­potban eladó. Nagygörgős u. 25. Bútorozott szoba, külön bejá­ratú, nem igényes házaspárnak kiadó. Rózsa utca 15. 31682 Rákóczi Ferenc utca 54. szám alatti házrész eladó, lakáscse­rével. Évt. délután 4-től, vasár­nap egész nap. 31681 Szegvári berekben 2200 n-es föld haszonbérbe kiadó. Két új ab­lak, kisméretű cserép, cserép­léc, sárléc, egy 5 méteres nagy gerenda eladó. Szentes, Csillag u. 5. szám. 31680 Főzni tudó bejárónő jelentkezé­sét kérem. Balázsné, Ady utca 4., lakás. X31679 Deák Ferenc utca 93.a számú ház eladó, beköltözhető. 31678 CSONGRAI) Megyei Tanács Szentes és Környéke Sütő és Tésztaipari Vállalata kerékpáros kifutókat felvesz. Jelentkezni le­het a vállalat irodájában. Szen­tes, Ady Endre utca 20. X31677 Eladó kisméretű Kalor-kályha, asztaltűzhely, ruhaszekrény, Do­xa zsebóra, lánccal. Szentes, Klauzál utca 29. 31676 Acéllemez fürdőkád, 300 kg-os mázsa, kukoricadaráló, tábori kohó eladó. Szentes, Nyíri­ u. 2. 31625 170—150-es új ablak eladó. Szen­tes, Pöltemberg Ernő u. 3. Bútorozott szoba kiadó. Szentes, Temető utca 10. 31623 Új és használt ajtók, 114 literes hordó, kis kályha eladó. Felsza­badulás út 56. 31621 Egyedülálló rekamié, sezlon és fotelok eladók. Szentes, I-Sámán Kató utca 1., I. épület, 2. ajtó. Árvai Bálint utca 1. számú ház­nak kétharmad része eladó. Víz, villany, két szoba van. x31618 Nagyilegyen 1086 n-ös föld ha­szonbérbe kadó. Ért. Mátyás ki­rály u. 30. 31617 Fényezett két darab új sötét éj­jeliszekrény eladó. Szentes, So­mogyi Béla utca 8. 31616 Nagyméretű tetőcserép és ho­mok eladó. Bercsényi utca 49. Eladók anyakoca, igáskocsi, ve­tőgép és vasvályú. Ért. Szen­tes, Dózsa György utca 48/a. Nők részére bútorozott szoba kiadó. Szentes, Zrínyi u. 17. Városhoz közeli tanyát kiadót, vagy üres szobát keresek. Bu­dai N. Antal utca 22. 31611 Nagyörvény utca 103. számú ház két részben is eladó. 31610 Kétszoba-konyhás ház sürgősen eladó, azonnal beköltözhető. Kí­gyó utca 3. 31604 Elveszett 7 darab birka, 4 öreg és 3 bárány, Lapistó 47. szám alól, özv. Székely Sándornétól. Megtaláló, nyomravezető juta­lomban részesül. 31605 Jó állapotban levő melegágyi ráí­rnak eladók. Szentes, Jókai u. 9. Fiatal kisfias tehén eladó. Szen­tes, Bereklapos 4. szám, Néme­­téknél. 31607 Kisebb ház eladó. Vasvári Pál utca 4., beköltözhető. (Kásatele­­pen)­____ 31608 Alig használt 350-es IZS motor­kerékpár eladó. Mndszent, Ti­sza u. 8. 31579 Tárogató eladó. Szentes, Lázár Vilmos utca 37. 31576 Berekegyházán 1 vagy 2 hold földet bérbe vennék. Ajánlatot: Gránicz János, Szentes, Gógány sor 28. 31599 Lakásomon gyermekgondozást vállalok 2—5 évesre. Lehet vidé­ki. is. Ajánlatot „Gyermekszere­­tő” jeligére a szentesi Hirdető­be. 31598 2700 n-ös föld kiadó. Ért. Török Sándor utca 42. 31597 Hordozható csempekályha, gó­­rélépcső eladó. Szentes, Zrínyi utca 2. 31557 Beköltözhető ház ,eladó, állomás közelében, három padolt szoba, mellékhelyiségek, víz, villany. Ért. Korsós sor 5. X31562 Torta 922-es magnó külföldi sza­lagokkal és mikrofonnal eladó. Szentes, Sáfrán Mihály u. 73. Magános asszony otthonra vá­gyó férjet keres. „Nyugdíjas is lehet” jeligére a makói Hirde­tőbe. 31234 Dadaállás lakáscserével. Dózsa György utca 38. 31231 Törek és szalma eladó. Csong­rád, Fövenyesi út 17. 31620 Október 3-án, szombaton este fél 8 órai kezdettel, a Szentesi Móricz Zsigmond Művelődési Házban nagy­szabású hagyományos SZÜRETI BÁL, melyre mindenkit szeretettel hív és vár a Rendezőség. Z­X316B9 VÁLTOZÓ munkahelyre kőműveseket, s­á­rőm­unkásoka­t, vízvezeték-szerelőket és segédmunkásokat, szállás és­­ külszolgálati költségtérítéssel, szentesi munkahelyre vasesztergályosokat és segédmunkásokat keresünk felvételre. Érdeklődni lehet: A Csong­rád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat irodá­jában. Szentes, Kossuth utca 29. sz. Telefon: 109. 7 X31701 4 M­iniSTl Cin 72 a­lltJLJ AiLl 11 Ilik Nemzetközi atlétikai verseny Szeged­en Csongrád megye atlétikai életének súlypontja Szegedre korlátozódik. Versenyzőink az idén szép sikerrel szerepel­tek, s Gélei Éva, továbbá Tégla Ferenc személyében­ fel­nőtt, illetve ifjúsági válogatottakat adtunk az országnak.. Jogos panaszként szokták emlegetni, hogy bár min­denki ismeri az atlétikát, kiemelkedő teljesítményeit gon­dosan számon tartják, de versenyeit az utóbbi időben csak igen kevesen látogatják, pedig értékük az atlétika alap­sportág jellegénél fogva vitán felül magasan áll. Még egy hónap van hátra a pályaidényből, melyet a Szegedi Egyetemi Atlétikai Club arra igyekszik a sportág népszerűsítése érdekében igen dicsérendő módon felhasz­nálni, hogy Szegeden október 4-én, délután fél 3 órai kez­dettel nemzetközi­, és I. osztályú országos felnőtt verseny keretében nagy atlétikai seregszemlét rendez. Elindulnak azon az NDK-beli greifswaldi egyetem jó­képességű atlétái, a Tokióba ki nem jutott több nagynevű fővárosi és vidéki versenyző, s természetese­n a teljes sze­gedi élgárda is. A SZEAC hagyományos őszi viadalai minden évben a legmagasabb szintet képviselték a Csongrád megyei pálya­­versenyek sorában, és az atlétika barátai ezúttal is nívós, sok futószámmal élénkített viadalt láthatnak majd vasár­nap délután a SZEAC-stadionban.­­ MONOSTORI TIBOR . A H. Spartacus hatodik, a Makói VSE kilencedik a női kézilabda NB II-ben A kézilabda NB II abszo­lút­ helyezéseinek eldöntésé­ért, illetve az NB I-be való feljutásért osztályozó mér­kőzéseket írt ki a Magyar Kézilabda Szövetség. Mint ismeretes, a nők mezőnyé­ben a H. Spartacus bejutott a hatos döntőbe, a makói lá­nyok pedig a hetedik-tizen­kettedik helyért játszottak az osztályozó utolsó forduló­jában. A vásárhelyiek Komlón játszották le találkozóikat, az Ózdi Kohász, T­atabányai Bányász, a Bp. Vasas, a DVSC és a Bp. Vörös Me­teor voltak a csapat ellen­felei. Első mérkőzésükön 3:2- es vezetés után 3:5-re kikap­tak az egyik leggyengébbnek tartott, DVSC-től, utána a legerősebb ózdiakkal kerül­tek össze. Az első két vere­ség után nem tudott magá­ra találni a csapat, s minden játszmáját elvesztette. Reá­lis értékelés alapján a Spar­tacus a negyedik helyre pá­lyázhatott volna, így a vá­sárhelyiek a hatodik helyre kerültek az NB II végső sor­rendjében. Az MVSE női csapata a fővárosban a BEAC-pályán játszotta le mérkőzéseit. Az Elektromos, a KISTEXT és Nyíregyháza alulmaradt a makóiakkal szemben, Veszp­rém ellen döntetlent játszott a­­ csapat, a Békéscsabai Kö­zött pedig 7:5-re legyőzte a VSE-t. A három kulcsembe­rét nélkülöző együttes jobb helyezést érhetett volna­­ el, ha teljes csapattal tud kiáll­ni. AZ NB II VÉGEREDMÉNYE 1. Ózd­i Kohász, 2. Tatabá­nyai Bányász, 3. Bp. Vasas, 4. Debreceni VSC, 8. Bp. Vö­rös Meteor, 6. H. Spartacus, 7. Bp. Elektromos, 8. Veszp­rém, S. Makói VSE, 10. Bé­késcsabai Kötött, II. KIS­TEXT, 12. Nyíregyházi MSE. (Az első 3 csapat jövőre az NB I-ben játszik.) * Tegnap Szegeden játszot­ták a megyei női kézilabda­bajnokság rangadóját, s ezen a SZEAC meglepetésre nagy gólarányú győzelmet aratott. Szegedi EAC—Makói KTSK 11:1 (6:1). Vezette: Czikkely. Csak az elején, 1:1-ig volt küzdelmes a játék. A győz­tes csapat sokkal többet kez­deményezett, a makóiak gyengén dobtak kapura. Gól­dobó: Bokor 5, Somodi 3, Berecz, Újvári, Csirik, illet­ve: Hajdú. Jó: Szegfű, Bo­kor, Csirik, Mészáros, illetve: Hajdú, Kiss. A­ SZEAC ezzel, valószínű, hogy megnyeri a bajnokságot. SZOVJET JÓSLAT A Szovjet Olimpiai Bizott­ság érdekes angol nyelvű fü­zetet ad ki az olimpiai falu­ban. Ebben a szovjet edzők és versenyzők mondják el véleményüket, az olimpiáról. A szovjet atléta­csapat főed­zője szerint hatalmas harcra van kilátás az olimpia atlé­tikai számaiban a szovjet és az amerikai versenyzők kö­zött, a harmadik helyre — az atlétikában — a német csapatot várja. Totótanácsadó 1. Svájc—Magyarország 2. Szombathely—SBTC 3. Dunaújváros—Ózd 4. Miskolc—BVSC 5. Egyetértés—Budafok 6. Láng—MÁV-DAC 7. Sz.-fehérvár—Oroszlány 8. Bp. Előre—Eger 9. Nagybátony—Gyula 10. Mosonm.-óvár—PBTC 11. Lazio—Internazionale 12. Varese—Fiorentina Hírek Népsport Hírlap x 2 2 X 2 x 1 1 X 1 x 12 1x2 21 1 1 x 2 1 X 2 1 2 1 1 X 1 x 1 1 1 1 x 1 1 12 1­­ 1 x 12 x 2 x 2 2 x x x 2 1 2­ x 1 x x 1 2 1 13. Foggia—Atalanta 1x2 1 x 21 Tippjeink a pótmérkőzésekre: 1 x, 1 2, 1, Hétfői A­­PANKOTAI ÁLLAMI GAZDASÁG sertésgondozókat vesz fel. Jelentkezni lehet: a gazdaság Szentes, kistőkei üzemegységében. Z­X31703 TEKINTSE­ MEG A cuk­rászi piaci bemutatót A SZENTESI PETŐFI CUKRÁSZDÁBAN, szep­tember 30-án, szerdán és október 1-én, csütörtö­kön. KÜLÖNLEGES minőségű áruk bő válasz-­­ téka: Z 31677

Next