Csongrád Megyei Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
mi történt a nagyvilágban ? — mi történt a nagyvilágban? — mi történt Az MSZKP Központi Bizottságának meghívására június 18 óta a Szovjetunióban tartózkodott az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, élén Brutyó Jánossal, a KEB elnökével. A magyar elvtársak megismerkedtek azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket az SZKP-ben szereztek a pártellenőrzés megszervezésében. Találkoztak és beszélgetéseket folytattak az SZKP Központi Bizottsága mellett működő pártellenőrző bizottsággal, helyi párt- és pártellenőrző szervekkel. Látogatást tettek a moszkvai és a kijevi terület több ipari és mezőgazdasági vállalatánál. Június 23-án fogadta a magyar elvtársakat Arvid Pelse, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság mellett működő központi pártellenőrző bizottság elnöke, és meleg baráti beszélgetést folytatott velük. Június 24-én a küldöttség hazautazott Szombaton délután a küldöttség hazaérkezett. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Venéczi János, a KEB titkára fogadta. 2 Hazaérkezett Moszkvából Henry Kissinger beszámolt az MSZMP küldöttsége tárgyalásairól Dr. Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdésekben illetékes főtanácsadója pénteken a késő délutáni órákban érkezett vissza Pekingből Washingtonba. Azonnal a Fehér Házba ment és beszámolt Nixon elnöknek a kínai fővárosban folytatott tárgyalásairól. A beszámolót végighallgatta Hogers külügyminiszter is. Egyébként a beszámoló „érdekesebb részeiről” semmi sem szivárgott ki. A Fehér Ház hivatalos közlése szerint Kissinger Csou Enlaj-jal és más kínai vezetőkkel folytatott megbeszélései a nemzetközi problémák széles skálájára terjedtek ki”. Henry Kissinger, az elnött tanárandója (lobbiflT) Kínából történt visszaérkezése után beszámolt Níven címknek (középen). Balról Rogers külügyminiszter Indira Gandhi visszaérkezett Új-Delhibe Közös közlemény a budapesti tárgyalásokról Indira Gandhi indiai miniszterelnök asszony visszaérkezett Delhibe 11 napos európai körútjáról, amelynek ■során látogatást tett Svédországban, Csehszlovákiában és Magyarországon. A repülőtéren az újságírók előtt Indira Gandhi kijelentette: stockholmi, prágai és budapesti megbeszélésein eszmecsere folyt korunk nagyfontosságú problémáiról. Az indiai miniszterelnök asszony budapesti tárgyalásairól szombaton kiadott közös közlemény egyebek között aláhúzza: A két fél megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország közötti baráti kapcsolatok és kölcsönösen előnyös együttműködés politikai, gazdasági és kulturális téren eredményesen fejlődnek. A felek megvitatták a további együttműködést ezeken a területe' ken. Egyetértettek abban, hogy a gazdasági, ipari és műszaki együttműködés és a kereskedelmi kapcsolatok kölcsönösen gyümölcsöző kibővítésére további lehetőségek vannak. Megegyeztek abban, hogy sürgős lépéseket kell tenni egy gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési kormányközi bizottság felállítására. A felek megállapodtak abban, hogy a két külügyminisztérium között időszakos konzultációkat tartanak az őket kölcsönösen érdeklő területeken való szorosabb együttműködés előmozdítása-Az Indiai Köztársaság miniszterelnöke köszönetét fejezte ki azért a vendégszeretetért, amelyben őt és küldöttségének tagjait magyarországi tartózkodásuk alatt részesítették. Meghívást adott át Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, hogy kölcsönösen megfelelő időpontban látogasson el Indiába. A magyar kormány elnöke a meghívást köszönettel elfogadta. „A látogatás a még nagyobb kölcsönös megértés megteremtésére vezetett’’ — így értékeli az indiai sajtó Indira Gandhi miniszterelnök pénteken végetért külföldi körútjának eredményeit. A lapok különösen nagy figyelmet fordítanak az indiai kormányfő csehszlovákiai és magyarországi látogatásának eredményeire. — Ezek az országok biztosították Indiát — írja szerkesztőségi cikkében a Patriot című lap—, hogy támogatják a gazdasági függetlenség megteremtésére irányuló törekvéseit. A lap hangsúlyozza, hogy Indiát egyesíti Csehszlovákiával és Magyarországgal a békére irányuló törekvés, az imperializmus és a gyarmatosító rendszer elleni harc. --------- Vádirat a horvát egyetemisták vett vezetői ellen A zágrábi kerületi közvádló vádat emelt az úgynevezett horvát egyetemista mozgalom egykori vezetői ellen. Az a vád ellenük, hogy mint ellenforradalmi összeesküvő csoport tagjai 1970-ben és 1971-ben számos propaganda- és egyéb akciót szerveztek és közvetlen erőszakos tevékenységet fejtettek ki a hatalom megszerzésére és Horvátország ellenforradalmi céljainak megvalósítására. A zágrábi kerületi bírósághoz intézett vádirat szerint Drazen Budisa és munkatársai, Zvonimir Cicak, Ante Paradzik és Goran Tadig alapjában véve terrorista, nacionalista fanatizmussal és sovinizmussal táplált csoportot alakítottak, illetve a horvát egyetemisták mozgalmát az ellenforradalmi csoport közvetlen ideológiai és szervezeti vezetése alá helyezték a Horvát Matica központ révén. Ennek a rohamosztagnak kellett volna hatalomra juttatni az extrém politikai emigrációt és vele azonos gondolkodásúakat, s ezzel a horvát nemzet ismét elvesztette volna szabadságát és területi integritását. A vádiratban felsorolják azokat a bravoztétokat, amelyek szerint Budisa és társai azon fáradoztak, hogy az egyetemista szervezet keretében fegyveres alakulatokat létesítsenek, amelyek a közvetlen harcokban hozzájárultak volna a társadalmi és állami berendezés megdöntéséhez. A Horvát Egyetemista Szövetség Elnökségének 1971. július 14-én megtartott ülésén például határozatot hoztak, hogy miután megalakul a katonai ügyekkel foglalkozó külön bizottság és hogyha a szigeteken reakciós katonai központokat létesítenek, akkor az egyetemek kiképzés és gyakorlat végett oda küldték volna az egyetemi hallgatókat és embereiket. A vádirat számos bizonyíték említésével voltaképpen bemutatja, hogy az úgyneveezett horvát egyetemista mozgalom tervszerű eszkalációt végzett és a múlt év novemberében érte el tetőfokát, amikor a vádlottak csoportja a devizarendszer problémáinak megoldását követelve, de voltaképpen a külföld felhívására, megszervezte az egyetemisták sztrájkját. A tagkönyvcseréről tárgyalt az SZKP KB értekezlete .Az SZKP Központi Bizottsága májusi plénumán hozott határozatának megfelelően a pártszervezetekben előkészítik a tagkönyvcserét. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket június 23-án megvitatták az SZKP Központi Bizottságának kibővített értekezletén. Az értekezlet munkájában részt vett A. P. Kirilenko, és M. A. Szusztov, az SZKP Politikai Bizottságának tagjai, a Központi Bizottság titkárai. A tagkönyvcsere előkészítéséről I. V. Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának titkára tartott beszámolót Az értekezleten széles körű véleménycserét folytattak e fontos szervezeti-politikai intézkedés végrehajtásának gyakorlati kérdéseiről. Ez év novemberében választanak az NSZK-ban Willy Brandt nyugatnémet kancellár szombaton vonaton Nyugat-Berlinbe érkezett. Részt , vett a Szociáldemokrata Párt országos választmányának, majd a párt tanácsának és ellenőrző bizottságának és schönebergi városházán tartott ülésén. A kancellárt elkísérte Nyugat-Berlinbe Walter Scheel külügyminiszter is, aki — mint köztudott — a Szabaddemokrata Párt elnöke. Brandt és Scheel a tegnap délelőtti 45 percig tartó nyugat-berlini tanácskozáson megegyezett abban, hogy ez év novemberében országos képviselő-választásokat tartanak az NSZK-ban. Brandt nyilatkozata szerint beigazolódott, hogy az ellenzékkel semmiféle megállapodást nem lehet kötni az új választásokat illetően. Scheel külügyminiszter kijelentette: bizonyos benne, hogy a szociáldemokrata— szabaddemokrata koalíció az új választásokon megszerzi a képviselői mandátumok abszolút többségét Brandt és Scheel megbeszélésén részt vett Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármester és dr. Egon Bahr államtitkár is. A Szociáldemokrata Párt országos választmányának szombati ülése elsősorban az ifjúszocialisták nemrégen megjelentbrosúrájával foglalkozott, amelynek kiadását a pártvezetőség letiltotta. Az országos választmány elítélte a fiatalok akcióját. Tovább „lebeg" a font Anthony Barbera brit pénzügyminiszter a televízióban elmondott beszédében rámutatott, hogy elég világos választás előtt állt: vagy lebegteti a fontot a nemzetközi pénzpiacokon, azaz nem eszközöl további ártámogató, kényszervásárlásokat, vagy korlátozásokat, adóemeléseket és egyéb kellemetlen intézkedéseket hoz. Harold Wilson, a munkáspárti ellenzék vezére egy vidéki beszédében támadta az angol kormány lépését, érdekes módon főleg azért, mert Anglia ezzel megszegte a Közös Piaccal kötött pénzpolitikai egyezményét. A Közös Piac immár tíz tagállamának központi bankjai szombaton rendkívüli ülést tartottak Párizsban, hogy közös álláspontot próbáljanak kidolgozni az angol valuta árfolyamának lebegtetésével kirobbant legújabb tőkés valutaválsággal szemben. Délelőtt a Közös Piac pénzügyi bizottsága ült össze a francia fővárosban, délután pedig a központi jegybankok kormányzói tanácskoztak. Lapzártáig azonban nem kaptunk jelentést a tanácskozásokon hozott döntésekről. NDK—lengyel csúcstalálkozó Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja meghívására pénteken és szombaton német—lengyel baráti csúcstalálkozóra került sor a német határmenti lengyel Zielona Gora vajdaságban. Az Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára vezetésével érkezett német delegációt, amelyben a többi között Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja és az NDK Minisztertanácsának elnöke is helyet foglalt, népes lengyel küldöttség és sokezer lakos fogadta szívélyesen a határon. A vendégek vendéglátóikkal együtt mentek át szombaton a Béke-hídon Odera-parti Frankfurtba. VILAGHIRADO Időhúzás Közel-Keleten A MOSZKVA—Hanoi—Peking—Washington politikai négyszögben sok minden történt az utóbbi hetekben. A szovjet—amerikai csúcstalálkozó után járt Le Duc The Pekingben, Podgornij szovjet államfő a Vietnami Demokratikus Köztársaságban, Kissinger pedig tárgyalt a kínai vezetőkkel. Egy valami azonban hiányzik: a közvetlen vietnami—amerikai tárgyalás! A VDK ismételten leszögezte tárgyalási készségét, csak persze, nem az elfogadhatatlan amerikai feltételekről ... Még a héten sem került sor Párizsban, a Kiéker sugárúton újabb ülésre a négyes konferencián, de az bizonyos, hogy az USA már nem sokáig halogathatja a tárgyalás folytatását. A HÉTEN ISMÉT feszültebbé vált a közel-keleti helyzet, mert három héttel a Tel Aviv-i repülőtéren a japán „kamikazék” által elkövetett merénylet után Izrael beváltotta a fenyegetését, és lesújtott Libanonra... Az izraeli támadás egybeesett azzal, hogy az egyiptomi Mersza Matruh üdülőhelyen tanácskozni kezdett az Arab Köztársaságok Szövetségének elnöksége, Szadat egyiptomi, Asszad szíriai és Kadhafi líbiai köztársasági elnök. Az izraeli akció látnivalóan kihívás volt az arab vezetők ellen. Bármily ellentmondásosnak tűnik, az izraeli „héjáknak” az az érdekük, hogy Kairóban, Tripoliban vagy Damaszkuszban a háborús hangulat kerekedjék felül a józanságon, a tárgyalásos megoldás helyett az arab vezetők a harc lehetőségeit keressék. Akkor Izrael kitolhatja a napját annak az elkerülhetetlenül bekövetkező fordulatnak, amikor mégis csak kénytelen lesz kiüríteni egyes megszállt területeket. Amíg viszont tart a feszültség, a harcias kijelentések korszaka, addig Izrael birtokolhatja ezeket a területeket, megpróbálhatja tovább szilárdítani pozícióit a Golánfennsíkon éppúgy, mint a Gázai-övezetben, vagy Sarm el-Sejknél. A döntő kérdés a közel-keleti válságban éppen az: kinek dolgozik hát az idő? EURÓPÁBAN a legérdekesebb új fejlemény Északírországban adódott, ahol a hét végén megnövekedett a reménye annak, hogy rövidesen megszűnnek az utcai harcok, a robbanások, az erőszakos cselekmények. Az úgynevezett Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA kétszáz- Hét nap eseménykrónikája VASÁRNAP: Podgocnij visszaérkezett Moszkvába, a VDK-ban tett látogatásáról. HÉTFŐ: Kissinger, Nixon bizalmi embere Pekingbe érkezett, Tito jugoszláv elnök Varsóban. KEDD: McGovern szénáin, megnyerte New York állam próbaválasztását. Megkezdődött a genfi leszerelési értekezlet új ülésszaka. SZERDA: Izraeli támadás Libanon ellen. Egyiptom, Líbia és Szíria államfőinek értekezlete Egyiptomban. Fidel Castro Prágába érkezett. CSÜTÖRTÖK: Kohl—Bahr megbeszélések Bonnban Megegyezés a francia kommunisták és szocialisták között a jövő kormányprogramjában. PÉNTEK: Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony befejezte magyarországi látogatását. „Lebegtetik” az angol font árfolyamát. SZOMBAT: Londonban tárgyalnak az észak-írországi tűzszünet megteremtéséről. nya közül a harcosabb, a szélsőségesebb, bejelentette, hogy kész a tárgyalásokra. (A két szárny furcsa elnevezése ismert: „hivatalosak”, így nevezik a mérsékeltebb, ugyanakkor baloldali szárnyat; „ideiglenesek”, ez a neve a jobboldali és gyakran felelőtlen akciókra is hajlandó szárnynak.) Természetesen még egy esetleges tűzszünet megállapodás sem szentírás: a problémák gyökeres megoldása (jogegyenlőség, gazdasági hátrányok kiküszöbölése stb.) még várat magára. AZ AMERIKAI elnökválasztási versengés új fordulatot vett azzal, hogy a Demokrata Párt előválasztásainak végén George McGovern szenátor esélyesként indul két hét múlva Miamiban megrendezendő országos gyűlésen, a demokraták elnökjelöltjét meghatározni hivatott konvención. A 49 éves dél-dakotai szenátor, egy vidéki pap fia, Kalifornia után az elmúlt héten amerika második legnépesebb államában, New York államban is győzött. McGovern hívei elsősorban a fiatalság soraiból kerülnek ki, no meg a kevés joggal rendelkező — mond’juk így — kisebbségek soraiból (Puerto Rico-iak, mexikóiak — már a négerek kevésbé kedvelték...). A munkásság egy része áll még McGovern mellett, de a szakszervezeti vezetők ellene vannak. A liberális értelmiség támogatja a dél-dakotai szenátort, sőt, szívesen látná őt az elnöki székben a tőkések egy csoportja is, az amely úgy véli: reformok kellenek az amerikai kapitalista rend megvédéséhez, az imperialista politika fenntartásához. Leegyszerűsítve azt mondhatnék: McGovern „népibb” tartalmú, színezetű Kennedy-politikát ígér. DR. PÁLFY JÓZSEF A hét egyik nagy fontosságú eseménye Fülel Castro csehszlovákiai látogatása. A Kubai KP KB első titkára, a kubai kormány elnöke pénteken Pozsonyba érkezett. Képünkön Jozef Lénáét, a Szlovák KP KB első titkára üdvözli a Kubai vezetőt a pozsonyi repülőtéren VASÁRNAP, 1972. JÚNIUS 25.