Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

A százaihoz válogat A Szegedi Szabadtéri Já­tékok egyik legjelentősebb bemutatója lesz Sütő András A százai mennyegző című drámája. A népes szereplő­­gárdát felvonultató darab jelmezeit Papp János válogat­ja, aki mindössze huszonegy esztendős, nincs diplomája, „csak” tehetsége. Már akkor jelmeztervező­nek készült, amikor még nem is tudta, hogy létezik ez a szakma. Tizenöt éves volt, amikor Márk Tivadar, munkáit látva, kijelentette: Nem tudja, hogy miért így csinálja, de így kell csinál­ni ... Papp János mögött, persze, akkor már jelentős „szakmai múlt” állt. Nyolc­éves lehetett, amikor nővé­re babáit öltöztetni kezdte, de nem holmi babaruhákba. Olvasmányainak hőseit hív­ta életre a babákra szabott jelmezekkel. Anyagokba és színekbe szeretett bele. A színeknek ma is nagy jelen­tőséget tulajdonít: a szín­szimbolikával drámai hely­zeteket, sorsokat, hősöket jellemez. Mert hogy a jelmez­e jellemez. Ez a legfőbb feladata. Gyermekkorában nehéz harcot vívott környezetével. A család és az iskola ferde szemmel nézte a babázó fiút. Nehezen látták be: a babák kizárólag modellül szolgál­nak. Papp János ugyanis akkor is, most is megvarrja az általa elképzelt ruhákat. Nem valószínű, hogy van kívüle jelmeztervező, aki ez­zel a módszerrel dolgozik. Minden jelmeze egy-egy kis műremek. Kopasz Márta grafikusművész ezt felismer­ve rendezte meg — az ak­kor tizenhárom éves fiú — első kiállítását, amelyet két év múlva újabb követett. A legemlékezetesebb pedig az a bemutató volt, amelynek 1987-ben a szegedi ifjúsági házi adott otthont. Azon a kiállításon már láthatta a közönség Papp János ked­venc operahőseit: Traviatát, Carment, Toscát... Az ope­ra ugyanis a másik nagy szerelem, azaz­ el sem rá­­rálasztható az előbbitől. Ahogy a zene szól, úgy szü­letnek a jelmezek. Papp János könyvespolca­in rengeteg szakkönyv sora­kozik. Alaposan tanulmá­nyozta a viselettörténetet, aligha létezik olyan kor, olyan sílus, amelyet ne is­mert volna már 15-16 éve­sen. Egyébként pedig min­denre magától jött rá. So­ha nem tanult szabni, varr­ni , mégis tud. A szakma gyakorlati fogásait segítség nélkül sajátította el. Mind­ez, persze, nem lenne ele­gendő. A jelmeztervező egy személyben dramaturg ren­dező, színész, pszicholó­gus ... A beleélés képességét aligha lehet iskolában meg­tanulni. Még a képzőművé­szeti főiskolán sem, ahol a jelmeztervezőket képezik, s ahová éppen azért nem­ nyert felvételt Papp János, mert „túl sokat tud”. Furcsa in­doklás, de mégiscsak ezzel utasították el érettségi után, amikor nagy reményekkel nekiindult. Most Budapesten él, sza­badúszó. Korábban egy évig dolgozott a Szegedi Nemze­ti Színházban. Később kül­földre készült. Úgy gondolta, talán egy nyugati ország fő­iskolája könnyebben befo­gadja, mint a hazai. Megle­het, ámbár a lehetőségek e tekintetben sem korlátlanok, a külföldi tanulmányok meglehetősen költségesek. Ezért pályázta meg a Sze­gedért Alapítvány ösztöndí­ját A fiatal jelmeztervező mégis bizakodó, hisz abban, hogy tehetségére egyszer mégiscsak szüksége lesz a hazai színházi világnak. A szabadtéri játékok Sütő-be­mutatója óriási kihívást je­lent A feladat nagyszabású és csodálatos, a bizalom pe­dig megtisztelő. A szúzai mennyegző Papp Jánosi pá­lyáján még mérföldkő lehet . Az alábbi levélrészletet Péter László irodalomtörté­nésznek, a Szegedért Alapít­vány közelmúltban lemon­dott elnökségi és kuratóriu­mi tagjának felhatalmazásá­val közöljük. Címzett az alapítvány elnöksége: „Kényszerű távollétemben a művészeti kuratórium olyan leplezetlenül részre­hajló döntést hozott hogy érte a felelősségben nem osztozhatom, és elhatároló­dásomat csak így tudom ki­fejezésre juttatni. Különösen igazságtalannak tartom­ a te­hetséges fiatalok (Csúri Ákos, Papp János) kérelmé­nek tökéletes mellőzését.” TÖRÖK ERZSÉBET * Traviatával... (Fotó: Enyedi Zoltán) 2 Kodály aranyat adna a csongrádiaknak (Folytatás az 1. oldalról.) Orehovszky Bernadett így vélekedik az óvónői szak­­középiskolák kulturális szemléjéről: — Nagyon jól érzem ma­gam Csongrádon, szerintem a többiek is. Mert jók a programok, sok mindenkivel megismerkedhetünk. Nagyon bízom abban, hogy sikerül a szereplésünk is. — Ígértek-e ötöst otthon? — Igen, és remélem, meg­kapjuk. De én indultam a mesemondó kategóriában is. Óvodások hallgatták a Nyúl­­iskolát, és láttam rajtuk, hogy nagyon tetszik ne­kik. — S neked Csongrád? — Még sohasem jártam itt. Nagyon tetszik, mert ara­nyos, barátságos város. Jó benyomásokkal megyek majd haza. Fehér Józsefet, a helyi gimnázium megbízott igaz­gatóját arról faggatom, mit jelent a csongrádiaknak ez az országos verseny? — Mindenekelőtt nagy megtiszteltetés ez az isko­lánknak, ugyanakkor na­gyon nagy munka is. Ám ezek jelentős részét a he­lyettesem, Felföldi Jánosné és az énektanárunk, Lovász Józsefné vállalta magára. A gyerekeknek és a felké­szítőiknek azért fontos ez a találkozó, mert alkalmas az óvónői szakközépiskolákban végzett szakmai munka ösz­­szehasonlítására. — Mit vár saját diákjai­tól? — A mi óvónői szakkö­zépiskolánk eléggé jó ran­got vívott ki magának a ko­rábbi országos találkozókon. Most is tisztességes helytál­lásra számítok. A szegedi Nagy Kati azt mondja: — Kellenek ezek a ver­senyek, hogy felmérjük, mi­lyen szinten vannak iroda­lomban, zenében az egyes iskolák. Tessék megírni azt is, hogy vonattal jöttünk Csongrádra, mert a sulink­nak kevés a pénze. Osztálytársa, Kapás Anita meg azt magyarázza: nem az a lényeges itt, hogy ki lesz az első, vagy a harma­dik, hanem, a részvétel. Ne­kik ez megtiszteltetés, hi­szen azt jelenti: számítanak rájuk az iskolájukban. Min­denki segítette őket a fel­készülésben, és most itt van az igazgatónőjük, meg az osztályfőnökük is. Szoríta­nak nekik. Mintha csak Kapás Anita szavait hallanám vissza, amikor a zsűri összedugja a „fejét”. Egyetlen kategóriá­ban sem állítanak rangsort, azt hangsúlyozva: nem ver­seny volt ez, hanem találko­zó, mégpedig a Dunától ke­letre levő óvónői szakközép­­iskolák több mint 400 diák­jának részvételével. — Szégyenkezni valónk nincs, nagyon elégedett va­gyok. Gazdag műsort hoz­tak a gyerekek. Azt tervez­zük, hogy kétévenként ren­dezünk ilyen kulturális szemléket — mondja Ro­mány Pálné, a Művelődési Minisztérium főmunkatársa. Menich Jánosné, az Or­szágos Pedagógiai Intézetből elismerően szól a csongrádi­ak szervezőmunkájáról. Di­cséret jár ezért nem csak a városnak, hanem a megyé­nek is. Ami pedig a színvo­nalat illeti: értékes mű­sorokkal jöttek a diákok, né­hány igazi tehetség is fel­tűnt. M. Katanics Mária meg azt tartja fontosnak, hogy Kodály Zoltán előtt sem kellene szégyenkezni. Itt mindenki jól szerepelt, hi­szen valamilyen szempont­ból minden résztvevőt meg lehet dicsérni. Ez nem sport, hanem művészi tevékenység. Miként nézne az ki, fakad ki a karnagy, hogy Babits mondjuk arany, Kosztolányi meg ezüst. Csongrádon min­denki aranyat kapott. BALÁZSI IRÉN Háromszáz éve közös hazában • •Ünnepelnek a magyarországi szerbek Csernojevics Arsen ipeki pátriárka vezetésével 1690- ben csaknem negyvenezer szerb telepedett meg a törö­kök alól már felszabadult délmagyarországi területe­ken. Ez volt a szerbség leg­nagyobb bevándorlási hullá­ma. A háromszáz évvel ez­előtti eseményekről, a szerb­ség magyarországi letelepe­désének évfordulójáról a kö­zeli hetekben, hónapokban sokfelé megemlékeznek. Az első ünnepséget Baján tartják május 5-én, szomba­ton. Az Eötvös József Taní­tóképző Főiskolán délelőtt 9 órakor tudományos ülésszak kezdődik, amelyen előadá­sok hangzanak el a magyar­­országi szerbség történeté­ről, kultúrájáról, néprajzá­ról, jelenlegi helyzetéről. Ugyanitt kiállítás nyílik, amely ugyancsak az elmúlt három évszázadra tekint vissza. Délután ünnepi isten­tiszteletet tartanak a bajai Szerb-templomban, majd irodalmi és folklór műsorral várják a remélhetőleg minél nagyobb számban — és Csongrád megyéből is — odaérkező magyarországi szerbeket. (Folytatás az 1. oldalról.) gázolnak a másikon! Ilyen légkörben azután sokan kö­zönyösséggel védekeznek, löknek az egész iskolára, nem tanulnak. — Nem látjátok ti túl sö­téten a helyzetet? — Engem egy időben ki­cikiztek a haverok, mert leálltam a tanáraim közül néhánnyal dumálni! Hülye vagy, kérdezték, te bízol ezekben? Persze, sokban igazuk volt, mert a tanárok nagyobbik hányada valójá­ban nem törődik a gyerek­kel, nem veszi emberszám­ba, csak ledarálja, amit kell, és hagyja őket a francba. És ami gyakran nyomasztó, folyton neki, a tanárnak van igaza! Akkor is, ha nincs igaza! Verselemzést is meg lehet velünk utáltatni, ha csak úgy szabad érteni azt a szerencsétlen poétát, ahogy a tanárnő akarja. Aki netán mást lát benne, az hülye. Egyest neki. Sehogyan sem lehetünk önmagunk, csak olyan, amilyennek ők akar­nak bennünket. Ideális szá­mukra a birkanyáj. A sok egyformára idomított gye­rek, bármi áron. Bejön, be­repül egy sas meg egy pa­csirta. Eltelik a négy év, és kimászik az iskolából egy kacsa. Háp-háp. Győztek. További gyötrelem, ha a ta­nárok között is dúl a béka­egér háború. Ilyenkor a gye­rek is megkaphatja a ma­gáét, pedig ártatlan. — Ez mit jelent? — Egy fiatal tanárnő ér­kezett hozzánk, megszeret­tük. A többiek ettől féltéke­nyek lettek rá, megpróbál­ták kiutálni. Amikor nem ment, taktikát változtattak, és elővették az osztályát. Egyszeriben annyi leckét adtak föl, mintha az a ta­nárnő nem is tanítana. Meg­szívatták az osztályát, pedig fölvételi tárgyakról volt szó. Nem érdekes, bírja a gyerek. Van olyan tanár is, aki nem jár be a tanári szo­bába, mert nem bírja a kol­légáit! Egyszerűen nem megy be közéjük. Meg is lehet érteni, elvégre mit mondjon az ember arról a tanárról, aki például csak szidni tudja a gyereket. Nincs más szava, csak ilyen hülye vagy, meg olyan bun­kó, persze, hogy képtelen a gyerek teljesíteni. Világos, hogy ilyen légkörben nem lehet jól tanulni, mert a gyerek nem gép, kell neki a jó szó, a biztatás.­­ Az elmúlt hónapokban égszakadás-földindulás mód­jára politikai változások zaj­lottak le nálunk. Hogyan él­tétek meg az iskolában? — Kívül maradtunk, de mindenki szorongva figyel­te a másikat és fordítva. Tanár és diák még inkább eltávolodtak egymástól. Meg­fagyott a levegő sokszor a bizalmatlanságtól. Sok he­lyen tanárok is ringbe száll­tak a képviselőségért, ez is megosztotta az iskolát. Igaz, a gyerekek többsége csak jelvénygyűjtögető életmódot folytatott, nem értette, mi is történik körülötte. De ti­zenévesen még nem is lehet megérteni a rendszerváltást. Mindenesetre, aki most 16 éves, azt irigyelhetik a fel­nőttek, mert ő még tiszta, és most kezdődik az új vi­lág! — Ti tartoztok valame­lyik párthoz? — Inkább úgy mondhat­juk, hogy még csak várako­zunk, és majd később meg­látjuk. Kivárunk. Sokan kö­zülünk fideszesek. Tetszik nekik a narancs. De azért elgondoltam, milyen érde­kes. Lakitelken még együtt voltak, rá fél évre már akár­hány pártba szétszóródtak. Mondogatták is, nem a kö­pönyeget forgattam, csak az időjárás változott. A taná­rok ezért se beszélnek ve­lünk politikáról, nem mer­nek, félnek a szél­járástól. A töritanítás meg is állt a II. világháborúnál — nincs to­vább. Különben is, annyi fehér folt van, vissza lehet menni az ókorig, elvégre ott is volt biztos elhallgatás. Ha ehhez még hozzávesszük a tankönyvhelyzetet... — Mi van a tankönyvek­kel? — Semmi, mozdulatlanság. Megan ü­ld­öttük az idő. Ugyanaz a szöveg, mint ré­gen. Meg a tanterv sem vál­tozott. Amelyik tanár be akarja tartani az előírást, az betartja, ott azután nagy­kanállal eszik a munkásmoz­galmat. Miért vonnák fele­lősségre? Ő csak azt tanítja, amit eddig, és amit előírnak. A gyerek meg csak szívja magát, de mit tehetne? Föl­morzsolják a körülmények. Különben mindenki ártatlan, senki nem tehet semmiről. — Szerintetek mi a diák­ság teendője, mit vártok magatoktól őszre? — Semmit sem számítunk az iskolában, ezért még azt sem tudjuk, mi lehetne a célunk. Első feladatunk a célmeghatározás, amit majd elvégzünk valahogy, azután majd meglátjuk, mi jön. El­szedték tőlünk a biztonsá­got, csak nehogy megbán­ják. Olyan helyzetben va­gyunk, mint mikor valaki­nek az alagútban elfogy a gyertyája. Most merre men­jünk? TRÁSER LÁSZLÓ Rebellis diákfórum Szegeden Csendes váltás Ettől a számtól kezdve a Délvilág (Csongrád me­gyei hírlap) kiadója — a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat helyett — a Délvilág Kiadó Részvénytársaság. Úgy érezzük, az új helyzet temérdek régi belső problé­mát megoldhat. A korábbi kiadó keretén belül két — egymással versenyhelyzetben, levő — napilap gondozá­sát kellett volna megvalósítani. Az egyik reklámozása, menedzselése a másik rovására, természetesen, az azo­nos vállalaton belül elképzelhetetlen volt. Ez eddig vállalati belügyi — mondhatja joggal a kedves olvasó. Ami őt érdekli, az elsősorban a lap szín­vonala, szolgáltatásai. A szerkesztőség azt a munkastí­lust, szerkesztési módszert igyekszik továbbvinni és fej­leszteni, amelyet egy évvel ezelőtt kezdett meg. Szeret­nénk szolgáltatásainkat még teljesebbé tenni. Remélhe­tőleg, heteken belül megváltozik a Délvilág külleme is. Ez utóbbi mondat mögötti konkrétumokról talán ha­marosan beszámolhatunk. Sokkal jobban szeretnénk kiszolgálni hirdetőink igényeit. A fizetett hirdetések le­hető leggyorsabb megjelentetésére, figyelemfelkeltő for­mák bevezetésére, az uniformizáltság megszüntetésére törekszünk. Már a jövő héttől szeretnénk megteremteni annak lehetőségét, hogy nálunk éjjel-nappal feladhas­sák hirdetéseiket. Saját hirdetőirodát nyitunk június 1- jétől Hódmezővásárhelyen. A községekben lakó olvasó­ink, hirdetőink számára is szerenénk megkönnyíteni — és főként olcsóbbá tenni — közleményeik feladását. " Munkatársunk dolgozik azon is hogy mindig min­den megyei pavilonnál megvásárolható legyen lapunk. A mai, csendes váltás eredménye, remélhetően, egy még érdekesebb, teljesebb körű szolgáltatást nyújtó Délvilág lesz. Erre ösztönöz bennünket az új gazdálko­dási forma. Mától létünk, jövedelmünk függ e lap piac­­képességétől, népszerűségétől. Mikes-évfordulóra készül Sepsiszentgyörgy és Zágon A háromszéki Mikes Kele­men Emlékbizottság Farkas Árpád költő elnökletével megtartott legutóbbi ülésén elhatározta, hogy irodalom­­történetünk jeles alakja, a haza- és szülőföldszeretet örök érvényű példaképe szü­letésének háromszáz éves évfordulóját 1990. október 20—21-én tartják Sepsi­­szentgyörgyön és Zágonban. Az ez alkalommal tartandó tudományos ülésszakra olyan jeles hazai és külföldi Mikes-kutatókat hívnak meg, mint Várkonyi Ágnes (Mikes és a hazai hagyomá­nyok), Pintér Márta Zsu­zsanna (Mikes a kolozsvári Mátyás drámában), Hopp Lajos (Mikes hazája Zágon), Kovács Sándor Iván (A le­veleskönyv humora és az er­délyi prózastílus), Kilián Ist­ván (Mikes vallásossága a levelek tükrében), Fülöp La­jos (Nyelvi forma és nyelv­járásosság Mikes írásgyakor­latában), Rastav Seri (Mikes Leveleinek török nyelvi ada­tai), Veress Dániel (Moldva és Munténia Mikes levelei­ben) és mások. A zágoni emlékünnepség műsorát a háromszéki és zágoni Mikes Kelemen művelődési egyesü­letek, valamint a sepsiszent­györgyi színház Tamási Áron-tagozata biztosítják. Az emlékbizottság ez al­kalomra országos szoborpá­lyázatot ír ki egy-egy, Zá­gonban (köztéren felállítan­dó egész alakos), Kolozsvá­ron és a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban elhelyezendő szoborra. Mi­­kes-plakettet, falragaszokat és képeslapokat terveztet­nek. A Kriterion Könyvkia­dó 3 ezer példány leveles­könyvet rendel a Szombat­helyen nyomtatott hason­más kiadásból. A szoborpályázatra, az ün­nepség anyagi kiadásának fedezésére alapítványt hoz­nak létre. Az összegek fel­­használásáról a kuratórium dönt. A szoborpályázat I. dí­jára Kányádi Sándor költő 20 ezer lej adomány össze­gyűjtését ajánlotta fel. SYLVESTER LAJOS SZERDA, 1990. MÁJUS 2.

Next