Csongrád Megyei Hírlap - Délvilág, 1990. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-02 / 101. szám
A százaihoz válogat A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legjelentősebb bemutatója lesz Sütő András A százai mennyegző című drámája. A népes szereplőgárdát felvonultató darab jelmezeit Papp János válogatja, aki mindössze huszonegy esztendős, nincs diplomája, „csak” tehetsége. Már akkor jelmeztervezőnek készült, amikor még nem is tudta, hogy létezik ez a szakma. Tizenöt éves volt, amikor Márk Tivadar, munkáit látva, kijelentette: Nem tudja, hogy miért így csinálja, de így kell csinálni ... Papp János mögött, persze, akkor már jelentős „szakmai múlt” állt. Nyolcéves lehetett, amikor nővére babáit öltöztetni kezdte, de nem holmi babaruhákba. Olvasmányainak hőseit hívta életre a babákra szabott jelmezekkel. Anyagokba és színekbe szeretett bele. A színeknek ma is nagy jelentőséget tulajdonít: a színszimbolikával drámai helyzeteket, sorsokat, hősöket jellemez. Mert hogy a jelmeze jellemez. Ez a legfőbb feladata. Gyermekkorában nehéz harcot vívott környezetével. A család és az iskola ferde szemmel nézte a babázó fiút. Nehezen látták be: a babák kizárólag modellül szolgálnak. Papp János ugyanis akkor is, most is megvarrja az általa elképzelt ruhákat. Nem valószínű, hogy van kívüle jelmeztervező, aki ezzel a módszerrel dolgozik. Minden jelmeze egy-egy kis műremek. Kopasz Márta grafikusművész ezt felismerve rendezte meg — az akkor tizenhárom éves fiú — első kiállítását, amelyet két év múlva újabb követett. A legemlékezetesebb pedig az a bemutató volt, amelynek 1987-ben a szegedi ifjúsági házi adott otthont. Azon a kiállításon már láthatta a közönség Papp János kedvenc operahőseit: Traviatát, Carment, Toscát... Az opera ugyanis a másik nagy szerelem, azaz el sem rárálasztható az előbbitől. Ahogy a zene szól, úgy születnek a jelmezek. Papp János könyvespolcain rengeteg szakkönyv sorakozik. Alaposan tanulmányozta a viselettörténetet, aligha létezik olyan kor, olyan sílus, amelyet ne ismert volna már 15-16 évesen. Egyébként pedig mindenre magától jött rá. Soha nem tanult szabni, varrni , mégis tud. A szakma gyakorlati fogásait segítség nélkül sajátította el. Mindez, persze, nem lenne elegendő. A jelmeztervező egy személyben dramaturg rendező, színész, pszichológus ... A beleélés képességét aligha lehet iskolában megtanulni. Még a képzőművészeti főiskolán sem, ahol a jelmeztervezőket képezik, s ahová éppen azért nem nyert felvételt Papp János, mert „túl sokat tud”. Furcsa indoklás, de mégiscsak ezzel utasították el érettségi után, amikor nagy reményekkel nekiindult. Most Budapesten él, szabadúszó. Korábban egy évig dolgozott a Szegedi Nemzeti Színházban. Később külföldre készült. Úgy gondolta, talán egy nyugati ország főiskolája könnyebben befogadja, mint a hazai. Meglehet, ámbár a lehetőségek e tekintetben sem korlátlanok, a külföldi tanulmányok meglehetősen költségesek. Ezért pályázta meg a Szegedért Alapítvány ösztöndíját A fiatal jelmeztervező mégis bizakodó, hisz abban, hogy tehetségére egyszer mégiscsak szüksége lesz a hazai színházi világnak. A szabadtéri játékok Sütő-bemutatója óriási kihívást jelent A feladat nagyszabású és csodálatos, a bizalom pedig megtisztelő. A szúzai mennyegző Papp Jánosi pályáján még mérföldkő lehet . Az alábbi levélrészletet Péter László irodalomtörténésznek, a Szegedért Alapítvány közelmúltban lemondott elnökségi és kuratóriumi tagjának felhatalmazásával közöljük. Címzett az alapítvány elnöksége: „Kényszerű távollétemben a művészeti kuratórium olyan leplezetlenül részrehajló döntést hozott hogy érte a felelősségben nem osztozhatom, és elhatárolódásomat csak így tudom kifejezésre juttatni. Különösen igazságtalannak tartom a tehetséges fiatalok (Csúri Ákos, Papp János) kérelmének tökéletes mellőzését.” TÖRÖK ERZSÉBET * Traviatával... (Fotó: Enyedi Zoltán) 2 Kodály aranyat adna a csongrádiaknak (Folytatás az 1. oldalról.) Orehovszky Bernadett így vélekedik az óvónői szakközépiskolák kulturális szemléjéről: — Nagyon jól érzem magam Csongrádon, szerintem a többiek is. Mert jók a programok, sok mindenkivel megismerkedhetünk. Nagyon bízom abban, hogy sikerül a szereplésünk is. — Ígértek-e ötöst otthon? — Igen, és remélem, megkapjuk. De én indultam a mesemondó kategóriában is. Óvodások hallgatták a Nyúliskolát, és láttam rajtuk, hogy nagyon tetszik nekik. — S neked Csongrád? — Még sohasem jártam itt. Nagyon tetszik, mert aranyos, barátságos város. Jó benyomásokkal megyek majd haza. Fehér Józsefet, a helyi gimnázium megbízott igazgatóját arról faggatom, mit jelent a csongrádiaknak ez az országos verseny? — Mindenekelőtt nagy megtiszteltetés ez az iskolánknak, ugyanakkor nagyon nagy munka is. Ám ezek jelentős részét a helyettesem, Felföldi Jánosné és az énektanárunk, Lovász Józsefné vállalta magára. A gyerekeknek és a felkészítőiknek azért fontos ez a találkozó, mert alkalmas az óvónői szakközépiskolákban végzett szakmai munka öszszehasonlítására. — Mit vár saját diákjaitól? — A mi óvónői szakközépiskolánk eléggé jó rangot vívott ki magának a korábbi országos találkozókon. Most is tisztességes helytállásra számítok. A szegedi Nagy Kati azt mondja: — Kellenek ezek a versenyek, hogy felmérjük, milyen szinten vannak irodalomban, zenében az egyes iskolák. Tessék megírni azt is, hogy vonattal jöttünk Csongrádra, mert a sulinknak kevés a pénze. Osztálytársa, Kapás Anita meg azt magyarázza: nem az a lényeges itt, hogy ki lesz az első, vagy a harmadik, hanem, a részvétel. Nekik ez megtiszteltetés, hiszen azt jelenti: számítanak rájuk az iskolájukban. Mindenki segítette őket a felkészülésben, és most itt van az igazgatónőjük, meg az osztályfőnökük is. Szorítanak nekik. Mintha csak Kapás Anita szavait hallanám vissza, amikor a zsűri összedugja a „fejét”. Egyetlen kategóriában sem állítanak rangsort, azt hangsúlyozva: nem verseny volt ez, hanem találkozó, mégpedig a Dunától keletre levő óvónői szakközépiskolák több mint 400 diákjának részvételével. — Szégyenkezni valónk nincs, nagyon elégedett vagyok. Gazdag műsort hoztak a gyerekek. Azt tervezzük, hogy kétévenként rendezünk ilyen kulturális szemléket — mondja Romány Pálné, a Művelődési Minisztérium főmunkatársa. Menich Jánosné, az Országos Pedagógiai Intézetből elismerően szól a csongrádiak szervezőmunkájáról. Dicséret jár ezért nem csak a városnak, hanem a megyének is. Ami pedig a színvonalat illeti: értékes műsorokkal jöttek a diákok, néhány igazi tehetség is feltűnt. M. Katanics Mária meg azt tartja fontosnak, hogy Kodály Zoltán előtt sem kellene szégyenkezni. Itt mindenki jól szerepelt, hiszen valamilyen szempontból minden résztvevőt meg lehet dicsérni. Ez nem sport, hanem művészi tevékenység. Miként nézne az ki, fakad ki a karnagy, hogy Babits mondjuk arany, Kosztolányi meg ezüst. Csongrádon mindenki aranyat kapott. BALÁZSI IRÉN Háromszáz éve közös hazában • •Ünnepelnek a magyarországi szerbek Csernojevics Arsen ipeki pátriárka vezetésével 1690- ben csaknem negyvenezer szerb telepedett meg a törökök alól már felszabadult délmagyarországi területeken. Ez volt a szerbség legnagyobb bevándorlási hulláma. A háromszáz évvel ezelőtti eseményekről, a szerbség magyarországi letelepedésének évfordulójáról a közeli hetekben, hónapokban sokfelé megemlékeznek. Az első ünnepséget Baján tartják május 5-én, szombaton. Az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán délelőtt 9 órakor tudományos ülésszak kezdődik, amelyen előadások hangzanak el a magyarországi szerbség történetéről, kultúrájáról, néprajzáról, jelenlegi helyzetéről. Ugyanitt kiállítás nyílik, amely ugyancsak az elmúlt három évszázadra tekint vissza. Délután ünnepi istentiszteletet tartanak a bajai Szerb-templomban, majd irodalmi és folklór műsorral várják a remélhetőleg minél nagyobb számban — és Csongrád megyéből is — odaérkező magyarországi szerbeket. (Folytatás az 1. oldalról.) gázolnak a másikon! Ilyen légkörben azután sokan közönyösséggel védekeznek, löknek az egész iskolára, nem tanulnak. — Nem látjátok ti túl sötéten a helyzetet? — Engem egy időben kicikiztek a haverok, mert leálltam a tanáraim közül néhánnyal dumálni! Hülye vagy, kérdezték, te bízol ezekben? Persze, sokban igazuk volt, mert a tanárok nagyobbik hányada valójában nem törődik a gyerekkel, nem veszi emberszámba, csak ledarálja, amit kell, és hagyja őket a francba. És ami gyakran nyomasztó, folyton neki, a tanárnak van igaza! Akkor is, ha nincs igaza! Verselemzést is meg lehet velünk utáltatni, ha csak úgy szabad érteni azt a szerencsétlen poétát, ahogy a tanárnő akarja. Aki netán mást lát benne, az hülye. Egyest neki. Sehogyan sem lehetünk önmagunk, csak olyan, amilyennek ők akarnak bennünket. Ideális számukra a birkanyáj. A sok egyformára idomított gyerek, bármi áron. Bejön, berepül egy sas meg egy pacsirta. Eltelik a négy év, és kimászik az iskolából egy kacsa. Háp-háp. Győztek. További gyötrelem, ha a tanárok között is dúl a békaegér háború. Ilyenkor a gyerek is megkaphatja a magáét, pedig ártatlan. — Ez mit jelent? — Egy fiatal tanárnő érkezett hozzánk, megszerettük. A többiek ettől féltékenyek lettek rá, megpróbálták kiutálni. Amikor nem ment, taktikát változtattak, és elővették az osztályát. Egyszeriben annyi leckét adtak föl, mintha az a tanárnő nem is tanítana. Megszívatták az osztályát, pedig fölvételi tárgyakról volt szó. Nem érdekes, bírja a gyerek. Van olyan tanár is, aki nem jár be a tanári szobába, mert nem bírja a kollégáit! Egyszerűen nem megy be közéjük. Meg is lehet érteni, elvégre mit mondjon az ember arról a tanárról, aki például csak szidni tudja a gyereket. Nincs más szava, csak ilyen hülye vagy, meg olyan bunkó, persze, hogy képtelen a gyerek teljesíteni. Világos, hogy ilyen légkörben nem lehet jól tanulni, mert a gyerek nem gép, kell neki a jó szó, a biztatás. Az elmúlt hónapokban égszakadás-földindulás módjára politikai változások zajlottak le nálunk. Hogyan éltétek meg az iskolában? — Kívül maradtunk, de mindenki szorongva figyelte a másikat és fordítva. Tanár és diák még inkább eltávolodtak egymástól. Megfagyott a levegő sokszor a bizalmatlanságtól. Sok helyen tanárok is ringbe szálltak a képviselőségért, ez is megosztotta az iskolát. Igaz, a gyerekek többsége csak jelvénygyűjtögető életmódot folytatott, nem értette, mi is történik körülötte. De tizenévesen még nem is lehet megérteni a rendszerváltást. Mindenesetre, aki most 16 éves, azt irigyelhetik a felnőttek, mert ő még tiszta, és most kezdődik az új világ! — Ti tartoztok valamelyik párthoz? — Inkább úgy mondhatjuk, hogy még csak várakozunk, és majd később meglátjuk. Kivárunk. Sokan közülünk fideszesek. Tetszik nekik a narancs. De azért elgondoltam, milyen érdekes. Lakitelken még együtt voltak, rá fél évre már akárhány pártba szétszóródtak. Mondogatták is, nem a köpönyeget forgattam, csak az időjárás változott. A tanárok ezért se beszélnek velünk politikáról, nem mernek, félnek a széljárástól. A töritanítás meg is állt a II. világháborúnál — nincs tovább. Különben is, annyi fehér folt van, vissza lehet menni az ókorig, elvégre ott is volt biztos elhallgatás. Ha ehhez még hozzávesszük a tankönyvhelyzetet... — Mi van a tankönyvekkel? — Semmi, mozdulatlanság. Megan üldöttük az idő. Ugyanaz a szöveg, mint régen. Meg a tanterv sem változott. Amelyik tanár be akarja tartani az előírást, az betartja, ott azután nagykanállal eszik a munkásmozgalmat. Miért vonnák felelősségre? Ő csak azt tanítja, amit eddig, és amit előírnak. A gyerek meg csak szívja magát, de mit tehetne? Fölmorzsolják a körülmények. Különben mindenki ártatlan, senki nem tehet semmiről. — Szerintetek mi a diákság teendője, mit vártok magatoktól őszre? — Semmit sem számítunk az iskolában, ezért még azt sem tudjuk, mi lehetne a célunk. Első feladatunk a célmeghatározás, amit majd elvégzünk valahogy, azután majd meglátjuk, mi jön. Elszedték tőlünk a biztonságot, csak nehogy megbánják. Olyan helyzetben vagyunk, mint mikor valakinek az alagútban elfogy a gyertyája. Most merre menjünk? TRÁSER LÁSZLÓ Rebellis diákfórum Szegeden Csendes váltás Ettől a számtól kezdve a Délvilág (Csongrád megyei hírlap) kiadója — a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat helyett — a Délvilág Kiadó Részvénytársaság. Úgy érezzük, az új helyzet temérdek régi belső problémát megoldhat. A korábbi kiadó keretén belül két — egymással versenyhelyzetben, levő — napilap gondozását kellett volna megvalósítani. Az egyik reklámozása, menedzselése a másik rovására, természetesen, az azonos vállalaton belül elképzelhetetlen volt. Ez eddig vállalati belügyi — mondhatja joggal a kedves olvasó. Ami őt érdekli, az elsősorban a lap színvonala, szolgáltatásai. A szerkesztőség azt a munkastílust, szerkesztési módszert igyekszik továbbvinni és fejleszteni, amelyet egy évvel ezelőtt kezdett meg. Szeretnénk szolgáltatásainkat még teljesebbé tenni. Remélhetőleg, heteken belül megváltozik a Délvilág külleme is. Ez utóbbi mondat mögötti konkrétumokról talán hamarosan beszámolhatunk. Sokkal jobban szeretnénk kiszolgálni hirdetőink igényeit. A fizetett hirdetések lehető leggyorsabb megjelentetésére, figyelemfelkeltő formák bevezetésére, az uniformizáltság megszüntetésére törekszünk. Már a jövő héttől szeretnénk megteremteni annak lehetőségét, hogy nálunk éjjel-nappal feladhassák hirdetéseiket. Saját hirdetőirodát nyitunk június 1- jétől Hódmezővásárhelyen. A községekben lakó olvasóink, hirdetőink számára is szerenénk megkönnyíteni — és főként olcsóbbá tenni — közleményeik feladását. " Munkatársunk dolgozik azon is hogy mindig minden megyei pavilonnál megvásárolható legyen lapunk. A mai, csendes váltás eredménye, remélhetően, egy még érdekesebb, teljesebb körű szolgáltatást nyújtó Délvilág lesz. Erre ösztönöz bennünket az új gazdálkodási forma. Mától létünk, jövedelmünk függ e lap piacképességétől, népszerűségétől. Mikes-évfordulóra készül Sepsiszentgyörgy és Zágon A háromszéki Mikes Kelemen Emlékbizottság Farkas Árpád költő elnökletével megtartott legutóbbi ülésén elhatározta, hogy irodalomtörténetünk jeles alakja, a haza- és szülőföldszeretet örök érvényű példaképe születésének háromszáz éves évfordulóját 1990. október 20—21-én tartják Sepsiszentgyörgyön és Zágonban. Az ez alkalommal tartandó tudományos ülésszakra olyan jeles hazai és külföldi Mikes-kutatókat hívnak meg, mint Várkonyi Ágnes (Mikes és a hazai hagyományok), Pintér Márta Zsuzsanna (Mikes a kolozsvári Mátyás drámában), Hopp Lajos (Mikes hazája Zágon), Kovács Sándor Iván (A leveleskönyv humora és az erdélyi prózastílus), Kilián István (Mikes vallásossága a levelek tükrében), Fülöp Lajos (Nyelvi forma és nyelvjárásosság Mikes írásgyakorlatában), Rastav Seri (Mikes Leveleinek török nyelvi adatai), Veress Dániel (Moldva és Munténia Mikes leveleiben) és mások. A zágoni emlékünnepség műsorát a háromszéki és zágoni Mikes Kelemen művelődési egyesületek, valamint a sepsiszentgyörgyi színház Tamási Áron-tagozata biztosítják. Az emlékbizottság ez alkalomra országos szoborpályázatot ír ki egy-egy, Zágonban (köztéren felállítandó egész alakos), Kolozsváron és a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban elhelyezendő szoborra. Mikes-plakettet, falragaszokat és képeslapokat terveztetnek. A Kriterion Könyvkiadó 3 ezer példány leveleskönyvet rendel a Szombathelyen nyomtatott hasonmás kiadásból. A szoborpályázatra, az ünnepség anyagi kiadásának fedezésére alapítványt hoznak létre. Az összegek felhasználásáról a kuratórium dönt. A szoborpályázat I. díjára Kányádi Sándor költő 20 ezer lej adomány összegyűjtését ajánlotta fel. SYLVESTER LAJOS SZERDA, 1990. MÁJUS 2.