Debreceni Szemle, 1932 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1932 / 1. szám - VEGYESEK
z egyesek elég önmagában, a 3. személyűnél pedig a félreértések vígan garázdálkodnak. Az előadás második része inkább esztétikai nézőpontból vizsgálja a beszéd betegségeit. Címe : „Les fautes du nombre et de la musique“. A „nombre“ D’Alembert szerint a szók helyes elrendezése a mondat ritmusa szempontjából és Duhamel szerencsés hasonlattal a pénzesszekrény titkos számára emlékeztet : csak egyetlen számkombinációra nyílik ki a szekrény ajtaja, amint csak egyetlen tökéletes elrendezés nyitja meg számunkra a mondat teljes értelmét és hatását. A hiátus terén is a francia konzervatív ízlésnek adva igazat, az előadó most az ige betegségeire tér át s szívesen feltámasztaná a „prétérit antérieur surcomposé“-t, ezt a halott, de olyan hasznos időt és mindenkit felszólít, hogy segítsen lelket lehelni az ártatlanul halálra ítélt „prétérit du subjonctif“-ba. Sokkal könnyebben alkalmazható magyar nyelvünkre is az a vádbeszéd, amit a nevetséges neologizmusok ellen mondott, különösen a sport, a mozi és a politika nyelvét tévén felelőssé a romlásért. Az egyszerű igéket, amelyek most különböző konjugációk színes, változatos végződéseit tartják fönn, lassan kint kiszorítja az új igék egyforma (I. ragozású) színezete ; ehhez járul még esetlen hosszúságuk. A „résoudre“ helyett a politikai nyelv tudásos nagyképűsége hozta létre a ,,solutionner“-t. Ki kezeskedik azért, hogy ez a hosszú ige nem okoz rákos továbbtenyészést s nem lesz a solutionner-ból solutionnement, ebből solutionnementer, solutionnementation, solutionnementationner s. r. t. ? ! Nagyon érdekes az is, amit előadónk a „szabályos szerkezet veszélyéről“ mondott. Nem állítja, hogy a francia szabályosság rosszabb, mint a német rendszer, amely arra kényszeríti az embereket, hogy lélekzetüket visszafojtva, fölajzott figyelemmel várják a mondat végén fölbukkanó -— állítmányt. De ha a francia mindig ragaszkodnék az alany-állítmány-kiegészítő mondatrészek szabályszerű egymásutánjához, akkor a gyorsabb gondolkozású hölgyek a férfiak mondatainak mindig csak az első felét hallgatnák meg ; a többit — a fő mondatrészeken túlit— kitalálnák. A francia nyelvben is van — burkoltan, de gyakran — inverzió s ennek az alkalmazása époly fontos művészi feladat, mint pl. az ismétlések kikerülése vagy a mondatritmus tökéletes előkészítése. „Talán csodálni fogják, hogy— látszólag — nyelvtani leckét adtam“ — mondta az előadó. „De miért ne beszélhettem volna erről a témáról III. Henrik szerelmei vagy Mme de Pompadour története helyett ? Hangsúlyozom, hogy a nyelv mögött mindig lelki, értelmi, erkölcsi jelenségek vannak. Ha az embert az állattól a művészet, a tagolt beszéd és a részvét érzése különbözteti meg, akkor világos, hogy a nyelvi kifejezésre nagy gondot kell fordítanunk, mert az lelkünk tökéletesedésének tükre és eszköze is. Hiszen a nyelv betegségei mind gyógyíthatók s erős akarattal, nagy szívóssággal le is kell őket küzdenünk.“ A háború előtt Fritz Mauthner a „Kritik der Sprache“-ban domborította ki a nyelv fontosságát a lelki életben. Most az orvos-író más úton jut el hasonló eredményhez. Épül, szilárdul a híd a nyelvművészet és a lelki élet, az irodalom és az élet között. Hankiss János: Quand, dès que és lorsque után. Quand fai eu mangé = après avoir mangé.