Debreceni Szemle, 1996 (4. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bakó Endre: A tanulmányíró Gulyás Pál
A tanulmányíró Gulyás Pál Gulyás pontosan látja, hogy Oláh Gábor tragédiáját az akarat és a tehetség diszkrepanciája okozta, ezért hatalmasodik el minden írásán az aránytalanság, amely végül gyakran groteszkbe torkollik. A század eleji megújulásból azonban kivette részét, értékálló műveket is írt, elsősorban 1908 és 1914 között — hangzik az ítélet. 1935-ben kezdett érdeklődése Debrecen felé fordulni. Ennek az esszé-műfajban első lenyomata egy kisebb tanulmány: Debrecen rétegei. A városról ezután folyamatosan cikkezett különböző helyeken és címeken, azonban bőven vannak átfedések a szintaxisban, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy véleménye rendre árnyalódott, s mind „szellemtörténetibbé” vált. Debrecen-orientációját dokumentálja a Domby Márton Csokonai-életrajzáról írt felfedező tanulmánya. (Egy százhúsz éves „dilettáns”, irodalmi tanulmány.) Domby Márton bámulatos érzékenységű könyvecskéjét („Csokonai V. Mihály élete s némely még eddig ki nem adott munkái Domby Márton által. Pesten, Trattner János Tamás betűivel, 1817”), az irodalomtörténet ismerte, de „szétpaszírozta” (Gulyás gúnyos kifejezése!), azaz nem adta meg neki a kellő szellemi megbecsülést. Hatvany Lajos ugyan megpróbálta a könyvecskét érdeme szerint méltatni, de a Csokonai-kutatók fantáziáját csak Gulyás eruptív, szenvedélyes hangú dolgozata tudta megmozgatni. Meggyőzően bizonyítja, hogy Domby, a későbbi pesti tabuláris ügyvéd, akit három és fél éves „barátságos” viszony fűzött egykor Csokonaihoz a kollégiumban, rendkívül érzékenyen rezonált a Csokonai heves, gyors oxidációjú életére és tehetségére: franciául és magyarul is leírta azt a szentenciát, hogy „Az érzékeny Lelkek nem tartósak.” Domby 1807-ben, Párizsban tanúja volt annak, hogy ott élő magyarok és francia barátaik a Szajna partján, éjjel, holdvilágnál, Csokonainak a csikóbőrös kulacshoz írott versét dalolták. Gulyás ezt hallatlanul fontos ténynek tekinti, szinte erre alapozza — deduktív módon — megállapítását: „A Domby-féle írást a magyarság lényeges könyvei közé sorolom.” Az indoklás később mozaikokból rakható ki. „Syntaxisa száraz és terjengős, mint a kancelláriák latinja. Képzelete azonban fellobog, mint A Magánossághoz villámai.” Lenyűgözi Domby pszichológiai érzéke és kultúrája. „A Csokonai-életrajz tulajdonképpen lélekrajz.” — írja, s méltatja a Csokonainál öt évvel fiatalabb hajdani barát lényeglátó képességét, mert „centrálisan ragadja meg a költőt.” Egyéni tulajdonságai közül kiemeli elevenségét, erős emlékezetét, aktori érzékenységét, szabadságvágyát, a „megkötetlenségre való vonzódását.” Domby többször használja, Gulyás szerint „szinte nyugatos módon a zseni szót.” A kollégiumi elűzetést pedig „szellemtörténeti távlatba helyezi a laikus táblabíró ügyvéd.” Ezek a megfigyelések olyan modern, nagyvonalú ember- és művészetismeretről tesznek tanúbizonyságot, hogy szerzőjük és műve megérdemli a rehabilitációt. Gulyás kísérlete sikerrel járt, azóta a művet újra kiadták, s a tudomány is számol vele. A Domby-tanulmány felfedezésénél is nagyobb visszhangot váltott ki Út a Kalevalához c. dolgozata, amelynek végső változata a megjelent tanulmánykötetében olvasható. Mint ismeretes, Gulyás a népi írókkal való találkozás hatására alámerült a magyar népi hagyományokban, hogy még világosabban képviselhesse a maga esztétikáját, amely meghaladta a Nyugat írói körének indivi