Debreceni Szemle, 2006 (14. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - DEBRECEN TÖRTÉNETÉBŐL - Szegedi Péter: A debreceni futballtársadalom születése
DEBRECEN TÖRTÉNETÉBŐL Szegedi Péter A debreceni futballtársadalom születése 1899-ben, tizennégy évvel a prágai, kilenc évvel a bécsi, és három évvel a budapesti debütálás után a Jogakadémián megalakult az első, Ady Endrét is soraiban tudó debreceni futballcsapat. Nagyobb publicitást kapott, bár nyilvános futballmérkőzésre mégis csupán 1902-ben került sor, igaz, ekkor már két - labdarúgással is foglalkozó - sportegyesület is tevékenykedett a városban. 1902 nyarán a Debreceni Torna és Kerékpáros Egylet keretében huszonkét „végzett, kvalifikált fiatalember” alapított futballcsapatot. Ugyanekkor a MÁV javítóműhelyében az Egyetértés Dalárda tagjai is szerveztek egy csapatot, Egyetértés Football Club néven. A DTE (DTKE) 1902. szeptemberi pályaavatóján ez a két egyesület játszotta az első debreceni nyilvános futballmérkőzést. A város első sportegylete A futball magyarországi meghonosodásához képest három évtizedet kell viszszamennünk az időben, ha meg akarjuk ismerni a Debreceni Torna Egylet társadalmi beágyazottságát. A város legrégebbi sportegyesületét 1867 végén egy 16 fős tornásztársulat alapította.3 Az 1919 előtti időszakból ismerjük a DTE alapítóinak, illetve vezetőségének több névsorát, melyek alapján viszonylag pontos képet festhetünk a klub társadalmi hátteréről.4 Az egyesület beágyazottságát, arcá t A tanulmány a „Pozíciók és oppozíciók: a futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája. Az 1945 előtti debreceni labdarúgás történetszociológiai elemzése” című PhD értekezésem egyik fejezete alapján készült.1 Fésűs 1994. 12. 2 A DTKE a Debreceni Torna Egylet (DTE) és a Debreceni Kerékpáros Egylet (DKE) fúziójából jött létre 1901-ben. A klub 1905-től DTE néven működött tovább (Fésűs 1997 alapján). A DTE első futballcsapatának tagjai (Debrecen 1902. szeptember 3.): Róth János, Perczel Dénes, Csűrös Szilárd, Grünwald Zoltán, Drobni Ferenc, Hajnal Dezső, Csűrös Gyula, Grünwald Lajos, Oláh Miklós, Balogh István, Deák Sándor. Tartalék: Tihanyi László, Farkas László. 3 Debrecen 1938. május 15. Kiss Gábor, a DTE főtitkárának cikke a klub történetéről. 4 A DTE alapítói és 1901-es tagnévsora: Jelentés... 1901: 16-19. A klub vezetőségei 1919 előtt: 1897: Jelentés... 1901: 15., 1906: Nemzeti Sport 1906. július 1., 1907: Nemzeti Sport 1907. május 5., 1908: Debrecen 1908. március 3., 1909: Debreceni Független Újság 1909. május 11., Debrecen 1909. május 11., 1912: Sportélet 1912. április 22.