Dél-Kelet, 1990. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)
1990-07-06 / 26. szám
A nagy parlamenti kirohanás "Majd kap ez még tőlem!"—fenyegetőzött Torgyán • "Jóskám, ez felháborító!" • A munkásképviselő hebegett, habogott A Parlament rendkívüli ülésszaka kedden folytatta munkáját. Mielőtt a képviselők rátértek volna a napirendi pontok tárgyalására, Dénes János (MDF) soron kívül kért szót, és ismertette a márkushegyi bányában sztrájkolók követeléseinek lényegét. Ezt követően Deák Sándor (SZDSZ) igencsak nehezményezte, hogy előző nap ugyanebben a kérdésben bár kért, de nem kapott szót. A szabad demokrata képviselő megemlítette, hogy ő némileg folyékonyabban el tudta volna mondani hozzászólását, mint Demokrata Fórumos kollégája. Erre a megjegyzésre az MDF és a Kisgazdapárt szektorából többen is szitkozódva vonultak ki a teremből. A folyosón a Dél-Kelet tudósítójának alkalma volt hallani és látni, Поду a kirohanó kormánypárti képviselők két jeles egyénisége, Horváth Balázs belügyminiszter és Torgyán József, a kisgazdák frakcióvezetője egymást túllicitálva igyekeztek hangot adni felháborodásuknak. • Jóskám! Hát ez felháborító, ez unintelligens viselkedés! Ezek nevezik magukat szellemi elitnek?! — háborgott a belügyminiszter, s közben tett néhány teátrális mozdulatot. • Kérlek szépen, ezt nem lehet eltűrni — kontrázott Torgyán József, a kisgazda. — Ki volt ez a képviselő, hogy hívják?! Majd fog ez még tőlem kapni — fenyegetőzött fennhangon Torgyán úr. ★ * * Deák Sándor (SZDSZ) oroszlányi képviselőként járt a helybéli sztrájkoló bányászoknál, s a bányászok megkérték, hogy a Parlament előtt olvassa fel követeléseiket. • Frakcióülésen megbeszéltük, hogy még hétfőn, napirend előtt jelentkezek. Ám Szabad György titkára nem javasolta a bányászok kiáltványának felolvasását, mert mint mondta, ez precedenst teremthet, és minden ülés kezdetén kiáltványokat olvasnak majd fel a képviselők. Éppen ezért lepődtem meg, amikor kedden napirend előtt egy MDF-es képviselőtársam kapott szót, aki ugyanazt próbálta elmondani, amire én előtte való nap nem kaptam lehetőséget. Ezt felháborítónak tartom. Megjegyzem, a Parlament elnökének minden esetben egyformán kellene mérlegelnie, hogy kinek, mikor ad szót. Dénes János képviselőtársam egyébként láthatóan nem készült föl a beszédre, az a gyanúm, mivel ő MDF-es munkásképviselőnek tartja magát, nyilvánvalóan ráoszthatták ezt a felszólalást. Mondanivalójából kiderült, hogy e témában teljesen tájékozatlan volt, hebegett, habogott. Erre jegyeztem meg, hogy amit ő akadozva előadott, azt én már tegnap folyékonyan kifejthettem volna a Tisztelt Ház előtt. E kényelmetlen valóság hallatán az MDF-esek egy része kivonult a teremből... H.E. Aki vadászni akar, az fizessen! Bánffy György (MDF) képviselőt a közelmúltban a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnökévé választották. • Bokros teendői mellett miért vállalta ezt a megtisztelő feladatot ? • A vadászszövetség is átalakításra szorul, hiszen a pártállamban a szövetség szinte állami funkciókat ellátó privilegizált szervezetként működött. Az erdőgazdaságok nem voltak képesek saját területükön megfelelő szintű vadállományt tartani. Egyes gazdaságok erős túltartásra voltak kényszerítve, hiszen a protokollvadászatokon еду-két nap alatt bőséges vadállományt kellett bemutatni a fontos vendégeknek. A vadásztársaságok által bérelt területeken is hasonló helyzet alakult ki. Az új földtörvény, erdőtörvény megjelenése is mutatja, hogy a vadászat ügyeit is más szempontok szerint kell majd kezelni... • Tehát miért vállalta az elnöki feladatot? • Azért vállaltam ezt a sok és szívós munkát igénylő feladatot, hogy a mostani átalakulásban hozzájáruljak ahhoz, hogy minél előbb kialakuljon a földtulajdonos és a vadgazdaság érdekeit ötvöző új vadászati struktúra. Persze, társadalmi munkában végzem ezt a feladatot. • Ez csak természetes. S hogy halad az átszervezéssel? • A megyékben önálló, alulról szerveződött, független vadásszövetségek alakulnak, így lehet csak elérni, hogy a múlt rendszer figurái kivonuljanak a vadászat vezetéséből. Ez két megye kivételével már mindenütt megtörtént. • Csak nem Békés megye az egyik? • Valóban, ott még nem történt meg a választás, de a jelölőbizottság már dolgozik, és remélhetőleg mielőbb kialakul az új vezetés azokból az emberekből, akiknek a közvélemény előtt hitelük van. • A túlságosan is zárt vadásztársaságokba igencsak nehéz volt bekerülni annak a földi halandónak, kinek nem voltak jelentős elvtársi ismeretségei. Most mi a helyzet? • Ez a zártkörűség a pártállam vezetőinek gondolkodásmódjából fakadt. A vadásztársaságok tagjainak száma emelkedni fog, ám mint mindenütt a világon, ez is csak pénzkérdés lesz. • Eszerint az elvtársi helyett úri sporttá válik a vadászat... • Igen, ha valaki rendszeresen sportolni akar, az bizony pénzbe kerül. Aki a vadászat lelkes híve akar lenni, annak bizony nem kevés pénzébe kerül majd ez a hobbi. H. E. ------------- "Kispénzű" megyei képviselők Békés megye országgyűlési képviselői különösebben nem dicsekedhetnek magas fizetésekkel. Ha a Parlamentben amolyan "mezeinek" számító 32 500 forintos alapfizetésért békési honatya dolgozik, ők azok, akik semmiféle funkciót nem kaptak, s nem tagjai egyetlen parlamenti bizottságnak sem. Íme a megyei bérlista: 1. Szokolay Zoltán (MDF) 52 000 Ft 2. Csurka István(MDF)45 500 Ft 3. Remport Katalin (MDF) 45 500 Ft 4. Varga Zoltán (MDF) 45 500 Ft 5. Vastagh Pál (MSZP) 45 500 Ft 6. Deme Zoltán (MDF) 32 500 Ft 7. Futaki Géza (SZDSZ) 32 500 Ft 8. Kádár Péter (SZDSZ) 32 500 Ft 9. Markó István (MDF) 32 500 Ft 10. Pásztor Gyula (FKgP) 32 500 Ft 11. Pelcsinszky Boleszláv (SZDSZ) 32 500 12. Tóth Imre (FKgP) 32 500 Ft 13. Zsíros Géza (FKgP) 32 500 Ft H. E. Országházi bérlista A Dél-Keletnek sikerült hozzájutnia az országgyűlési képviselők bérjegyzékéhez. A 32 500 forintos alapbér mellé különböző díjazások járulnak aszerint, hogy a képviselő a Parlamentben milyen funkciót lát még el. Aki például tagja valamelyik bizottságnak, annak 13 000 forinttal nő a fizetése. A parlamenti jegyzők markát a 32 ezer forintos alapbéren kívül havi 6500 forint üti. A parlamenti bizottságok vezetői havonta plusz 26 000 forinttal lesznek gazdagabbak, helyetteseik 19 500 forintot kapnak. Az alábbiakban az első 17 legjobban kereső honatya nevét és bruttó fizetését közöljük: 91 000 Ft: Szabad György 84 500 Ft: Tölgyessy Péter 78 000 Ft: Szűrös Mátyás, Torgyán József, Vörös Vince 71 500 Ft: Balás István, Demszky Gábor, Fodor Gábor, Fodor István, Füzessy Tibor, Kónya Imre 65 000 Ft: Bereczki Vilmos, Böröcz István, Hack Péter, Mécs Imre, Mészáros István, Szigethy István. Huszonkilenc képviselő —köztük Antall József egészévi miniszterelnöki fizetését — kap 58 500 forintot, harmincheten pedig havonta bruttó 52 000 forinttal lesznek gazdagabbak. A képviselők egy része 45 500 forintot, a többiek pedig "csak" az alapbért, a 32 500 forintot vihetik haza. A Dél-Kelet által megszerzett májusi bérjegyzék alapján júniusban összesen 17 millió 205 ezer 500 forintot fizettek ki a képviselőknek.