Heti Délkelet, 2000. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-02 / 9. szám
Vörösnyakú lúd. Ezzel a madárnévvel kezdődött az Oázis előző számában (2000. február 24.) Hortobágyról szóló írásunk. Akkor úgy búcsúztunk olvasóinktól, hogy legközelebb folytatjuk a riportot. Ez itt a folytatás, s ha már madárnévvel kezdtük a legelején, ne szakítsunk ezzel a szokásunkkal, a folytatást is kezdjük madárnevekkel. Széki lile, sziki pacsirta, gulipán, gólyatöcs. Valamennyien a Hortobágy jellegzetes madarai, sőt, a sziki pacsirta még ebben a társaságban is különlegesnek számít, mert valószínűleg olyan madár, amelyik a Hortobágyon alakult ki, és a világon egyes-egyedül csak itt található meg. A szaknyelv az endemikus szóval fejezik ki azt a jelenséget, amikor egy élőlény (növény, madár, egyéb állat) jelenkori előfordulási helyén alakul ki, az adott élőhelyre kiemelkedően jellemző, s a világon máshol nem fordul elő. Ezzel a tudománnyal már kísérőm, Ecsedi Zoltán, a Hortobágyi Természetvédő Egyesület titkára ismertetett meg. - Általánosságban már beszéltünk arról, hogy miért pont a madarak élveznek kitüntetett figyelmet a tudósok körében. Most arról lesz szó, hogy mit jelent ez a gyakorlatban. A széki lile és a sziki pacsirta szikes pusztái, a gulipán és a gólyatöcs szikes tavi madarak. Leginkább a bíbichez hasonlítanak, úgynevezett talajon lakó parti madarak. Ők tulajdonképpen a mi munkatársaink, azonnal jelzik a pusztában beállt változásokat, gyakorlatilag indikátoroknak is felfoghatók. Nekünk őket kell figyelnünk, meg kell vizsgálnunk, miért hagynak el egy-egy helyet, és arra kell törekednünk, hogy visszatérjenek oda, ahonnan eltűntek. Hiszen jelenlétükkel „élőhely-jóságot” jelképeznek, azaz olyan területet, ahol megfelelő a táplálékbázis, jó minőségű a növényi környezet. Eltűnésük ugyanakkor ennek az ellenkezőjéről árulkodik, segélykiáltásként értékelendő, azt jelenti, valami kedvezőtlen változás állt be a pusztában, amit kezelni kell. És itt a kezelésen van a hangsúly. Jelenleg például az eredetihez képest csökkent az állományuk. Ennek ismerjük az okait. Egyrészt az előző rendszer nagy környezetátalakító kísérletei, az erdősávok, a halastavak, a rizsföldek okozták ritkulásukat, másrészt pedig az is közrejátszott ebben, hogy a növényzet megmagasodott. - Ezt nem lehet komoly. Hiszen akármerre nézek innen, a magaslesről, mindenfelé ugyanazt a kopasz, sivár tájat látom, melyet csak néhány vízfolt szakít meg. Mi magasodott itt meg? Kilátni a fűből - Az alkalmanként idelátogatók ezt persze, hogy nem veszik észre, de ezek a madarak azonnal reagálnak a változásokra. Ugyanis valamennyien rövid lábúak, s mint már mondtam, talajon élők, s alapvetően két dologra figyelnek élőhelyük megválasztásakor. Az egyik az, hogy kiláthassanak a fűből. Ez a ragadozók miatt létfontosságú. A másik nagyon fontos szempont a táplálék megléte, illetve megszerezhetősége. Magasabb fűben egyik feltétel sem teljesül, ezért a madarak továbbállnak, hogy számukra megfelelő helyet találjanak. Egyébként itt tényleg jó a fű magassága, hiszen egy szarvasmarhatelep mellett vagyunk, s ezek az állatok a környéken ellátták feladatukat, letaposták a füvet. Itt nincs gond a madarakkal sem. De erről már beszéltünk, a magyar sztyeppén nem a vadon élő állatok, hanem az itt legeltetett házi állatok végezték, végzik el a fű letaposását, lelegelését. Hiszen Európában a bölények kipusztultak, a szarvasok visszahúzódtak az erdőkbe, antilopok pedig nem élnek errefelé. A vadállatok szerepét a háziállatok vették át, s ez fokozottan megnöveli az itt élő emberek felelősségét. Ha például magára hagynánk a Hortobágyot, nem folytatnánk errefelé külterjes állattenyésztést, akkor hamarosan megváltozna ez a vidék, elveszítené ezeréves arcát. Valószínűleg magas füvű sztyeppévé változna, s azon már nem lehetne változtatni. Ezeréves arc. Honnan lehet tudni, hogy errefelé mindig ilyen volt a táj? Egyáltalán, hogyan lehetséges az, hogy a legközelebbi tengertől is több száz kilométerre ilyen sóban gazdag talajú táj alakulhat ki úgy, hogy körülötte még csak utalás sincs hasonló jellegre? Ennek megértéséhez vissza kell kanyarodnunk a Hortobágy kialakulásához. Természetesen több elmélet is született arról, hogyan, miképpen alakult ki ez a táj. Az egyik verzió szerint a jelenlegi szikes talaj foltokban mindig is jelen volt errefelé, de a terület zömét tölgyerdő borította. Az emberek az 1200-as években kipusztították a fákat, egyre több állatot telepítettek ide, de a szikes puszta akkor terjedt el igazán, amikor a Tiszát szabályozták. Azaz úgy képzelték, hogy ez a terület az ártere volt a Tiszának, tölgyessel, mocsarakkal. Amikor a Tiszát szabályozták, kiszáradt, felületén az állatok letaposták a termőréteget, s így alakult ki a Hortobágy. Ezen elmélet szerint gyakorlatilag maga az ember alakította ki a Hortobágyot azzal, hogy kivágta a fákat, szabályozta a Tiszát és állatokat telepített ide. Ez az elmélet azonban nem állta meg a helyét, többek között arra a kérdésre sem válaszol, hogyan alakultak ki a Hortobágyon endemikus fajok? Mert találtak itt olyan pókot és molylepkét is, amelyek a világon egyedül csak itt élnek. - S erre mi a válasz? Harmincötezer éves MÚLT - Először is az, hogy az endemikus fajok kialakulásához nem néhány száz évre, hanem több ezer esztendőre van szükség. Másodszor Dr. Sümeghy Pál professzor kutatásainak eredményei válaszolják meg szerintem ezt a kérdést a legjobban. A Debreceni Egyetem ásványtani tanszékének professzora egészen más következtetésre jutott. Kutatási módszerük a talajmintavétel volt, és az egymásra rakódott talajrétegek másról árulkodtak. Véleményük szerint a Hortobágy már harmincötezer évvel ezelőtt hasonló formát mutatott, mint napjainkban. A szikes felszín kialakításáért a Sajó és a Hernád a felelős, mert az Északi-középhegységből indulva, sóban, karbonátokban gazdag üledéket terített el a területen, azaz a mészkőhegységből került a síkságra a só. A Tisza természetesen karakteres szerepet vállalt a munkában, hiszen tulajdonképpen „felülfolyta” ezeket a folyókat, s az általuk lehordot üledéket még szélesebben elterítette, „magyarul” elpanírozta. Ugyanakkor a Tisza egy természetes kúpba, gátba ütközött, amelyik jelenlegi medre felé terelte és egy idő után megszűnt a közvetlen terítés. Tehát nem a Tisza szabályozásakor maradt víz nélkül ez a terület, hanem már hamarabb is visszahúzódott a folyó saját medrébe. Ennek ellenére maradtak itt szakaszosan olyan helyek, melyek valamikor a Tisza medrei voltak. Igazából ennek a természetes mederváltásnak köszönhető, hogy ilyen hatalmas puszta alakulhatott ki, aminek hatását a folyó szabályozása csak tovább erősítette. Azaz a Hortobágy nem új keletű élőhely, hanem ősi szikes terület, melyen ősi élettársulások, állattársulások és növénytársulások alakultak ki.Ha jól értem, akkor a tipikus élettársulások, az endemikus fajok jelenléte és a föld szerkezete arról árulkodtak, hogy a Hortobágy több tízezer évvel ezelőtt kialakulófélben volt, már akkor elkezdett önmagára hasonlítani. Akkor tekinthetjük a Hortobágyi Nemzeti Parkot olyannak, mint például Amerikában a Grand Kanyon vidékén. Pontosan. A természeti erők, a folyók véletlenszerű mozgásai, a folyószabályozás és az állattartás, tehát az emberi beavatkozás együttesen alakították ki ezt a tájat különleges, egyedi értékeivel, amilyent Európában sehol sem találunk, csak Ázsiában. Tulajdonképpen ez annyira egyedülálló a világon és olyan nagy kiterjedésű, még érintetlen élőhelyet jelent, melynek megvédése már nem egyszerűen magyar, hanem európai, nemzetközi érdek. Ennek a felismerésnek a hatására lett ugye nemzeti park a Hortobágy 1973. január elsejétől a nyugati tudósok nyomására. Európa nem Szibéria -A nemzeti park, mint státusz különleges helyzetet teremthet a környezetvédők számára. A szocialista, termelésközpontú mezőgazdaság tájromboló próbálkozásairól előző számunkban már beszéltünk, ugyanakkor viszont HORTOBÁGY, a természet é Ecsedi Zoltán, a Hortobágyi Természetvédő Egyesület titkára Magasles, ahonnan zavartalanul megfigyelhető a hortobágyi élet