Délamerikai Magyarság, 1932. július-szeptember (4. évfolyam, 159-173. szám)

1932-07-02 / 159. szám

1932. július hó Délamerikai «„Magyarság *• A kétesztendős magyar követség Beszélgetés Nelky követtel - A magyar kolónia súlyos helyzete a világválság következménye A dolgozókért és a munkanélküliekért - Akik mindent jobban tudnak Buenos Aires, június 25 Idestova három éve, hogy az Argentinában, Chilében és Uruguayban több mint félszázezerre szaporodott magyar bevándorlók érdekeinek védelmére a magyar törvényhozás megszavazta a buenosairesi magyar követség felállítását s és most volt két esztendeje, hogy Buenos Airesbe érkezett az első magyar követ: Nelky Jenő miniszterrezidens. Két esztendő közeli határkövénél tartottunk ma pihenőt. Még minden- * akinek frissen élhetnek az emlékében ennek a küzdelmekben teljes két évnek eseményei, mégis vissza akartunk tekinteni a kevés történés, de sok megpróbáltatás heteire, hónapjaira, amelyek — fogytán fogyva — mind súlyosabb és súlyosabb kereszteket raktak és raknak még ma is az itt élő magyar dolgozók görnyedt vállaira. Megálltunk ennél a friss határköz és azt, akinek működésénél ezt a követ két év előtt letettük. Nelky Jenő miniszterrezidenst kértük meg, hogy mondja el hivatali impresszióit az eltelt időszakról. Nelky követ, akinek ideérkezése itt ígéret volt két év előtt az egész magyar kolóniának, most kissé rezignáltan beszél az elmúlt esztendőkről. — Hangjából kiérzik, hogy — szemben egy válságos világgal — a kényszerű tétlenség elsősorban az ő reménységeit semmisítette meg, de így is jogos önérzettel szólhat azokról, akik mindig csak rombolni akarnak.. Nelky miniszterrezidens kétéves követi szolgálatáról és a magyar kolónia némely tünetéről ezeket mondotta .— Az elmúlt két esztendő — sajnos — nem váltotta be azokat a reményeimet, amelyekkel Argentínában partra szállottam. — Reméltem, hogy tanúja lehetek az itteni magyarság gyarapodásának és megerősödésének, azonban a gazdasági válság, amely minden téren érezteti hatását, végigszüntett a magyar kolónián is. — És igy, ahelyett, hogy — mint azt két év előtt teljes joggal remélni lehetett — tevékenységem jórészét az újonnan bevándorló magyar tömegek elhelyezése, a róluk — lehetőleg telepítések útján való gondoskodás vette volna igénybe, ilyen terveket — vállalkozó és tőke hiányában — még az itt élő magyarokra vonatkozólag is el kellett ejtenem, sőt a mindinkább rosszabbodó helyzetre való tekintettel már több, mint egy év előtt szükségesnek tartottam a hazai hatóságokat az itteni viszonyokról részletesen tájékoztatni, nehogy bevándorlóink hamis reményekkel eltelve és az utazási költségekre vállalt adósságtól megterhelve idejöjjenek és itt vagy a munkanélküliek számát szaporítsák, vagy munkavállalás esetén is a rossz kereseti viszonyok folytán épen csak létüket tarthassák fenn, de hozzátartozóikat segíteni, vagy adósságaikat törleszteni nem tudnák. — A magyar bevándorlás az utóbbi hónapokban tényleg már elenyésző csekély volt. — Annál több dolgot adott a hivatalnak a sok hazaszállítási kérés elintézése. Mióta a hajójegykedvezmények száma is erősen korlátozva van, nem könnyű feladat lehetőleg méltányosan eldönteni, hogy kik részesüljenek a hazaszállíttatás kedvezményében. — Ugyancsak sok utánjárást és levelezést igényelt az állástalan és munkanélküli magyarok elhelyezése Ennek az utóbbi tevékenységnek nagyobb részét másfél év óta a Munkaközvetítő Hivatal látja el és pedig — mint azt örömmel és elégtétellel állapítom meg — határozott sikerrel, így csak arra kívánok rámutatni, hogy például ezévi február-március hónapokban a Munkaközvetítőben 20- 30 olyan munkaalkalom volt, melyre már nem akadt munkakereső. Ebből kitűnik, hogy azok, akik ezekben a hónapokban még mindig — az akkoriban oly sokat emlegetett “Árpádfalván” tanyáztak, ezt azért tették, mert nem akarták követni többi, körülbelül 70 társuk példáját és nem akartak munkát vállalni. — A tél beálltával természetesen ez a helyzet is megváltozott. Most már számolni kell azzal, hogy a magyar munkanélküliek száma újra növekedni fog. — Ezért már történt gondoskodás ily irányban is: a Segélyegylet kibérelt Piñegroban egy házat, amelyben a munkanélküliek — rövidebb időre — szállást s részben étkezést kaphatnak . — Ilyen és hasonló módon mindent meg fogok tenni, hogy munkanélküli honfitársainkat a következő 4—5 hónap küzdelmein átsegítsük. Kilátás van azonban arra, hogy újabb tömeges munkaalkalmak nyílnak, hogyha a tervezett közmunkák megindulnak, valamint egyéb nagyobb vállalkozások megmozdulnak, mint például a harmadik földalatti vasút építését — mint hírlik — tényleg a közeljövőben megkezdik. — A gazdasági válság egy másik szomorú következménye, hogy az ittélő magyarság remélt anyagi megerősödése is elmaradt. Ennek hatását nagyon megsínylette — természetesen — a társadalmi élet is. — Az egyleti tagdíjak, továbbá a társas összejövetelek belépődíjai — aránytalanul súlyosabb terhet jelentenek ma, mint a 2—3 év előtti jó kereseti viszonyok között. Bizonyítják ezt az ellanyhult egyesületi élet, az összejövetelek számának csökkenése s azoknak sokszor nagyon gyér látogatottsága. — A gazdasági viszonyok szülte elégedetlenség légkörében annál jobban megszaporodott azoknak a száma, akik mindent kifogásolnak és mindent jobban tudnak. — A magam részéről mindig méltányoltam minden őszinte ellenvéleményt, bármilyen téves lett volna az. Szerencsére nem vagyunk Szovjet— Oroszországban, ahol mindenkit, aki a hivatalos körökkel ellenkező véleményt mer hirdetni, kényszermunkára küldenek, vagy halállal büntetnek. Ismétlem a magam részéről hivatali kötelességemnek tartom, hogy bárkit, aki valamely, az összmagyarságot érintő kérdésben — felfogásom szerint — telves nézeten van, vagy, mert nem látja tisztán a tényeket, vagy mert azt szűk, vagy hamis szempontból ítéli meg, — a valódi tényállásról felvilágosítsak és tévedését eloszlassam.• Két éves tapasztalat után hazafias örömmel állapítom meg, hogy a Délamerikába vándorolt magyarságnak tlnyomó nagy többségében az összmagyarságot érintő, alapvető kérdésekben ellentét nincsen s mindnyájan egyformán hű és igaz fiai ezeréves Hazánknak. — Amidőn ezt az örvendetes tényt leszögezem, nem mulaszthatom el, hogy meg ne említsem, hogy nálunk 13 — mint minden nagyobb kolóniában —■ vannak izgága elemek, akik vagy mert természetükben van a rombolás vágya, vagy, hogy személyes céljaikat elérjék, izgatnak a meglevő intézmények ellen és azokat le akarják rombolni. Amint ilyen egyének rosszhiszeműségéről meggyőződtem, őket többé figyelemre nem méltatom. Ily egyének ugyanis — habé- tetszetős jelszavaikkal rövidebb hosszabb ideig megtéveszthetik kisebb ítélőképességgel bíró, vagy gyenge társaikat, de sorsul, mint a kolóniákban számos példa mutatja, végre is csak az lehet, hogy — ha magatartásukat meg nem változtatják — előbb-utóbb kiesnek a közéletből és eltűnnek, kiközösíti őket a jóérzésű magyar emberek ítélete. — Szükségesnek tartottam erre is rámutatni, hogy a kolónia tagjai tisztán lássanak az utóbbi hónapok néhány jelenségében, amelyekkel — felszemlített meggyőződésem folytán — nem óhajtottál* foglalkozni. — Végül újból hangsúlyozni kívánom azon reménységemet és őszinte óhajomat, hogy a gazdasági helyzet javulásával, amelyre Európában most az első jelek már mutatkoznak, az itteni magyar kolónia is újra erős, egészséges fejlődésnek induljon és méltó képviselőjévé váljék Argentínában az ősi magyar nemzetnek. / kor régen kimondott szavak, mint egy parancsszóra, kész szerepként tolulnak ajakára: — Itt vagyok... Lili! A leány kissé ijedten néz rá: — Igen... Lili vagyok.. A vén gavallér önfeledt boldogsággal súgja tovább: — Eszem vesztem... Lili, szeretlek. A papagáj, mintegy végszóra, lármásan krákog a sarokba, hja, ő is emlékezni akar! Billegve emelgeti a lábát, ám mielőtt belefoghatna a vallomás ismétlésébe, máris nyílik az ajtó s egy észhaju, matróna lép be. A leány zavartan, szinte szégyenkezően sikolt fel: — Jesszúsom... a mama! Kázmér úr megtántorodik, a fejéhez kap: ez a Lili nem tudja a szerepét! Kijavítja: — A mama? Dehogy is... A tántika! Végünk van! Igen, semmi kétség, a tántika áll előtte. Semmi kétség, ő az... Kázmér észre sem veszi, hogy negyedszázad óta mégis mintha megfiatalodott volna az ősz hölgy. Ott áll, nagyon kicsinosította magát s ő is zavartan mosolyog. Melegen ragadja meg az öreg gavallér kezét: — Na, m, az, mi történt? Ismerjen rám, édes barátom, én vagyok... — Igen, a tantika — ismételte hebegve Kázmér. —• Persze, hogy a tantika régi szobája ez, — sóhajt az ősz hölgy — minden úgy van benne, mint akkor régen. Ah, a régi szép idők, drága barátom. A régi szép idők. .. Lázmér támolyogva eszmélt. Magához tért, magánál van ismét. Az őszi tómára meredt, ki nevetgélve fecsegett tovább: — No, de mit szól a leányomhoz? Lilinek hívják őt is. Látod Lilikém, ez az a Kazi bácsi... “Kazi bácsi...” A vén gavallér a falhoz támaszkodik. A mama tovább csicsergi : — Azt mondják, nagyon hasonlít hozzám, a régi Lilihez... — Nagyon... izé... szintén túlságosan ... — Hát nézze, drága barátom, az ő kedvéért jöttem fel Pestre s most meg is súgom magának az édes titkot: — férjhez kell adni a gyereket s én arra kérem magát, tartson velünk, — álljon be hozzánk a farsangra báli papának, nos? — Báli papának? — hebegte Kázmér. A két Lili kedveskedve tapsolt és hahotázott körülötte, de ő sehogy se tudta tovább folytatni a társalgást. — Menekülően vette a kalapját s támolyogva búcsúzott: — Hogyan? - szomorkodott a mama — már is menni készül a mi drága báli papánk? Mikor keres fel megint bennünket? De hát erre a kérdésre bizony adós maradt a felelettel a vén gavallér. — Kábultan botorkált le a lépcsőn s emlékei forradalmától kimerülten csoszogott tova a szűk mellékuccákon — hazafelé. Az emberek nem fordultak meg többet utána, sőt a “mamlasz-sarkon” strázsáló Tihamérek és Elemérek se ismertek rá. Szemrehozott kalappal, görnyedten és észrevétlenül tűnt tova mellettük. Bánta is ő. Egy negyed óra alatt öreg ember lett belőle. Októberben mégis eljön Buenos Airesbe a „Gráf Zepellin”? Buenos Aires, június 28 Nem először merült fel a terve annak, hogy a Gráf Zeppelin, amely már szinte rendszeres járatokat tart fenn az év bizonyos szakában Európa és Brazília között, délamerikai útvonalát meghoszszabbítja a kereskedelmi szempontból nagyobb jelentőségű Buenos Airesig, azonban mindezideig csak terv maradt a terv, mert az argentínai hatóságok nem tudtak eddig megfelelő kikötőhelyet biztosítani a léghajó részére. Most ismét szó van a Zeppelin buenos airesi útjáról: egy Friedrichshafenből keltezett távirat jelenti, hogy igen valószínű, hogy a Zeppelin legközelebbi délamerikai útja nem fog Pernambuconál végződni, hanem folytatódik Rio de Janeiro, illetve Buenos Airesig. A társaság közlése szerint augusztus 15 és 28, szeptember 12 és 26, október 10-én fog indulni a Zeppelin Friedrichshafenből Délamerikába, ahonnét augusztus 23, szeptember 6 és 20, és október 4 és 18-án tér vissza. A két utolsó repülés alkalmával a légi kirándulást meghosszabbítják egészen Buenos Airesig. Az európai nyári hónapok alatt nem indult. Zeppelin hosszabb útra, mert a légköri viszonyok nem kedveznek, sőt veszélyessé teszik az utat. Új árvízkatasztrófa Romániában Bukarest, jan. 27 A szokatlanul nagy nyári esőzések következtéig Moldávia (Bukovina) vidékén az összes folyók kiöntötték és sokezer hold földet borítottak el. A vasúti forgalom megakadt, igen sok ház beomlott. Eddig 18 halottról érkezett bejelentés, de félő, hogy jobb áldozatot követelt az árvíz.