Déli Hírlap, 1971. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-05 / 104. szám
Oktatáspolitika A városi tanács művelődési osztálya beszámolót készített az oktató-nevelő munka eredményességéről a harmadik ötéves terv időszakában, s abban ismerteti az idei munkatervét, valamint a mostani ötéves terv időszakára kidolgozott oktatáspolitikai célkitűzéseket is. A beszámolóból kitűnik, hogy az elmúlt években Miskolc óvodai ellátottsága okozta, s okozza még jó ideig a legnagyobb gondot. A meglevőknél jóval több, s jobb körülmények közt működő óvodára van szükség — és természetesen elegendő óvónőre is. (1975-re 150—160-nal többen dolgoznak, mint jelenleg.) Az osztály feladatai közt mindez az első helyen szerepel, s a megoldása 1975- ig jó néhány új intézmény beindítását eredményezi. Az általános iskolákban is várható a tárgyi és személyi feltételek javulása. Új intézményeket létesítenek, megszűnik a zsúfoltság. A gimnáziumi osztályok száma csökken, a szakközépiskolai tanulócsoportoké pedig emelkedik. (A város középiskoláinak 60 százaléka lesz szakközépiskola, s 40 százaléka — az eddiginél több tagozatos osztállyal tanító — gimnázium.) Két év múlva megkezdi működését az új Egészségügyi Szakközépiskola és a Gyermekváros. Rá egy évre a harmadik, 1975-ben pedig az első kerületben hoznak létre új középiskolai kollégiumot. Százhúsz általános iskolai tanító és tanár megy nyugdíjba, 70—80 napközi otthonos nevelő áll munkába, jó néhány fiatal tanár kezdi el pályáját oktatási intézményeinkben. Az osztály célkitűzései közt szerepel az is, hogy időszakos és egy-, két- vagy több éves továbbképzéssel, a szociális és munkakörülményeik javításával segítsék a tanárok 1971/75 kát felelősségteljes munkájuk elvégzésében, Összegezve: a bevált módszerek alkalmazásával, az oktató-nevelőmunka feltételeinek javításával szándékszik az osztály megvalósítani a negyedik ötéves terv időszakára megszabott célkitűzéseit, egyformán figyelve a pedagógusokra és a diákokra. (makai) Csehszlovák művészek ajándéka A csehszlovákiai Ostravai Kohászati Üzemek Művészegyüttese ajándékműsort ad holnap este 6 órakor a Bartók Béla Művelődési Központ színháztermében. A Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár szocialista brigádjainak tagjait és a vasas nyugdíjasokat látja vendégül a művelődési központ. A Magyarországon vendégszereplő művészegyüttest, az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Ház hívta meg, és a két művelődési intézmény közötti mindenkori „csereakció” keretében jönnek Miskolcra. Viszonozzák egyben a Bartók Művelődési Központ énekkarának elmúlt évi ostravai vendégszereplését is. Kulturális hetek Sárospatakon Sárospatakon, a Bodrogparti iskolavárosban kulturális és tudományos hetek k kezdődtek május 1-én. Ennek jegyében állított össze gazdag programot a Rákóczi Múzeum is. Ma este 7 órakor bemutatót rendeznek Mezey Tamás fiatal fafaragó népművész munkáiból, utána pedig dr. Béres András tudományos kutató vezetésével ankétot rendeznek. Szombaton este dr. László Gyula egyetemi tanár tart előadást A kettős honfoglalás kérdéséről címmel. Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a város történelmi vonatkozásait tárgyaló Sárospatak a XIII— XV. században című előadás, amelyet Ladányi Erzsébet tudományos kutató tart május 21-én. A vártemplom oratóriumában nyitották meg nemrégiben az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és a pataki katolikus egyházi gyűjtemény anyagából rendezett kiállítást, A XV. századi pataki iskola a Szálkáskódex tükrében címmel. A kiállítást augusztus végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Beethovenkoncert Beethoven összes zongoraszonátáit mutatják be a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola vidéki tagozatainak művésztanárai a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban. A koncertsorozat negyedik része május 7-én, pénteken este 6 órakor lesz. Közreműködik: Kincses Margit, a Zeneakadémia miskolci tagozatának művésztanára. Mozarthangverseny A kitűnő akusztikájú Bartók-teremben a Miskolci Szimfonikus Zenekar kamarazenekara Fejér György vezényletével Mozart muzsikájának felhőtlen ragyogását tolmácsolta a lelkes hallgatóságnak. A D-dúr divertimento (K. 136) a tizenöt éves Mozart kompozíciója. Az A-dúr szimfónia (K. 201) és az A-dúr hegedűverseny (K. 219) ugyancsak a 18—19 éves ifjú fiatalos lendületű, érett alkotása. A D-dúr koncert-rondó (K. 382) boldog hangulatát is visszavezethetjük Mozart vőlegénységének — a látszólag gondoktól mentes bécsi társasági élet kezdeti hónapjaira. Fejér György kitűnő kapcsolatot teremtett a zenekarral, ám a koncert színvonala mégsem volt egyenletesen jó. A karmesterek előnyös tulajdonsága, ha nem akarnak sokat markolni, ízlésesen tartózkodó mozdulatokkal hagyják a zenét érvényesülni. A Divertimento előadása azonban feltétlenül ritmikusabb irányítást, értelemszerű frazeálást igényelt, melynek híján ez a páratlan napsugaras, pajkos zene kevésbé érvényesülhetett. Amit elmulasztott Fejér a Divertimentóban, azt jóvátette az A-dúr szimfóniában. A Menuetto kivételével, ezt a jelentős szimfonikus alkotást magabiztosan, határozott könnyedséggel dirigálta, formálta. S ugyanez a mínusz—plusz, mely az önálló szimfonikus műveknél megtalálható volt, jellemezte a versenyművek előadását is. Az A-dúr hegedűverseny kísérete vaskos volt, inkább hátráltatta, mint segítette a szólista produkcióját. Nem volt összhang Nagy Ferenc és a kamarazenekar között, nem beszéltek egy nyelvet. Az előadóművész még nem rendelkezik kellő pódiumrutinnal, ennek tudható be, hogy játékát inkább a részletszépségek alapján dicsérhetjük. A tételek szépen megoldott kadenciái, a lassú tétel bensőséges indítása alapján joggal remélhetünk a Miskolci Szimfonikus Zenekar fiatal karmesterétől a jövőben összeforrottabb, bátrabb produkciót. A D-dúr koncert-rondó előadása Rőczey Ferenc zongoraművésznek biztosított hálás lehetőséget szólószereplésre. A nagy tetszéssel fogadott szellemes muzsikát koncentrált összjáték tette még élményszerűbbé. (barta) 125 éves a Zrínyi Ilona Gimnázium A 125 éves Zrínyi Ilona Gimnázium május 7-én délelőtt jubileumi ünnepséget rendez a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban. A nagy múltú iskola diákjai színes műsorral köszöntik az alma mater alapításának évfordulóját. Az állatnak meg kell halnia A Jen asszonyok című filmet, sokkal nagyobb várakozással tekintünk ,,Az állatnak meg kell halnia” c. film bemutatója elé. A színes francia— olasz film ugyan ismét jó alkalmat kínál Claude Chabrolnak, hogy rendezői erényeit bizonyítsa, ez a film azonban társadalmi hatásában nem érhet fel a Hűtlen asszonyokhoz. A szövegkönyv, mely Nicolas Blake regénye nyomán készült, afféle irodalmi krimi, valamelyes társadalmi alaprajzzal, s a szokásosnál mélyebben jellemzett figurákkal. A film alkotói nem csupán egy nyomozás történetét akarják elénk tárni. Kriminek talán nem is volna elég fordulatos és logikus ez a történet. Claude Chabrol a mögöttes dolgokra, a különböző lélektani motívumokra akarja elsősorban a figyelmet irányítani, ezzel is bizonyítva — sőt ezzel bizonyítva elsősorban —, hogy az állatnak (a szinte kóros rossz tulajdonságokkal megvett embernek, aki egész környezetét rettegésben tartja) meg kell halnia. A kártékony embert azonban nem olyan könnyű eltenni láb alól. Az apa ugyan egyetlen fia elvesztésekor bosszút fogad, s bosszúját már-már végre is hajtja, miután sikerült megtalálni a gyilkost, az események azonban másként alakulnak. A film bemutatója előtt nem árulhatjuk el, hogy végül is ki okozza a nemtelen ember vesztét, annyit azonban elmondhatunk, hogy a nézőket nem éri majd különös meglepetés. A krimiknek izgalmasabbaknak, a társadalmat bíráló filmeknek következetesebbeknek és kevésbé szentimentálisaknak kell lenniük. (Bemutató: május 6. Kossuth mozi.) Gy- Nem vanőszinű, hogy a magyar nézőiknek első pillanatban ismerős Claude Chabrol neve, de ha eláruljuk, hogy ő rendezte a nálunk is többször műsorra tűzött Hát •fa Képünkön a női főszerepet alakító Caroline Cellier. EEE33 SZERDA Kossuth rádió: 12.25: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.55: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.10: Régi hangszerek világa. II. rész. — 14.30: Nőkről nőknek. — 15.10: Kóruspódium. — 15.20: Az osztályfőnök műhelyében. — 15.55: Rádióreklám. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 13.05: Atlasz: Afrika hazánk külkereskedelmében. — 16.24: Az új magyar zene hónapja. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Beethoven műveiből. — 18.03: Ha minden perc egy kávé lenne! Riport. — 18.18: Egy ember élete. Epizódok Kassák Lajos regényéből. V. rész. — 20.00: A Csehszlovák Kultúra Hete. Zenegyár a Moldva partján. — 21.14: Mezőgazdaságunk nagy öregei. — 21.37: Beszélgessünk zenéről! — 22.20: A hallgatók véleménye. — 22.35: A dzsessz világa. — 23.35: Népdalok. — 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 12.00: Barokk muzsika. — 12.40: Házunk tája. — 13.03: Kamarazene. — 14.00: Kettőtől hatig. — Közben 16.59: Ötórai tea. — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: Az írj magyar zene hónapja. — 18.45: A nászéjszaka. Részletek Messager operettjéből. — 19.10: A Rádió és a népzenegyűjtés. (Ism.) — 19.25: Éneklő világ. — 19.51: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Új könyvek. — 20.28: Könnyűzene Fényes Szabölcs szerzeményeiből. — 20.44: Visszhang. Félóra színházról, moziról, olvasásról, tanulásról. —• 21.14: A Csehszlovák Kultúra Hete. Smetana: Dalibor című háromfelvonásos operájának közvetítése. Miskolci rádió: A megye életéből. — Tavaszi munkák a Vízügyi Igazgatóságon. — Miskolci filmesek Debrecenben. — Sanzonok. — Nyékládháza nagyközség lett. — Műszaki fejlesztés az ÉMÁSZ-nál. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző! Televízió: 13.10: Iskolatévé: Élővilág. — 15.35: Irány az egyetem! — 16.20: Hírek. — 16.25: Telesport. Csepel—Ausztria Salzburg KK labdarúgó-mérkőzés közvetítése a csepeli stadionból. — 13.20: Kisfilm. — 18.30: Nyitott jejlel. Ismerkedés a triós dalformával. — 18.50: Napfény-sziget. Csehszlovák kisfilm Kubáról. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tvhíradó. — 20.00: Századunk. 18. rész. Macska—egér háború. — 21.00: Telitalálat! Vetélkedő, sok szerencsével. — 22.10: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 15.40: Slovan Bratislava—Spartak Tmava labdarúgó-mérkőzés. — 17.30: Középiskolások műsora. — 18.15: Napjaink szemszögéből. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Díszünnepség Csehszlovákia felszabadulásának 26. és a csehszlovák—szovjet barátsági szerződés aláírásának 1. évfordulója alkalmából. — 20.00: Adolf Braald: Kenyér és dalok. Tévéjáték, 2. rész. — 21.35: Publicisztika. — 22.05: TV-híradó. Miskolci Nemzeti Színház (7): Hawai rózsája (bérletszünet). — Játékszín (7): Ismert a Tejutat? Filmszínházak: Béke (£ 4. hn8, 8): A bostoni fojtogató (Színes amerikai film, felemelt helyárral, 18 éven felülieknek!). — Kossuth (£ 3. 15, 17): Zabriskir Point (Színes amerikai film, 16 éven felülieknek!). — Filmklub (5): A neretvai csata I—I. rész (Színes jugoszláv film, dupla helyárral!). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—18 óra között): Rajzok. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) : Városi képzőművészeti gyűjtemény. — Libresszó (13—20 óra között): Agotha Tibor riport- és zsánerfotói. — Népművészeti bolt (a bolt nyitva tartása idején) : Matyó kiállítás és vásár. — Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ (10—18 óra között): Kiállítás orosz nyelvű levelezésekből. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): Grafikai kiállítás a Vasas Képzőművészeti Szakkör anyagából, az LKM munkásszállásán. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.20: Tánczene Helsinkiből. - 8.43: Paisiello: A sevillai borbély. Kétfelvonásos vígopera. — 10.54: Tavaszvárás a Mecsekben. (Ism.) — 11.19: Magyar előadóművészek felvételei. Petőfi rádió: 8.05: Beethovenművek. — 8.43: Külpolitikai figyelő. — 8.58: Verbunkosok, nóták. — 9.40: Ügyek, ügyfelek. — 10.00: A zene hullámhosszán. Televízió: 9.00: Iskolatévé: Olvasás. — 9.25: Telizsák. (Ism.) — 11.05: Iskolatévé: Kémia. — 11.55: Filmesztétika. alias Az Építőipari Szállítási Vállalat 2. sz. Üzemegysége patkólé- és kocsikovácsot felvesz. Jelentkezés: Miskolc, Sajó u. 1. sz. alatt. adás-vétel Összecsukható gyermek sportkocsi eladó. III., Ságvári u. 25. II l. Wartburg személygépkocsi kitűnő állapotban eladó. Győri kapu 76. Tel.: 37-300. ingatlan Bútorozott szoba két nő részére kiadó: Füzes u. 28. Női szobatársat keresünk. Hejőcsaba, Ács József u. 10 Rongygyűjtő hetek MÁR CSAK MÁJUS 29-IG minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér, és minden 5 kg vegyes háztartási pamutrongy ellenértékén felül a ajándéksorsjegyet is ad. FŐNYEREMÉNY: SKODA személyautó, IBUSZ külföldi utazások, ORION televíziók, ezernél több értékes nyeremény