Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-28 / 74. szám

VI. ÉVFOLYAM, 74. SZÁM 1974. MÁRC. 26., CSÜTÖRTÖK flRE: 80 FILLÉR „Formálódott a dolgozók szocialista tudata *" Kádár elvtárs ma pártaktíva­ü­lésen vesz részt A tegnapi üzem- és tsz­­látogatás után ma pártaktí­vákkal folytatódik Kádár Já­nos szabolcs-szatmári láto­gatása. A szabolcs-szatmári gaz­dasági élet megszemlélése tegnap a Taurus Gumiipari Vállalat gyáregységében tett látogatással kezdődött. Tá­vozóban a párt első titkára elmondta, hogy „az itt vég­zett munka nem ismeretlen számára, hiszen annak ide­jén gyakran megfordult a régi Ruggyantaárugyárban”. Ma azonban itt „az ember a szocialista építés valóságos megtestesülésével találkozik: nemcsak új falak, korsze­rű technikai berendezések épültek, hanem formáló­dott az emberek, a dolgo­zók szocialista tudata is.” Nyíregyházáról Fehérgyar­matra utazott Kádár János, és a Győzhetetlen Brigád Termelőszövetkezetbe látoga­tott el. Megtekintette az 1970-es árvizet követő újjá­építési munka eredményeit is. Elismeréssel állapította meg, hogy a nagy természeti csapás után összefogott erő­vel láttak munkához.­­ Egy újjáépített lakásban is láto­gatást tett Kádár János. Itt­­ elmondták, hogy az árvíz után nemcsak a romba dőlt 576 lakás épült újjá, hanem új otthont ad­tak a környező községek­ből betelepült árvízkáro­sultaknak is, így összesen 836 új lakást építettek.­ ­ Kádár János Szabolcs-Szatmár megyei vezetők körében. Emlékünnepség Sátoraljaújhelyen A Magyar Partizán Szö­vetség és a Nácizmus Üldö­zötteinek Bizottsága a sátor­aljaújhelyi börtönkitörés 30. évfordulója alkalmából már­cius 30-án, szombaton dél­előtt ünnepséget rendez a börtön falán elhelyezett em­léktáblánál. A megemléke­zésre Jugoszláviából küldött­ség érkezik, s ott lesz az egy­kori jugoszláv és magyar politikai foglyok népes cso­portja. Delegációt várnak a szomszédos Szlovákiából is. jjc Tavaszi ágak (Agatha Tibor felvételei) lJj9 konkrét lépéseket a kijelölt irányban Gromiko és Kissinger méltatta megbeszéléseit Hírek Szerint mégiu ma utazik haza — Londonon keresztül — Kissinger Moszkvából. Brezsnyevvel és Gromikóval eddig mint­egy húsz órán át tanácsko­zott. Az eredményről —elő­reláthatólag — közös köz­leményt adnak ki. A tárgyalás anyagát a kö­zös közlemény nyilvános­ságra hozatala előtt nem is­mertették, ám Gromiko és Kissing­er tegnapi pohár­kö­szöntői azon az ebéden, amelyet az amerikai vendég adott vendéglátójának­­ sokat elárulnak. Kissinger r­eményét fejezte ki, hogy „lényeges haladás kö­vetkezik majd be a Szovjetunió és az USA kapcsolatainak fejlődésé­ben". •... .~.romiko kijelentette, hogy a két ország viszonyá­ban beállt pozitív változá­sok ,­­mindenekel­ő­tt az elő­relépés megbízható bázisá­ul szolgáló szovjet—ameri­ •­ikai csúcstalálkozók eredmé­nyeképpen jöttek létra A feladat mo­st az, hogy mindkét fél új, konkrét lépéseket tegyen a már kijelölt irányban. Mi úgy gondoljuk, hogy ép­pen ezt kell szolgálnia az új csúcstalálkozónak” —­­ tette még hozzá a szovjet­­ külügyminiszter. ! Meleg, napos idő Időnként kissé megnövek­vő felhőzetre számíthatunk ma, egy-két helyen esetleg futóesővel. Mérsékelt, nap­közben megélénkülő déli szél. Meleg, napos idő. Nappal 19—24, este 11—16 fok között alakul a hőmérséklet. Kevesebb a magasház A sokemeletes házak épí­tése meglehetősen költséges, hiszen a magasházakat már felvonókkal, szemétledobók­­kaal, szivattyús fűtéssel, gépi szellőztetéssel, tartalék lép­csőkkel stb. kell ellátni. Ko­rábban szinte divat volt vi­déken a toronyházak szor­galmazása, de a magasházak engedélyezési kötelezettségé­nek bevezetése óta csupán Pécs, Jászberény és Tatabá­nya nyújtott be kérelmet ilyen létesítmény építésére. Pécs és Jászberény nem ka­pott engedélyt, s Tatabánya is csak később tervezhet te­rületének egy részén magas­házas beépítést. Egyébként a költséges toronyházak divat­jának visszaszorítása érde­kében végzett felülvizsgálat alapján e tervidőszak során az eredetileg tervezett 8000 helyett mintegy 3500 lakás épül csak magasházban. Üdülés SZO­T- beuta­lóva • Kedvezmények a nagycsaládoknak Ezekben a napokban oszt­ja el a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa a második fél­évre szóló üdülési be­utalójegyeket a szakmai szakszervezeteknek és a szakszervezetek megyei ta­nácsainak. Az idén összesen több, mint 382 ezer dolgozónak és gyermeküknek a kedvezmé­nyes üdültetéséről gondos­kodik a SZOT, ez 16 ezerrel haladja meg az elmúlt év­ben üdülők számát. A be­­utalók elosztásánál fontos szempont, hogy a fizikai dolgozók, munkások mind nagyobb arányban kapják ezt a kedvezményt. Különö­sen a bér-, a ruházati-, a vasas- és a bányászszak­szervezetek vállalatainak fi­zikai dolgozói és munkásai kapnak nagyobb arányban üdülési jegyeket, ezekben az ágazatokban a beutalóknak több mint felét. (Folytatás a 6. oldalon) reggelig GÄCSI MIKLÓS STOCKHOLMBAN A stockholmi magyar gaz­dasági napok alkalmából Svédországban tartózkodó — Gácsi Miklós kohó- és gép­ipari államtitkár vezette — magyar delegáció látogatást tett az Ericsson cégnél. Ez­zel a vál­lalattal a magyar híradástechnikai ipar már hosszabb ideje jó együtt­működést épített ki. A de­legáció több más vállalat­nál is járt. SZEPTEMBERRE HALASZTOTTÁK Az Arab Liga külügymi­niszterei Tuniszban tartott ülésükön úgy határoztak, hogy az eredetileg áprilisra tervezett soron következő arab csúcstalálkozót szep­temberre halasztják és Ma­rokkóban tartják. Egyiptom kérésére döntöttek így: ily módon közvetlenül az ENSZ- közgyűlés előtt hangolhat­ják össze álláspontjukat. IDEIGLENES ÁLLAMELNÖK AUSZTRIÁBAN Bécsben bejelentették, ho­gy Jonas szövetségi el­nök betegsége miatt nem gyakorolhatja államfői te­endőit. Az osztrák alkot­mány értelmében ideiglenes je­leggel Kreisky kancellár viszi át az elnöki tisztet, miközben a kancellári teen­dőket is ellátja. Jonas álla­potáról orvosi jelentést ad­tak ki. Gőzösök helyett Diesel- és villamosmozdonyok Magyarország, illetve ma­gyar vállalatok az elsők kö­zött kötöttek hitelszerződést a Nemzetközi Beruházási Bankkal. A bank 1971 szep­temberében fogadta el a MÁV kérelmét, amelynek alapján 1971. és 1974. között 20,5 millió transzferábilis ru­bel hitelt nyújt a magyar vasutak villamosításához és a dieselesítési program meg­valósításához. A vasút 1980-ig felszámolja a gőzvon­tatást, villamosítja nemzet­közi jelentőségű tranzit fő­vonalait. A KGST bankhitel — a hazai forrásokat kiegé­szítve — nagymértékben se­gíti a terv végrehajtását. A magyar vasút a hitel felhasználását nem sokkal az engedélyezés után megkezd­te, s eddig 16,5 millió rubelt vett fel az engedélyezett 20,5 millióból. E pénzösszeg segít­ségével két nagy beruházását határidő előtt valósította, il­letve valósítja meg. A hitel nagyobbik részéből a terve­zett 1974-es év helyett már 1972-ben 70 M 62-es típusú, 2000 lóerős Diesel-mozdonyt vásárolt a Szovjetuniótól, s ezeket négy jelentős nemzet­közi vonalon már üzembe is helyezte. A szovjet mozdo­nyok vontatják a szerelvé­nyeket Hatvan—Somoskőúj­falu, Püspökladány—Bihar­­keresztes, Budapest—Mura­keresztúr és Budapest—Kele­­bia között. Ily módon a hitel­­szerződésben kikötött feltéte­leknek eleget téve meggyor­sították a különböző KGST- országok, különösen Lengyel­­ország, az NDK, Csehszlová­kia, Bulgária és Románia tranzit­forgalmát. A CDU ISMÉT GÁNCSOLNI PRÓBÁL Bonnban az NSZK parla­mentje megkezdte a Cseh­szlovákia—NSZK államközi szerződés vitáját. A CDU- ellenzék máris bejelentette, hogy a szerződés ellen sza­vaz. Ezzel gáncsolhatja az európai enyhülésben lénye­ges megállapodás elfogadá­sát, megakadályozni azon­ban nem tudja, mert a kor­mánykoalíció abszolút­­ több­séget­ élvez. ISMÉT FESZÜLTSÉG ETIÓPIÁBAN Etiópia északi részéből, Eritrea tartományból a fegyveres erők nyugtalansá­gáról érkeznek hírek. As­­marában, a tartomány szék­helyén, rendőraltisztek őri­zetbe vették a hadsereg má­sodik hadosztályának pa­rancsnokát és a rendőrkapi­tányt. A magas rangú kato­natisztek és köztisztvise­lők bíróság elé állítását kö­vetelik.

Next