Déli Hírlap, 1976. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-29 / 24. szám

(A KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL SZÓLÓ CIKKÜNK A 3. OLDALON) Aggódunk a Sajóért, a Hernádért Parin az L1 acélműben és a IV-flál Pártnapot tartottak tegnap délután az LKM acélművé­nek kommunistái. Mintegy kétszázan hallgatták meg Heisman János, KGM-mi­­niszterhelyettes előadását. A IV. ötéves terv feladatainak teljesítésével, az V. ötéves terv tennivalóival foglalko­zott az előadó, s érintette az acélmű átépítésével kapcso­latos beruházási elhatározá­sokat, koncepciókat is. Az előadás után a hallgatók kö­zött egyöntetűen az a véle­mény alakult ki —s ezt tük­rözték a hozzászólások is —, hogy a KGM vezetői is ma­gukévá tették az acélműviek sorsát, amelyet alapvetően meghatároz majd a Martin lebontása, a konverteres acél­gyártás feltételei megterem­tésének több milliárdos be­ruházási programja. * Tegnap délután a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat központjának kultúr­termében jól sikerült párt­napot tartottak, amelyen Molnár Lajos, a vállalat pártbizottságának titkára kö­szöntötte a megjelenteket. A BAÉV pártalapszerveinek, KISZ-alapszerveinek, mű­helybizottságainak titkárai, valamint a műszaki és gaz­dasági vezetők — csaknem háromszázan — hallgatták meg az időszerű gazdaságpo­litikai kérdésekről szóló elő­adást, amelyet Drótos László, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első tikára tar­tott. Az előadást rendkívül nagy érdeklődés kísérte, majd több kérdésre, amelyet a hallga­tók tettek fel, Drótos László részletes válaszban tért ki. A BÁÉV területén egyéb­ként a közeli napokban to­vábbi tizenegy pártnapot tar­tanak. Így a többi között pártnapra kerül sor Ózdon, Kazincbarcikán, Leninváros­­ban és a Miskolci Házgyár­ban is. POLITIKAI NAPILAP -*> VIKi ÉVFOLYAM, 24. SZÁM 1 fIDP.. OII CII I LQ 1976. JAN. 29., CSÜTÖRTÖK­I HnK. (HI­T i­L­L­E­I) flz OTP vezérigazgatója Miskolcon A tanács a bankja tett Bizonyára nem a kölcsönös udvariasság mondatta a ven­dégekkel és vendéglátókkal azt, hogy az Országos Takarék­pénztár és Borsod, Miskolc párt- és tanácsi szervei között jó a kapcsolat. A tegnapi eszmecserén, amelyen részt vett Szirmai Jenő, az OTP vezérigazgatója és Fekete László ve­zérigazgató-helyettes, tovább mélyült az a viszony, amely miatt joggal tartható az Országos Takarékpénztár a taná­csok bankjának, s amely miatt a tanácsok nemcsak üzleti partnerként, hanem társként számíthatnak a takarékpénz­tárra a lakosság életkörülményeit javító feladataik meg­oldásában. Endrédi József, az OTP megyei igazgatója rövid tá­jékoztatót adott a közelmúlt eredményeiről és a közeljö­vő feladatairól. A lakossági takarékbetétek növekedése 1975-ben meg­haladta a félmilliárd forin­tot. A negyedik ötéves terv során a betétek évenkénti emelkedése mindenkor 14 százalék fölött volt, s a bor­sodi takarékkönyvekben el­helyezett pénz öt esztendő alatt csaknem megduplázó­dott. A megtakarítások­ jelentős hányadát (85 százalékát) egy éven túli lejárattal he­­lyezték el, ami azt bizo­nyítja, hogy a lakosság na­gyobb értékű fogyasztási cikkekre gyűjt. Az 1976— 80-as betétprognózis a ko­rábbinál valamivel szeré­nyebb növekedést ígér, de az ötödik ötéves terv végén a takarékkönyvekben elhe­lyezett pénz összege megha­ladja a hétmilliárd forintot. (Folytatás a 3. oldalon) # Törzskari hadgyakorlatok folynak a Szovjetunió Kauká­zuson túli térségében „Kaukázus” fedőnév alatt. A hadgya­korlatokra a helsinki záródokumentum szellemében bolgár, görög, jugoszláv, román és török megfigyelőket is meghívtak. Képünkön: páncélosok manővere. Nőnek az igények A IV. ötéves terv idősza­kában a korábbi 3000 va­­gonról 4100 vagonra nőtt a lakosság Zöldség-gyümölcs igénye. Az AGROKONZUM Szövetkezeti Közös Vállalat vezetői az új ötéves tervidő­­szakban hasonló fejlődéssel számolnak, így várható, hogy 1980-ra az igény eléri az 5000 vagont. Hogy ezt kielé­gíthessék, egyre több megyei és megyén kívüli termelő­szövetkezettel, állami gazda­­sággal tárgyalnak, megfelelő mennyiségű zöldség és gyü­mölcs termesztéséről, illetve felvásárlásáról. Hideg idő Reggel mínusz 8 és mí­nusz 4 fok között volt a hő­mérséklet és országszerte havazott. Napközben hideg téli idő várható havazással, széllel. A nappali hőmérsék­let mínusz 1, az esti mínusz 6 és mínusz 3 fok között alakul. Hóakadály a­ bekötő utakon Itt az igazi téli „Megérkezett az igazi tél, az ország egész területén ha­vazik" — ezzel kezdte a Rá­dió mai Reggeli Krónikájá­nak adásai Györfi Miklós szerkesztő-riporter. Hozzá­tette azt is, hogy több he­lyen vohatos erejű szél fúj, s az országban a hófúvások következtében több helyen járhatatlanok az utak. Az Országos Meteorológiai Intézet miskolci szinoptikus állomásának ügyeletesétől megtudtuk, hogy Borsod me­gye területén az égbolt bo­rult, erősen havazik, viharos erejű északi szél fúj, a hő­mérséklet mínusz 2 és mí­nusz 7 Celsius fok között váltakozik. A KFM Miskolci Közúti Igazgatóságának ügyeletese, Eperjesi András arról tájé­koztatott bennünket ma reg­gel, hogy a hóesés következ­tében a látási viszonyok kor­látozottak. A megyében a 3. számú főközlekedési út 15­1—106 ki­lométer szelvényei közötti szakasz nehezen járható, 30— 40 centiméteres átfúvások vannak rajta. A hóeltakarí­­tást folyamatosan végzik. A többi főközlekedési utak jár­hatók a megyében, burkola­tuk azonban havas, csúszós. Az állandó hófúvásveszély továbbra is fennáll. A leg­több gondot az igazgatóság dolgozóinak az okozza, hogy a viharos erejű szél követ­keztében hóakadályok kelet­keztek a megye több alsó­­rendű útvonalán. A hóakadály miatt járhatatlan: a vílmány—Vámosújfalu közötti út 0—1,5 kilométer között 80 cen­timéteres hófúvás miatt; a Kor­lát—I­ony közötti út 0—8,5 kilo­méter között 90 centiméteres hó­fúvás miatt; a hejeci bekötőút 0—2,2 kilométer között 80 centi­méteres hófúvás miatt; a Gönc- Svéked közötti út a 6-os kilomé­terkőtől a végszelvényig 70 cen­timéteres hófúvás miatt. Több hóakadály is van a Sátoraljaúj­hely—Zemplénagárd közötti úton, ahol a 27—30,2 és a 42,6—42,9 ki­lométerig t­erjedő szakaszon 100 —150 centiméteres hófúvás van. Ugyancsak több helyen járhatat­lan a Sárospatak—Zemplénagárd közötti út. Itt a 10,8—11 kilomé­ter közötti útszakaszon 50 centi­­méteres, a 23—30,2 kilométer kö­zötti útszakaszait és a 30,7—33 ki­lométer közötti útszakaszon 70 centiméteres, a 44,6—50,5 kilomé­teres útszakaszon 80 centiméteres hófúvást tapasztaltak. A Bodrog­­halom—Tiszakarád közötti úton a 0—2,5 kilométer között 130—150 centiméteres hófúvás van. Járha­tatlan a Sátoraljaújhely—Holló­háza közötti út 9—9,5 kilométer közötti szakasza, ahol 50 centi­­méteres a hó magassága. A makkoshotykai bekötő úton a 2—2,7 kilométer közötti útszaka­szon 80 centiméteres hófúvást, a h­ercegkúti bekötő út 0—1 kilomé­ter közötti szakaszán 50 centimé­teres hófúvást észleltek. Járha­tatlan a Mezőkövesd—Ároktő kö­zötti út 24,6—24,9 kilométer kö­zött, ahol 2,5 méteres a hó vas­tagsága. Ugyanezen az úton, a 36—41 kilométer közötti szaka­szon 60—70 centiméteres hófúvást jelentettek. A Mezőkeresztes— Mezőcsát közötti út 9—10 kilomé­ter közötti szakaszán két méte­res a hóakadály. A Nyéklád­háza —Tiszacsege közötti út 3—4 kilo­méter, 12—13 kilométer és a 16— 17 kilométer közötti szakaszán 50—80 centiméteres hóakadályok miatt szünetel a forgalom. A ü—10 kilométerig terjedő szaka­szon járhatatlan, 50 centiméteres hóakadály miatt, a kisgyőri be­kötőút. A Miskolc—Harsány Vala közötti út 0—17,3 kilométer közötti szakaszon 30—50 centi­­méteres hóakadályok miatt nem közlekedhetnek a gépjárművek. Ugyancsak lezárták a Mezőcsát— Tiszapalkonya közötti út 3—7 ki­lométer közötti szakaszát, itt a hóakadály vastagsága 70 centi­méter. Járhatatlan a tiszakeszi bekötőút is a 0—5 kilométer kö­zötti szakaszon, ahol egyméteres hóakadályt észleltek. Mint az ügyeletestől meg­tudtuk, az utak felszabadí­tása folyamatosan, fontossá­gi sorrendben történik. Az igazgatóság valamennyi munkagépe és dolgozója azon munkálkodik, hogy biztosít­sák a főközlekedési utakon a hó eltakarítását és síkta­­lanítását, s emellett mielőbb szabaddá tegyék az alsóbb rendű útvonalakat a forga­lom számára. A Miskolci Köztisztasági Vállalatnál érdeklődésünkre elmondották, hogy hajnal óta valamennyi munkagépük és mintegy másfélszáz dolgozó­juk segíti a hócsattan­tási munkálatokat. A városban a magasabb területeket kivéve valamennyi út járható. (tóth) j­ó Hólepelben a város. Tíz­tizenöt centiméteres hótaka­ró borította ma hajnalban a villamos-, autóbusz-megálló­kat és a járdákat Miskolcon. A munkába igyekvők bokán felül érő hóban gázoltak. 3. Hajnalban a város forgalmasabb pontjain munkába álltak a lapátokkal, seprőkkel felszerelt hómunkások, hogy meg­szabadítsák a járdákat a vastag hótakarótól. (Solymos László felvételei) Egy soproni erdőmenták páratlan gyűjteménye Varga Gábor soproni er­­dőmérnök figyeli a növények virágzását, termésük beéré­­sét, s dia­felvételeken örökíti meg a természet megújho­dásának érdekes pillanatait. Gyűjteménye jelenleg 6500 diából áll, amelyet megfelelő kartotékrendszer egészít ki. Két évszak, tél és tavasz találkozott a szegedi József Attila Tudományegyetem bo­tanikus kertjében. A hóle­pellel bontott üvegházakban tavaszi kép, trópusi hangu­lat fogadja a vendégeket. Dél-Amerikában honos tró­pusi orchideák virágoznak. A kávécserjék termései bab­­nagyságúak és zöldből piros színbe mennek át. A naran­csot már leszüretelték. A citromfa ágai roskadoznak a dús terméstől. Még a tél ele­jén megkezdték a gyümöl­csök szedését. Az azóta is folytonosan termő nagy tán egymás után érnek sárgára a citromok. Kabiu ^ashingluuban tárgyal Közös arab upozdulás Nyugat-Szahara híiében A Maghreb és a Makhres — vagyis a keleti és a nyu­gati arab vidék — egyaránt a nemzetközi érdeklődés előterébe került. — Több arab vezető tanácskozik a nyugat-szaharai összetűzések miatt. — Washingtonban Ra­bin izraeli kormányfő a Kö­zel-Keletről tárgyal. Az algériai és a marokkói csapatok közötti nyugat-sza­­harai összetűzések ügyében a szíriai hadsereg vezérkari főnöke Bumedien algériai elnökhöz utazott, hogy átad­ja Asszad szíiai államfő üzenetét. Bumedien közben már telefonon tárgyalt Sza­dat egyiptomi, valamint Hasszán el-Bakr iraki ál­lamfővel is. Mint ismeretes, a marokkói egységek meg­támadták a nyugat-szaharai Amgala körzetében az élel­miszert és gyógyszert szállí­tó algériai konvojt, amely egy szaharai menekülttábor felé igyekezett. Ezen a terü­leten a Polisario Front elne­vezésű nyugat-szaharai füg­getlenségi alakulat egységei állnak szemben a marokkói, valamint a mauritániai meg­szálló hadsereggel. Washingtonban Rabin iz­raeli kormányfő a kongres­­­szus két háza előtt elmon­dott beszédében a genfi kö­zel-keleti békekonferencia összehívását javasolta, de azon a palesztinok részvéte­lét elutasította. A Paleszti­nai kérdést a Jordániával kötendő béke keretében óhajtja megvalósítani.

Next