Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-01 / 205. szám
A tördelés a legnehezebb, az öntés a legfontosabb Újság lesz a kéziratból ! Ht a háziközpont lét és mellékét hívom, esztendők óta ismerős hangot és szöveget ’ hallok: — Tördelő, Keglovich János . . . ! Nem történt ez másként most sem, és mégis másként történt. A kolléga nem tolt türelmetlen, hanem szívesen látott vendégnek mondott, nem tette le gyorsan a telelőm, hanem kivárta, amíg a megilletődöttségtől akadozva felsorolom: — Tudod, most, hogy tízéves a Déli Hírlap, úgy gondoltam, hogy írok rólatok, merthogy nyomda nélkül ugye nincsen újság, és a fördelőszerkesztő, aki összes kötő kapocs a nyomda és a szerkesztőség között, vagyis te, ha lennél szíves kalauzolni, hogy megírjam, hogyan készül az újság. Ha nem zavarnék . .. Ez a cikk a bizonyság rá, hogy megkaptam az engedélyt, és, hogy a kollégának igaza volt: lapzártakor már nem zavartam. Még Éliás Lajost, a Déli Hírlap lapüzemének művezetőjét sem zavartam meg a reggelijében: — Általában fél 8 és 11 között szoktam reggelizni — mondta negyed tizenegykor —, ha addig nem érek rá, már megvárom az ebédet. Hozzászoktam ehhez, mint a laphoz. Az induláskor gépszerző voltam, az a munka tanított rá, mennyivel különbözik ez az újság a többitől. — Miben különbözik a Déli Hírlap a Borsodi Nyomdában készülő egyéb sajtótermékektől? — A többi újság elkészítéséhez egy műszak áll rendelkezésre, ehhez, a megjelenés időpontja miatt, egy fél. Nyilvánvaló, hogy a Déli fokozottabb figyelmet, munkát, megterhelést jelent. A másnapi számnak az időt jobban tűrő kéziratai késő délután érkeznek a nyomdába, ezeket a délutános műszak kiszedi. A friss eseményekről szóló információkat kora reggel kapjuk a szerkesztőségtől, a lapzárta délelőtt tízkor van. Nincs idő precíz laptükör készítésére, vagyis előfordul, hogy egyik pillanatról a másikra cserélődnek ki az aznapi számba szánt anyagok. Az idő itt mindig sürget, és mégsem szabad sürgetni senkit, mert nekünk a legkellemetlenebb a sajtóhiba, a tévedés. De ha elkezdi a beszélgetést a gépteremben, rájön: a munka fokozatossága fokozott ellenőrzést is jelent. Elkezdtem, és Pócs Imre gépszedő csoportvezető mellett rájöttem, hogy a fokozott ellenőrzés itt az egyesember fokozott felelősségénél kezdődik. — Harminc éve vagyok gépszedő, a Déli előtt és mellett mindent szedtem és szedek, ami ebben a nyomdában készül. Ez az N—14-es szovjet szedőgép megbízható, jó masina, de csak akkor, ha érti a munkáját az ember. Mert minden kézirat más, de a magyar nyelv szabályai változatlanok. Egy hasábba 4200 betű fér, egy óra alatt 7—8 ezer betűt, szedek. Lehetőleg hibátlanul, mert ha a szedés rossz, sorok, bekezdések hibásak, kezdjük elölről. A korrektorokat, az újság első olvasóit nem lehet „becsapni”! — Öröm a nyomdásznak, ha az újság megjelenik? — Természetes. Természetes volt a tördelőben is, hogy tizenegy óra tájban már sehol nem volt kézirat, és végére jártak a pakolásnak is. Az eszközöket elteszik a mettőrök, azok változatlanok ... — Érdekes munka a Délivel dolgozni — mondta Dubéczi Zoltán tördelő —, mert menetközben alakul, váratlan megoldásokat hoz, és az ember örül, ha a lap szép. — A tördelőben kapják meg az oldalak a formájukat. Ez a munkájuk? — Itt dől el, hová kerül egy-egy írás, forma és tartalom itt kap összhangot. A szedésből újságoldalt csinálunk, ez a munkánk. Vagyis végrehajtjuk a tördelőszerkesztő nehezen végrehajtható utasításait — mondja, és olyan ártatlanul néz a régi munkatársra, Keglevich Játsosra, hogy mikor az öntödébe érünk, egészen biztosan tudom, hogy Bódi Sándor öntőnek igaza van: nehéz munka ez nagyon. Bár itt a szó fizikai értelmében is veszélyes és nehéz. A köríves öntőgépben 300 fokos ólom várja, hogy az ő kezének mozdulatára értelmet nyerjen, ez az a hely, ahol a térdelőből érkező bezárt forma, a „tepsiben” levő sík újságoldal átmegy hajlítottba, hogy a súlyos tömb kristálytisztán kivehető negatív betűképeiből újság legyen a rotációs gépen. Azután, ha a kliséüzemből is megérkeznek a képek, rajzok. Mert a nyomdászok szerint a tördelés a legnehezebb, az öntés a legfontosabb művelet, de a kép nélküli betűtenger még nem újság. Többnyire Henczel Béláné, Anikó keze munkáját dicséri, ha a fototípiák, a rajzok, vonalas képek és az autotípiák, a fényképek úgy kerülnek a gépterembe, hogy annak még Tóth István rotációs gépmester is örül. Ottjártunkkor legfőképpen annak örült, hogy sikerült a próbanyomás, és fél tizenkettő tájban már teljes sebességgel dolgozott a gép. — óránként húszezret bír el ez az R—16-os, a Déli Hírlapot negyven perc alatt kinyomjuk. Ha az öntvények jók, szép az újság, mondja, és ránk néz, a maihoz mit szólunk? Elköszöntünk, és feljöttünk a harmadik emeletre. A nyomdai zajból a szerkesztősági lármába. Semmi nem változott, a véleményünk sem. Szép munka ez nagyon. Annak, aki szereti. MAKAI MARTA # Harminc év a szedőteremben, tíz esztendő a Déli Hírlap lapüzemében. Pócs Imrén nem látszik az idő, csak a hibátlan szedésen az ő keze munkája , így készül az újságoldal. Dubéczi Zoltán tördelő már álmában is úgy rakja a ,,tepsibe" a szedést, ahágy a legjobban (szebben) csak lehet. A csütörtök este látott tévéjáték zavarba hozza a nézőt, s ennek — sajnos — két oka van. Az egyik ok maga a tartalom, a mondanivaló, a másik a feldolgozás módja, minősége, sígy hónapon belül immár másodszor találkozunk ezzel a témával, s mindkét esetben a kamaszok nézőpontjából tartanak tükröt a felnőtt társadalom elé (a Gomba kinn van című tévéjátékra gondolunk). Mindkét tévéjátékban válási árvák a történet főszereplői, szenvedő alanyai. Ráadásul az egyik főszereplőt alakító színész is azonos (Fazekas István). Erről, a mostani alakításról is csak azt mondhatjuk el, amit a múltkoriról: Fazekas tehetséges színész. Játéka hibátlan, élményszerű. Kár viszont, hogy meg kell ismételni a tévéjáték egészéről a véleményünket, noha Gaál Albert produkciója igényesebb, mint a Rákosy Gergely kisregényéből készült tévéfilm. A hiba mindkét tévéfilmben a szemléletből fakad. A világirodalomban jól ismert témáról van szó: a mindenkori felnövekvő generáció szembeszáll a felnőttek világával, ítéletet mond arról. Elég legyen itt az Elektrára vagy a Hamletre utalni. Az ifjúság mindenkor tükör, amelyben a felnőttek világa, a társadalom képe vetül vissza. Természetesen kritikusan, s ezt a kritikát a felnőtt társadalom mindenkor nehezen viseli el. Ugyanakkor rettenetesen nagy baj lenne az, ha a fiatalok nem kritikusan látnának minket, ha mindenben ránk hasonlítanának ... A gondunk a két tévéjátékkal kapcsolatban nem ezzel a kritikával van. Tény, hogy Magyarország ..előkelő" helyen "áll a válási statisztikákban, mint ahogyan az is tény, hogy évről évre nő az állami gondozottak száma. Senki sem vitatja, hogy mindig a gyerek az áldozat, a vesztes fél, az ő oldalukon van az erkölcsi igazság. De egészen más egy szociológiai-szociográfiai tanulmány a családról, amelyben ezek az igazságok megfogalmazódnak, s megint más egy műalkotás, amelyben ezeket az igazságokat ábrázolni kell. Itt elsősorban a felnőttek ábrázolására gondolunk. A tévéflmbeli Káté anyja (Gombos Katalin) és a másik fiatal, a lápvapia (Sinkovits Imre) csak villanásnyi epizódszerepekben jelennek meg, szövegük, magatartásuk sztereotip, közhelyszerűek ..a” rossz szülők. Senki sem vitatja ezeknek a szülőknek a létét (a pedagógusok jól ismerik őket), sajnos nagyon sokan vannak ilyenek is. De mint ahogyan nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma szülő sem. A magyai tévéjátékokat — sőt ide Solls fiuk a Családi kör című sorozatot is — elárasztották ezek a közhelyesen, felületesen ábrázolt figurák. Hogy , mi a bajunk velük? Az, hogy nincs sorsuk, karakterük. Úgy vannak megírva, ábrázolva, azzal a durva leegyszerűsítéssel, ahogyan az egyik intézetbeli fiú nyilatkozott a nőkről: „minden nő k. .Ez a szemlélet érthető, elfogadható egy elkeseredett kamasztól, de nevetséges egy felnőttől, írótól (Polgár András). Márpedig ez a tévéfilm sem lép túl, nem haladja meg ezt a (leegyszerűsítő) szemléletet. Azért baj ez, mert így a tényleges társadalmi-szociológiai igazság is devalválódik, lefokozódik. Nem sorsokat látunk, akikkel azonosulhatunk, amelyeket átélhetünk, hanem csupán (különben talán helyes) erkölcsi tételeket. Miért bomlanak fel ilyen tömegesen a családok? Miért van ennyi elhagyott, intézetbe dugott gyerek? Mi lesz a sorsuk? Elfogadható-e — a látottak után — a tévéfilm optimizmusa (a megtévedt bárány visszatér a karámba ...) ? A kérdések még sorjázhatók. Az erkölcsi prédikációk — példa rá a Biblia története — mindenkor falrahányt borsóként hullanak vizsza, a nézőről, olvasóról... (horpácsi) Gyerekjáték Tanulók • gépgyári munkások Az általános és szakmai műveltség emelésének feladatait az 1979. évi oktatási terv szabályozza a Diósgyőri Gépgyárban. A vállalat kollektívája a közelgő pártkongresszus tiszteletére kiegészítő vállalásokat tett. Ennek értelmében nem 150, hanem 160 gépgyári dolgozó tanul majd az általános iskolák különböző osztályaiban. Ugyanakkor 20 dolgozót felkészítenek a felsőfokú oktatási intézmények felvételi vizsgáira. Tovább növelik a DIGÉP-ben a szakmunkások arányát is: kovács betanító tanfolyamot indítanak, amelyen 15-en vesznek részt. Rajtuk kívül további 25 betanított, vagy segédmunkást készítenek elő szakmunkásvizsgára. Beiratkozás: szeptember 3 — 21-ig Nyelvi infolyamok, egyetemi előkészítők Hétfőn megkezdődik a beiratkozás a TIT nyelvi.in íelvámaira, az egyetemi előkészítőkre és a szabadegyetemi sorozatokra. Az érdeklődök a TIT Miskolc városi Szervezeténél jelentkezhetnek, szeptember 3—21 -ig, szombat kivételével mindennap 13—18 óráig. (Miskolc, Széchenyi út 16.) Egyetemi előkészítő tanfolyamok indulnak biológiából, fizikából, földrajzból, jogi ismeretekből, kémiából, magyar nyelv- és irodalomból, matematikából, politikai gazdaságtanból, történelemből. A foglalkozások októbertől májusig tartanak, hetenként három órában. Az évi óraszám száz. Egy-egy csoportot csak 30 jelentkező esetén indítanak. ■ A TIT tanfolyamain alap-, középhaladó és haladó fokon tanulhatják az angol, bolgár, cseh, eszperantó, finn, francia, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol és szlovák nyelvet. Az oktatás a speciális nyelvtanfolyamokkal is gazdagodik. A négy világnyelvvel ismerkedhetnek meg a hallgatók például az egyetemi felvételi vizsgára előkésztő, a kereskedelmi, ügyvitői és a szakfordítói nyelvtanfolyamon. Az igényeknek megfelelően kihelyezett nyelvtanfolyamokat is szerveznek az üzemi dolgozók részére. A TIT egyéb jellegű tanfolyamai közül megemlítjük a titkárnőképző, illetve -továbbképző oktatást. Néhány cím a szabadegyetemi programból: A főbb filozófiai irányzatok küzdelme az utóbbi évszázadokban II. Korunk demográfiai és szociológiai kérdései: A szocialista honvédelem időszerű kérdései: Ruffy Péter világai Ruffy Péter írja új könyvében (Világaim) a visegrádi telken való meditáció esszenciájaként: „A telekkönyv köt ide a legkevésbé. Leginkább az ásó.” A neves újságíró a századforduló szülötte, a század eseményeinek tanúja és szépszavú krónikása. Több mint félezer oldalas kötete egyenesívű folytatása korábbi munkáinak, s ékes bizonysága annak, hogy az újságcikk (a klasszikus értelemben vett jó újságcikk) túléli a tiszavirág-életű napilapot. Nem enyészik, nem évül el. Illyés Gyula írja a szives szavú előszóban: „Ma is járja a szólás, hogy az újságírás az írói tehetség temetője. De hányszor lett ébresztője, meg edzője: Kosztolányi, Móricz, Krúdy, Márai, Hunyadi Sándor, Tömörkény, Mikszáth! És még messzebbre menve az időben: Jókai, Kemény. Még Petőfi is izmosult attól, hogy lapot írt és szerkesztett.” Ruffy nem elvetélt szépíró, az újságírás nem egy véget nem érő kifutópálya a bizonytalan felszálláshoz. Puffy: az újságíró. A hírlapíró, aki mindenütt ott van és 1 * ’emitt otthon van, aki a szépirodalmi régiókba emeli a mindennapok történéseinek híradásait. Ebben a kötetben a szerző a világait mutatja be. A tajgán szerzett élményeit, afrikai kalandjait, szlovákiai bolyongásának írásos bizonyítékait, amerikás magyarok vallomásait. Egyforma biztonsággal mozog, szól és szólaltat meg, mert a mesterség tudásának bizonyossága, a mindenre rácsodálkozó kíváncsiság eredője mindenütt azonos. Ezért is tudja, meri leírni és bevallani azt, hogy ,,e tébolyszép világ kellős közepén” leborulva, a visegrádi kert asztalánál érzi és hiszi: „Egyetlen dolog van, ami igazi kapcsolatot teremt ember és táj, ember és föld, ember és tárgy, ember és világ között. Félve írom le — forrón érzem: a munka.” (krackó) Előzetes a Históriából Nagy érdeklődés előzte meg a Magyar Történelmi Társulat folyóiratának, a Históriának a megjelenését. Az első szám júniusban az utolsó példányig elkelt. Ez is mutatja, milyen nagy a történelem iránti érdeklődés a magyar olvasóközönségben. Hiszen minden gondolkodó ember fantáziáját izgatja: több mint ötéves történelme során hogyan jutott el a magyar nép a honfoglalástól napjainkig, és közben hogyan alakult az egyetemes emberiség sorsa. Az 1979—1980-as tanévtől ismét kötelező tantárgya lesz az érettségi vizsgáknak a történelem. E tekintetben is nagy segítséget nyújt a tanulóifjúságnak a História. A folyóirat szeptember közepén ismét gazdag tartalommal lép az olvasóközönség elé. Csupán ízelítőül: Tanulmány az 1934-es magyar béketapogatózásokról: portré Kunfi Zsigmonditól, gróf Bethlen Istvánról és Erdei Ferencről; Pompei ’ pusztulása;