Déli Hírlap, 1984. október (16. évfolyam, 231-257. szám)
1984-10-01 / 231. szám
Miskolci hét Budapesten Hangverseny a Zeneakadémián és a Vigadóban „Köszönet az emlékezésért” „Az érdligeti iskolások többször jártak Miskolcon, és élőben is látták a nevezetességeit. Szerettünk ott kirándulni, és gyönyörködni a festői szépségű Bükkben. Ez a kiállítás hűen ábrázolja a látnivalókat. Szép emlékeket ébresztett bennünk a látványa.” „A legmelegebben lehet gratulálni mindazoknak, akik ezt a kiállítást létrehozták, szinte a teljességet valósították meg. Nagy városunk dicső múltja szinte megelevenedni látszik ., „Köszönet az emlékezésért. A múlt megismétlése ilyen módon is a dicső elődök tiszteletére késztet.” És még lehetne idézni a vendégkönyvi bejegyzésekből. Ha nincs is egészen igazuk az érdligeti iskolásoknak — nyilván fogalmazási pontatlanság, hogy a kiállítás hűen ábrázolja a látnivalókat —, jólesik a miskolci újságírónak a fentieket olvasni a Néprajzi Múzeum első emeletén látható, szombaton délben megnyílt tárlatról. A nagyméretű fotók azért nem „idézik hűen a látnivalókat”, mert eredetijük a múlt század végén, e század elején készült városunkról. A miskolci Városi Művelődési Központ kiállításán mintegy nyolcvan archív, dokumentum értékű fénykép szerepel, többek között Lillafüredről, a diósgyőri várról, az első magyarországi köztéri Kossuth-szobor 1898-as avatásáról, vagy éppen olyan épületekről, mint a Városház téri patika, a Fekete Sas vendégfogadó, a Palóczy utcai zsinagóga —, amelyek ma már nem léteznek. A november végéig látható tárlat része a budapesti művészeti hetek, illetve a Miskolci hét Budapesten elnevezésű rendezvénysorozatnak. Akárcsak a Miskolci Bartók Kórus, a Miskolci Szimfonikus Zenekar Fafúvós Együttese és a Miskolci Új Zenei Műhely ugyancsak szombaton megrendezett hangversenyei. Szombat este fél 7. A Liszt Ferenc téren, nem messze a Zeneakadémiától két világoskék busz, rajtuk a gazda neve: ÉÁÉV. Ezekkel a buszokkal jöttek a kórus tagjai és a fafúvósok. Reggel 8-kor indultak Miskolcról. 12-től 2-ig próbáltak a Zeneakadémián, azután fiig pihenő, szabad program, majd ismét próba. A Kisteremmel szemközti 1. tanteremben az utolsó instrukciókat adja Reményi János karnagy. 7 óra, érkeznek az első vendégek. Budapestiek és miskolciak. Utóbbiak között a városi tanács elnökhelyettes asszonya, a művelődési osztály vezetője, munkatársa, a Városi Művelődési Központ, a Miskolci Szimfonikusok, a Miskolci Galéria igazgatója, a Filharmónia helyi kirendeltségének vezetője. És itt van a műsor egyik „szereplője’, a 85 éves zeneszerző, Bárdos Lajos. Fél 8. Csaknem megtelt a Kisterem — ugyanekkor kezdődik a Nagyteremben a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának koncertje Lehel György vezényletével, a világhírű klarinétművésznő, Sabine Meyer közreműködésével —r, az utolsó pillanatban érkezik dr. Végvári Lajos művészettörténész, és felesége, Mayer Ágnes festőművész, természetesen a miskolciak hangversenyére. Az ajtók becsukódnak, Regős Zsolt, a kórus egyik tagja köszönti a közönséget, majd felhangzik az első dal. Először a vegyeskar van a színpadon, a madrigálok után Mozart Tizenhárom fúvósra írott szerenádját adják elő a fafúvósok. Szünet után a női kar Bárdos- és Bartók-műveket ad elő, ezt követően Rőczey Ferenc ül a zongorához, hogy Mozart C-dúr szonátáját szólaltassa meg. Bárdos-, Kocsár- és Marc de Ranseművek szerepelnek mások mellett a műsor utolsó részében, a vegyeskar előadásában. A siker, a vastaps megérdemelt. A szombat este 7-, vagy inkább éjszaka’— harmadik miskolci rendezvénye Budapesten: a Miskolci Új Zenei Műhely fél 11-kor kezdődött hangversenyre a Pesti Vigadóban. Selmeczi György művészeti vezető irányításával, körülbelül negyven főnyi hallgatóság előtt a kitünően felkészült muzsikusok a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjai — szép sikert aratnak Eisler: Palmström. Castaldi Simile G, Vajda János : Holland anzix, Berio: Sequenza énekhangra és Stravinsky: Hangversenytáncok című művével. U a A miskolci hét legközelebbi eseményei: holnap este 6 órától a Fővárosi Operettszínházban mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház társulata Csiszár Imre rendezésében Az ember tragédiáját. Ugyancsak holnap tart előadást dr. Velkey László a Szabadság-hegyi Gyermekgyógyintézetben Szociál pediatriai törekvéseink a prevenciótól a rehabilitációig megyénkben és Miskolcon címmel, az MTESZ- székházban pedig dr. Czibere Tibor rektor az egyetemünkön végzett és folyó kutatásoknak a műszaki fejlesztésben betöltött szerepéről ... Sz— jfr A miskolci Bartók Kórus szombaton a Zeneakadémián mutatkozott be, Reményi János vezényletével. sz A Néprajzi Múzeum első emeletén, november végéig várja a látogatókat a Miskolc archív fotókon című kiállítás. \ Caligula helytartója Székely János, a Marosvásárhelyen élő író lapszerkesztő Vak Béla király című művét most is játssza a Pesti Színház; a Protestánsokat, mint most a Caligula helytartóját is, a televízió mutatta be, széles közönséggel ismertetve meg egy erős egyéniséget. Az a jó érzésünk erősödött ezáltal, hogy a mai magyar drámairodalom kiemelkedő művekkel gazdagabb. Székely János a drámának azt a változatát műveli, amely a mában (tehát mindig) aktuális témájához a múltban keresi a történetet. Nem a történelem mindenáron való aktualizálása ez, hanem annak a tételnek a bizonyítéka, hogy a múlt — hibáiban is, tanulságaiban is — folytatódik a jelenben, és a hallani képes ember számára tanulságul szolgál. A történet egyszerű és rövid. Caligula, az antik római birodalom egyik legrosszabb emlékű uralkodója hatalmától megittasodott, véreskezű őrült volt. Ha mást nem, azt minden iskolás tudja róla, hogy ő követte el azt a saját népét is megalázó lehetetlenséget, hogy Incitátus nevű lovát konzullá nevezte ki. Ennél nagyobb baj volt, hogy valóban komolyan véve a császár isteni jelzőjét, magát valóban istennek képzelte, és ennek okán elrendelte, hogy a soknemzetiségű, és sokhitű birodalom minden templomában állítsák fel az ő isteni szobrát. A mai Közel-Kelet történelmi elődjének földjén helytartója nem hajtotta végre a parancsot. A zsidó nép, melynek vallása tiltja a faragott képet, tiltakozott, és a fiatal római megértette, hogy többről van szó, mint a rituálé megsértéséről. A népek hite a népek arca — hangzik el a drámában, és a legkevesebb, hogy polgárháborúhoz vezet, ha a hitet, a létezés értelmét megsértik. Caligulát saját testőrei meggyilkolják — ,,az őrült ember meghal egy napon, és vele hal az őrült hatalom” —, de mi oldódik meg ezzel? A szobor nem kerül a templomba, de a harc nem ér véget. Amíg erőszak van a világon, vannak áldozatok is. Székely János a hatalom anatómiáját mutatja fel, a filozófián nevelkedett író kristálytiszta gondolatmenete lebilincselő. Elgondolkodtat, és hála a költő szépséges szavainak, mondandója visszatér, és megmarad. A szavak azok mind igazak — mondta a dráma után sugárzott portréfilmben — ha a közeg, amelyben életet nyernek, mondanivalóval bír. Abban már nem bízik annyira, hogy a színészek ugyanúgy mondják, ahogy gondolta a szavakat. Azt hiszem, ezzel az előadással elégedett lehet. Gálffi László (a helytartó), Sinkó László (Barabiás, a főpap) és a többiek is értik, és hűen keltik életre a gondolatot. Esztergályos Károly rendezésében legfeljebb az iszapbirkózás nem hiányzott. M— az A Benkó-dixieland Band — sokak őszinte örömére — viszonylag gyakori vendég ebben az országrészben is. Holnap ismét Miskolcon, az egyetemi sportcsarnokban játszanak. A koncert este 9- kor kezdődik. A Napló gyermekeimnek, New Yorkban Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét is bemutatják az idei — most folyó — New York-i filmfesztiválon. A külföldi filmek sorában — Mészáros Márta alkotásán kívül — olasz, francia, nyugatnémet, svéd, japán, angol, ausztrál, venezuelai, kanadai, brazil és lengyel filmeket is bemutatnak a Lincoln Center kulturális központban. _ Rádiós változások Mától megváltozik a rádió műsorszerkezete: az új, célja szerint áttekinthetőbb műsorrend elsősorban a programok informatív és szolgáltató tevékenységét javítja, elősegíti új műsorok születését, a fáradék felfrissítését, és tovább „tisztítja” három párhuzamos rádióprogram profilját. Az új műsorszerkezet megvalósít egy régi rádiós tervet is: a Petőfi-adó immár éjszakai szünet nélkül, 24 órán át sugároz műsort, s „Éjféltől hajnalig” címmel zenével és hírekkel szolgál hallgatóinak. Bővül a hírszolgáltatás: a Kossuth-adón ezután reggel 8-tól minden páros, a Petőfin minden páratlan órában lesznek hírek, az utóbbin délben német, orosz és angol nyelvűek is. Hétköznap délelőttönként háromórás műsorblokkal jelentkezik zenés zenés-információs-szolgáltató „Napközben”. Az új, vasárnap délelőtti kulturális magazinnak „Gondolat—jel” a címe; a közművelődési fórum egyaránt szól színházról, filmről, képzőművészetről, irodalomról, zenéről. Szombat délelőttönként „Ismét, a javából!” címmel a legsikerültebbnek ítélt korábbi műsorokból sugároznak. A vasárnap délutáni Poptarisznya immár 4 órás programja zenés sport- és közlekedési témákat is műsorra tűz. Rendszeressé válik a hétköznap délutáni egyórás gyermek-, valamint ifjúsági műsor. ■ 5, ,‘1 HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.00: Hírek. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Sanzonfelvételeinkből. — 14.35: Napsugárfolyam. ■— 14.55: Édes anyanyelvünk. — 15.00: Mozgásterek. — 15.30..: Kóruspódium. — 15.50: Szüreti népdalpárosok. — 16.00: Hírek. — 16.05: Neked szól! — 17.00: Eco-mix. — 17.30: Fúvószene az NDK-ból. — 17.45: Régi, híres énekesek műsorából. — 18.12: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádió Kabarészínházának októberi bemutatója. — 20.30: Zenei világnap. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Kodály-hangversenye. — 21.30: Tíz kérdés. — 22.00: Hírek. — 22.17: Tíz perc külpolitika. — 22.27: Kell a jó könyv! Kispolgárok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Idegen nyelvű hírek. — 12.10: Kínai népi dallamok. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Nóták. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Hírek. — 17.05: Újdonságainkból. — 17.20: Ötödik sebesség. — 18.30: Örökzöld dallamok. — 19.30: Sportvilág.— 20.05: Vonópárbaj. — 21.00: Hírek. — 21.05: Ámok. — 22.00: Hulló levelek. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Közös dolgaink. — 13.45: A Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye. — 15.09: ..A tűz ünnepén”. — 15.29: A Liege-i Szimfonikus Zenekar fúvósegyüttese játszik. — 15.42: Interfórum, 1984. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: A hét zeneműve. — 18.04: Vukán György dzsesszfelvételeiből. — 18.25: Az MRT gyermekkórusa Bárdos Lajos műveiből énekel. — 18.40: Holnap közvetítjük. — 19.00: Hírek. — 19.05: Neked sem mindegy! — 19.35: Kamaramuzsika. — 20.33: Rádiószínház. — 21.00: A reggae trónörököse. — 21.30: Operaest. — 22.32: Új lemezeinkből. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió. 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. (Közben: El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karcsai Nagy Éva összeállítása.) — 18.00: Észak-magyarországi Krónika (Miskolci hét Budapesten.) — Sport. — 18.25: Szemle az Észak- Magyarország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. Televízió. 1. műsor: 19.10: Hírek. — 19.15: Régi kolostorok a felhők között. — 19.35: A zene világnapján: 19.35: Ünnepi köszöntő. — 19.40: Budapesti művészeti hetek. Petrovics Emil: C’est la guerre. — 20.40: Sze zene, kép. 21.W: Bárdos Lajos 85 éves. 22.50: Bachót hallgatva ... — 23.05: Hírek.” Szlovák televízió: 16.40: Riportul!». , egy . , kiállításról. — 17.00: Katonák műsora.. .. Krjk Tévétanácsadó. — 18.05: A szocialista országok életéből. — 18.50: A jövő technikája. —. — 18.30: Tv-híradó. — 20.00: Matt tizenkét lépésben. — 21.30: Honvédelmi műsor. — 22.00: Világhiradó. — 22.15: A népművészetről. Filmszínházak: Béke (3 és 17): Gandhi I—II. (mb. szí. indiai— angol, 14 éven felülieknek, dupla helyárl). _ Béke kamarámo*i (4): Ördögbarlang (szovjet).. . — (6) : Kopaszkutya (magyar, II. helyár!). — Kossuth (hná): Gandhi I—II. (szí. indiai—angol, r* 14 éven felülieknek, dupla hely* ári). — (13): No, megállj csak!., (szí. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (5): Harmadik típusú találkozások I—II. (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, dupla és III. helyár!). — Táncsics (14): Mária-nap (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — (te) : Volt egyszer egy vadnyugat !—II. (szi. amerikai, 14 éven felülieknek) " ( dupla és II. helyár!). .— Tán., csics kamaramozi (6) : Gerillacsoport (albán). — Szikra (3 és 5): A világgá ment királylány (mb. szi. szovjet) — (7): Ezüstnyereg (felújítás, (szi. olasz, II. helyár!). — Petőfi (4 és 6): Vértestvérek (felújítás, mb. szí. A. NDK) — (8) : A profi (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek, m. helyár!). — Fáklya (4, 6 és 8): Betyárok (felújítás, román). — Fáklya kamaramozi (15) : a veréb is madár (szí. magyar, 16 éven felülieknek!). — Tokaj, discomozi (18) : Sok pénznél jobb a több (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek!). — Tapolca, Ady (7): A nyolcadik utas: a halál (szí. angol, 18 éven felülieknek, III. helyár!). — Krúdy (17): Csínom Palkó (szí. magyar). — Vasas, Sikerfilmek Mozija (6) : Kelly hősei I—II. (mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár!). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7) : Rossz fiú (szí. francia, 16 éven felülieknek!). — Egyetemi étterem (9): Szép lányok, ne sírjatok! (magyar, 14 éven felülieknek!). — Hámor (16): Kéjnő Kaliforniába készül (mb. amerikai, 16 éven felülieknek, II. helyár!). — Szirma (16) : Hét tonna dollár (magyar, 16 éven felüliek, neki). — Pereces (6): A pagoda csapdája (szovjet). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Éneklő ifjúság. — 10.00: Hírek. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Találkozás a Hang-villában. — 10.52: Évszázadok mesterművei. — 11.40: A sötétség mélyén. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek — 9.IW: Régi muzsika. — 8 30: Nagy mesterek kamarazenéjéből — 10.40: Zenés játékokból. —11.40:3 Barokk zene. Műsor