Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-01 / 125. szám
Orgonahangversenyek, várkoncertek, Mozart-musika Nyári zenei esték • A Nelson-mise a Belvárosi Színpadon A miskolci nyári zenei esték kiemelkedő eseményének ígérkezik Haydn Nelson-miséjének a bemutatója a belvárosi szabadtéri színpadon. Mészáros János (Svájc) vezényli a Miskolci Bartók Kórust és a Miskolci Szimfonikus Zenekart. Az énekművészek szintén külföldről érkeznek: Geszty Szilvia Svájcból, Anna Maria Karvonen, Harri Kattila és Wolfgang Barta Ausztriából. (Június 30-án lesz az előadás.) Bár a Miskolci Nyár '87 elnevezésű kulturális rendezvénysorozat hivatalos megnyitója még odább van, lényegében mégis itt a kezdet. A nyári zenei esték első hangversenye ma este lesz, Koloss István orgonahangversenye 7 órakor kezdődik. Az avasi templomban megrendezendő koncerten közreműködik a Bartók Kórus, vezényel Szűcs Sándor és Balás István. Miskolc várossá nyilvánításának hatszáz éves jubileumán, 1965-ben rendezték meg az első orgonakoncertet az avasi műemlék templomban. A Collegium musicum hangversenysorozat kezdeti szóló orgonaestjeit — a közönség igénye alapján — pár éve felváltották azok a koncertek, amelyeken énekművészek, vagy más hangszeres szólisták is közreműködnek. Kéthetenként, hétfőnként lesznek itt hangversenyek. Legközelebb Peskó Györggyel és a miskolci Hassler Énekegyüttessel, azután Kovács Endrével, valamint Számadó Gabriella és az Ausztriából érkező Sirkku Wahlroos énekművészekkel, majd Peskó Györggyel. Hoffmann László, Karasszon Dezső és Trajtler Gábor estjein miskolci művészek szerepelnek: Tősér Dániel (fuvola), Bakonyi Tamás (oboa) és Zolnay Béla (trombita). A Muzsikáló Udvar a Kossuth Művelődési Házban (amelynek stábja a Filharmóniával közösen szervezi a koncerteket) Mozart-estekre várja a közönséget. Itt is a héten kezdődik a három hangversenyből álló sorozat: pénteken este 7-től Kovács László vezényli a Miskolci Szimfonikus Zenekart. (Rossz idő esetén a Kamaraszínházban tartják meg a koncertet.) A június 19-i Mozart-est karnagya dr. Vasady Balogh Lajos, a július 3-ié az osztrák Wolfgang Gabriel. Anyagi okok miatt mindössze két várkoncertet rendeznek a nyáron. A Miskolci Szimfonikus Zenekart június 26-án a szovjetunióbeli Gintaros Rinkiavicius, július 10-én az uruguayi Gisele Buka Ben-Dór vezényli. Mindketten a tavalyi tévékarmesterverseny helyezettjei. A várkoncertek szép hagyománya 1968 óta tart, bemutatták itt többek között Haydn Teremtés oratóriumát, Verdi Requiemjét, Bartók A kékszakállú herceg vára című művét. Az oratórium-esteket azután felváltották a Miskolci Szimfonikusok hangversenyei, amelyeken a karmesterversenyek díjazottjai dirigáltak és dirigálnak. (Emlékezetes volt Kobajasi Kenicsiro vezénylése.) Az orthodox templom barokk-estjeinek negyedik évadja ez a nyár. A Schola Hungarica és a Capella Savaria együttesek lépnek fel, és nem titok, hogy szintén a viszonylag szűk költségvetés miatt lesz csupán két hangverseny ebben a csodálatos környezetben. Az írtuk a bevezetőben, hogy a nyári zenei esték nyitó hangversenye a mai orgonakoncert. Ha helyesbítésre nem is szorul a megállapítás, pontosításra igen: a délutáni szabadtéri hangversenyek már vasárnap megkezdődtek. A térzenékről van szó, amelyek szereplői a Vasas Fúvószenekar, a MÁV Fúvószenekar és a Bányász Fúvószenekar tagjai. (Ujj Viktor Géza, Heiner Károly és Kovács Miklós vezényletével.) Minden pénteken és vasárnap 5 órától lesznek koncertek Tapolcán és a Szabadság téren. És harmadszor is a pénzhiányról: ugyancsak emiatt maradnak el az idén a tavaly nagy tetszést aratott, a Pátria-ház erkélyén megtartott fúvóskoncertek. Sz— A diósgyőri várkoncerten a Miskolci Szimfonikus Zenekart hallhatják az érdeklődők. A nyári koncertek szervezője a Művészeti és Propaganda Iroda, valamint a Filharmónia, kivéve a Muzsikáló Udvar Mozart-estjeit. Ezek gazdája a Miskolci Szimfonikus Zenekar. (Kerényi László felvétele) Ha az esküvő nem lesz maradandó Videokazetta a nagyító alatt Szűk a videokazetták választéka a műszaki boltokban. Ritkán lehet hozzájutni az olcsó, hazai csomagolású kazettákhoz. Milyen ezeknek a minősége, s kitől követelhetünk kártérítést, ha kazettahiba miatt meghiúsul egy-egy pótolhatatlan felvétel? Ezekkel a kérdésekkel kerestük meg Szabó Gyulát, a fővárosi Polimer Szövetkezet vevőszolgálatának vezetőjét. A Polimer Szövetkezet által forgalmazott videokazetták doboza és a mágnesszalagja külföldi eredetű. Mindkettőt az NSZK-beli Magna cég szállítja, nálunk csak kazettába fűzik a mágnesszalagot. Sajnos, a szövetkezet sem rendelkezik korlátlan importlehetőséggel, ezért júniustól szüneteltetik a közületi mintaboltot. Nőtt az igény a Polimer kazetták iránt, ráadásul megkezdték a műsoros kazetták gyártását, így a jövőben az eddigieknél is kevesebb eladnivaló jut az üzletekbe. Ami a Polimer videokazetták minőségét illeti, a felhasználók kevésbé tárgyilagosak. Amíg az eredeti csomagolású Magnakkal elégedettek, addig meglehetősen bizalmatlanok a szövetkezetben készültekkel szemben. A Kermi és a Műszaki Könyvkiadó vizsgálata szerint pedig nincs okunk panaszra. A TDK-, a Maxell- és a BASF- kazetták után a negyedik helyre rangsorolták a Polimer kazettákat. Utánuk következik a Hitachi, a Sony, a Fuji és az Universum. A szövetkezet vezetői megszívlelték a tesztelő szakemberek tanácsát: új formatervezett, aranyozott dobozokba csomagolják a jövőben videokazettáikat, így aztán nemcsak mechanikai, jelfelfogó, elektroakusztikai, hanem csomagolási szempontból is előbbre léphetnek a rangsorban. A legjobb gyártmányoknál is megtörténik, hogy a többezres szériában egy-két kazetta használhatatlannak bizonyul. A szövetkezet vevőszolgálata ezeket mindenkor kicseréli. Ám, többször próbálkoztak csalafintasággal Polimer dobozban, más márkájú hibás kazettát akartak kicseréltetni. Mások viszont kazettahibára való hivatkozással szerették volna kártérítésre kötelezni a szövetkezetet a rosszul sikerült, pótolhatatlan felvétel miatt. Tény, hogy bosszantó, ha egy esküvőt, vagy születésnapot a kazetta használhatatlansága miatt nem lehet megörökíteni. A szövetkezet azonban más kazettagyártó cégekhez hasonlóan, nem vállalhatja a jeles események újrarendezésének a költségeit. Mint ahogyan az áramszolgáltató vállalatot sem perelte senki, ha az áramszünet idején nem rögzíthettek egy tévé- vagy koncertfelvételt ... Nézze meg, hallgassa meg... A nők esélyei Borsodban Tizenheten egy listán a címe Szél Júlia pénteken délután 2 óra 10 perctől a Kossuthon elhangzó ötvenperces riportjának, amely a rádió borsodi sorozatában ez alkalommal a nők esélyeit vizsgálja. Mégpedig a dolgozó nőkét, vagyis azt, hogy milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak ezen a tájon — benne Miskolcon —, terveznek-e számukra új munkahelyeket, tervezik-e átképzésüket például a kohászatban. Hakni, haknibrigádok. Évek óta napirenden van a fogalom, újságcikkek tucatjai foglalkoznak a szórakoztatás „hiénáival”, a művésztársait „megadóztató” sztárral — no persze, csak név nélkül —, a felelőtlen szervezővel, a becsapott közönséggel. A felvevőpiac nagy, a művelődési házak a minél nagyobb bevételre törekednek, az értékes, színvonalas produkciók mellett (helyett) elárasztja a vidéket a „majd csak csinálunk valamit nekik”-jellegű vegyes felvágott. (Tisztelet a kivételnek.) Aligha kerülik ki a témát a Napközben című rádióműsor szerda délelőtti hozzászólói (az adás idején a 387-951-es telefonszám hívható), akik Nagy Katalin szerkesztőműsorvezető társaságában a szórakoztató rendezvényekről cserélnek eszmét. A sárospataki főiskola névadójának, a híres pedagógusnak, Comeniusnak az életét dolgozták fel kétrészes filmen csehszlovák alkotók. A tévé vasárnap este 7-től mutatja be a második műsorban a két és fél órás filmet, amelynek főszereplője a nálunk is jól ismert Ladislav Chudik. A Modern Hungária „férfikara”. Az együttes a szombati Televarietében szerepel. Nagy Béla festőművész kiállítása Kmetty János, Bernáth Aurél és Bortnyik Sándor tanítványa volt a főiskolán Nagy Béla, aki 1968 óta él Kazincbarcikán. A nyugdíjas tanár ma is aktív festőművész. Rajzai, festményei mától egy hónapon át láthatók a Mint Galériában, a Kossuth Művelődési Ház kiállítóhelyiségében. A művész rendszeres résztvevője a megyei és az országos kiállításoknak, az általa vezetett szakkörből számos tehetség került ki. Képei szerepeltek Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban, megtalálhatók a kassai Kelet- Szlovákiai és a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményében. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Utak, ösvények ... — 13.00: Klasszikusok délidőben. 1_ Kocsis Zoltán zongorázik. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Kóruspódium. — 14.55: Édes anyanyelvünk. — 15.00: Üdvözlet az olvasónak. — 16.00: Hírek. — 16.05: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat meselemeze. -Süsü. — 17.00: Eco-mix'. —' 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal. vgí.54 • ? XJ ''n^íátékVételetrikből. Mádansírt 18.1SMHÓ1 volt, hol^effi VOlt'. <* ts.s»!: Esti • MagaziníV'"-!* 19Ä5: Családi szótár. — 21.30: Hétfő este mindenkinek. — 21.35: Amiről a világ vitatkozik. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Archívumok mélyéről — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek, németül, oroszul és angolul." — 12.10: Radnai György operett-felvételeiből: — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.,45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. 17.08: Újdonságainkból.r- 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Tiptop parádé. — 19.00: Hírek. — 19.05: Népdalfeldolgozások. — 19.30: Sportvilág. — 20.05: Soltész Rezső énekel,. — 20.20: Egy énekes — három műfaj. — 21.00: Hírek. — 21.05: Rockújság. — 22.00: Marika. — 22.45: Ugyanaz többször. — 23.00: Hírek. — 23.20: Szavak, szavak. Bartók rádió: 12.00: Händel- és Bach-művek. — 13.00: Hírek. — 13.05: Hosszú szerelmi vallomás. — 13.21: Zengjen a muzsika! — 13.51: Fúvósnyitányok. — 14.11: Új Melódia-lemezeinkből. Prokofjev, a tékozló fiú. — 14.50: A Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. A Cziffra Alapítvány hangversenye. — 16.35: Leoncavallo? Bajazzók. — 17.49: Durkó Zsolt műveiből. — 18.30: A hét zeneműve. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenei fogalom — zenei élmény. — 19.35: Mario Del Monaco operaáriákat énekel. — 20.05: A Rádiószínház bemutatója. Ki ölte meg Mészáros Kelement? — 21.13: Új lemezeinkből. — 22.30: Gondolat-jel. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.35: Kerekasztal-beszélgetés a stúdióban. Vendégek: Orosz László, az MSZMP Sárospataki Bizottságának első titkára és Takács Gyula, a városi tanács elnöke. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő: Horváth Kálmán. — El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — 18.00 —18.15: Észak-magyarországi Krónika.. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Szlovák televízió: 16.25: Kérdőjelek. — 16.55: Katonák műsora. — 17.45: Portréfilm. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Vitaműsor. — 19.30: Hiradó. — 19.55: Prágai tavasz — 1987. — 21.20: Publicisztika. — 22.00: Égi csillagok. Kiállítások: Szakmunkás Galéria (10—18) : Máger Ágnes festményei. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10-18): A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. Filmszínházak: Béke (13. 15): A nindzsa színre lép (szí. amerikai, 14 év,, kiemelt 2. helyár!) — (17): Szexmisszió (szí. lengyel, 14 év, felemelt helyár!) — Filmmúzeumi előadás (19): Niagara (szí. amerikai,felemelt helyár!) — Béke kamara (18): Hivatalos változat (szí. argentin, 14 év!) — Béke premier video (14, 16) : Hét csodálatos harc (szí. hongkongi). — Kossuth (13, hn5, 7 és 9): A Sárkány útja (szí. hongkongi, kiemelt 2. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (15 és 17): O-bi, O-ba (szí. lengyel). — Táncsics (f4) : Banánhéj keringő...• (szí. magyar, 14 .év, felesztelt /helyárn — (f6): Szafruráj Tiászor Hl * ^(szl. japán'1 ‘ 1* "év, felemelt; helyár!) — (£ 8): Bólyomasszony (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Táncsics kamara (15 és 17): Mackenda aranya (szí. amerikai, kiemelt 1. helyár ü) — Táncsics video (3, 16 és f7): A három testőr (szíl franció). — Szikra (15 és f7) : Támadás a Krull bolygó ellen (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt V. helyár!) — Fáklya (4, 6 és 8): BMX-banditák (mb. szí. ausztrál, felemelt helyár!) — Fáklya kamara (f5): önbíráskodás (szí. francia, 16 év, kiérhelt 1. helyár!) — Fáklya video (13 és 17): a csendőr , és a csendőrlányok (ezt francia). — Vasas Parkmozi (9): A nindzsa színre lép (szí. amerikai, 14 év, kiemelt 2. félyár!) — Krúdy (17): Támadás a Krull bolygó ellen (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7): Gengszterek klubja (ski. amerikai, 14 év, kiemelt 1. helyár!) — Hámor, Bükk (16) : Zsaroló zsaruk (mb. francia, kiemelt helyár!) —■ Szirma, Radnóti (6) : Forró vérű kísértet (mb. szí. olasz, kiemelt helyár!) Pereces, Bányász (6): A Saolin templom szent köntöse (szí. kínai—hongkongi, kiemelt helyár!) — Tapolca, Ady (7 és 9): Kétségbeesve keresem Sus&nt .(szí. amerikai, 14 év, felemelt helyár!) RÓNAI VIDEOMOZI Speciális kezelés Francia sci-fi krimi, 16 éven felülieknek! Főszereplők: Alain Delon, Annie Girardot Kezdés: 16.18 és 20 órakor Kivetítővel is! KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.44: Loránd István gyermekmuzsikájából. — 10.00: Hírek. — 10.05: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. Családi főkönyv — agrárkutató szemmel. „—...10.25: Éneklő ifjúság. — 10.43: Találkozás a népzenével. — 11.32: Szeplőtelen Kelemen. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 8.12: Olasz szerzők műveiből. — 8.52: Mozart-művek. — 10.20: Operarészletek. — 11.16: Barokk muzsika. — 11.57: Zenetörténeti értéktár. Miskolci rádió: 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Televízió, l. műsor: 8.55: Tévétéma nyugdíjasoknak. — 9.00: Felvételre ajánljuk! — 9.55: Delta. — 10.20: Villa kiadó. — 11.45: Mozgató.