Déli Hírlap, 2002. április (34. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
2002. április 22., hétfő IORSODI isr 1 borsodi!Borsodi. Az élet habos oldala Felzárkózott a Juventus Az A-osztályú olasz labdarúgó-bajnokságban vasárnap délután a 32. forduló mérkőzéseit rendezték meg. Az Internazionale és az AS Roma erejéből csak döntetlenre futotta, így a Juventus fellépett a dobogó második fokára. Az Inter a félidő hajrájában ezúttal is hátrányba került, a Chievo Marazzina góljával szerezte meg a vezetést. Dalmar egyenlített, Ronaldo pedig a 60. percben fordított, négy perccel később már pihenőre térhetett Hector Cúper jóvoltából, aki lecserélte a brazil csatárt. A Lazio ellen Frick juttatta előnyhöz a Veronát, de Stam egalizálta az állást, Claudio Lopez pedig 11-esből fordított. A gólgyártás a szünet után folytatódott, Sztankovics kétszer is beköszönt. Érdekes, hogy a szakvezetés Crespót csak csereként küldte pályára. A kiesés ellen küzdő csapatok közül a Brescia és az Udinese is előnnyel térhetett pihenőre, az viszont osztatlan meglepetést keltett, hogy a Parma ellen az Atalanta csikart ki előnyt. A vendégek a 39. minutumban 11-eshez jutottak, ezt Comandini értékesítette. Eredmények: Chievo-Internazionale 2-2. Lazio-Verona 5-4. AC Parma-Atalanta 1-1. Piacenza-Juventus 0-1. Perugia-Bologna 1-0. AC Milan-AS Roma 0-0. Brescia-Fiorentina 3-0. Udinese-Venezia 1-0. Torino-Lecce 1-1. Vezet az Inter (66), második a Juventus (65), harmadik az AS Roma (64). DÉLI HÍRLAP • SPORT Röplabda férfi Extraliga, bajnoki döntő, 3. mérkőzés Újabb barcikai bravúr A második összecsapás nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezték a kazincbarcikai röplabdások: hazai környezetben még játszmára sem futotta, így vasárnap kezdődött minden elölről a férfi bajnoki döntőben. Dunaferr SE-Vegyész RC-Kazincbarcika 1-3 (20, -22, -19, -18). Dunaújváros, 300 néző. Vezette: Herpai, ifj. Beregszászi. Dunaferr SE: Urfi, Szekeres, Morozov, Nagy A., Forgó, Gubik. Csere: Szabó G. (liberó), Mózer, Pajor. Edző: Ruffing Péter. Vegyész RC: Schildkraut, Csíkos, Nikolajev, Kopilov, Nirka, Pásztor. Csere: Bencsik (liberó), Bagó, Nagypál, Tóth G., Kiss T. Edző: Botos Ferenc. Elképesztően izgalmas, kiélezett csatát vívtak a csapatok, igazán nem túlzó rá a fantasztikus jelző. A hazaiak kezdtek nyugodtabban és meglehetős biztonsággal nyerték az első játszmát. A másodikban is villámrajtot vettek, 8-1-es vezetésre tettek szert, s ekkor úgy tűnt, hogy elúszik a meccs. Botos Ferenc azonban egészen másképpen gondolta. Azt a kívülállók is látták, hogy a vendégeknek meglehetősen sok gondot okozott a nyitások lekezelése, ugyanakkor Schildkraut egy kissé túlpörgette magát. A szakvezető pályára küldte Nagypált, Tóth Gábort és Kiss Tamást, s gyökeres változás következett be. A barcikaiak valósággal megtáltosodtak, egymás után szerezték a pontokat és 20-18-nál már ők álltak az élen! Botos a huszáros rohamot megelőzően kikérte mindkét idejét, igyekezett a sorokban rendet teremteni, mint az eredmény mutatja, ezt sikerült is elérnie. Végig Nagypál szolgálta ki társait, az utolsó két pontra azonban ismét Schildkrautnak szavazott bizalmat a tréner. A barcikaiak parádés játékkal másodszor is idegenben győzték le ellenfelüket és ezzel lépéselőnybe kerültek, hiszen 2-1- re vezetnek, s amennyiben szerdán hazai környezetben nyernek, akkor bajnokként lehet őket ünnepelni. Jók: Nagypál, Tóth G., Pásztor, Csíkos. Botos Ferenc: - Az a csapat, amelyik kétszer idegenben képes legyőzni ellenfelét, az megérdemli a nagy sikert. Persze, lehet, hogy ehhez ki kell cserélni a városhatárban lévő Kazincbarcika táblát... Strongman Japán Kropkó, a legenda Idén is a miskolci Kropkó Péter nyerte a japán Strongmant ( 4 km úszás, 155 km kerékpározás, 42,195 km futás). A magyar idő szerint vasárnap éjjel zajló verseny a legnagyobb és legrégebbi japán triatlonfutam. A hőség és a szél ellenére a kiváló miskolci sportember már hatodik hosszútávú versenyét nyerte a szigetországban. A Strongman Japán elnevezésű viadalon 1500 induló volt, köztük 60 országból 120 külföldi triatlonos. Kropkó a második úszócsoporttal jött ki a vízből, méghozzá úgy, hogy közben letépték róla az időmérő chipet és berúgták az úszószemüvegét. A kerékpáron erős szél társult a kemény dombos pályához. „Elöl, 7 perces előnnyel egy okinawai versenyző ment, azután jöttem én, valamint Shingo Tani és az élmezőnyben végzett japánok. Shingo nagyon kemény tempót diktált, de szerencsére jól bírtam” - emlékszik vissza a második próbára Kropkó. A magyar versenyző ötödikként szállt le a kerékpárról és a futáson az utolsó 5 kilométerig együtt haladt a későbbi második Hideya Miyazukával. A magyar versenyző az utolsó emelkedő előtti lejtőn rázta le riválisát és nyert. „A végén már szinte nem tudtam magamról, csak futottam, amennyire csak bírtam. Azt hiszem úgy jó befejezni egy versenyt, ha az ember mindent ki tud adni magából, nekem ez most sikerült” - mondta a bajnok. Győzelmei miatt a miskolci triatlonista legendának számít a szigetországban, eredA költészet napján, április 11-én csodálatos „versenykölteménnyel” örvendeztette meg híveit a sajószentpéteri Hunyadi Mátyás Általános Iskola IV. korcsoportos (13-14 éves) fiúcsapata: a város és a megye egyébként is szép eredménylistáját gyarapítva magyar bajnokságot nyert az országos mezeifutódiákolimpia döntőjén. A 4000 m-es távot 36 csapat 240 indulója teljesítette, köztük a sajószentpéteri (fent a képen, balról jobbra) Kassai Gergő, Bartus Ádám, Barta Gergő, Szabó Gábor, Szász Ákos, akik mint csapat nem találtak legyőzőre. A csapatból a legjobb egyéni helyezést Barta Germényei elismeréseképpen eddig már 3(!) emlékművet is állítottak neki a japánok. Eredmények: 1. Kropkó Péter (KTC, Magyarország) 7:51:22 óra, 2. Hideya Miyazuka (Japán) 7:52:42, 3. Shingo Tani (Japán) 7:56:35. Nő érte el, ő kilencedikként futott át a célvonalon. A III. korcsoportban (11-12 éves) Szász Bence szintén a 9. helyen végzett egyéniben a 220 indulóból. Az elért sikerben, sikerekben az atléták áldozatos edzésmunkája és ezen munkának irányítói emelendők ki: Barta József testnevelő, edző és Dudás Tamás, Zaveczki _______ Pál trénerek. Az országos versenyen való részvételt a városi DSB támogatta. Reméljük, a következő versenyeken hasonló, kiváló eredményeknek örülhetünk! Csapatarany a mezein www n bsan.nu NISSAN ALMERA. Uralja az utat Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni 15 év garanca Sakkcsapatbajnokságok Miskolci bronz Vasárnap az utolsó forduló mérkőzéseit játszották a sakkcsapatbajnokságokban. Miskolci LSC-Bp. Honvéd 7-5. Budapest, NB I. Győzött: Csernyin, Varga R. Antal, Szűk, Mózes. Döntetlen: Gyimesi, Kállai, Varga Z., Dobos. A miskolciak a harmadik helyet szerezték meg. Mátra Gyöngyös-Edelényi VSE 7-5. Gyöngyös, NB I/B. Gy.: Zetoda, Bogdan, dr. Barva, Benedek. D.: Kristóf, dr. Bai. Az edelényiek kiestek. Kazincbarcika-Hajdúszoboszló 7,5-4,5. Kazincbarcika, NB II. Gy.: Galgovics, Elek M., Czina, Zabrák N. D.: Zámbó, Jánoska, Nagy K., Elek M., Zabrák J., Vanczák, Pirau. Tiszaújváros-Nádudvar 9-3. Tiszaújváros, NB II. Gy.: Szilágyi Zs., Boér L., Boér J., Orbán, Bolgár, Szilágyi Gy., Hatvani, Suhajda. D.: Herman, Lévai. Németh és Karlovits a dobogón Lóerők helyett láberők „dübörögtek” szombaton a Hungaroringen. A Budapest Sportiroda második alkalommal rendezte meg a tavaszi szezon legnagyobb maratonját, és ehhez kapcsolódóan egy futógálát a Mogyoród melletti versenypályán és környékén. A négy versenyszámban közel 2000-en indultak. A maratoni távon a férfiaknál az ultramaratonista Vozár Attila 2:33:42 órás idővel ért elsőként a célba, a nőknél 2:59:32 órával Kovács Krisztina (Margitszigeti AC) vette magához elsőként a Rauch Bravo célfrissítőjét. A férfiak második helyét az elmúlt hétvégén a 16. Mátrabérc 56 kilométeres teljesítménytúrán 5 óra 27 perces új pályacsúcsot felállító miskolci Németh Csaba (MEAFC) 2:42:34 órás idővel szerezte meg. A félmaratonista férfiak között az 1:14:50 órával harmadik helyen célba érkező, szintén miskolci Karlovits Tamás (MEAFC) érdemel dicséretet. 1:11:01 órával nyert a BVSC-s Baier Tibor, aki 10 másodperccel előzte meg Szabó Józsefet. KOKO-BUCSU KIÜTÉSSEL Befejezte profi pályafutását Kovács István, aki utoljára Gdanskban lépett a kötelek közé. Az amatőrként és profiként is minden begyűjthető címet megszerzett Kokó a harmadik menetben végzett az amerikai Steve Trumble-lal. A népszerű ökölvívó profi mérlege: 23 mérkőzés, 22 győzelem, 1 vereség. 11 Kiestek Hazai környezetben győzött, de legjobb kiesőként mégis elbúcsúzott a Szuperligától az ózdiak férfi tekecsapata. Ózd Városi TC-Kaposvári Közutasok 6-2 (5442- 5214). Egyénileg: Bialaszek 999, Juhász 942, Siska 905, Rendes 881, Galanics 880, Wolf 835, ill. Lapoth 902, ill. Horváth 892, Bíró 879, Kiss 849, Miklós 847, ifj. Magyar 845.