Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)
1910-05-22 / 1. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 május 22 Osztrák politikusok a snager választójogról. — A Délmagyarország eredeti interjúi. — A nemzeti életnek ma egyetlen igazi vértforraló aktualitása van: a választói reform. A politika országútját járó rongyos vándorlegénytől a fényes paloták uráig mindenkit ez a kérdés foglalkoztat. Ha itthon kifogyott a puskapor az elvek és érdekek csatájához, fölkeresik a külföldi arzenálokat, idegen államok életéből importálnak érveket az általános választójog táborának erősítésére és gyengítésére egyaránt. Természetes, hogy ez a kedvenc import legnagyobb arányokban Ausztriából folyik, mert a szövetséges államhoz van legtöbb közünk és mert odaát legfiatalabb az általános választói jog törvénye. Legszívesebben, szinte túláradó lelki örömmel hivatkoznak az osztrák reformra a választójog kiterjesztésének ellenségei. Nem vált be — mondják. Csalatkozott benne a dinasztia, amely a nemzetiségi viszálykodás megszüntetésével normális parlamenti viszonyokat remélt tőle, és megcsalatkozott a nép, amely nem tudott kiharcolni vele szociális intézményeket. A dinasztia tagjait nincs módunkban megkérdezni, csalódtak-e igazán szerelmükben, vagy csak az elfogult konzervativizmus szereti őket tragikai hősöknek föltüntetni. De az osztrák politika vezérférfiait nem választja el tőlünk kínai fal. Fölkerestük hát, a nevezetesebb pártok hangadóit: mondják meg ők, milyen gyakorlati hatása volt a választójog reformjának Ausztriában és mit várhatunk ettől a korszakos reformtól mi, magyarok. Az osztrák politikusok lekötelező szívességgel fogadták Lázár Antal urat, a Délmagyarország bécsi tudósítóját és rendkívül érdekesen és tárgyilagosan nyilatkoztak az osztrák és a magyar választójogi reformról. Alább közöljük ezeket a megnyilatkozásokat, amelyek új fénysávokként fognak bevilágítani a mi frázisoktól hangos és gyűlölködéstől izzó választójogi harcterünkre. Pogacnik József, szlovén klerikális, a Reichsrath alelnöke. Magasröptű és alapos fejtegetés a Reichsrath elnökségének szláv ekszponenséé. Pogacnik 8122 választópolgár képviselője, ahogy ő büszkén mondotta, mikor megkérdeztük az osztrák választójog gyakorlati hatásai felöl. — Az általános, egyenlő és közvetlen választójogot — felelt Pogacnik — az Ausztriában élő nemzetek nem egyformán fogadták. Majdnem osztatlan tetszésre talált a csehek, ruthének, horvátok, szlovének, olaszok és a románok részéről. Az ellenállás, amelyet ezeknek a népeknek néhány szabadelvű képviselője ezzel szemben kifejtett, nem elvi okokon alapult, hanem abban a megfontolásban gyökerezett, hogy a tervezett választójogi reform és a választásra jogosultak körének tervbe vett nagymérvű kiterjesztése a pártokra nézve érzékeny veszteségekkel járt volna. A lengyelek a választójogi reformmal szemben hosszantartó ellenállást fejtettek ki, részint a ruthének előli félelemből, akik a lengyeleknek nem kedvezőtlen választói kerületek és a kettős mandátumok dacára alaposan megerősödtek, másrészt pedig a tömegnek a Galíciában uralkodó politikai osztályokkal szembeni ellenséges mozgalmára való tekintettel. A németek közül a keresztényszocialisták nyilatkoztak határozottan a választójogi reform érdekében, míg ellenben a polgári liberalizmus képviselői a reform által a saját érdekeiket veszélyeztetve látták és az általános választójog behozatalát érthető okokból ellenezték. Eme pártoknak csak nagyon kevés képviselője helyezte a liberális elvet a pártelőnyök fölébe és működött együtt a választói reform barátaival. Ezért tehát kimondhatjuk, hogy mindazon néppártok, amelyek a tömegben gyökereznek, az általános választójogért szálltak síkra. A látható hatás, amely számokban jut kifejezésre, a német képviselők számának a nem németek számával szembeni visszaszorulásából áll; az egyes pártokban pedig a néppártok és szociáldemokraták szaporodásából. Egyszóval: minden párt, amely a választói reformért lépett sorompóba, jól járt. Megemlítendő, hogy a választói reform eddig egy dolgot, amit tőle vártak, nem hozott meg: a nemzetiségek harcának csillapítását és a nemzetiségi kérdéseknek a nagy gazdasági és szociális kérdések által való háttérbe szorítását. Ennek fő okozója az antagonizmus Csehországban; ha sikerülne itt legalább csak fegyverszünetet is elérni, úgy ez az egész birodalomra visszahatást gyakorolna. Mindenesetre állíthatjuk azt, hogy a szenvedélyes nemzetiségi harcok ellenére is a választói reform a parlament-gépezet akadozását, amint ezt a legutolsó kuriálisparlamentben láthattuk, mégis megszüntette. A parlament megcsináltam magyar kiegyezést, kereskedelmi szerződéseket kötött meg, nagy államosítási akciókat eszközölt, az előző évi javaslatot elintézte és remélhetőleg az ideit is szabályszerűen fogja elintézni. Már ma is meglehetősen bizonyos annyi, hogy legalább egy ideiglenes pénzügyi reformot készítenek el az általános választójog parlamentjében. Felállítva a mérleget, ez az új választójogra nézve nem kedvezőtlen. Az általános választójognak Magyarországba való behozásától reméljük mindenekelőtt ama politikai klikkeknek hátraszorítását, amelyek eleddig a nemzet nevében a vezető szerepet játszották. Azt is tudjuk, hogy a választójog kiterjesztése dacára is a nem magyar nemzetiségek nem találják meg azt a képviseletet, amely őket számra nézve megilletné. A túlnyomó többség még mindig a magyar nemzethez fog tartozni. Magyarország az általános választójog elől ép oly kevéssé fog elzárkózhatni, amint azt más országok sem tehették. Minél előbb csinálják meg, annál hamarabb költöznek be hozzájuk rendezett viszonyok. Nem titkolt fájdalommal említi Pogacnik, hogy az általános választójog nem fogja biztosítani a nemzetiségek túlsúlyát és fönmarad a magyar állam ősi szupremáciája. Hálával tartozunk neki, hogy ő, aki alaposan ismeri a magyar viszonyokat, megerősített minket ebben a várakozásunkban. A magyarság fölényét, ha lehet, meg akarjuk szilárdítani a választói reformmal, de egyben emelni a jólétét azoknak a nemzetiségeknek, akik annyira a szivéhez vannak nőve a Reichsrath alelnökinek. Sulika Károly dr. Prága város képviselője, a cseh radikálisok vezérférfia. Polgári állására nézve cs. és kir. törvényszéki bíró, tehát nyilatkozata már ezért is érdekes. Síkra száll a nőkért és a tótokért. Úgy látszik, ezek állnak legközelebb a szívéhez. — Arra a kérdésére, uram — kezdte fejtegetését Svihadr. *— váljon az általános választójog a hozzáfűzött reményeket teljesitette-e, sajnos, azt kell válaszolnom, hogy nem! Nézetem szerint’ nálunk, Ausztriában, sem általános, sem egyenlő választójog nem létezik . . . Mert hiszen nem mondható általánosnak, minthogy a nőket teljesen elzárta a jogtól, férfiakkal egyformán választhatni . . . Egyenlőnek meg épenséggel nem nevezhető a választójog, mert Osztrákország választói abban akárhogy inkább, csak egyenlően nem osztozkodhattak. Nincs arány a németek és a nemzetiségiek joga között. A németek — a legcsekélyebb kontingens százalék Ausztriában — a választójog által is háttérbe szorították a cseheket, lengyeleket, olaszokat, ruthéneket stb. A régi állapotok uralkodnak még most is nálunk és az üdvösség, a sok szép remény mindaddig hiú vágy lesz, amíg mi rendőrállamban élünk, mert Ausztria bizony még most is az, ahol a népképviselet csak dekoratív! Itt még mindig a felsőbb tízezrek omnipotenciája és a bürokrácia emberei uralkodnak. (E szavakat a temperamentumos képviselő szinte dörgő hangon mondotta, úgy, hogy a Reichsrath tágas oszlopcsarnoka, ahol sétálva beszélgettünk, sokszorosan visszhangozta . . .) S így csak természetes, hogy az osztrák nemzetiségiek harcai nem szűntek meg. — Ugyanez áll Magyarországra nézve is — jelenleg. Ha Önöknél behozzák az általános, egyenlő választójogot, akkor természetszerűleg a magyarság lesz a „primus inter pares“, amely a többséget fogja mindenkor képviselni. Ugye, ez csak természetes? És ezért — úgy vélem — az általános választójog kezdetben inkább ki fogja élesíteni a nemzetiségi küzdelmeket; az ellentétek erősebbek lesznek s a nemzetiségi harcok nem fognak csillapodni, sőt erősbödnek — ismétlem, — kezdetben. — Hogy mire alapítom eme jóslásomat?... Mi osztrák nem-német képviselők különösen figyeljük a magyarországi nemzetiségi mozgalmakat. Most úgyszólván védtelenül állanak a nemzetiségek : a reájuk vonatkozó törvényt megkerülik. Márpedig olyan rendeletekkel, mint a volt kultuszminiszter, gróf Apponyi Albert-féle iskola-ukázokkal a románságot különösen nyugtalanítják és felingerlik. De én (ami Magyarországot illeti), hiszek egy szebb jövőben. Ismerni vélem a magyar népet, amely alapjában jólelkű és becsületes. Megvan benne a valódi általános választójoghoz való alap: a demokratikus érzés. A demokrácia képes volna a nemzetiségi harcokat csillapítani, mert annak jelszava: egyenlőek vagyunk ! Ha majd a magyar népparlamentben ez az elv fog érvényesülni, akkor — meglátja, uram, — megszűnik az az áldástalan torzsalkodás, amelyet nemzetiségi harcnak neveznek. Mi jól tudjuk, hogy csak egyoldalú információ állítja a románokról, tótokról stb. Magyarországban, hogy azok „kifelé húznak“ ; a nemzetiségek is átérzik azt, hogy Magyarország fiai ők, ha idegen is az anyanyelvük... Különben pedig — igy búcsúzott Svihadr szívesen üdvözlöm Szegedet, ahol már jártam s amelyről már irtam is és annak uj, nagyrahivatott lapját, a „Délmagyarország“-ot. (Hirtelen fordulattal): Meg fogok tanulni — magyarul, mert erre nekünk szükségünk van. Hock Pál báró, cs. és kir. udvari tanácsos, Bécs város IX. ker. német haladópárti képviselője. Az általános választójog alapján az osztrák főváros 8250 választópolgárát képviseli ilock báró, tagja a közigazgatási bíróságnak és elnöke a „Frei Schule“-nak. A tudós és nagytekintélyű politikus nagyon meg van elégedve az osztrák reformmal és a magyar általános választói jogtól is csak jót vár. Nyilatkozata így szól : — A Délmagyarország kérésének szívesen teszek eleget és elmondom Önnek véleményemet a nekem föltett kérdésről: mily hatással volt a választójog reformja Ausztriában s mit remélhetnek a magyarok az általános választójogtól. — Az osztrák népparlament történelme mutatja, hogy rövid megszakításoktól eltekintve, a népképviselet tevékenysége, amely az általános választójogon alapul,