Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1911 január 1 mok közt s a nemzetközi relációkban mennyit ér, erejére mennyiben lehet számítani. Komoly és szép kötelessége a haza polgárainak, hogy e nagy munkálatból egyenkint kivegyék részüket. Mindegyikünk csak egy porszemmel járulhat hozzá s mégis hatalmas hegy fog a porszemekből kiépülni. De ki ki felelős is a maga bevallásáért, hogy adatai az igazságnak megfelelőek. A törvény ebben szigorúan rendelkezik s akaratát kemény büntetőjogi szankcióval pecsételi meg. Ahogy a múltban nem volt rá példa, hogy a népszámlálási művelet meghamisítása ellen a kihágási törvény erejével kelljen védekezni, most is bízunk a polgárság lelkiismeretében és komoly kötelességtudásában, hogy a felvételnél közreműködőket legjobb erejével támogatni fogja. DUMAGYARORSZÁG 3 Kavarodás a külpolitikában. — Bomlanak a szövetségek. — az orosz birodalmat Magyarország-Ausztriához. Ezt megerősíteni látszik, hogy az orosz lapok, mint bevégzett tényről beszélnek, hogy Ferenc Ferdinánd magyar és osztrák trónörökös legközelebb Oroszországba utazik, ahol találkozni fog a cárral és ezzel hivatalosan is megpecsételik a békét. Az angolok is féltékenykednek és nem jó szemmel nézik az orosz-német barátkozást. A nagy angol lapok azonban Franciaországot ugratják, kényszerítse Oroszországot színvallásra és már előre fenyegetőznek, hogy az új barátkozásnak csak az oroszok ihatják meg a levét. A német diplomaták állig begombolkoztak, a sajtó is csak figyeli az eseményeket, de nem foglal el álláspontot. Oroszország viselkedése azonban egy cseppet sem bizalomgerjesztő. Tűrik a pétervári körök, hogy a kettős szövetség bomlásáról írjanak a francia és német lapok, de ugyanakkor gondoskodik arról, hogy a hármasszövetség ellen is jelenjenek meg sajtóközlemények. Gyanús, hogy az orosz kormány félhivatalos lapja, a „Novoja Vremja“ még mindig úgy ír Aehrenthalról és a balkáni helyzetről, mint ezelőtt két évvel, az annekszió alkalmából. A kisebb kaliberű politikusok pedig, akik eddig is a nagyszláv eszme szolgálatában állottak, tovább ágálnak az „elnyomott testvérek“ fölszabadítása érdekében. A testvérek a balkáni szerbek, az elnyomók pedig mi vagyunk és Törökország. Az olasz irredenta is újabban erősen lábra kapott és nem múlik el hét, hogy az olaszok által lakott osztrák területek „visszahódításáról“ ne tartanának látogatott népgyűléseket, amelyeken sok katonatiszt is részt szokott venni. Amint ezekből látjuk, a külpolitikai helyzet nem nagyon megnyugtató. Szerb dolgok. Budapestről jelentik: A hivatalos lap szombati száma rendkívül érdekes királyi elhatározásról ad hírt: a szerb nemzeti egyházi kongresszus összehívásáról. A szerb kongresszus legutoljára ez év júniusában ült össze és tanácskozásait a király junius 23-án kelt elhatározásával berekesztette. Most megváltoztatta elhatározását és december 22-én kelt elhatározásával fölhatalmazta a görögkeleti szerb érsekmetropolita pátriárkát, hogy a jövő esztendőben hivja össze az egyházi ban, parfümöm is van sokféle . . . Nálam, mármint a patikámban. De nem mondhatta végig. Loncsarics Vilma arca elfehéredett, remegett minden izében és hosszú lélekzetvétel után odavágta neki ezt: — Egyelőre csak a gyerekeket tanítjuk, gyógyszerész úr! Aagyar kultúra még nem bírja el, hogy a gyógyszerészek is kellő tanításban és nevelésben részesüljenek! Én különben tereferéken, púderen, parfümön és sok egyében régen túl vagyok és tanítani akarok és tanulni akarok. Ha már falun kell élnem, hát egyedül akarok! — Hát legalább a kaszinóba; három lapot járatunk, illetve többet, négyet, mert én most megrendeltem egy németet is. A kaszinóba kell járnia minden intelligens embernek ! Ezenközben odaérkeztek a tanítónő lakása elé. Ott Loncsarics Vilma szó nélkül betuszkolta őket, a megdöbbent embereket, akik mindenre inkább számítottak, mint erre. A dohos iskolafolyosón előretolta őket egy alacsony, fehérre festett faajtóig. Azon bevezette őket. A szobája volt. Régi rossz faágy, hosszú falóca, tele-tele újságokkal, könyvekkel, írással, papírral, az asztal is zsúfolásig megrakva könyvvel, az ablakpárkány is, még a padlón is hevert könyv egész rakással. A tanítónő, szegény, magára hagyott, meleghangú női pária, szétbomlott, sok-sok vörös hajával, vakító porcellánarcával, egész finom alakjával megállt a rossz szoba közepén és harsányan, szinte kiáltozva szólt a patikusra: — Nyomtatott betű? Hát tudják önök, mi a nyomtatott betű s hogy mennyi kell belőle egy embernek? Hát önök tudnak az olvasásról és könyvekről? Nézzenek ide, itt külön van egy csomó könyv, ezeket ön kongresszust. A kongresszus a görög-keleti húsvéti és pünkösdi ünnepek közt fog összeülni Karlócán. — Érdekes pártalakulásról ad hírt a Vaterland szombati száma. Magyarországon — írja a lap — legközelebb új szerb párt fog alakulni. A pártalakítási akciót Dungyerszki Láza, a bácskai milliomos és Bogdánovics Lucián görög-keleti szerb metropolita vezetik és céljuk az, hogy egy mérsékelt és monarchikus érzelmű szerb pártot alakítsanak. Az új párt lapot is fog kiadni Budapesten, amelynek szerkesztője Popovics V. István, a Thökölyanum igazgatója, országgyűlési képviselő lesz. A nyughatatlan portugálok. — Újabb forradalom előtt áll az ország. — (Saját tudósítónktól.) Az utóbbi időben nagy sürgés-forgás észlelhető a diplomáciai körökben. Valamit főznek a külügyek intézői boszorkánykonyhájukban, de jól vigyáznak arra, hogy a nyilvánosság semmit se tudjon meg a kulisszák mögött folyó izgalmas tusakodásról. Nagy dolgokról tárgyalnak a hatalmak legkiválóbb államférfiai és bármennyire titkolóznak is, a jó érzékű sajtó meg tudja közelíteni a valót. Tele vannak mostanában a lapok külpolitikai dolgokkal és bizonyos tartózkodással bár, de elárulják, hogy féltik a békét a diplomaták legújabb tárgyalásaitól. És méltán, mert olyan alakulások vannak folyamatban, hogy könnyen lángra lobbanhat az egész Európa. Egész nyíltan tárgyalják már, hogy Olaszország kilép a hármasszövetségből és közeledni fog az orosz-francia-angol antanthoz. Ezzel szemben más oldalról azt rebesgetik, hogy Oroszország és Franciaország között elhidegülés állott be Miklós cár és a német császár potsdami találkozása óta. A két uralkodó ekkor sok fontos dolgot beszélt meg és ezek között az első helyen áll az,hogy Vilmos császár állítólag közelebb hozta Megindulának. Eleinte simán mentek, de aztán István fogai vacogni kezdtek, a vállain hideg-meleg csiklandás lovagolt és megállt: — Nem, igazán, talán nem is illik. Így, az utcán, hátha nem is akarja . . . A patikus meg a kántor csak vonszolták. Kotyaki, amikor már alig néhány lépésnyire voltak a szobortól, megrántogatta a téglaszínű mellényét, a zsebkendőjével lecsapta a cipőjéről a port és elsőnek mutatkozott be. A tanítónő tisztes hidegen fogadta őket, de azért öt perc múlva már beszélt hozzájuk, mintha évek óta összetartoznának. A fiatal uraság a lovaglópálcája nélkül egy szót se tudott kimondani, halk beszédét, mind langy esőt a szél, folyton egy-egy pálcaütéssel érvényesítette. Még így is keveset beszélt és bár rettentő kiváncsi volt a nő pontos arcvonásaira, majd balra, majd jobbra nézegetett. A patikus pedig szemtelenül, mintha az egyetlen férfi volna a határban, egyre kihívó ízzel eresztette föl a beszédét, amit a nő sehogyse akart tudomásul venni, míg aztán a felkínálkozás hangján kiadta magából, ami a begyében volt, valahányszor idegen, szemrevaló asszonnyal állt szemközt: Nézze, bájos nagysádka, itt nálunk nagyon unalmas ám az élet, ha az ember nem ért hozzá. Eddig a kegyed összes elődei értettek hozzá . . . Loncsarics Vilma érdeklődve pislogtatta meg hosszú csillogó szempilláit: hogyan? — kérdezte meleg, bársonyos hangon, megállt és ránézett. — Hogyan, — hát tudták, hova kell menni. Nálam, már mint a patikában mindig van tere-fere. Én mindig szívesen fogadom, mindig ráérek, a beteg, az kevés és igazi finom púdert is tartok, mint a város(Saját tudósítónktól.) Még egy tavaszt sem ért a portugál köztársaság s napjai máris megszámlálták. Az októberi véres éjszaka után Braga és Machado ragadta kezéhez a kormány gyeplőit s ők ketten féltékenyen vigyáztak, hogy katonaember ne kerüljön hatalomra. Ebben volt a nagy hiba s még meg sem erősödhetett a polgári, szigorúan demokratikusnak indult köztársaság, a hadseregben fölütötte a fejét az elégedetlenség. A sok nagyravágyó ambíció, amely az új kormányforma kereteiben dicső pozíciókról ábrándozott, egyszeriben a köztársaság ellen fordult. És tömegesen akadtak támogatói a köztársaságellenes áramlatnak. Különösen a munkások, egyáltalán a proletáriátus. Ezek a népelemek sorsuk jobbrafordulását remélték a köztársaságtól, mert a monarchisztikus államban ínséget szenvedtek. Csakhogy a hatalom új birtoklói nem állottak föladatuk magaslatán. Nem az volt első dolguk, hogy az amúgy is ínséges, munkaalkalom híján rég szűkölködő, adóterhek alatt görnyedő népnek keresetet adjanak s odahassanak, hogy a vérszagra a fővárosba gyűlt csőcselék ismét elszéledjen s munka után lásson a mezőgazdasági proletáriátus is. Így történt aztán, hogy mikor felütötte a fejét az elégedetlenség a hadseregben, mindjárt százával kapott segítőhadat a még mindég szűkölködő munkással és gyülevész nép köréből. A monarchisták áttették működésük helyét írtam. Többet írtam, mint amennyit maguk olvastak. Hát hívnak még a kaszinóba, ahova három, sőt négy újság is jár? Hívnak még? A három ember fulladozva és kékülve a szégyentől, roskadtan vánszorgott ki a levegőre. Tompa szótlansággal értek ki. István úgy érezte, hogy sírnia kellene és felpofoznia a patikust, de a kántor már a borra gondolt s utána amazok is szép sorban befordultak a kaszinóba, amelynek zárt ajtaja fölé ez volt kipingálva fekete betűkkel: „Olvasókör." És mindjárt hozták is elébük a bort és már ittak is. Alig néhány perc múlva szép szál fiatalember köszöntött be hozzájuk. Sürü fekete haja alatt a szemei tüzesen csillogtak, nyersen ívett értelmes homlokán fiatal barázdák folytak szét. A ruhája nagyon düledezően lógott rajta. Egyenesen Istvánhoz lépett, aki rögtön megismerte: a tutajon érkezett volt. Bemutatta a másik kettőnek és bort hozatott neki. A fiatalember megköszönte, de tiltakozott és azt mondta, hogy sürgős mondókája van. És már el is kezdte: — Nagyságos uram, szépen köszönöm amit velem tett! Hazudtam önnek, én bizonyos céllal jöttem ebbe a faluba. Én az anyámat kerestem, akinek törvénytelen fia vagyok, nagyságos uram. Az anyám már évek óta tudni sem akar rólam. Csak annyit tett meg értem, hogy szerényen segélyezett a tanulmányaimban s bár én mindig iparos akartam lenni, ehez volt nagy kedvem, ő erőszakolt, hogy tanuljak, tanulnom kell, erőnek erejével akarta. Én szerettem az anyámat, szinte szerelmes voltam bele. Hát megtettem neki. Tanultam és most bevégeztem. És most éhezek, kínlódok, sehogyse tudok álláshoz jutni s az anyám felbontatlanul visszaküldte minden levelemet. Nagy-