Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-01 / 173. szám - Reggeli

1911 augusztus 1 DÉLMAGYARORSZÁG Felkiáltások: Ah, itt a papa! Megjött a papa! Elnök: Megjegyzi, hogy bizonyos szavak bi­zonyos körülmények között sértők lehetnek. Egyébként kéri a Ház minden oldalán ülő tag­lalt, hogy sértésektől tartózkodjanak. Polótnyi Dezső újból kijelenti, hogy csak azt akarta megállapítani, hogy Batthyány nem kö­vetett el sértést. Elnök jelenti, hogy Hammersberg László, Ko­­bșk Kornél, Preszly Elemér és Tüdős János hosszabb szabadságot kértek. Jaczkó Pál az egyes kérelmek külön-külön való elintézését kéri. Elnök: A kérések külön-külön fognak elin­­téztetni. (Névszerinti komédia.) Ráth Endre átadja az elnöknek a névsze­rinti szavazást kérő íveket. Az ellenzék egy­úttal a szavazások holnapra való halasztását kéri. Elnök kijelenti, hogy a négy névszerinti sza­vazás a holnapi ülésre marad. Egyúttal jelenti, hogy Lovászi­ Márton engedélyt kért és ka­pott a tegnapi népgyűlés után elkövetett rend­őri erőszakos ügyében sürgős interpelláció elő­terjesztésére. Bornemissza Lajos a II. bírálóbizottság ne­vében jelenti, hogy Hegedűs Lóránt mandá­tuma végleg igazoltatott. Következett a napirend, a szombatról mára maradt névszerinti szavazások sorozata. Először Esterházy Mihály gróf kérvénye fe­lett szavaztak. A Ház a megejtett névszerinti szavazások alapján egyik képviselőnek sem adott szabad­ságot. Lovászy Márton az ülés végén a következő interpellációt terjesztette elő : (Sürgős interpelláció.) 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a f. évi július hó 30-án a Tatter­­sallban az általános, egyenlő és titkos válasz­tói jog mellett és a véderőjavaslat ellen tar­tott népgyülés után a rendőrség a népgyülés­­ről nyugodtan és minden rendzavarás nélkül eloszló néptömeget minden ok és minden elő­zetes felszólítás nélkül megrohanta, ütlegelte és bántalmazta? 2. Kinek az utasítására tört­ént a rendőrség­ek ez a művelt jogállamba nem illő és a gyü­lekezési szabadságot durván megsértő fel­lépése ? 3. Hajlandó a t. belügyminiszter úr erélye­sen intézkedni az iránt, hogy a népjogokért küzdő, azok kiterjesztését követelő nép gyü­lekezési szabadsága épen azon intézménnyel, a rendőrséggel szemben megóvassék, amelynek egyik törvényes feladata a gyülekezési szabad­ság biztosítása? Hajlandó-e ehhez képest a rendőri hatóságokat szigorúan utasítani arra, hogy a népgyűlések alkalmával szorosan a rend fentartására szorítkozzanak és mindent provokáló, rendbontó, a testi épséget és az egyéni szabadságot fenyegető közbelépéstől tar­tózkodjanak ? (Rendőrök s a nagygyűlés.) A képviselőh­áz mai ülésének végén Lovászy M Márton interpellált a tegnapi rendőri föllépés belgában. Lovászy Márton: Az a meggyőződése, hogy a rendőrség felső utasításra vagdalkozott. (Zajos elentmondás jobbról.) Azt kérdezi a minisz­terelnöktől, hogy talán fél az általános válasz­­tói jogtól? ’(Nagy derültség jobbról.) Vagy azt a rendszert akarja meghonosítani itt, mint a melyet Horvátországban gyakorolt évtizede­­ven át. (Zajos éljenzés jobbról. Éljen Héder­tf •) ! Az elnök: A képviselő úr nyilatkozata mélyen ?értő, ezért rendreutasitom. (Zajos éljenzés jobbról.) , Lovászy Márton kérdezi a miniszterelnöktől, így van-e tudomása arról, hogy ok és for­­zalitás nélkül rohanta meg a rendőrség a ny ugodt tömeget és ütlegelte. Kérdezi továbbá, £ ° g.­ kinek az utasítására járt el a rendőrség hogy szándékozik-e a gyülekezési jogot biz­tosítani? (A miniszterelnök válasza.) Kt^^erváry Károly gróf miniszterelnök: Nem u­^dékozik politikai nyilatkozatot tenni, mert j­ m­ost csak egy tüntetésről van szó. A gyü­­nj * után a nép egy része eloszlott, de körül- 1­ől kétszázötven ember nem oszlott szét, e nem­ a Rákóczi-útra ment és elfoglalta az orosz úttestet. (Zaj.) Mivel pedig a menetre­ngedelmet nem kaptak és mert a rendőrség­­ek tudomása volt arról, hogy egy csoport nem akar szétoszolni, a kiküldött rendőrtaná­csos nyolcszor szólította föl a csoportot, hogy oszoljon el, de minden kérése hiábavaló volt. Sőt még a rendőröket is ütlegelték és nyolc lovas és gyalogos rendőrt súlyosan megsebesí­tettek. Mindezek következtében a rendőrség rövid idő alatt szétoszlatta a népet. Sajnálatos, hogy ártatlanok is szenvedtek, de okozói ennek azok, akik a néf>et fölizgatták. (Zajos tetszés jobbról.) A Sip-utcánál újabb rendzavarás tör­tént és itt Schmidt rendőrfelügyelő meglátván a tömeg élén nagyméltóságu Justh Gyula urat. (Zajos derültség.) olykép szólította meg : „Ke­gyelmes uram bizton mehet, de ezt a tüntető tömeget nem tűröm.“ Justh Gyula még tovább is ment a csoporttal, de mikor ő a Váci­ körút elején kocsira ült, a tömeg is szétoszlott. (Nagy derültség jobbról.) Az interpellációra ezt feleli: A rendőrség semmiféle külön utasítást nem kapott, csak szabályai értelmében járt el. A gyülekezési jog dolgában semmi intézke­désre szükség nincs, mert a rendőrség a gyü­lekezést megengedte, de a zavargó tüntetést sem eddig, sem ezután megengedni nem fogja. (Hosszas zajos éljenzés jobbról.) (Héderváry és Justh.) Héderváry gróf miniszterelnök: Azt hiszi, Justh meg lehet elégedve a tegnapi gyűléssel. Különben — úgymond a szóló — vagyok én olyan barátja az á­ltalános választójognak, mint Justh Gyula. (Zajos helyeslés és derültség a jobboldalon. Gúnyos zaj balról.) Ha a tömeg csak az általános választójogot éltette volna, nem lett volna semmi bántódása. A rendőrség tegnapi tapintatos viselkedése ismét bebizonyí­totta, hogy a főváros vagyon- és életbiztossága jó kezekben van. A gyülekezési jog biztosítá­sára épen elegendők azok a garanciák, amelyek a törvényekben megvannak. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon.) A többség a miniszterelnök válaszát tudomá­sul vette. S Egy volt honvéd önkéntes memoárjai. (I.) Lehet, hogy tendencia fog kilátszani en­nek az írásnak egyik-másik sorából. Ha úgy lenne ennek az élét előre el kell vennem, mert nem célom, hogy vitatkozzam azokkal a kü­lönböző álláspontokkal, amelyek a honvédség­nél uralkodó szellemet más-más világításban igyekeznek beállítani. Azon fogok lenni, hogy mindent, amit írok, szinte nyomasztólag egy tendencia uralja : az igazság. Mindent elmon­dok és úgy mondom el, ahogy láttam. Termé­szetes, hogy már ebben bizonyos relatívum van, de annak igazán nem vagyok az oka, hogy mindent valaki­nek kell meglátnia, el­mondania és hogy ez az egyik valaki távolról sem lehet soha olyan, mint egy másik valaki. Nem akarom az eseményeket úgy beállítani, hogy bárki is abból azt a tanúságot vonhassa le, hogy a honvédséget humánus szellem uralja, de úgy sem, hogy abból azt lehessen követ­keztetni, hogy inhumánus szellem a rugója itt minden, vagy legalább a legtöbb cselekedet­nek, intézménynek és intézkedésnek. Amen­­­nyiben célokat akarok szolgálni ezzel az írás­sal, azok sokkal nagyobb körűek és jelentősé­gűek, mint ameddig a tagozott menet, a ket­tős rendek és egyéb kommandók terjednek. A szociális vonatkozásoktól nem mindenhol fo­gok tartózkodni, de ezek a honvédségnél ural­kodó szellemtől a legtöbb esetben függetlenek, ahol pedig összetalálkoznak v­ele, ott bizony legtöbbször a civil társadalom rovására és a honvédség javára billentik meg a mérleget. Mindjárt egy példát rá. Délután két óra van. Színes, mozgalmas a kaszánya udvara, az októberi nap erős meleg­gel süt le rá. Az egyik század legénység a ka­szárnya előtt levő térre vonul ki, a másik úgy látszik , a kaszárnya udvarán gyakorla­toz. Ahova néz az ember, siető vagy sietve ké­szülő egyenruhás alakot lát. Itt senki sem le­het nehézkes, alvajáró vagy álmodó. Itt sietni kell, ébernek, rugékonynak, mozgékonynak kell lenni. Vagy legalább is „stramm“ (a honvéd­ségnél ez ugyan különös, nem is ott mondják, de nagyon találó szó) kell csinálni mindent. Ezt a sietést, gyorsaságot itt fölötte nagy erénynek tartják. A kaszárnya tágas udvarának egyik sarká­ban szanaszét önkéntesek állanak. Ki teljesen fölkészülve puskával, borjúval, ki akkor cihe­­lődik. A szakaszvezető „urat“, Möllert, várják, aki önkéntesek között nagy úr. A nyolchetes kiképzés főatyaistene. Nagyon közönséges em­ber, kevés, de darabos olyan jellemvonással, amelyek alkalmasak arra, hogy egy embert ne tudjanak rokonszenvessé tenni. Tehát Müller szakaszvezető urat várjuk, aki valahol az eme­leti folyosón a hadnaggyal (ezt az igazán de­rék urat minek utazzam folyton ?), az utasítá­sait várja. A földszinti folyosót elkerítő széles falra támaszkodom és nézem a gyakorlatozó honvédeket. Alig néhány lépésnyi távolságra tőlem négy legényt külön „oktat“ egy tizedes. A türelméért bámulom. Rettenetes négy em­ber, akiknek esetlenségét fokozza­­ az, hogy az amúgy sem túl finom és elegáns egyenruhákból a legrossabbak közül jutott nekik. Meg kel­lene pedig tanulniok azt, hogy amikor a tize­des úr egyet mond, akkor jobb, amikor kettőt,, akkor a balkezüket emeljék a magasba. És a tizedes ur gyakorlatoztat ambícióval, számta­lanszor vágja ki egymás után, rettenetes türe­lemmel és tűzzel : — Egy — kettő. — Egy — kettő. És a négy legény rettenetes lomhán, bam­bán és lustán (állatok idomitásánál mehet ez igy) emeli fel az egy­re a jobb, a kettő­re a bal kezét. Jól van, ez tehát már megy. Eddig rendben volna. Tehát ez a négy legény (de hány ilyen négy legény akad?) tudja már, hogy merre van a jobb és merre van a bal, vagy legalább is, hogy melyik a jobb és melyik a bal keze. Pi­henés után következik a „jobbra nézz”, „balra nézz“. Utána ismét az előbbi gyakorlat. És ak­kor már a négy legény, mintha hetek óta ta­nították volna így, az egyre a bal kezét emeli föl. Az Isten tudja, hány napja gyakorolják és egyik sem tudja még mindig, hogy melyik a jobb és melyik a bal keze. Az októberben bevonuló legénységnek nagyon tekintélyes százaléka ezek a hihetetlenül pri­mitív emberek. Az ország minden részéből szé­gyenletes számban akadnak. Elérik a huszon­egyedik életévüket és akkor katonáékra vár az a feladat, hogy megtanítsák őket nemcsak az írás-olvasásra, de majdnem arra is, hogy az állat-ember a két kezét nem járásra használja, hogy az ember fordulásait meg lehet úgy ha­tározni, hogy jobbra, balra, hátra és előre fordulj. És én, borjúval a hátamon, puskával a vál­lamon, elgondolkodom. Milyen távoli vonatko­zásban állanak egymással a katonaság és a kultúra. És nálunk, akik a kulturáltságunkkal parvenüsködünk akkor is, ha helyén van, ak­kor is, ha nincs, az emberek tekintélyes tö­mege számára a katonaság szállítja a kultúra alapvető elemeit. Polgári életünk teherlapjára, a katonai szolgálat javára írjuk ezt, vagy ta­lán úgy lesz a leghelyesebb, ha mindkét he­lyen elkönyveljük? Forradalom Haiti hasi. Haitiből távira­tozzak: Port au Prince várost a forradal­márok minden oldalról bekerítették. A for­radalmárok aránylag nyugodtan és vér­ontás nélkül lassanként az egész köztársa­ságot hatalmukba kerítik. A köztársasági elnökjelöltek közt Lecomtenak van a leg­több kilátása a megválasztatásra. A forra­dalmároknak az a kísérlete, hogy Port au Princet felgyújtsák, a város védőinek foko­zott ébersége miatt meghiúsult. Simon elnök az esetre, ha megegyezés jön létre, kész állásáról lemondani.

Next