Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)
1911-08-01 / 173. szám - Reggeli
1911 augusztus 1 DÉLMAGYARORSZÁG Felkiáltások: Ah, itt a papa! Megjött a papa! Elnök: Megjegyzi, hogy bizonyos szavak bizonyos körülmények között sértők lehetnek. Egyébként kéri a Ház minden oldalán ülő taglalt, hogy sértésektől tartózkodjanak. Polótnyi Dezső újból kijelenti, hogy csak azt akarta megállapítani, hogy Batthyány nem követett el sértést. Elnök jelenti, hogy Hammersberg László, Kobșk Kornél, Preszly Elemér és Tüdős János hosszabb szabadságot kértek. Jaczkó Pál az egyes kérelmek külön-külön való elintézését kéri. Elnök: A kérések külön-külön fognak elintéztetni. (Névszerinti komédia.) Ráth Endre átadja az elnöknek a névszerinti szavazást kérő íveket. Az ellenzék egyúttal a szavazások holnapra való halasztását kéri. Elnök kijelenti, hogy a négy névszerinti szavazás a holnapi ülésre marad. Egyúttal jelenti, hogy Lovászi Márton engedélyt kért és kapott a tegnapi népgyűlés után elkövetett rendőri erőszakos ügyében sürgős interpelláció előterjesztésére. Bornemissza Lajos a II. bírálóbizottság nevében jelenti, hogy Hegedűs Lóránt mandátuma végleg igazoltatott. Következett a napirend, a szombatról mára maradt névszerinti szavazások sorozata. Először Esterházy Mihály gróf kérvénye felett szavaztak. A Ház a megejtett névszerinti szavazások alapján egyik képviselőnek sem adott szabadságot. Lovászy Márton az ülés végén a következő interpellációt terjesztette elő : (Sürgős interpelláció.) 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a f. évi július hó 30-án a Tattersallban az általános, egyenlő és titkos választói jog mellett és a véderőjavaslat ellen tartott népgyülés után a rendőrség a népgyülésről nyugodtan és minden rendzavarás nélkül eloszló néptömeget minden ok és minden előzetes felszólítás nélkül megrohanta, ütlegelte és bántalmazta? 2. Kinek az utasítására történt a rendőrségek ez a művelt jogállamba nem illő és a gyülekezési szabadságot durván megsértő fellépése ? 3. Hajlandó a t. belügyminiszter úr erélyesen intézkedni az iránt, hogy a népjogokért küzdő, azok kiterjesztését követelő nép gyülekezési szabadsága épen azon intézménnyel, a rendőrséggel szemben megóvassék, amelynek egyik törvényes feladata a gyülekezési szabadság biztosítása? Hajlandó-e ehhez képest a rendőri hatóságokat szigorúan utasítani arra, hogy a népgyűlések alkalmával szorosan a rend fentartására szorítkozzanak és mindent provokáló, rendbontó, a testi épséget és az egyéni szabadságot fenyegető közbelépéstől tartózkodjanak ? (Rendőrök s a nagygyűlés.) A képviselőház mai ülésének végén Lovászy M Márton interpellált a tegnapi rendőri föllépés belgában. Lovászy Márton: Az a meggyőződése, hogy a rendőrség felső utasításra vagdalkozott. (Zajos elentmondás jobbról.) Azt kérdezi a miniszterelnöktől, hogy talán fél az általános választói jogtól? ’(Nagy derültség jobbról.) Vagy azt a rendszert akarja meghonosítani itt, mint a melyet Horvátországban gyakorolt évtizedeven át. (Zajos éljenzés jobbról. Éljen Hédertf •) ! Az elnök: A képviselő úr nyilatkozata mélyen ?értő, ezért rendreutasitom. (Zajos éljenzés jobbról.) , Lovászy Márton kérdezi a miniszterelnöktől, így van-e tudomása arról, hogy ok és forzalitás nélkül rohanta meg a rendőrség a ny ugodt tömeget és ütlegelte. Kérdezi továbbá, £ ° g. kinek az utasítására járt el a rendőrség hogy szándékozik-e a gyülekezési jogot biztosítani? (A miniszterelnök válasza.) Kt^^erváry Károly gróf miniszterelnök: Nem u^dékozik politikai nyilatkozatot tenni, mert j most csak egy tüntetésről van szó. A gyünj * után a nép egy része eloszlott, de körül- 1ől kétszázötven ember nem oszlott szét, e nem a Rákóczi-útra ment és elfoglalta az orosz úttestet. (Zaj.) Mivel pedig a menetrengedelmet nem kaptak és mert a rendőrségek tudomása volt arról, hogy egy csoport nem akar szétoszolni, a kiküldött rendőrtanácsos nyolcszor szólította föl a csoportot, hogy oszoljon el, de minden kérése hiábavaló volt. Sőt még a rendőröket is ütlegelték és nyolc lovas és gyalogos rendőrt súlyosan megsebesítettek. Mindezek következtében a rendőrség rövid idő alatt szétoszlatta a népet. Sajnálatos, hogy ártatlanok is szenvedtek, de okozói ennek azok, akik a néf>et fölizgatták. (Zajos tetszés jobbról.) A Sip-utcánál újabb rendzavarás történt és itt Schmidt rendőrfelügyelő meglátván a tömeg élén nagyméltóságu Justh Gyula urat. (Zajos derültség.) olykép szólította meg : „Kegyelmes uram bizton mehet, de ezt a tüntető tömeget nem tűröm.“ Justh Gyula még tovább is ment a csoporttal, de mikor ő a Váci körút elején kocsira ült, a tömeg is szétoszlott. (Nagy derültség jobbról.) Az interpellációra ezt feleli: A rendőrség semmiféle külön utasítást nem kapott, csak szabályai értelmében járt el. A gyülekezési jog dolgában semmi intézkedésre szükség nincs, mert a rendőrség a gyülekezést megengedte, de a zavargó tüntetést sem eddig, sem ezután megengedni nem fogja. (Hosszas zajos éljenzés jobbról.) (Héderváry és Justh.) Héderváry gróf miniszterelnök: Azt hiszi, Justh meg lehet elégedve a tegnapi gyűléssel. Különben — úgymond a szóló — vagyok én olyan barátja az általános választójognak, mint Justh Gyula. (Zajos helyeslés és derültség a jobboldalon. Gúnyos zaj balról.) Ha a tömeg csak az általános választójogot éltette volna, nem lett volna semmi bántódása. A rendőrség tegnapi tapintatos viselkedése ismét bebizonyította, hogy a főváros vagyon- és életbiztossága jó kezekben van. A gyülekezési jog biztosítására épen elegendők azok a garanciák, amelyek a törvényekben megvannak. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon.) A többség a miniszterelnök válaszát tudomásul vette. S Egy volt honvéd önkéntes memoárjai. (I.) Lehet, hogy tendencia fog kilátszani ennek az írásnak egyik-másik sorából. Ha úgy lenne ennek az élét előre el kell vennem, mert nem célom, hogy vitatkozzam azokkal a különböző álláspontokkal, amelyek a honvédségnél uralkodó szellemet más-más világításban igyekeznek beállítani. Azon fogok lenni, hogy mindent, amit írok, szinte nyomasztólag egy tendencia uralja : az igazság. Mindent elmondok és úgy mondom el, ahogy láttam. Természetes, hogy már ebben bizonyos relatívum van, de annak igazán nem vagyok az oka, hogy mindent valakinek kell meglátnia, elmondania és hogy ez az egyik valaki távolról sem lehet soha olyan, mint egy másik valaki. Nem akarom az eseményeket úgy beállítani, hogy bárki is abból azt a tanúságot vonhassa le, hogy a honvédséget humánus szellem uralja, de úgy sem, hogy abból azt lehessen következtetni, hogy inhumánus szellem a rugója itt minden, vagy legalább a legtöbb cselekedetnek, intézménynek és intézkedésnek. Amennyiben célokat akarok szolgálni ezzel az írással, azok sokkal nagyobb körűek és jelentőségűek, mint ameddig a tagozott menet, a kettős rendek és egyéb kommandók terjednek. A szociális vonatkozásoktól nem mindenhol fogok tartózkodni, de ezek a honvédségnél uralkodó szellemtől a legtöbb esetben függetlenek, ahol pedig összetalálkoznak vele, ott bizony legtöbbször a civil társadalom rovására és a honvédség javára billentik meg a mérleget. Mindjárt egy példát rá. Délután két óra van. Színes, mozgalmas a kaszánya udvara, az októberi nap erős meleggel süt le rá. Az egyik század legénység a kaszárnya előtt levő térre vonul ki, a másik úgy látszik , a kaszárnya udvarán gyakorlatoz. Ahova néz az ember, siető vagy sietve készülő egyenruhás alakot lát. Itt senki sem lehet nehézkes, alvajáró vagy álmodó. Itt sietni kell, ébernek, rugékonynak, mozgékonynak kell lenni. Vagy legalább is „stramm“ (a honvédségnél ez ugyan különös, nem is ott mondják, de nagyon találó szó) kell csinálni mindent. Ezt a sietést, gyorsaságot itt fölötte nagy erénynek tartják. A kaszárnya tágas udvarának egyik sarkában szanaszét önkéntesek állanak. Ki teljesen fölkészülve puskával, borjúval, ki akkor cihelődik. A szakaszvezető „urat“, Möllert, várják, aki önkéntesek között nagy úr. A nyolchetes kiképzés főatyaistene. Nagyon közönséges ember, kevés, de darabos olyan jellemvonással, amelyek alkalmasak arra, hogy egy embert ne tudjanak rokonszenvessé tenni. Tehát Müller szakaszvezető urat várjuk, aki valahol az emeleti folyosón a hadnaggyal (ezt az igazán derék urat minek utazzam folyton ?), az utasításait várja. A földszinti folyosót elkerítő széles falra támaszkodom és nézem a gyakorlatozó honvédeket. Alig néhány lépésnyi távolságra tőlem négy legényt külön „oktat“ egy tizedes. A türelméért bámulom. Rettenetes négy ember, akiknek esetlenségét fokozza az, hogy az amúgy sem túl finom és elegáns egyenruhákból a legrossabbak közül jutott nekik. Meg kellene pedig tanulniok azt, hogy amikor a tizedes úr egyet mond, akkor jobb, amikor kettőt,, akkor a balkezüket emeljék a magasba. És a tizedes ur gyakorlatoztat ambícióval, számtalanszor vágja ki egymás után, rettenetes türelemmel és tűzzel : — Egy — kettő. — Egy — kettő. És a négy legény rettenetes lomhán, bambán és lustán (állatok idomitásánál mehet ez igy) emeli fel az egyre a jobb, a kettőre a bal kezét. Jól van, ez tehát már megy. Eddig rendben volna. Tehát ez a négy legény (de hány ilyen négy legény akad?) tudja már, hogy merre van a jobb és merre van a bal, vagy legalább is, hogy melyik a jobb és melyik a bal keze. Pihenés után következik a „jobbra nézz”, „balra nézz“. Utána ismét az előbbi gyakorlat. És akkor már a négy legény, mintha hetek óta tanították volna így, az egyre a bal kezét emeli föl. Az Isten tudja, hány napja gyakorolják és egyik sem tudja még mindig, hogy melyik a jobb és melyik a bal keze. Az októberben bevonuló legénységnek nagyon tekintélyes százaléka ezek a hihetetlenül primitív emberek. Az ország minden részéből szégyenletes számban akadnak. Elérik a huszonegyedik életévüket és akkor katonáékra vár az a feladat, hogy megtanítsák őket nemcsak az írás-olvasásra, de majdnem arra is, hogy az állat-ember a két kezét nem járásra használja, hogy az ember fordulásait meg lehet úgy határozni, hogy jobbra, balra, hátra és előre fordulj. És én, borjúval a hátamon, puskával a vállamon, elgondolkodom. Milyen távoli vonatkozásban állanak egymással a katonaság és a kultúra. És nálunk, akik a kulturáltságunkkal parvenüsködünk akkor is, ha helyén van, akkor is, ha nincs, az emberek tekintélyes tömege számára a katonaság szállítja a kultúra alapvető elemeit. Polgári életünk teherlapjára, a katonai szolgálat javára írjuk ezt, vagy talán úgy lesz a leghelyesebb, ha mindkét helyen elkönyveljük? Forradalom Haiti hasi. Haitiből táviratozzak: Port au Prince várost a forradalmárok minden oldalról bekerítették. A forradalmárok aránylag nyugodtan és vérontás nélkül lassanként az egész köztársaságot hatalmukba kerítik. A köztársasági elnökjelöltek közt Lecomtenak van a legtöbb kilátása a megválasztatásra. A forradalmároknak az a kísérlete, hogy Port au Princet felgyújtsák, a város védőinek fokozott ébersége miatt meghiúsult. Simon elnök az esetre, ha megegyezés jön létre, kész állásáról lemondani.