Délmagyarország, 1912. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1912-02-01 / 26. szám

2 eredményeihez a legközelebbi választások­nál. Hazafias reményei a horvát népesség józan belátásában gyökereznek, hogy a közvélemény nem mérlegelte az egymást követő válságokat, melyek az országot az előhaladásban megállították, kifejlődését és gyarapodását botorul megakadályozták. Duvaj Ede dz elérhetni hiszi, amire előde törekedett, hogy a horvát választók végét vetik a rázkódtató politikai üzleteknek mert szükségét érzik a gyümölcsöző pozitív munkának túl a Dráván is már. Ily munkát végezni a horvát országgyűléssel pedig neki csak akkor lehet, ha az országban a benső békesség helyreáll s a horvát szá­­bor rendületlenül foglal állást a legitim politika alapján, mely csak a Magyaror­szággal való unióban, a kiegyezési törvé­nyek szellemében képzelhető. DÉLM­AG­Y­ARORSZÁG 1912. február 1. Szeged kulturális tükre. — A Somogyi-könyvtár és Városi muzeum évi jelentése. — (Saját tudósítónktól.) A közművelődési pa­lotában elhelyezett Somogyi-könyvtár és Vá­­rosi-muzeu­m most tette közzé évi jelentését, melyben beszámol a múlt évi működéséről, a­­ könyvtár és muzeum gyarapodásáról. Első­sorban arról emlékezik meg a jelentés, hogy a közművelődési palotában épületének ron­gálódása­­ folytán szükségessé vált javításo­kat elvégezték. Nincs ugyan benn a jelentésben, de azért megemlítjük, hogy a Somogyi-könyvtárat ál­talában egyodalúan és aránytalanul kevesen látogatják. Mondhatjuk, hogy a diákok ren­des olvasótára ez a nagyszerű és kitűnően vezetett könyvtár. A délelőtti órákban sok­szor ketten-hárman olvasnak. Felnőttek és hölgyek még mindig ritkán bátorkodnak be a hatalmas terembe. Úgy, hogy sok tekintet­ben aggodalomra ad okot ez az eredmény Még azt jegyezzük meg, hogy Tömörkény István igazgató és Móra Ferenc könyvtáros rendkívül agilis és eredményes munkásságot fejtenek ki a könyvtár és a múzeum fejlesz­tése, valamint a közönség körül. A Somogyi-könyvtárban a szolgálat min­den hétköznap délelőtt 10—1-ig, délután 4—7-ig tart. A városi 3000 korona és az ál­lami 2200 korona segélyt fölhasználták. Az évi gyarapodás 2975 kötet, a törzsállomány az év végén 79,547 kötet. A kir. ügyészségi köteles példányok két ízben vétetek át. Na­gyobb adomány gyanánt átvétetett a szegedi igiörögke­leti szerbi hitközségitől a templom renoválása alkalmával annak padlásán ta­lált könyvtári anyag, amely kis részben a múlt század ötvenes éveiből való ausztriai jogi munkákat, nagyobb részben a múlt század elejéről való katonai műveket és tér­képeket tartalmaz. A könyvtár részére az év folyamán, a beérkezés sorrendjében na­gyobb adományokat tettek: Löw Immánuel dr. Mőfh Ferenc, a Dugonics-Tár­saság, a fővárosi könyvtár, Nagy József, Iparmű­vészeti Múzeum. A könyvtár 228 napon át volt nyitva. Az olvasók összes száma 13,218 (tavaly 12,400). És­pedig 652 nő, 7561 tanuló a középiskolák három felsőbb osztályából, 89 pap, 453 tanár, tanító, 200 író, hirlapíró, 401 művész, 542 ügy­véd, jogász, 437 mérnök, épitész, technikus, 78 orvos, 63 gyógyszerész, 261 katona, 779 köztisztviselő, 980 magántisztviselő, 71 ön­álló kereskedő, 181 segéd, 51 önálló iparos, 84 segéd, 24 gazdatiszt, 98 háztulajdonos és 111 más foglalkozású. Az olvasók napi átlag­száma 59. Házi használatra a szabályzat értelmében és annak korlátai között kiadatott 460 kötet. A könyvtári és múzeumi bizottság öt ülést tartott. A régiségtárban a múlt évi csókai ásatás anyaga földolgoztatott E nevlithkori gazdag s rendkívül érdekes telepen az idén két íz­ben folytatta az ásatást Móra Ferenc könyv­táros, Léderer Artur birtokos engedelmével. A csókai Krémén­g... alom ezekkel az ásatásokkal még nincsen kimerítve, a jövő év­ben az ásatás ismét ott lesz folytatandó. Más oldalról is történt gyarapodás. A csongrád­­megyei baksi pusztáról neolithkori és nép­vándorláskori agyagedények érkeztek Ved­­ress István tiszttartó adományából. Deutsch Rezső szegedi származású budapesti lakos a tuladunai Szabadbattyánról küldött adomá­nyul három bronzkori agyagedényt s egy bronz tőrt, amelyet ott vasútépítési munkák alkalmával találtattak. A Mayer Ferdinánd és Társa utódai vas­­kereskedő cég régi díszes kastélykapuzá várt­ adományozott, m­ig Bárdoss Béla városi osz­tályjegyző a régi városháza toronyfalából azt az ágyúgolyót, amelyet a szeged-szőregi csatában, 1849-ben a toronyerkélyen levő Haynau táborszernagyra lőttek s mely a feje fölött fúródott a falba. (E golyóról írásaiban Jókai Mór is megemlékezik: Ha az a golyó akkor két ujjnyival lejebb­ talál . . .) A régiségtár állománya az év végén, érmek­kel együtt 25,043 tárgy. A néprajzi gyűjtemény 168 darabbal gya­rapodott, részint helybeli vételek, részint gyűjtések s adományokból. Sajnos, helyszűke miatt a szaporulat már nem állítható ki. Rak­tári kezelés alatt vannak. A képzőművészeti gyűjtemény gyarapodá­sa 4 festmény s 1 iparművészeti tárgy. Ezek: 1. Nyilassy Sándor: „Vasárnap délután“ (olajfestmény). Adományozta a Szeged- Csongrádi Takarékpénztár. 2. Magyar-Mann­heimer Gusztáv: „Bolgár kertésztelep“ (olaj­­festmény). Adományozta a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár. 3. Nyilassy Sándor: „Nap­sütés“ (olajfestmény). Adományozta a Szegedi Képzőművészeti Egyesület. 4. Munkácsi Mi­hály: „A főpap“. Vázlat. Olajfestmény. Ado­mányozta Brunner József, Páris. A képtár anyagából a római nemzetközi művészeti kiállításra elküldték az alábbi olajfestményeket: Csók István: „Báthory Erzsébet“. Benczúr Gyula: „Tisza Kálmán“. Grünfeld Béla: „Otthon“. A képzőművészeti gyűjtemény állománya az év végén 303 darab műtárgy. A természetrajzi gyűjtemény szaporodása •állatokban 3, növényekben 437, ásványok­ban 6. A muzeum az éven át minden ünnepnapon nyitva volt s vidékiek hétköznapokon is megtekinthették. A látogatás ingyenes. A muzeum első emeleti helyiségeit három ízben engedték át időleges, szépművészeti ki­állítások céljaira. Február 19-től március 14-ig a Szegedi Képzőművészeti Egyesület tartotta meg bennük rendes tavaszi műtár­ megcsendült, mikor valaki belépett. Sokszor egész föl­vonások alatt harangozott a sok csengetyű, mert a darab nem volt nagyon mulatságos, viziteltek egymásnál a páholy­bérlők. Némelyik még vacsorát is­­ hozott ma­gával. A régi Nemzeti Színházat úgy világították, hogy a gázt a Ferencvárosból nagy tömlők­ben hordozták a színpadra. Mikor aztán na­gyon lanyhán adta már a tömlő, a dekoratő­rök és a statiszták ráugrottak a tömlőre és nyomták, hogy a színpadi lámpásokból ne fogyjon ki a gáz. Rettentő büdösség volt ilyenkor a kulisszák között s nem egy kényes orrú primadonna káromkodott, emlegetvén, hogy ez a gazdálkodás maga magát dicséri. Persze, németül. Megemlítem itt kuriózumképen, hogy ugyanezen időben egy cirkusz-lovarnő pro­dukálta magát, valami miss Ella Radnóthifáy. Nagyon tetszett és az ifjúság bomlott utána. De csak egy ideig. Mielőtt még elment volna Pestről, kisült, hogy a miss — fiú. Akkor meg majd megverték. Az sem volt utolsó ünnepe a színháznak, mikor Meyerbeer eljött Pestre. A Próféta­­láz idején volt. Tudvalevőleg az akkori di­rekció megnyerte a nagy francia énekesnőt, Lagrangeot, hogy énekelje el a Berta szere­pét. El is jött és olyan Próféta-düh szállta meg a közönséget, hogy hónapokon át csak erről beszéltek s a vidékről százával jöttek föl az emberek a Prófétát bámulni, a csodá­latos korcsolya-táncot, a napfelkeltét a jé­gen, a rengeteg dóm díszletét és a végén összeomló palotát. Erről beszélt egész Ma­gyarország. Eljött tehát Lagrange hívására maga Meyerbeer is. No, látott az ünneplést, csak­hogy a vállaikra nem kapták! Ordító taps és rengeteg éljenzés fogadta és kísérte az öreg mestert, aki még sohasem látott ilyen lelkes népet. Örömében mindenkit megcsókolt, még a statisztákat is. Volt köztük akárhány csinos leányzó. Ezt a darabot aztán megirigyelte a vidék. Csakhogy hol vegye hozzá a zenét? Hol? Hát ha nincs, előadják zene nélkül. És megír­ták nagy látványos színműnek és előadták „Próféta“ cím alatt s csináltak vele telt há­zakat. Ismertem egy vidéki színészt, akinek va­lóságos mániája volt minden Meyerbeer-féle opera szövegkönyvéből színdarabot csinálni. Persze, Semibe szövegeiből lehet is. Akár a Hugenották, akár az Afrikai nő, akár a Próféta, mind­­ nagyhatású jelenetekkel bővel­kedik. Lett mindegyikből „jutalomjáték, e színpadon először, díszes és fényes kiállítás­sal, görögtűzzel és néma­ képletekkel. A nagyérdemű közönség pártfogásába ajánlja magát — a jutalmazandó.“ Annak előtte a jutalmazandó este a kas­­­szába, vagy a­­ bemeneti ajtó elé egy székre telepedett, kimaszkírozva és felöltözve. Ott aztán a látogatók egy kissé bővebben ontot­ták a belépti garasokat. Ez volt az ő pro­fitja. Nem kisebb színésznő is megtette, mint Déryné. Panaszolja is eleget! Házaltak is a jegyekkel és a színlapokkal. Maga a jutalmazandó járta sorra a város notabilitásait és kérte megjelenésüket. Ke­serű kis ünnep, mondhatom. De amelyik meg­tette, financial­iter nem bánta meg. Egressy azonban sohasem volt rávehető, ő a magyar színészet első arisztokratája. Hála istennek, ezeken a dolgokon már mé­gis túl vagyunk. A régi vidéki színház ünnepei sohasem es­tek egybe a polgári ünnepekkel. Sőt kará­csony és hús­vét fekete vonásokkal voltak aláhúzva. Akkor senki sem járt színházba. Mindenki a családban maradt és a családdal örvend. Megesett nem egyszer, hogy meg­hívták a színészeket a közös örömre, de volt elég város vagy mezőváros, ahol a színész valósággal lenézés tárgya lévén még a csa­lád asztalához sem akarták ültetni. Ilyenkor aztán a trupp maga rendezett húsvéti kirán­dulást, vagy állított karácsonyfát s egymás között mulattak, föltéve, hogy volt mivel mulatni. A nagy árviz esztendejében Szekszárdon (írják Szegzárdnak is, de Szexárdnak soha) egy kis társulat szorult meg pénz és jövede­lem dolgában. Tizenegyen voltak s mind a nagykorcsmában laktak, nem kapván a vá­rosban lakást sehol. Elhatározták, hogy a színpadon állítanak karácsonyfát. Szereztek is egy fenyőfát, de rátenni valójuk nem volt. Ezt össze kellett szerezni. Törcsvárynak, a komikusnak volt egy ideája. Fel fognak öltözni betlehemeseknek és bejárják délután a várost. Estére kelve

Next