Délmagyarország, 1912. május (3. évfolyam, 101-125. szám)

1912-05-01 / 101. szám

1912 május 1. DÉLMAGYARORSZÁG 5 igazi ura, XVI. Lajos és Mária Antoinette királynő törvényes gyermeke“. A sokat szenvedett dauphin lenne talán a rejtélyes halott, aki adminiózus rokonainak engedte át a hatalmat, csakhogy meg ne za­varja édes hazájának békéjét, nyugalmát? Az „evasionisták“-na­k volna tehát igazuk, a­kik tudvalevőleg arra esküdtek, hogy a kis trónörökös nem halt meg 1794-ben? Gaston Lenoire, a jeles francia történet­író elhatározta, hogy — coute que coute — addig nem nyugszik, míg a nagy titkot meg nem fejti, ami — hála a búvárok legjobb ba­rátjának, hála a véletlennek — hosszú és sok diszkrét kutatás után végre sikerült is neki. A rémuralom idején történt. A néhai ud­vari bankár, Mr. Lavalette de Langes-nak tulajdon édes testvére nem érezvén bizton­ságban magát sok vérrel áztatott Gallia ősi földjén, ahol különben mint ca­devant nemes­nek a nyaktiló rezsim alatt még a testi ép­sége is nagy veszélyben forgott, testvér bátyjának törvénytelen, de később adoptált Henriette Jenny nevű 16 éves szép leányával 1793. január havában elhagyta a francia fő­várost és kivándorlási célzattal, Le Havre felé indult. Rouen-ig csak elég simán ment a dolog, de a nagy normandiai városból hiába igyekezett kijutni az emigráns-jelölt, leküzd­hetetlen nehézségek az előbbrejutást mind­annyiszor megakadályozták és igy Lavalette úr, akarva, nem akarva, kénytelen volt mind­annyiszor főhadiszállására, Rouenba, vissza­térni. Itt aztán egy alkalommal megismerkedett egy B. nevű fiatalemberrel, aki kellemes, bi­zalmat keltő, szinte leányos arcával, finoman distingvált manierjeivel annyira megnyerte Lavalette úr tetszését, hogy — eltekintvén a kellő óvatosságtól — feltárta előtte helyzetét, tanácsot és segítséget kért a fiatalembertől tervének megvalósítása érdekében. B. kész­séggel állott Lavalette úr, de még inkább gyönyörű gyámleánya, Henriette Jenny kis­asszony rendelkezésére és olyan óvatos körül­tekintéssel, helyismerettel kalauzolta a szöke­vényeket, hogy 48 óra múltán minden aka­dály nélkül elérték a La­ Manche csatorna mellett levő nagy kikötőt. Itt aztán B., Lava­lette úr és leányának nem kis örömére, elha­tározta, hogy állandó tartózkodásra a bujdo­só családdal együtt ő is Angliába utazik. (Folytatjuk.) Berchtold külügyminiszter expozéja. — A delegáció ülése. — (Saját tudósítónktól.) Bécsben, a Magyar Házban ma délelőtt 11 órakor kezdte meg tanácskozásait a delegáció, hogy letár­gyalja a közös ügyeket. A delegáció ülése valószínűleg három napot fog igénybe ven­ni. A beteg Láng Lajos báró helyett Zichy Ágost gróf elnököl a plenáris ülésen. A kar­zatok tele voltak a bécsi arisztokrácia höl­gyeivel. A delegátusok körében is nagy ér­deklődéssel néztek a történendők elé. A kö­zös miniszterek, Bernht­eld, Auffenbe­rg és Montepuccoli érdeklődve nézték a magyar delegátusokat, különösen a hadügyminisz­tert, aki megm­utattatta magának Désy Zol­tánt, leü­lt vele szemben és aztán farkassze­met néztek. Désy ugyanis bizalmatlansági indítványt fog benyújtani a hadügyminisz­ter ellen és ezt szélesen meg akarja indo­kolni. (A plenáris ülés.) Az ülés megnyitása után Aehrenthal emlé­két jegyzőkönyvben örökítették meg, majd — érdemeinek elismerésével — tudomásul vették Burián közös pénzügyminiszter lemon­dását. Nyegre László jegyző beterjesztette a kül­ügyminiszter javaslatát a hat hónapos kül­ügyi indemnitásról, amelyet a bizottság az albizottsághoz utasított. Berchtold külügymi­niszter rövid magyar nyelvű beszéd kíséreté­ben kérte annak elfogadását. Ezzel a plenáris ülés véget ért és megkezdődött a négyes al­bizottság ülése, amelyen Berchtold gróf kö­zös külügyminiszter beterjesztette a követ­kező ekszpozéját: (Berchtold külügyminiszter ekszpozéja.) — Elődöm, Aehrenthal gróf, utolsó decem­beri ekszpozéjában nem fejtette ki politikájá­nak nagy irányelveit, de ezek korábbi nyilat­kozataiból ismeretesek. Továbbra is ugyanez az irányítás fog zsinórmértékül szolgálni, hogy a megkezdett után tovább haladjunk. Azok a kapcsok, melyek bennünket a szövet­séges hatalomhoz fűznek, lehetőleg megerősí­tendők. A jogviszony az államokhoz, melyek­kel barátságban élünk, kialakítandó és ben­sőbbé teendő. E mellett az lesz a feladatunk, hogy jogos érdekpolitikát kövessünk, amelynek a kül­politikai életben megingathatatlan előfeltétele a szilárdan megbízható lojalitás szövetsége­seinkhez és barátainkhoz, rendeltetése pedig jogos igényeinknek érvényre juttatása. Mint az európai államrendszer szilárd, kipróbált és bevált alapja maradt ránk politikai örök­ségképen a hármas­ szövetség, mely mellett hűségesen meg akarunk maradni, híven an­nak szövegéhez, híven annak szelleméhez és mindenekelőtt ahhoz a magasztos békeesz­méhez, melynek a fenkölt lelkű uralkodók szándéka szerint, kik azt kezdték, szolgá­latában áll ez a szövetség. A külügyminiszter ezután az egyes álla­mokhoz való viszonyunkkal foglalkozik. Konstatálja a legbensőbb egyetértést Német­országgal, mely a teljes érdekazonosság tuda­tává fejlődött és Vilmos császár legutóbbi látogatása alkalmával is nyilvánvalóvá lett. Olaszországhoz való viszonyunk változatla­­nul a szoros barátság jellegével bír. Utal ar­ra a meleg részvétre, mely Rómában Aehren­thal halálakor kifejezésre jutott. Az a hos­­­szadalmas háború, melyet szövetségesünk folytat, sajnos, eddigelé nem nyert befejezést. Élénken óhajtjuk, hogy a vérontás mielőbb véget érjen. E szándékból, úgy mint eddig, ezentúl is készek vagyunk a szem előtt tar­tott neutralitás keretében minden akcióhoz csatlakozni, mely alkalmasnak mutatkozik, hogy kielégítő kiegyezést létesítsen. Oroszor­szággal gondosan akarjuk ápolni viszonyun­kat, Franciaországgal való jó viszonyunk különösen a keleti békének garanciája és odahat, hogy ebben a viharfészekben vész­terhes felhők ne képződjenek. Angliával továbbra is a hagyományos jó­­viszonyt ápoljuk. Az anneksziós válság idején felmerült félreértések már csak a múltra tartoznak. A török birodalommal a barátságos szom­szédi viszonyt tartjuk fenn és lehetőleg el­hárítunk, adott esetben pedig lehetőleg kor­látozunk minden oly bonyodalmat, mely Tö­rökország sorsára káros hatással lehetne. Ez a politika, melynek konzervatív jellege a béke fentartását kivánja, az összes ténye­zők állandó helyeslésével találkozott s a portához való viszonyunkban ma is mérték­adó. Őszintén kívánjuk, hogy a harc, amely jelenleg a tripoliszi partokon nyer elintézést, mentői előbb véget érjen. Melegen szólt ezután a külügyminiszter Románia barátságáról, amelyet lehetőleg ápolni és erősíteni kíván, mert a kelet béké­jében ez fontos tényező. Kijelentette, hogy a Balkán-államokkal élénkebb, kölcsönös ke­reskedelmi politikát kíván létesíteni, örömét fejezte ki, hogy Bulgáriával is sikerült ke­reskedelmi szerződést létesíteni, amelyet ki­ fog egészíteni a Görögországgal tervezett kereskedelmi szerződés. Részletesen foglalkozik az olasz-török kon­fliktus kérdésével és hogy mikép lehetne en­nek elintézését biztosítani. Az öt neutrális nagyhatalom közös elvi megállapodása kon­krét alapot öltött az orosz kormány kezde­ményezése által, amely úgy Rómában, mint Konstantinápolyban barátságos fogadtatásra talált. Ha a hadviselő felek által felállított követelések közötti eltérés nem is csekély, még­sem lehet letenni arról a reményről, hogy végre mégis sikerülni fog egy mindkét fél által elfogadható megoldást találni. Ez jó lesz arra is, hogy elhárítsa a Balkán­­félsziget békéjének megzavarásával fenyegető veszélyt. Az olasz flotta tengeri akciója az Aegei­­tengeren és a Dardanellák elzárása élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Nem zár kóz­h­­atom el az elől, hogy az aggodalmak, ame­lyek ez akciók nyomán támadtak, bizonyos jogosultsággal bírnak. Az Aegei-tengerben végbemenő cselekményeket illetőleg utalnom kell arra, hogy az olasz kormány már a há­ború elején kifejezésre juttatta szándékát, hogy a Balkánon a statuskvóhoz rgaszkodni fog. Az olasz kormán­nyal azóta folytatott tár­gyalások után pedig alapos okom van annak a feltevésére, hogy Olaszország sem a Bal­kán, sem Törökország területi épségét nem fogja sérteni. A Dardanellák elzárására nézve a török porta kijelentette, hogy a semleges hatal­mak részére az utat szabaddá teszi, mihelyt a közvetlen veszedelem elmúlott. Megbízha­tunk a porta jószándékában, hogy ezt valóban teljesíteni fogja. Rátért ezután a külügyminiszter a marok­kói kérdés tárgyalására, majd érintette Kí­nának köztársasággá történt átalakulását s mindkét esetben biztosította a közvéleményt, hogy az idegenek érdekei védve vannak. — Ezek szerint — fejezte be beszédét — az összkép, amelyet a külpolitikai helyzetről adni lehet, nem mondható kedvezőtlennek, de a nemzetközi viszonyok rendszerében lét­rejött változások szükségessé teszik, hogy a monarchia szárazföldi és tengeri haderejét állandóan fejlessze, mert olyan népek közé van földrajzilag beékelve, amelyek fentar­­tás nélkül emelik haderejüket. A külügyminiszter beszédét helyesléssel fogadták. (A hadügyminiszter beszéde­) A külügyminiszter után Auffenberg közös hadügyminiszter tette meg a várt nyilatkoza­tot, amely egészen rövid volt. Hangsúlyozta, hogy az uj altiszti törvényjavaslatot kidol­gozta s ezzel legjobb bizonyságát adta, hogy szivén fekszik a véderőreform sorsa és men­­nyire tévesek az ellenkező híresztelések. Kü­lönösen kiemeli, hogy törekvéseiben mindig tisztán katonai tárgyi és technikai motívu­­mok vezették, más semmi célja nem volt. (Bilinszki.) Auffenberg nyilatkozata után Rosenberg Gyula kérdést intézett a közös pénzügymi­niszterhez, hogy Boszniában milyen gazda­sági és vasúti politikát fog követni. Annyi­val is inkább szükséges a pénzügyminiszter nyilatkozata, mert az osztrák delegáció e kérdésben már bizonyos utasításokat is adott neki. A kérdésre Bilinszki lovag közös pénzügy­­miniszter nyomban válaszolt s igen terjedel­mes beszédbe kezdett Boszniában követendő gazdasági politikájáról, mely után Apponyi Albert gróf és Mezőssy Béla beszéltek a kül­ügyi helyzetről. Hosszasabban foglalkozott a dalmát vasutak kérdésével is. A bizottság végül elfogadta az indemnitás­ról szóló javaslatot. (Az osztrák delegáció.) Az osztrák delegáció ma délután egy ne­gyeddel 4 óra előtt nyitotta meg az ülését Ezt az ülést Cingria horvát delegátus nyilat­kozata töltötte ki. Cingria a magyar delegá­ciót törvénytelennek jelentette ki. A horvá­tok álláspontja szerint ugyanis a magyar képviselőház horvát tagjainak mandátuma már nem érvényes, tehát a magyar delegáció összeállításában nem alkotmányos, Cingria,

Next