Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-01 / 26. szám

4 DÉLMAG­Y­ARORSZÁQ Balassa Ármin dr.: A sajtó támadásai már lehetetlenné teszik azt, hogy jellemes, önérzetes férfiak ebben a bizottságban helyet foglalhassanak. Nem az a legnagyobb baj itt ebben a bizottságiban, amit néha a szereposz­­tás körül történik, mert hiszen ez a szinügyi bizottság hatáskörébe is tartozik­. Az a leg­nagyobb baj, hogy egyes bizottsági tagok bizonyos barátságot tartanak fönn színész­nőkkel. Én mondhatom, hogy a mai színtár­sulat tagjai közül senkit sem ismerek, Déry Bözsit is csak most ismertem meg a Paraszt­­szívek bemutatója alkalmából. És teszem ezt azért, mert nem akarom táplálni a közhan­gulatot, ami a színügyi bizottsággal szem­ben­­ uralkodik. Bizonyos irány­ban kényte­len vagyok megerősíteni Gerle beszédét Wimmerrel szemben. Kovács János bizottsá­gi tag is említette egy ízben, hogy „mi itt nem színészekkel, hanem a művészettel fog­lalkozunk.“ A bizottságot úgy tárgyalják, mint pojáca-bizottságot. Amikor nyilváno­sak voltak a bizottság ülései, akkor eltorzít­va találták föl a lapok az eseményeket. A bizottsági tagok ne diszkreditálják folyton a saját határozatukat, mert így nem lehet együtt­működni. (Lemondani, lemondani.) Palócz László: Akkor teljesítjük a köte­lességünket, ha a közhangulathoz is alkal­mazkodunk. A közönség pedig most azt kí­vánja, hogy adják bérbe a színházat, ha meg is van elégedve Almássyval. A közgyűlésen rendkívül kellemetlen, kínos hangulat kelet­kezett a bizottsággal szemben. Ennek a han­gulatnak az oka pedig kétségtelenül össze­függésben van a bizottságon kívül történő ügyekkel. És akik a bizottság tagjai közül okot szolgáltattak a félreértésre, azok tisz­tázzák a helyzetet. Meg kell oldani ezt a kérdést, mert a szintügyi bizottság ezt az ódiumot tovább nem viselheti! Csernovits Agenor: Teljes önérzettel mondhatom, hogy eltekintve egy pár inci­­denstől, komoly és mindenesetre tiszta szán­dék vezette működésében a bizottságot. Hogy más célok irányították volna a működését, az csak tendenciózus rosszakarat. Dolgozunk a legjobb tudással, ha keveset tudunk, arról nem tehetünk, nem mi akartuk, beválasztot­tak bennünket a bizottságba. Nem azt érde­meljük, mint ahogyan beállítanak bennün­ket. Ha eleget akarunk tenni az önérze­tünknek, akkor le kell mondania az egész bi­zottságnak! Wimmer Fülöp: Ilyen, csak a sorok kö­zött olvasható dolgokra, mint amiben része­sítettek, nem reflektálok. Tessék nyíltan be­szélni, ha van valakinek valami mondaniva­lója. Senkinek nem tartozom felelősséggel, független ember vagyok, úgy cselekszem, a­hogy épen jónak látom! És itt nem is az a hiba, amit burkoltan fölemlítenek, hanem az, hogy az ülésekről kizárták a sajtót és az ami még a nagyobb hiba, hogy forszírozva, idő előtt hozták elő a bérbeadás ügyét. Senki nem tudott a dologról, nem is készítették elő az ügyet, mint meglepetést tartogatták a bizottság számára. Az úgynevezett szemé­lyes ügyek itt most nem jöhetnek számítás­ba . . . Balassa Annin dr.: De ide bizony nem gyónnék be a (s­zezon)-motivumok! TVimmer: Úgy látszik, Balassa úr érint­ve találja magát . . . Balassa dr. (Izgatottan felpattan a he­lyéről): De ilyet aztán ne mondjon az ur! . . . : (A szétpattanásig feszült, izgalmas jele­net keletkezett erre, amelyet azonban meg­szüntetett az elnök energikus közbelépése. Általában az ülés második felében nagyon elragadtatták magukat a bizottsági tagok.)­­ (Beadják a kimondást) Wimmer: Amikor a színházi szerződés­­ ügyét előkészületlenül behozták a bizottságba és kiforszírozták a határozatot, a tanácshoz beadtam a különvéleményemet . . . Balassa dr.: De nem a sajtó félreveze­tésére . . . Wimmer: A sajtót az ur vezeti! . . . Balassa dr.: Be tudom bizonyítani, hogy félrevezette a lapokat! Wimmer: Föntartom a függet­lensége­­met, dacára annak, hogy tagja vagyok a bizottságnak. Ujj József dr.: Nem voltam a közgyűlé­sen, de ahogy hallottam a heccet, nyomban arra gondoltam, hogy lemondok. Olyan sze­mélyes ügyekre történt hivatkozás, amely­nek egy része, sajnos, valóság. Nem lehet más tennivalónk: adjuk vissza a mandátu­mot! Balassa dr.: Bocsánatot kérek az imént való fölhevülésemért, de az­­ indokolt volt. Keresse a bizottság — folytatta — a sajtóval a kontaktust, hogy lássák, hogy a szinügyi bizottság nem lacibetyárokból és mimandok­­ból áll, hanem komoly emberekből. Szenvedélyes szóharc után elhatározta a bizottság, hogy testületileg lemond a mandá­tumáról, amiről szombaton megfelelő formá­ban értesítik a tanácsot. Megemlítjük, hogy Gerle Imre dr. kijelentette, hogy nem mon­d le a bizottsági tagságáról, mert neki igazat adott a közgyűlés. A színházi iroda jelentése: Minden ellen­kező hír­eszt­eléssel szemben az igazgatóság kijelenti, hogy Fodor Ella színművésznőt a szegedi színházhoz semmiféle szerződés nem köti. Pár hónap előtt, folytak tárgyalások Jákó Amáliával, Poór Lilivel, Harsányi Gizival­­ és Fodor Ellával is, de ezen tárgya­lások egyike sem vezetett ez ideig megegye­zésre és így szerződésre sem. Mostanáig Gö­­möri Vilma, Szohner Olga, Gyöngyössy Te­réz és Edvy Illés Margit drámai színésznőket köti a szegedi színházhoz jövő évre szerző­dés. 1913. február 1. SZÍNHÁZ, művészet Színházi műsor: SZOMBAT: Faun, vígjáték. A faun. — Bemutató előadás. —­ ­Egy angol lord — van-e, ki e fogalmat nem ismeri — sokat veszítvén a lóversenyen és szórakozottságból kevesebb kölcsönt kér­vén ;az uzsorástól, mint amennyire szüksége volna — az öngyilkosság előkészületeivel van elfoglalva, amikor a parkból beugrik a szo­bájába egy mezítelen, párdusbőrös ember­forma és megmenti az életnek, önök azt kérdezik, hogy ez hogy történik? Igen egy­szerűen. A faun — mert ki lehetne más a feh­értrikós és csapzotthajú férfiú — barát­ságos ugrándozás közepette meggyőzi a lor­dot félisten voltáról, mert nem esik el a pisz­tolyfojtás tüzétől, bárha az ügyelő pompás lélekjelenléttel töri el a fejével egybeeső vil­la­nylámpa-célpontot (a lövésnek tehát ta­lálnia kellett) majd pedig­­ néhány kitűnő tippet árul el a lordnak, amelyek segítségé­vel az tökéletesen regressziválja magát és ismét kedvet kap az élethez. Íme az első nagyszerű ténye a Faunnak — visszaadja egy ember életkedvét. De akit kötnek A faun gazdaggá teszi a lordot — többek között úgy is, hogy tönkre öleli a hitelezőjét — a lord pedig frakkot ad az erdők nietzscheáuus bölcsére és beviszi a társaságba, ahol ez mindent a feje tetejére állít és végül azt szavalja, hogy igy van ez jól, mert ez az élet. Minden rossz író darab­jában, regényében vagy eposzában van egy pont, amelyre az iró reáteszi a mutatóujját és azt mondja: ez az élet, — és ez jól is van így, mert különben senki nem venné észre. Itt is úgy van. A faun azt mondja, hogy az az élet, hogy a lord nyerjen, mert veszített — és igaza van, mert ki venné észre, hogy ez az élet? Az életben a vesztes rendszerint tovább veszít. Azt is mondja a Faun, hogy a fiatalok szeressék egymást és ők meg is te­szik ezt, bárha nedves a fű és a mama hara­gudni fog és nem a vagyon, a pozíció és a többi komolyság, amelyen minden jól nevelt Faunnak nevezni illik. És így beszéli le a Faun a ladyt a választó­jogért való harcról (apropós, ez a Faun, a mai parlamenti krí­zist is meg tudná oldani) és miután előbb száj öncsók­olta, a lord karjaiba vezeti, akit a többit hihetőleg már tudja. (Egypár kelle­metlenséget mond még a többieknek, végül visszaugrik a parkba és reszkírozza drága életét, amely még becses és fiatal — alig százhatvan éves, amint, maga mondja. De előbb még elmondja, hogy az, amit ő tett az élet és megszökik, mert fél, hogy az élet —• megtalálná őt cáfolni. (Röviden ez A faun meséje, amely azért nevezetes, mert­ hihetetlen szívességeket vár el a közönség fantáziájától és cserébe csak annyit ad, amennyit a színház a miszticiz­mus szolgálatában fel tud hajtani. Hogy miért kell annak, aki ezt a sok életerős igaz­ságot az angol arisztokrata társaság arcába vágja, pán­imádónak lenni, azt nem tudjuk, ide gondoljuk. Ha ez a Faun csupán egy okos ember, akkor senki nem hallgat reá, a közönség, a direktor sem. De mert állat­em­ber, a­kinek a legravaszabb bukfenceket kell­­ hánynia és akinek villámlás, menydörgés, bé­­kakuruttyolás és darázszúgás nélkül alig van egy szava, ezért híve és rajongója lesz mindenki,­­mert mutatványos, groteszk és változatos és szenzáció a színpadon. Wild Oszkárból jól ismerjük ezeket az angol lordokat és ladykat, de ugyanott ta­lálunk egy sokkal szellemesebb Faunt is, — igaz hogy nincsen kecskeszakála, szarva és szőrös arca és nem tesz szemrehányást az anyáknak, hogy csak egy gyermekük van, mert — úgymond — ha több gyermekük volna, egyik-másik talán különbnek is sike­rül rala. Sok groteszk helyzet, mondat és néhány vidámság is van ebben a felemás darabban, de humor és szellemesség nincsen benne. Mol­nár Ferenc brilliáns teknikával és ragyogó értékességgel tudott darabot csinálni egy ha­sonló, de hasonlíthatatlanul szerencsésebb ötletből, az angol-német író fújtató nehéz­kességgel csinálja ugyanezt. A színház nagyon sok ambícióval ké­szült az előadásra. Szép és gondos díszlete­­zés, komoly készülés jellemzi az előadást és Almássy Endre a címszerepben fáradhatat­lan. Egy kicsit idegen az ő habitusának ez a szerep, nem tud elég könnyed, elég vidám és ugrálós lenni, de egyébként erős a szerepben, átgondolt, végére járó, sokszor illúzióként­. Sokat szaval és erősen doktrinál a szerep, ő — h­a csak lehet — lírai hangon veszi, he­lyesen, — csak a pátoszt hagyhatná el­­ be­lőle. Szépen beszél és lendülettel, erőtelje­sen, változatosan játszik. Virányi Sándor, a lord, Szohner Olga a lady, Gyöngyössy Teréz a miss szerepében nagyon kedvesek. Csáder Irén is igen jó. Baráti beszéde, moz­gása kissé vontatott és darabos, Szathmáry­­nak, Mikónak, Szűcs Irénnek nincs játéka. Pogány flegmás lakást játszik. Az előadásnak szép, meleg sikere volt. Különösen Almássyt, mindkét felvonás után, sokszor tapsolták a lámpák elé.

Next