Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-01 / 26. szám
4 DÉLMAGYARORSZÁQ Balassa Ármin dr.: A sajtó támadásai már lehetetlenné teszik azt, hogy jellemes, önérzetes férfiak ebben a bizottságban helyet foglalhassanak. Nem az a legnagyobb baj itt ebben a bizottságiban, amit néha a szereposztás körül történik, mert hiszen ez a szinügyi bizottság hatáskörébe is tartozik. Az a legnagyobb baj, hogy egyes bizottsági tagok bizonyos barátságot tartanak fönn színésznőkkel. Én mondhatom, hogy a mai színtársulat tagjai közül senkit sem ismerek, Déry Bözsit is csak most ismertem meg a Parasztszívek bemutatója alkalmából. És teszem ezt azért, mert nem akarom táplálni a közhangulatot, ami a színügyi bizottsággal szemben uralkodik. Bizonyos irányban kénytelen vagyok megerősíteni Gerle beszédét Wimmerrel szemben. Kovács János bizottsági tag is említette egy ízben, hogy „mi itt nem színészekkel, hanem a művészettel foglalkozunk.“ A bizottságot úgy tárgyalják, mint pojáca-bizottságot. Amikor nyilvánosak voltak a bizottság ülései, akkor eltorzítva találták föl a lapok az eseményeket. A bizottsági tagok ne diszkreditálják folyton a saját határozatukat, mert így nem lehet együttműködni. (Lemondani, lemondani.) Palócz László: Akkor teljesítjük a kötelességünket, ha a közhangulathoz is alkalmazkodunk. A közönség pedig most azt kívánja, hogy adják bérbe a színházat, ha meg is van elégedve Almássyval. A közgyűlésen rendkívül kellemetlen, kínos hangulat keletkezett a bizottsággal szemben. Ennek a hangulatnak az oka pedig kétségtelenül összefüggésben van a bizottságon kívül történő ügyekkel. És akik a bizottság tagjai közül okot szolgáltattak a félreértésre, azok tisztázzák a helyzetet. Meg kell oldani ezt a kérdést, mert a szintügyi bizottság ezt az ódiumot tovább nem viselheti! Csernovits Agenor: Teljes önérzettel mondhatom, hogy eltekintve egy pár incidenstől, komoly és mindenesetre tiszta szándék vezette működésében a bizottságot. Hogy más célok irányították volna a működését, az csak tendenciózus rosszakarat. Dolgozunk a legjobb tudással, ha keveset tudunk, arról nem tehetünk, nem mi akartuk, beválasztottak bennünket a bizottságba. Nem azt érdemeljük, mint ahogyan beállítanak bennünket. Ha eleget akarunk tenni az önérzetünknek, akkor le kell mondania az egész bizottságnak! Wimmer Fülöp: Ilyen, csak a sorok között olvasható dolgokra, mint amiben részesítettek, nem reflektálok. Tessék nyíltan beszélni, ha van valakinek valami mondanivalója. Senkinek nem tartozom felelősséggel, független ember vagyok, úgy cselekszem, ahogy épen jónak látom! És itt nem is az a hiba, amit burkoltan fölemlítenek, hanem az, hogy az ülésekről kizárták a sajtót és az ami még a nagyobb hiba, hogy forszírozva, idő előtt hozták elő a bérbeadás ügyét. Senki nem tudott a dologról, nem is készítették elő az ügyet, mint meglepetést tartogatták a bizottság számára. Az úgynevezett személyes ügyek itt most nem jöhetnek számításba . . . Balassa Annin dr.: De ide bizony nem gyónnék be a (szezon)-motivumok! TVimmer: Úgy látszik, Balassa úr érintve találja magát . . . Balassa dr. (Izgatottan felpattan a helyéről): De ilyet aztán ne mondjon az ur! . . . : (A szétpattanásig feszült, izgalmas jelenet keletkezett erre, amelyet azonban megszüntetett az elnök energikus közbelépése. Általában az ülés második felében nagyon elragadtatták magukat a bizottsági tagok.) (Beadják a kimondást) Wimmer: Amikor a színházi szerződés ügyét előkészületlenül behozták a bizottságba és kiforszírozták a határozatot, a tanácshoz beadtam a különvéleményemet . . . Balassa dr.: De nem a sajtó félrevezetésére . . . Wimmer: A sajtót az ur vezeti! . . . Balassa dr.: Be tudom bizonyítani, hogy félrevezette a lapokat! Wimmer: Föntartom a függetlenségemet, dacára annak, hogy tagja vagyok a bizottságnak. Ujj József dr.: Nem voltam a közgyűlésen, de ahogy hallottam a heccet, nyomban arra gondoltam, hogy lemondok. Olyan személyes ügyekre történt hivatkozás, amelynek egy része, sajnos, valóság. Nem lehet más tennivalónk: adjuk vissza a mandátumot! Balassa dr.: Bocsánatot kérek az imént való fölhevülésemért, de az indokolt volt. Keresse a bizottság — folytatta — a sajtóval a kontaktust, hogy lássák, hogy a szinügyi bizottság nem lacibetyárokból és mimandokból áll, hanem komoly emberekből. Szenvedélyes szóharc után elhatározta a bizottság, hogy testületileg lemond a mandátumáról, amiről szombaton megfelelő formában értesítik a tanácsot. Megemlítjük, hogy Gerle Imre dr. kijelentette, hogy nem mond le a bizottsági tagságáról, mert neki igazat adott a közgyűlés. A színházi iroda jelentése: Minden ellenkező híreszteléssel szemben az igazgatóság kijelenti, hogy Fodor Ella színművésznőt a szegedi színházhoz semmiféle szerződés nem köti. Pár hónap előtt, folytak tárgyalások Jákó Amáliával, Poór Lilivel, Harsányi Gizival és Fodor Ellával is, de ezen tárgyalások egyike sem vezetett ez ideig megegyezésre és így szerződésre sem. Mostanáig Gömöri Vilma, Szohner Olga, Gyöngyössy Teréz és Edvy Illés Margit drámai színésznőket köti a szegedi színházhoz jövő évre szerződés. 1913. február 1. SZÍNHÁZ, művészet Színházi műsor: SZOMBAT: Faun, vígjáték. A faun. — Bemutató előadás. — Egy angol lord — van-e, ki e fogalmat nem ismeri — sokat veszítvén a lóversenyen és szórakozottságból kevesebb kölcsönt kérvén ;az uzsorástól, mint amennyire szüksége volna — az öngyilkosság előkészületeivel van elfoglalva, amikor a parkból beugrik a szobájába egy mezítelen, párdusbőrös emberforma és megmenti az életnek, önök azt kérdezik, hogy ez hogy történik? Igen egyszerűen. A faun — mert ki lehetne más a fehértrikós és csapzotthajú férfiú — barátságos ugrándozás közepette meggyőzi a lordot félisten voltáról, mert nem esik el a pisztolyfojtás tüzétől, bárha az ügyelő pompás lélekjelenléttel töri el a fejével egybeeső villanylámpa-célpontot (a lövésnek tehát találnia kellett) majd pedig néhány kitűnő tippet árul el a lordnak, amelyek segítségével az tökéletesen regressziválja magát és ismét kedvet kap az élethez. Íme az első nagyszerű ténye a Faunnak — visszaadja egy ember életkedvét. De akit kötnek A faun gazdaggá teszi a lordot — többek között úgy is, hogy tönkre öleli a hitelezőjét — a lord pedig frakkot ad az erdők nietzscheáuus bölcsére és beviszi a társaságba, ahol ez mindent a feje tetejére állít és végül azt szavalja, hogy igy van ez jól, mert ez az élet. Minden rossz író darabjában, regényében vagy eposzában van egy pont, amelyre az iró reáteszi a mutatóujját és azt mondja: ez az élet, — és ez jól is van így, mert különben senki nem venné észre. Itt is úgy van. A faun azt mondja, hogy az az élet, hogy a lord nyerjen, mert veszített — és igaza van, mert ki venné észre, hogy ez az élet? Az életben a vesztes rendszerint tovább veszít. Azt is mondja a Faun, hogy a fiatalok szeressék egymást és ők meg is teszik ezt, bárha nedves a fű és a mama haragudni fog és nem a vagyon, a pozíció és a többi komolyság, amelyen minden jól nevelt Faunnak nevezni illik. És így beszéli le a Faun a ladyt a választójogért való harcról (apropós, ez a Faun, a mai parlamenti krízist is meg tudná oldani) és miután előbb száj öncsókolta, a lord karjaiba vezeti, akit a többit hihetőleg már tudja. (Egypár kellemetlenséget mond még a többieknek, végül visszaugrik a parkba és reszkírozza drága életét, amely még becses és fiatal — alig százhatvan éves, amint, maga mondja. De előbb még elmondja, hogy az, amit ő tett az élet és megszökik, mert fél, hogy az élet —• megtalálná őt cáfolni. (Röviden ez A faun meséje, amely azért nevezetes, mert hihetetlen szívességeket vár el a közönség fantáziájától és cserébe csak annyit ad, amennyit a színház a miszticizmus szolgálatában fel tud hajtani. Hogy miért kell annak, aki ezt a sok életerős igazságot az angol arisztokrata társaság arcába vágja, pánimádónak lenni, azt nem tudjuk, ide gondoljuk. Ha ez a Faun csupán egy okos ember, akkor senki nem hallgat reá, a közönség, a direktor sem. De mert állatember, akinek a legravaszabb bukfenceket kell hánynia és akinek villámlás, menydörgés, békakuruttyolás és darázszúgás nélkül alig van egy szava, ezért híve és rajongója lesz mindenki,mert mutatványos, groteszk és változatos és szenzáció a színpadon. Wild Oszkárból jól ismerjük ezeket az angol lordokat és ladykat, de ugyanott találunk egy sokkal szellemesebb Faunt is, — igaz hogy nincsen kecskeszakála, szarva és szőrös arca és nem tesz szemrehányást az anyáknak, hogy csak egy gyermekük van, mert — úgymond — ha több gyermekük volna, egyik-másik talán különbnek is sikerül rala. Sok groteszk helyzet, mondat és néhány vidámság is van ebben a felemás darabban, de humor és szellemesség nincsen benne. Molnár Ferenc brilliáns teknikával és ragyogó értékességgel tudott darabot csinálni egy hasonló, de hasonlíthatatlanul szerencsésebb ötletből, az angol-német író fújtató nehézkességgel csinálja ugyanezt. A színház nagyon sok ambícióval készült az előadásra. Szép és gondos díszletezés, komoly készülés jellemzi az előadást és Almássy Endre a címszerepben fáradhatatlan. Egy kicsit idegen az ő habitusának ez a szerep, nem tud elég könnyed, elég vidám és ugrálós lenni, de egyébként erős a szerepben, átgondolt, végére járó, sokszor illúzióként. Sokat szaval és erősen doktrinál a szerep, ő — ha csak lehet — lírai hangon veszi, helyesen, — csak a pátoszt hagyhatná el belőle. Szépen beszél és lendülettel, erőteljesen, változatosan játszik. Virányi Sándor, a lord, Szohner Olga a lady, Gyöngyössy Teréz a miss szerepében nagyon kedvesek. Csáder Irén is igen jó. Baráti beszéde, mozgása kissé vontatott és darabos, Szathmárynak, Mikónak, Szűcs Irénnek nincs játéka. Pogány flegmás lakást játszik. Az előadásnak szép, meleg sikere volt. Különösen Almássyt, mindkét felvonás után, sokszor tapsolták a lámpák elé.