Délmagyarország, 1914. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1914-01-01 / 1. szám
h MDUSTA&astS&U» pedésére, csak épen akarnia kellene! Csak épen el kellene vennie törzsvagyonából azt a tíz milliót, melyet amúgy is első szóra odaadott volna az állami egyetemnek és azt kellene mondania: íme, ezt a darabot kivágom a saját testemből, hogy fölépítsem rá jövendő nagyságomat! Gondolhatná valaki, hogy a törvényhozás sokáig nézhetné részvétlenséggel ezt a herikus erőmegfeszítést? Szeged predesztinált egyetemi város és ezen a körülményen mit sem változtat az, hogy volt egy kormány, mely a jó barátok befolyásának engedve, ép oly mostoha volt ezzel a várossal szemben, mint az eddig létező összes kormányok, mert hiszen Szegednek sohasem volt gyökere sem az uralkodó ház rokonaiban, sem vezérlő politikusok szimpátiájában, hanem mindig magára hagyatva haladt a maga útján, mint a paraszti sorból kiemelkedett, egyszerű és dolgos proletár! Igen: nagy koncepciókat szeretnénk látni, merész kezdéseket és küzdelmes folytatásokat, melyek méltóak lennének e város nemzeti jelentőségéhez. Kincsek hevernek parlagon és a város vezetősége nem tud velük mit kezdeni. Hatóság, a melynek nincs érzéke az iránt, hogy a tanyai vasút nem várhat tovább egy hetet sem, hogy az az óra, mely e pillanatban és visszahozhatatlanul pereg az idő orsóján, már elveszett ennek a nagy közgazdasági jelentőségű alkotásnak a pihenő odázgatásában; hatóság, mely százmilliót érő földbirtokán megelégszik nyomorult éhbérrel, mikor köröskörül forog a pénz és aranykorát éli a hitelgazdaság, habár pillanatokra az aranykornak is lehetnek aggodalmas zökkenői: ez a hatóság csak névleg gondozója és őre a város lakossága érdekeinek, valójában nem egyéb alkalmi testületnél, mely fizetést húz a nem gondolkozásért és dekórumnak tekinti a hivatalt! Uj esztendő köszönt ránk: uj munkák és lehetőségek korszaka, melyben sokat lehetne helyrehozni a múlt hibáiból. A városháza tornyában megcsendül az éjféli harangszó, a Rákóczi harangjának érves szava és azt zúgja a dinomdánomot ülő cigány és boroskupa mellett mulató magyar fülébe: — Munkához, munkához, ti ébrenalvó, kényelmes, jámborul jóhiszemű emberek! Nem az a tiétek, amit megesztok és megisztok, hanem amit a két kezetek véres munkájával az életből kisajtoltok . . . Szeged nem lesz, hanem volt! El fogja söpörni a föld színéről a többi város versenye, saját élhetetlensége, kicsinyessége és ostobasága. Fogjatok nagy koncepciókhoz és teremtsétek meg az új rekonstrukciót: a szellemi élet és alkotó energia reneszánszát . . . Erre igyunk egyet még, magyarok, egy utolsót, egy nagyon keservet, aztán félre a pohár, félre a dinomdánom: egy várost kell megmenteni a saját közönségének és tehetetlen vergődésének árvizétől . . . ■■■■■■ a IIHIIIIIIBIIIIIICSIIII A cár köszönetét Pétervárról jelentik. A cár Giers konstantinápolyi orosz nagykövethez levelet intézett, melyben köszönetet mond neki a török-szerb határról Törökországgal folytatott tárgyalás sikeres befejezéséért. Heil ifészlelések Mrentin Szeleden, 1914. január 1. A magyar politika az 1914. elején. (Saját tudósítónktól.) Az uj esztendőnek politikai szempontból legnevezetesebb eseménye kétségtelenül az lenne, ha az ellenzék, mely a passziv ellenállással részen már úgyis fölhagyott, rászánná magát a normális parlamenti állapotok helyreállítására. Ez azonban egyáltalán nem várható, mert legfelebb tizenhét hónap választ el bennünket az új választásoktól és az ellenzék úgy vélekedik, hogy a maga pozícióját gyöngítené bármiféle kompromisszummal. Ennélfogva az új esztendő folyamán a többség és a kisebbség egymáshoz való viszonyában változás nem várható. Pedig a kormányra és a törvényhozásra igen nagy és sürgős feladatok várnak az új esztendőben. 1915. tavaszán általános képviselőválasztás lesz, az új választójog alapján. A választók névjegyzékét még 1914-ben el kell készíteni és ennélfogva minden törvényt, amely a választójogi reformhoz még szükséges, az új év első felében meg kell alkotni, sőt életbe is kell léptetni. A kormány többször kijelentette, — ennek az ellenkezője különben el sem képzelhető, — hogy a választójogi reformmal együtt megreformálja a közigazgatást is. Ebből következik, hogy a közigazgatási reform is fölötte sürgőssé vált, mert hiszen az új választójogi törvények végrehajtását már az új közigazgatásra fogják bízni. A jövő év első fele pedig meg van terhelve még a delegációval is. Március másodikától kezdve húsvétig a delegáció ülésezik, ezt az időt tehát az országgyűlés elveszti. A törvényhozás munkarendjét illetőleg — És derelye van, tekintetes ur . . . Derelye, ha mondom, — folytatta meleg hangon a ropogós Mariska. A tekintetes ur megmozdult, átöltözködött és lecammogott az ebédlőbe. Az ebéd igen jól esett neki. A vizslával is megbékült. Csontokat dobált neki. Mariska ragyogó orcával hozta fel a derelyét. Amikor már ebből is falatozott a tekintetes ur, akkor tagolta nagy sóhajtással: — Hallod, Mariska, ha hirtelenében nem történik valami, akkor dobolni fognak az udvaron ... Mariska nagyot sikoltott: —Jézus Mária! A tekintetes ur csendesen lógatta a fejét és dörmögött: — Úgy, — úgy bizony. — Tán még nagy baj is lehet... — Hogy megházasodik. — ugrott fel Mariska és szikrázott bogárfekete szeme. A tekintetes ur táskás ujjairól törölgette a zsirt. — No, no . . . Majd kitudódik. Ezzel pipára gyújtott. II. Alkonyattal maga mellé parancsolta a vizslát és a kezébe vette a garász ostorát. Keresztül ment a falun, a parasztok mélyen leemelték szutykos szalmakalapjaikat, a merre elment. Még a kuvaszok is csak a garáz mellől mertek vakkantani, ahogy a tekintetes úr gömbölyű derekát maga előtt jelent a méltóságos asszony, mögötte a remegő Frida kisasszony. A méltóságos asszony legalább is egy fejjel magasabb volt a fiánál. Pál úr különben is meghajtva hordta sörtés fejét és kövér háta kiduzzadt a rosszul szabott kabátból. Az anyja magas, szikár nő volt, akiről száz lépésre érzett a feltétlen elegancia. — Mi tetszik? — kérdezte kurtán, végig nézve Pál urat. A tekintetes ur levette pörge, árvalányhajas szalmakalapját. — Kisztihand, kedves mama. — mondta nyugodtan. — Csak eljöttem. És most hálát adok az Istennek, hogy még mindig jó egészségben láthatom. — Az anyja keze után nyúlt Pál úr. Hanem, a méltóságos asszony ijedten ugrott félre. Tudniillik az történt, hogy odabenn, a Fräulein Frida háta mögött még volt valaki más is. Egy kis fehérszőrű nőstény kutyácska, aki szintén a tekintetes úr elé jött és kormos orrát kidugva, érdeklődve nézte a jelenetet. A sáros, lompos Prikk megneszelte a kis kutyát és vadul befurakodott bozontos testével az ajtót elálló női ruhák között. — Pidonc. — mondta a mészsás asszony. — Csak magának lehet ilyet neveletlen ebe. A tekintetes úr nevetett és összecsapta a két tenyerét. — Jézus Mária. — hát tehet arról az én szegény vizslám, hogy itt csupa asszonyirenden levők vannak. IM! lilái I sáséi reá Ránt gf szegei RNITIIMit siT.=r.7=s: első kézből, nagy választékban csakis az ===== — UIII IIIII11 tolva az akácok alatt tovaballagott. A kastélynak vette útját, ami a falu túlsó végén emelkedett. Itt lakott az anyja. Aki tudni sem akart felőle. (Pál úr temérdek betyáros stikliket követett el hosszadalmas legényéletében és a bécsi burglevegőben sokat forgolódó mészsás asszonynak a Mariska sem valami igen nagyon tetszett pirosvirágos sláffokjaiban, ahogy kikönyökölt az oszlopos ház ablakán, amikor az öreg báróné két almásszürkéjével arra kocsizott el a nehéz határon.) A liberiás inas görbén nézte végig Pál urat a verandán. Pál ur az agarász ostorát bontogatta és a vizsla fogait kezdte vihorgatni. Erre az inas kitárta az ajtót. Pál úr felhaladt a lépcsőkön. Rettenetesen kopogott nagy csizmáival és az ostoros bottal a bútorokat csapdosta. Párszor oldalba rúgta a vizsláját, amelyik erre rettenetesen kezdett vonítani. ... Fenn az emeleten felpattant egy ajtó. Egy bodros hajú, öreges leány ugrott ki. — Jézus, mi van itt? — kiáltott. — Csak én, kisztihand, csak én, meg a Prikk. Kisztihand, Fräulein Frida. A mamához jöttünk. Fräulein Frida erre szó nélkül visszaugrott az ajtón és bezárta azt. Hanem a tekintetes ur nem sokáig habozott. Előbb az ostor elefántcsont fejével koppantott néhányat az arabeszkes tölgyfa ajtón, majd a csizma sarkával tett néhány jeladást. Akkor kinyillott az ajtó és a küszöbön meg-