Délmagyarország, 1914. szeptember (3. évfolyam, 218-247. szám)
1914-09-01 / 218. szám
Szeged, 1914. szeptember 1. Ni éri India n 1 erese fctsU. DfiLMAG Y AR0R8Z AG i|| itíi ÉiiÉS 3 eli eilés ennie. Saját tudósítónktól.) Részletesen beszámolt a „Délmagyarország“ vasárnapi számában az adománygyűjtő bizottság legutóbbi üléséről. Vasárnap a központi bizottság ülésezett, ennek a tanácskozásait is ismertettük. A gyűjtés, a jótékony célra való adakozás tovább folyik, a közönség a lapok állandó közléseiből, legtöbbször lelkes hangon tartott kommentáraiból bizonyára azt hiszi, hogy várakozáson felül való eredménnyel. Kénytelenek vagyunk kis csalódást szerezni. A gyűjtés eddigi eredményével maga az adománygyűjtő bizottság is elégedetlen. A szombati ülésen ez az elnöki székből nyert megállapítást és a feltűnően kis számban megjelent tagok között egy sem akadt, aki más véleményen lett volna. A hiba már ott kezdődik, hogy ennek az adománygyűjtő bizottságnak sok, nagyon sok tagja van. A bizottságosdit a békés magyar közéletből nagyon jól ismerjük. Nagyon sokan vannak, akik futnak egy-egy bizottsági tagság után, de irtóznak a vele járó munkától és azt nem is végzik. Ezt a bizottsági tagságot talán mégse szabadna ilyen nagyori nemtörődömséggel venni. Nincs helye most a válogatásnak, még atekintetben sem, hogy elfogadom-e a oanKaaBaaauuflnttaaBBaaBBBBaBBaBBaBBBaaKaauaDaQiucfeMBaai rem ruházott tisztséget, vagy se. El kell fogadni és el kell végezni a vele járó munkát, ha máskép nem: pihenésre szánt időm feláldozásával, fizikai és szellemi erőim megfeszítésével. Könnyű dolog kávéházban zene mellett vigadni, miközben milliók a harctéren a legnagyobb fáradalmakat és veszedelmeket viselik el. Aki az epedre remélt győzelem áldásait tudja majd élvezni, az tudjon e győzelem olyan kivívásában közreműködni, hogy az minél kevesebb áldozattal járjon: ott és akkor, ahova és amikor kirendelik. A másik baj az adakozók kis számában van. Tessék végignézni azok névsorát, akik az eddig összegyűjtött összeghez hozzájárultak. Találkozunk azok neveivel, akiknek bőkezűségét évtizedeken át állandóan igénybe veszi a társadalom, találkozunk a kis, sőt legkisebb egzisztenciák egész sorával. De nem találjuk még ebben a névsorban sok virilista nevét, nem találjuk meg a nagykörúton kívül lakó polgárság zömét — ez hivatalos megállapítás — és nem találjuk meg a tanyát. Az adománygyűjtő bizottság különben ezekre a területekre a jövőben fokozottabb mértékben terjeszti ki működését. Kíváncsian várjuk, milyen eredménnyel. ruban a mi vitéz katonáinkat átfűti, vitézül harcol ott mind egy szálig. Sok náció verte már el a port a kozákokon, de amit most tőlünk és a németektől kapnak, az halálos lesz arra a buta, sötét orosz masszára. Több száz sebesültet vittek Nagyváradra s ezek a katonák az északi harctéren váltak harcképtelenné. Tudósítónk több székely és román fiút kikérdezett és mind oly egybehangzóan egyformán beszélte el háborús élményeit a rettenetes ütközetekből, úgy, hogy azok valódiságában és helyességében nem lehet kételkednünk. A legalaposabb felvilágosítást egy kereskedő adta és egy székely közhuszár. Az oroszok betörését beszélték el, amiről már táviratainkban is hírt adtunk. — Négy ezred állott kedden a galíciai határon. Az volt a rendeltetésünk, hogyha az oroszok azon a vonalon betörést kísérelnének meg, feltartóztassuk. Én járőrvezető voltam és hétfőn éjjel egy hegytetőről rengeteg néptömeget pillantottam meg. Majna hasadáskor tisztán láttuk az orosz hadsereg egy részét. Mint a hangyaboly, úgy nyüzsgött a rengeteg ember a messzi távolban. A huszárok szétvitték jelentéseinket és reggel 4 órakor már megdördültek az ágyuk mind a két oldalon. Azt már mi is láttuk, hogy túlnyomó ellenséggel állunk szemben, de hogy hat orosz hadtest nyomul előre, azt csak később tudtuk meg. Mikor csapatomat tűzvonalba vezényelték, olyan sortűz fogadott bennünket, mint a záporeső. Elkezdődött a harc tízszeres ellenséggel. De fel kellett venni a harcot, hogy feltartóztassuk bármi áron, különben elsöpör bennünket a rengeteg haderő. Kérdezze meg kérem itt bármelyik bakát s megmondja, hogy bármelyik lövésünk talált. Uram, minden idegünk összpontosításával célzott ott minden ember. És hogy élünk, hogy nem pusztultunk mind el, azt magunknak köszönhetjük, mert jól lőttünk és az oroszoknak, akik elképzelhetetlenül rosszul lőnek. A tüzérségünk természetesen keményen dolgozott. Minden pillanatban felrobbant egy frappnellünk az ellenség sorai között, irtózatos lánggal és detonációval százával pusztította az oroszok tömött sorait. Az orosz ágyúgolyók gyerekjátékok, nem láttak még egyet sem felrobbanni. A hátam mögött vágódott egy a földbe, teleszórt földdel, de senkit sem sértett meg. Reggel 4 órától este 9 óráig álltuk a rettentő harcot a túlnyomó ellenséggel, a mi négy ezredünk, a hat hadtesttel szemben. Mondanom sem kell, rengeteg sebesültünk van, de aránylag nagyon kevés halottunk. De — nem dicsekvésből mondom, — kérdezze meg bármelyik katonát, legalább húszszor annyi halottat vesztett az orosz sereg. Esti 8 óra felé megérkeztek a segélycsapatok, fölváltottak minket és most kezdődött az igazi harc. Az oroszt három oldalról szorították. Ágyúinktól rengett a föld, reggelre öt kilométerre dobták vissza az orosz hadtesteket a határ felé. Az oroszok gyávák. Letérdelve adják meg magukat és kegyelemért könyörögnek. Hanem senkitől sem félnek úgy, mint a huszártól, fogalmam sincs miért,bizonyosan kegyetlenül verik őket. Jellegzetes kemény arca elárulta a sérült huszárt, hogy a csíki hegyek közt született. Kurta mondatokban beszél és arca a dühtől többször kipirul: — Gyáva nép a kozák. Már ötször verekedtünk össze. Olyan a nyerge, mint itt a szegény embereké, azért nem tud gyorsan fordulni s ez a veszte. Aztán a huszár egyedül is huszár, de a kozák csak kettesben kozák. Kettő tesz ki egyet, mert az egyiknél van a lándzsa, a másik közvetlen mellette lovagol és pisztollyal lő. Hiszen ha találnának, sem volna veszedelmes. Én tizenötöd magammal előőrs voltam, mikor egy-egy hatvan főnyi kozákkal találkoztunk, mert azok nagy csoportban járnak. Azt mondja az őrmester: Kard ki kard! fogjuk körbe és vágjuk őket. Rárohantunk. Már tudtuk a módját: oldalt ugratni, a lándzsát félrecsapni. Ennyi az egész, amíg ők megfordulnak, földön hemperegnek mind. Alólam a félkozák kilőtte a lovat. Mire kibújtam a ló alól, már alig voltak tőlem száz lépésre. Ekkor súrolt egy golyó a szemem alatt. Elöntött a vér, de még jobban a méreg, hogy megyek haza. Rugdalózó lovamat leszúrtam, aztán nekiestem a leesett kozákoknak: élő vagy holt volt, nem néztem, hanem beledöftem. Volt vagy huszonöt szerteszét. Szétverték a fiúk. Én voltam az egyetlen köztük, aki leesett. Nincs kegyelem! A sebesült orosznak sem kegyelmezünk. Elmúltak már azok az idők, nem kap ma olyan katonát, aki foglyot fogjon, vagy az orosz sebesültbe bele ne szúrja szuronyát, ki mondtuk mi azt már egy héttel ezelőtt. És szikrázott a közeli padokon ülők szeme és szálltak a cifra káromkodások, de mindnek az ült az ajkán, csak mehetnék már vissza! Szól is egy a sok közül: — Nem tudnék már itthon maradni. Úgy van vele az ember, mint a legtöbb veszedelemmel. Amíg nem tapasztalta, idegenkedik tőle, de ha belekóstol, akkor szenvedéllyel vágyik utána. A gyáva természetű emberek nagyszerű iskolája lenne a mi csapatunk, mert a gyáva emberből is vitéz hős válik, ha belekerül a mámoros lelkesedésnek abba az izzó forróságába, ami a hába hogyan kell olvasni a hadi tudósításokat. A „Rester Lloyd“ augusztus 30-iki esti lapja vezető helyen írja a következő érdekes sorokat: Haditudósítónk ma a következőket sürgönyzi: Pompás őszi időjárás.. A hivatalos vezérkari tudósítás tegnap így szólt: „Meleg, napos idő.“ . .mi Furcsa. Meteorologiai megállapítások — egy hadi tudósításban. Egy hadi tudósításban a 'legnagyobb csatáról, amely ezen a földön valaha 'megvitatott, egy csatáról, amelyben két millió ember küzd egymással. Tizennyolc szó az egész távirat és ebből a 18 szóból három: „pompás, őszi időjárás,“ tegnap is három, ma: „meleg, napos idő.“ Nem merül-e fel önkéntesen a gondolat, hogy az időjárásra vonatkozó utalás valami mást akar jeleníteni? A háború folyamatának természetesen titokban kell maradni és innen a hivatalos távirati tudósítás szűkszavúsága. Jóé a távolban szülőknek és testvéreknek milliói epednek egy reménysugár után, az egész monarchia eped egy jelzésért, hogy mi lesz a sorsunk, tudva, hogy itt a monarchia létéről van szó. De a háború törvénye .nyers. Amikor_egy tilalomról van szó, milliók aggódó bánatának is el kell hallgatni. Azok, akik a harctéren varrnak, bizonyára maguk is érzik annak a kényszerítő szükségét, hogy a tilalomhoz alkalmazkodniok kell s bizonyára ez indíthatta őket arra, hogy a köteles titoktartás megszegése nélkül szűkszavú távirataikban, megüssenek egy akkordot, mely rezgésbe hozza otthon a szíveket! Nem akar-e ez egy tudósítási mód lenni?