Délmagyarország, 1914. október (3. évfolyam, 248-278. szám)
1914-10-01 / 248. szám
4. kanonok szeged-rókusi esperes-plébános és Bubiczky József józsefvárosi plébános. A püspöki jelölést a tanács a történyhatóság *elé terjesztetta A közgyűlés egyhangúlag Várhelyi Józsefet jelöli a belvárosi plébánkosi állásra. A törvényhatóság jelöléséről szóló iratot bemutatják a püspöknek. (Csökken a város jövedelme.) Bokor Pál helyettes-polgármester előadja, hogy a Felsőtárnyán létesítendő új ménállliomás telep felállítására a tanács 30,000 koronát szavazott meg. A bénföldérk tárgyalásánál bejelenti, hogy a hosszú lejáratú bérföldeik ezentúl csak egy évre adatnak bérbe. A közgyűlésen a jövő évi földbérletek és a tápéi bérlők kérései fölött határoztak. A tápéi öreggazdáik ugyanis azon beadvánnyal járultak a tanácshoz, hogy bérösszegeiket redukálja a város törvényhatósága, sőt két havi összeg fizetésének halasztását kérték. A közgyűlés elhatározta, hogy csakis egyes esetekben adja meg a tápéiialmak a haladékot, de azoknak is. december közepéig le kell fizetni a bérösszeget. (Két indítvány.) Somogyi Szilveszter dr. főkapitány jelentette, hogy a kereskedelmi zárórára vonatkozó szabályrendeletet a miniszter nem hagyta jóvá. A miniszter ellllenszi, hogy a szatócsüzleteket már hajnali négy óraikor kinyithassák. A miniszter szerint elég, ha reggel ötkor nyílják ki az üzleteket.A főkapitány abban a véleményben van, hogy a szatócsüzleteknek — főképein nyáron, — életkérdés, hogy már 4 órakor kinyissák az üzletet. .Ezt kívánja a mümikába induló közönség érdeke is. Tehát, mintsem a miniszter felfogását ekfogadják, mivel ez a helyi viszonyoknak nem felel meg, célszerűbk lesz, ha a régi szabályrendelet mava 1 érvényben. A közgyűlés a főkapitány előterjesztését elfogadta.Még a háború előtt Pásztor József törvényhatósági bizottsági tag azt indítványozta, hogy ,a város, fontos szociális érdekből, lakásnyillvántartó szerkezetet rendezfier át sem. A közigazgatásinak ettől a szervezettől mindenkor megtudható, hány nedves lakás, hány kis vagy nagy lakás van Szegeden és milyen béreket fizetnek a lakásokért. Somogyi Szilvessz tér dr. főkapitány ismertette ezt az indítványt a tanács javaslatával, a különben figyelmet érdemlő indítvány tárgyalását egyelőre mellőzi. A tanács felfogása szerint ugyanis az ilyen fontos szociális kérdések megvitatása nyugodtabb lelkiállapotokat igényel. A közgyűlés így határozott. (Apró ügyek.) A törvényhatóság annak elején a köztisztasági telep fentartásán 320 koronát szavazott meg. Az újabban felmerült költségekre ,a Pester Lloyd állásból fedezetül még 4853 koronát vesznek el. Lichtmegger Lajos dr. főtörzsorvos a honvéd csapatkórház parancsnoka, láthtt a város tanácsához, hogy a két csapatkórház előtti részt és a Kórház utcát világítsák ki, mert szükséges a világiasság a sebesültek szállításakor. A közgyűlés a kérelmet, teljesült s sürgős elintézést kér ez ügyben. A város csatornázását, és a városrendezésikor lajstromba vett utcák kikövezését a háborúra való tekintettel leveltéi• a napirend rfől. A polgárőrök szervezését befejezte a főkapitány. ki.kn.dk 45 korona havi illetményt állapítottak meg. A főispán kéri, hogy a polgárőr helyett: kisegitő rendőröknek nevezzék el őket. Ihisz Gusztáv dr., akki a járvány alkalmával teljesített szolgálatot, 300 korona tiszteletdíjat kap a várositól,aminek kiutalását a közgyűlés megszavazza. Balogh Károly tanú,csínok elődja, hogy a vágóhídi vasúti iroda és mérleghelyiség felállítására 5761 koronát, a rendkívüli alapra, annak kimerülése folytán, 29,083 koronát szavazott meg a tanács. iA .gépkocsim szállított áruk követet és hidvámdiját 160 koronában határozta meg a tanács, ami ellen Becsey Károly dr. felszólal, DÉLMAGYARORSZÁG KORZ0-MOZI Igazgató: VAS SÁNDOR. ® Telefon: 11-85. ”"! Csak ma, csütörtökön # szerelem ! i ÉHÉ ül IMI 1 törvényében! Dráma 3 felvonásban I ÉPÉ Hl Üli I öfffftd Wimnl • HHRMZilCiCaiffHBIinRBBBneBBaSBBBIBBIBBBBBfflLfaBlBBBBBBIlfll | Blitt 5,7 fii írabírj ! BBncaBiasi!inBKSiinii!»BBBBaaaoaPi3»sfi“ESBa ® sal:? S Iné Hí Ifeál C.i'/«4»,y.w'ví• •*» **•.,' ,<t -fojjss\í;. •. >j< r^V^X ’/vV' <« ? Szeged, 1914. október i. hogy lakik a hídon nem mennek át,kevesebbet fizessenek. Lippay István farkereskedő tavasszal, amikor a Tisza elöntötte taiz alsó rakpartot, faraktárát a Felsőtiszapairton helyezte el, amiért a város 2800 ke,roma bírságra ítélte. Heves vita kerekedett. Lippayt a törvényi hatóság pártfogásába vette s így felmentették a bírság fizetése alól. A közgyűlésia jövő évi költségvetést mindezt hozzászólás nélkül elfogadta. 5.500.000 korona a bevétel, ezzel szemben 6.500.000 korona a kiadás. A különbség 1.000.000 korona, •amit az állami adó 50 százalékából fogjk kiegyenlíteni. A közgyűlés tárgysorozata ezel véget ért és a közgyűlést berekesztette a főispán. ., ^ * tu h» * hi I» a B x m a * w n n n » w w a ram n a « w a m « ^ a a n n to v a « m m a n r « * A szerbek bánáti veresége. Hogyan vertünk szét 8000 főnyi csapatot. (Saját tudósítónktól.)A szerbek bámábi betöréséről eddig csak rövid hivatali közlések jelenitek meg, amelyek azt jelentették, hogy seregeink átengedték a Dunám a seorbeket, hogy aztán itt megsemmisüljék. A szerb hadsereg veresége rettenetes volt. A mieink Dalovárnál kényszeritették harcra aszeirbeket, akik mind elestek vagy a mi fogságunkba kerültek. A dalovai csatáról a következő szuidói sitáist kaptuk: Velikoszeló környékén rendkívül élénk volt .a Szerb Duna part. Folytonosan szerb csapatok érkeztek oda, amelyekről tervvé teto-on a mieink rögtön tudomást szereztek. A mi csapataink parancsot kaptak a lassú visszavonulásra. Egészen az előre elkészített és katonaság ®»] megerősített állásunkig kellett visszavonulnunk. Rövid, márkinzott ellenállás után a megfigyelő csapatok elvonultak s ezzel lehetővé tették, hogy a szerb csapatk nyugodtam átkelhessenek a Dunán. .Az átkelés körülbelül két óra trzit tiltott.Ez alatt az idő alatt 7—8000 szerb halomjött a magyar parim. A csapatok hozzájuk beosztott könnyű tüzérséggel együtt Pancsova felé voinultak. A sorkatonaság mellé, —amint ez a szerbeiknél szokás — komitácsi-bandákat osztották be s ezek voltak a fölvonulás elővédje. Pancsolva előtt a szerb csapatok kettéváltak; a csapatok zöme Dokova felé tartott,Dokova környékén várták őket a mi cpataiink. A harc hamarosan, meg is kezdődött. A szerbeket,akiknek a terep teljesen idegen és szokatlan volt, nyílt csatára kényszeretettük. Itt azután csakhamar kiderült, hogy kvalitás tekintetében messze mögötte vannak a mieinknek. Rövid 'tüzérharc aztáni szuronyrohamunk valósággal halomra döntötte a szerbeket, akiknek elszánt támadó kiesületei véresen omlottak össze. 'Csapataink teljességgel tönkreverték a szerbeket. 'Csapatokat tettek hadi foglyokká és hadizsákmányunkban ott volt a teljes tüzérségi felszerelésük is.A tönkrevert csapatok egy-egy töredéke a Duma felé szaladt, de ez a menekülés is százak életébe került. .A Duna plattjaihoz érve, ott várta őket egyik monitorunk, amely erős tűz alá vette a menekülőket és elpusztította a Pancsovável s zömben felállított szerb ütegeket is. Bátran elmondhatjuk, hogy a nyolcezer főből álló szerb seregből alig néhány száz embernél’ sikerült elmenekülnie. IjsaasBiSíaaHSüsiajBCBBiraf Biaa a Biara Bssta Révészlánc-stesfrcevei © tanintézetében (Tisza-szálló 1. em.) a tanítás október 4-én d. u. 5 órakor megkezdődik, iratkozások a lakáson (Vidra-u. 3. sz. I. em.) bármikor és f. hó 28-tól a Tisza-sz. kistermében (I. e.) d. e. 11 — 12-ig. Külön gyermek kurzus. Felnőtteknek esti kurzus.