Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-01 / 309. szám

2 DÉLMAGYAR­OR­SZÁG Ravnje eleste után, október 31-én kez­dődött meg ez az akció. Monitorjaink négy­száz lépésnyire haladtak partmenti csapataink előtt és szüntelen sűrü tüzeléssel árasztották el a Száva felé ásott szerb lövészár­kokat és betonsáncokat, pedig ezek a part felől véd­telenek voltak. A szerbek term­észet eseti riagy veszteségekkel hanyatt-homlok menekültek állásaikból, amelyeket azután sorjában csa­pataink foglaltak el. A monitorok előtt min­dig­­ egy őrhajó jár, amely a sűrü aknaháló­zat között keresett biztonságos, veszély nél­küli utat. Annyira egységes volt szárazföldi és vizi akciónk, hogy a matrózok és gyalog­ság éljenzése gyakran egybeforrott s amikor szünetre került a sor, együtt énekelték a szerb háború csatadalát. November 1-én a szerbek már hevesebb ellentállást fejtettek ki, amely azonban erős akciónkon mégis meg­tört. Másodikon éjjel csapataink bevonultak Sabácba s ettől kezdve megnehezült az egy­séges akció, mert most már a mi csapataink­­ Haladtak közvetlenül a Száva mentén s moni­torjaink tüzelését úgy kellett irányítani, hogy az gyalogságunk feje fölött érje az ellenséges sereget. E célra a nagyobb hordtávolságú üte­geket használták, amelyeket kizáróan tisztek kezeltek. Folytonosan szemmel tartották par­ti fényjelzéseinket, nappal az ellenség fölött elrepülő pilótáink Szán jelzését és így irányí­tották a tüzet. Napról-napra beljebb szorították moni­torjaink a szerbeket a parton. November ó—8-ikáig a rendkívül megerősített Misari­­magaslatokat bombázták és természetesen mind nagyobb távolságra kellett beállítani a hajóágyukat. November 10-én azután teljesen megszűnt a szávamenti akciójuk. Az az ék, amelyet partmenti hadosztályunk a Száva partja és a szerbek közé vert, annyira dél­­felé tolta a szerbeket, hogy a monitorok tüze már nem érhette őket. Monitorjaink immár pihennek és a rájuk bízott taktikai feladatot páratlanul fényesen oldották meg. A Visztulánál sikeres a német offenzíva. Berlin, november 30. A nagy főhadiszállás jelenti: A keletporosz­országi határon erős orosz haderő­nek ama kísérlete, hogy Parkeh­­mentől keletre fekvő német erődí­téseket meglepetésszerűen meg­támadjon, kudarcot vallott, miköz­ben súlyos veszteségeket szenved­tek. A támadók megmaradt töre­déke, néhány tiszt és 600 legény­ség fogságunkba jutott. A Visztu­lától délre tegnap említett ellentá­madások jelentős sikereket értek el. 18 löveg és több mint 4500 hadi­fogoly volt a zsákmányunk. Dél­­lengyelországban semmi különös esemény sem történt. (Miniszter­­elnökség sajtóosztálya.) Bécs, november 30. Feltétlenül illetékes helyen a hadi­ helyzetről az alábbi rendkívül érdekes felvilágosítást közüik: Az osztrák-magyar hadsereg októberi előnyomulása, amellyel Przemysl felszaba­dult és a San-folyó mentén győzelmes csa­ták fejlődtek, szoros összefüggésben állott az orosz lengyelországi akcióval. Az orosz ve­zérkar ugyanis minden erejét Németország ellen akarta vetni és így a német csapatoknak, amelyek már a varsó—ivangerádi vonalig jutottak, alkalmas terepekre kellett visszavo­nulniuk s az osztrák-magyar csapatoknak is úgy kellett elhelyezkedniük, hogy az orosz mező előtörését oldalról veszélyeztessék. Az oroszok Sziléziában sejtették a fő­el­őt, tehát arrafelé nyomultak. Hindersburg ezalatt északnak vonult seregével és oldalba, helyesebben hátba támadta a könnyelműen előnyomuló orosz hadsereget. Az oroszok er­re Kub­ánál nagy erőket dobtak Hindenburg ellen, a németek azonban megverték az orosz sereget. Az oroszok aztán két irányban vonul­tak vissza: a nagyobb rész Lodz felé, a ki­sebbik pedig Block vidékére. Hindenburg a Lodz irányában visszavonult nagyobb rész után vetette magát és sikerült három oldal­ról körülzárnia a három-négy hadtestből álló orosz haderőt. Az oroszok elárkolták magu­kat és három napig állták a németek borzal­mas tüzelését. A negyedik napon a szórón gá­tolt orosz sereg tekintély­es segítséget kapott és így az átkaroló mozdulat nem járt teljes sikerrel, habár az oroszoknak rettenetes vesz­teségeket okozott. Most Lodz és Plock közt újból kemény arcvonali bűze folyik, amely­nek során már eddig is kétségtelenné vált, hogy az oroszok minden erőlködése hiába­való, annál is inkább, miután a déli fronton a mi hadseregünk is előrenyomult és sikerült megszorítani az oroszokat. Egyidejűleg kö­zépen a Pirk­a-Welbrom és censtachaui vo­nalon is áll a harc. Ezek mellett a kárpáti betöréseknek abszolúte semmi jelentőségük és hatásuk nincs. A németek új támadása. Kopenhága, november 30. A Politiken katonai munkatársa a következőkben ismer­teti a helyzetet a nyugati­­ harctéren: Az Aisne-csatában beállott­­ szünetnek, úgy látszik, már vége. Hiszen túl sokba is ke­rülne­ három millió katonát tétlenül tartani a nedves futóárkokban. Hogyha a szünet to­vább tart, mint amennyi idő kell az elfáradt katonáknak újból való erőre kapásához, ak­kor a pihenés­­ morálisan lelohasztólag hat a seregre és annak harcképességét gyöngíti. ■ Ez a szünet természetesen nem­ folyt le ab­­szolut csendben. Előkészületek történtek a bekövetkezendő harcokra: nehéz tüzérségi anyagot állítottak fel, újból töltötték meg a mutációs tartályokat, reorganizálták a csapa­tokat és tartalékot gyűjtöttek össze azokon pontokon, ahol meg akarták kísérelni az át­törést. ■ 1 Hogy a németek ezt az áttörést hol akar­ják megkísérelni, azt még nem tudjuk ponto­san. A francia kommünikék szerint a német nehéz tüzérség Yperrinél fejtett ki erős tevé­kenységet. De lent is, az Aisne melletti cen­trumban, Soissons, Vailly mellett és Reims környékén is igen heves ágyúharc folyt. Ilyen erős ágyútű­z igen gyakran egy nagyszabású gyalogsági támadás előkészítő­­je. A nehéz tábori tüzérség előbb tönkreteszi az ellenséges állásokat, a lövészárkokat és egyéb fedezéket. Ezután a könnyebb tüzér­ség gránát- és srapnelltű­zzel árasztja el az ellenséges rajvonalakat, hogy az ellenséges gyalogságot letartsa addig, amíg a saját gya­logság előrefut és kúszik. A végleges áttörési támadást igen nagy erővel kell intézni, még­pedig egy egyoldalúlag elhatárolt tere­pen. Ezzel ellentétben az előkészítő tüzérsé- Szeged, 19­14. decem­ber 1. gi támadást hosszabb vonalon kell eszközöl­ni, hogy az ellenség tudomást ne szerezhes­sen arról, hol fog megtörténni a tulajdonké­pesi főtámadás. Fölázadt egy ír ezred. Stockholm, november 30. A „Stockholms Dagblad“ jelenti: Ahogy Björn Björnson táv­­iratozza, Flandriában egy írországi ezred tűzbe fogott egy angol ezredet. Török sikerek az orosz ellen. A törökök benyomultak Taebrisbe. Kopenhága, november 30. Konstantiná­polyi jelentés szerint Perzsiában eddig 90,000 mohamedán lépett be önkéntesen a török hadseregbe. A török sereg előcsapatai már bevonultak Taebriszbe. Konstantinápoly, november 30. A főha­diszállás egy kommünikéjé jelenti: Az oro­szok, akiket november 22-én Patak környé­kén legyőztünk és északi irányba vetettük vissza, jelenleg, miután erősítéseket kaptak, Kylitsgendephinél foglaltak állást. Csapa­taink az ellenséggel szemben foglaltak he­lyet. Az angol flotta a Dardanellák előtt. Bukarest, november 30. November 27­., reggel az angol-francia egyesült flotta egyik hajóraja ismét megjelent a Dardanellák előtt és az ott levő török torpedónaszádokat bombázni kezdte. Mihelyt azonban a török parti ütegek és a hadihajók nagy ágyúi meg­szólaltak, a hajóraj azonnal lőtávolon túlra menekült. Hir szerint egy másik hajóraj Kis- Ázsia partjain szándékozik megtámadni a tö­rök hadihajókat. Vilmos császár a német kancel­lárhoz. Berlin, november 30. Vilmos császár és király Bethmann-Hollweg dr. birodalmi kancellárihoz mai születésnapja alkalmából a következő táviratot intézte: A német birodalom élén ma rendkívüli szerencsekiváratokkal járulok Excellenciád elé. Hogy az állam hajóját az idők viharai közt szerencsésen a kikötőbe kormányozzuk, ahhoz szerencse szükséges, ehhez járul még olyan emberek előrelátása, akik állandóan és rendületlenül a haza jólétét tartják szem előtt mindaddig, m­íg a nagy célt el nem­ értük. Ezen férfiak között Excellenciád az első he­lyet foglalja el. Ezt tudja a német nép és ezt tudom én is. Isten áldja meg az ön munká­ját . Vilmos­­. R. A birodalmi kancellár a következő táv­irattal válaszolt: Engedje meg Felséged, hogy a nagy örömért, melyet táviratával születésnapomon szerzett, szivem mélyéből tisztelet teljesen kö­szönetet mondjak. Berlinben szerzett tapasz­­talataim újból azt mutatják, hogy a német nép császárjával együtt bízik erőnkben és igazságos ügyünk végleges győzelmében. Szi­lárdul el van határozva ez a nép, hogy kitart mindaddig, mig ezt a győzelmet elértük. Vaj­da meghallgatná az Úr kérésemet, ho­gy csá­szári uramat és nemzetemet erőmhöz mérten hozzásegíthetném ehhez a győzelemhez. Fel­ségednek hűséggel és alázattal Bet­hm­ani-H­­oll­weg.

Next