Délmagyarország, 1917. június (6. évfolyam, 128-151. szám)

1917-06-01 / 128. szám

Sieg««!. 1917. jmiius 1. DELMiAG Y ABOKSZAG 3 tt kamara a Maros szabályozásáról és a szegedi kereskedelmi kikötőről. A szegedi kereskedelmi és iparkamara, amely éveken keresztül állandóan napi­renden tartotta a Szegedet érdeklő külön­böző vízi forgalmi kérdéseket, április 20-án tartott teljes ülésében megbízta dr. Tonelli Sándor titkárt, hogy a Maros szabályozá­sára és a szegedi kereskedelmi kikötő léte­sítésére vonatkozó anyagot gyűjtse össze és­­ önálló füzetben adja ki. Célja volt a ka­mara e határozatának, hogy a város által június 17-re összehívott gyűlés résztvevő; a tárgyat már előzetesen megismerhessék és fontossága felől teljesen tájékozódjanak. A füzet, amely ma hagyta el a­­ sajtót, bevezető részeiben a forgalmi politikának általános irányváltozásával foglalkozik, a­melynek legfőbb jelensége az, hogy a világ­háború alatt, különösen a központi hatal­makhoz tartozó országokban, a vízi forgal­mi politikának a kérdései nyomultak elő­térbe és a háború után a kormány és gaz­dasági élet a legnagyobb gondot lesznek kénytelenek a behajózás ügyeire fordítani. Ennek a jelenségnek két oka van. Mióta a hetvenes években Magyarországon a lázas vasútépítés megkezdődött, a víziutakat a vasutak mellett ,teljesen, elhanyagolták és a Dunát kivéve, folyóinknál úgyszólván csak árvízvédelmi munkálatok történtek. Amíg a forgalom csekély volt, ez a rend­szer nagyobb nehézségekkel nem járt, kö­rülbelül nyolcvt­z éve azonban már bebizo­nyosodott, hogy a vasutak elégtelenek a rengetegül megnövekedett forgalom lebo­nyolítására. A háború alatt pedig bekövet­kezett a vasút teljes csődje, anélkül, hogy a viziutak a vasútnak segítségére lehettek volna. Ez a megismerés követeli a viziutak­­nak erélyes fejlesztését. A másik ok, amely a viziutak fejlesz­tését követeli, a Duna, mint a keletre ve­zető viziut jelentőségének felismerése. Né­metország a háború előtt a Dunával keve­set törődött, a blokád­politika azonban erre az útra kényszerítette. Így merült fel a Duna-Rajna csatorna terve, amely az Észa­ki-tengert köti össze a Fekete-tengerrel, így jött létre a Duna-konferencia és így keletkeztek a többi középeurópai hajózási programok. A folyami hajózás is olyan azon­ban, mint a vasút, a főfolyóinak csak akkor lehet igazán nagy forgalma, ha mellékfolyói a fővasútba betorkolló vicinálisok, közutak mintájára alimentálják. A Duna forgalmá­nak­ fejlesztése így megkívánja a mellék­folyóik forgalmának lehetővé tételét és fej­lesztését is. Szegedet, sőt az országnak csaknem egész keleti részét is e vonatkozásban leg­jobban ,a Maros szabályozása és hajózható­vá tétele érdekli, amely hivatva volna, hogy,­ Erdély számára az olcsó fuvart biz­tosítsa és a imáinál szorosabban kapcsolja az ország szívéhez. A tanulmány részlete­sen kimutatja, hogy mit jelentene a Maros hajózhatóvá tétele, a mezőgazdas­ág, ke­reskedelem és egyes iparágak szempontjá­ból és ismerteti azokat a gyér törvényho­zási intézkedéseket, amelyek a Maros sza­bályozására vonatkoztak. A törvényes ren­delkezések végrehajtása azonban oly las­san ment, hogy 1912-ben az érdekelt ke­reskedelmi és iparkamarák a szabályozás gyorsabb végrehajtása érdekében kényte­lenek voltak felírni a képviselőházhoz. Ami a szabályozás módját illeti, arra két terv merült fel. Az­­ egyik a szabályo­zást nyílt mederrendezéssel, míg a másik kamara zsilipekkel és duzzasztókkal kívánja megvalósítani. Az első tervnek költségeit Hoszpotzky miniszteri tanácsos 1905-ben tizenkét millióra, a másikat pedig Kvassay miniszteri tanácsos száz millióra becsülte. Tekintettel arra, hogy a Maros forgalmá­nak túlnyomó része kelet-nyugati, vagyis völgy men­ti irányú lesz, továbbá arra, hogy a mai drágább költségek mellett száz­milliót jóval meghaladó összeget erre a tervre alig lehetne a­­ kormánytól kapni, a nyílt mederrendezés 1,5 méteres hajózó mélységgel, elégségesnek mutatkozik. A legfontosabb az, hogy minél­­ előbb végre­hajtassák és hogy az országnak ez a nagy fontosságú vidéki hajózható viziutat kapjon. A keresztülvitelt illetőleg Tonelli fü­zete Deutsch Lipót vállalkozónak egy igen életrevaló tervét hozza javaslatba. Mint­hogy a kormány bármiféle folyamszabá­lyozást csak egy hosszú évekre felállított program keretében, az évenkint esedékes részletek arányában hajthat végre, ajánla­tos volna, ha az érdekelt törvényhatóságok a szükséges költségeket a munkálatok gyors végrehajtása érdekében előlegeznék és a kormány ezt az összeget az évi annui­tások arányában visszatérítené. Erre már van precedens s az érdekelt törvényható­ságok ilyen irányú állásfoglalásukkal iga­zán komolyan tudnák dokumentálni azt, hogy a Maros hajózhatóvá tételét mennyi­re fontosnak tartják. Látszólag csak szegedi érdek, nagyobb perspektívába beállítva azonban Szegeden szintén túlmenő jelentőségű ügy a szegedi kereskedelmi kikötő létesítése is, amelynek kérdésével a kamara már a háborút meg­előző időkben is foglalkozott. Fontos egy modern kikötőnek a megépítése azért, mert az egész Tiszának egyetlen rendes kikötő­je nincs és fontos azért is, mert elő kell készülni a Duna-Tisza csatorna kiépítésére és a Maros szabályozásárus, ami a Tisza­ forgalmát is jelentékenyen emelni fogja. E forgalomnak centruma pedig csakis Szeged lehet, amelyet fekvése, nagysága és a gaz­dasági életben elfoglalt helyzete egyaránt arra utalnak, hogy átrakó és elosztó piaca legyen az Alföld és Erdély forgalmának. E szempontok által indíttatva mondatta ki az 1908:XLIX. törvénycikkel kapcsolatban a törvényhozás is, hogy a szegedi kikötőt a többi nagy vízi beruházásokkal együtt állami feladat gyanánt tartja megvalósítan­­dónak. A fü­zet részletesen ismerteti a kikötőre vonatkozólag készült különböző terveket. Az utolsót 1911-ben a szegedi folyammér­­nöki hivatal készítette. Ez a terv a kikötőt mintegy 44 kat. hold területen, kettős me­dencével, középütt kereskedelmi célokra használható mólóval kívánja létesíteni, oly­­formán, hogy a kiemelt földanyag nagy része a vasútnak adassék át feltöltési cé­lokra. A terv ma is teljesen megfelelő, a költségszámítások azonban természetesen revízióra szorulnak. E tervvel a kamara és a város utoljára 1914-ben, közvetlenül a háború kitörését megelőző hetekben foglal­kozott s ez alkalommal a város a kamara javaslatára kimondotta, hogy a tervet ma­ga részéről a megvalósításra alkalmasnak tartja és a szükséges területet az államnak ingyen átengedi. Ugyanez alkalommal aján­lotta a kamara azt is, hogy a k­i­k­ö­t­ő­>­­­ép­í­tés­sel kapcsolatban nyerendő védett területek a városi iparfejlesztési politika szolgálatá­ban, gyáralapítási célokra használtassanak fel. Úgy a Maros hajózhatóvá tételének, mint a szegedi kikötőnek az ügye a világ­háború­­ folytán lekerült a napirendről­. Ma elérkezett azonban az ideje, hogy mindkét országos jellegű üggyel, mely azonban Sze­ged városát is a legközvetlenebbül érdekli, ismét foglalkozzunk és őket a tervek meg­felelő revíziója után a megvalósulás stádiu­mába juttassuk. Ezt a célt kivánna szolgál­ni a Szeged városa által junius 17-re ös­­­szehívott értekezlet is. ennek a célnak tett hasznos szolgálatot Tonelli Sándor is a kérdés minden részletére kiterjedő ismer­tető füzetének megírásával. «■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]•■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]•■»■»»■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]»■ [UNK] [UNK] [UNK]«a»* Az orosz fronton a helyzet változatlan. BERLIN, május 31. A nagy főhadi­szállás jelenti: A keleti harctéren a helyzet változatlan. LUDENDORFF, első főszállásmester. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) BUDAPEST, május 31. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) Keleti harctér: A helyzet változatlan. A VEZÉRKAR FŐNÖKE: Sikeres előtéri harcok a Cserna-hajlásban. BERLIN, május 31. A nagy főhadi­szállás jelenti: Macedón arcvonal: Német és bolgár portyázól küi­onítm­ények a Cser­­na-hajlásban és a Vardar nyugati partján sikeres előtéri harcokban számos foglyot ejtettek. LUDENDORFF, első főszállásmester. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztály.) BUDAPEST, május 31. (Közli a mi­niszterelnöki sajtóosztály.) Délkeleti harc­tér: A helyzet változatlan. A VEZÉRKAR FŐNÖKE: Az orosz hadsereg súlyos válsága Genf, május 31. Cachin szocialista nyi­latkozik a Petit Parisien-ben Pétervárott szerzett tapasztalatairól és benyomásairól. Az írja, hogy az egész antantra nézve vég­zetes volna mott takargatni az igazságot, az igazság pedig az, hogy az orosz had­sereg a legsúlyosabb válságon megy ke­resztül, viszont igaz az is, hogy az ideig­lenes kormány forradalmár tagjai minden­­képen igyekeznek a hadseregben helyre­­­­állítani a fegyelmet s az előbbi rendet és hogy e részben a helyzet napról-napra szemlátomást javul. Az orosz hadsereg tíz millió katonából és százezer tisztből áll. Ez az­ óriási test nem indulhat bomlásnak, nem szabad en­gedni, hogy felbomoljon, de az orosz katona tudni akarja, hogy miért harcol, látni kíván­ja küzdelmének végső célját és nem tűr­heti, hogy az ő forradalmát, amellyel kivív­ta a szabadságot, belső erők fenyegessék. Ezért történt, hogy a hadsereg szerveze­ttnek megfelelőleg egyszerű szavazás út­ján minden században, ezredben és had­osztály kötelékében katonákból és tisztek­ből bizalmi férfiakat választottak s ez a bi­zottság azután együttesen vitatja meg a közérdekű kérdéseket. A tisztek legnagyobb része már bele­élte magát ebbe a rendszerbe és megba­­­rátkozott vele. De az orosz katona ezzel még nem éri be, nem elég a­z, hogy az orosz kormán­y nyiltan szint vallott és ki­nyilvánította háborús céljait, múlhatatlanul szükséges, hogy valamennyi szövetséges ugyanezeket a háborús célokat kövesse.

Next