Délmagyarország, 1917. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1917-10-02 / 228. szám
Szeged, 1917. október % ' DMIMAGYARORSZAé A Tömörkény-matiné. Három hónapja alakult meg a Szegedi Újságírók Egyesülete. (Az alakulásnak nem szereplési törekvés volt a célja, sem az, hogy eggyel szaporitassék a kelleténél több egyesület száma, hanem a magára hagyott újságírók úgy találták, hogy szükségük van a szociális szervezkedésre, ügyes-bajos dolgaiknak kari uton való intézésére. Ám nem ez volt kizárólag az alakulás célja. Az újságírók, akik éjjel-nappal a közönség szolgálatában állnak és akiknek az a feladatuk, hogy a nagy nyilvánosságot képviseljék, arra az elhatározásra jutottak, hogy ennek a fészket adó városnak a kultúráját, nem különkülön, hanem egyesületbe, tömörülve, szolgálják az eddiginél is intenzívebb módon, szemmel láthatóan és a fanatikus hitnek cselekvő erejével. Szeptember végén, a nyárutói vasárnapon lépett a Szegedi Újságírók Egyesülete első ízben a közönség elé. Minden különösebb emóció, harsány hangú kürtölés és dobszó nélkül történt meg a bemutatkozás. Tömörkény István halhatatlan, szüztiszta nevével ékesítve bontotta ki a kultúra lobogóját és amikor idézte annak a nagy magyar írónak nemes emlékezetét, akinél hűségesebben, őszintébben, csöndesebben és becsületesebben ezt a nagy magyar, alföldi várost nem szerette senki jobban, akkor nemcsak a köteles, elengedhetetlen kegyeletnek tett áhitatos érzéssel eleget, de egyben hitvallást tett arról is, hogy az ő nyomdokait törekszik követni a város szeretetében, hűséges szolgálatában és kultúrája fényének emelésében. Az az újságírói gárda, amely a Szegedi Újságírók Egyesületét alkotja, az élő Tömörkény Istvánra úgy tekintett fel mindig, mint a követésre érdemes és méltó karfásra, aki nemcsak magának szerzett tiszteletet, de az újságírás mesterségnek is. És haló porában a bála ritka drágakövének tiszta érzésével veszi körül a korán elköltözöttet, aki művésze volt az írásnak és abban is művész volt, hogy mint kell a mester részére megszerezni a közönség értékét képviselő megbecsülését. Az emlékünnepély a Korzó-mozi helyiségében folyt le. Tizenegy órára megtelt a tágas helyiség. Aki csak a kultúra szempontjából számottevő ebben a városban, akinek egy szemernyi érzéke is van irodalom, művészet iránt és akinek az arcát akárcsak egyszer is megcsapta az a pormentes, tiszta levegő, ami Tömörkény kincses értékű írásaiból kiáradt, az mind jelen volt a kegyeletnek ezen a szépséges ünnepén.A múltak generációja összevegyült a mai idők embereivel, gondterhes, redős homlokú öregek együvé sereglettek a jövendő reménységeivel, az ifjúság tüzes és akarásra kész képviselőivel és Tömörkényre, a nagyok nagyjára, mindannyiunk büszkeségére a bánat csöndes melankóliájával gondoltak. És áhitatos figyelemmel, a gyönyörűség néma megnyilatkozásával hallgatták azokat, akik hangot adtak Tömörkény egyedülvalóságának, halhatatlanságának. Az emlékünnepélyt Pásztor József, a Szegedi Újságírók Egyesületének elnöke vezette be. Pár szóban megemlékezett az Egyesület céljairól, törekvéseiről és a szegedi újságírók összeségének nevében köszöntötte a közönséget, mint a Szegedi Újságírók Egyesülete szeretettel invitált és szívesen látott vendégeit. Ezután Móra Ferenc lépett a pódiumra, a közönség elé és olvasni kezdte azokat a szívbéli sorokat, amelyekben a festő palettáján található ragyogó színek sokaságával festette meg Tömörkény élethű portréját. «Nemcsak az íróét, sem nem kizárólag az újságíróét, vagy a kulturmunkásét, hanem az egész ember felejthetetlen lényét. (Sem szépítve, sem rutitva állította elibénk Tömörkény alakját, hanem minoriózus gonddal úgy mutatta gondolkozását, szívbéli megnyilatkozásait, a szépen és jóért lelkesülni tudó lelkének hevületét és agyának lendületét, szokásait, egyszerűségét, alázatos szerénységét és kifinomult lelki tulajdonait, hogy az idegen, aki sosem látta, sosem hallotta Tömörkény Istvánt, az teljes megismerést szerezhetett az ő emberi és írói és újságírói mivoltáról. Lelkes, elismerést és tetszést bizonyító tapsok jelezték értékes írásművészettel megírt emlékezésének nagy és közvetlen hatását. Újlaki Antal volt a következő emlékező Tömörkényről, mint újságíróról mondott el néhány kedves és intim történetet, amelyek nemcsak Tömörkényre jellemzőek, hanem a korra is, amiben előfordultak. Szívesen, elevenen és vonzóan megírt történetek ezek, amelyek Tömörkény kiapadhatatlan humorát éppen úgy jellemzik, mint kötelességtudását és újságírói kvalitásait. Újlaki ismeri a szegedi újságírás kezdőkorát és látó szemmel látja benne mindazokat az epizódokat, amelyek érdekesek és tanulságosak. Nagy tetszéssel találkozott a felolvasása, A magyar irodalomnak egyik kitűnősége és reprezentánsa, Kabos Ede volt a harmadik méltató. Strófák Tömörkény Istvánról címet viseli a méltató felolvasása. Ragyogó tollal, az emberismerő művészetével, a kutató eszme kiválóságával megírt tanulmány az övé, amelyben elsőbben is azzal foglalkozik,hogy honnan van az, hogy a legillatosabb virágok, a legzamatosabb gyümölcsök Szeged kertjéből kerülnek a magyar irodalom asztalára. És amikor megadja az elmés feleletet, röviden érinti a magyar irodalom két nagy fellendülését, majd rátér Tömörkény jellemzésére. (A szobrász-művész biztosságával, tömören, beszédesen és az életbőségnek ritka bravúrjával faragja ki szavakból Tömörkény reliefjét. Nincs ebben egy disharmonikus vonás, egy görbe vonal, csak a látni tudásnak, az igaz felismerésnek biztos megnyilatkozása. És amikor keresi Tömörkény Istvánban az írót, rátalál és magyarázatát is adja, hogy mi nlen-módon talált rá. Hogy Tömörkény hozzáegyszerűsödött a parasztjaihoz és úgy beszélt, úgy hallgatott, mint azok. (Hogy a magyar ember kurta beszédét, hosszú hallgatását, nyitott eszmét, csukott száját, komoly gondolkodását és derűs bölcsességét, mindent meglátó és semmin sem csodálkozó természetét olyannak mutatta, aminő valóban. És rátalál maga magában is, magyarok könnyes szemében, szegedi emberek büszkeségében, szegedi asszonyok, hálájában. És végül már nem is keresi, mert itt van ő köztünk és tovább fog ittmaradni, élni, mint mi valamennyien... ,A koszorúfonás és a koszorútevés az elhunyt homlokára, nagy hatással volt a közönségre, amely kitörő lelkesedéssel ünnepelte az írót, Tömörkény István szerető és szeretett pályatársát és megértő méltatóját. Most Ady Endre következett a lelkes méltatók között. Csodaszép szavakban hódolt Tömörkény nagyságának, hirdette,hangoztatta kivételes értékét, helyét a magyar irodalomban. Egy pár mondat volt az egész, de benne volt Ady lelke, szíve a szavakban. Betegen jött le a nagy poéta, de lejött,hogy hitet tegyen Tömörkény nagysága mellett és eloszlasson egy téves föltevést, amit némelyek belemagyaráztak egyik Tömörkényről szóló írásába. Majd gyönyörű lírájának újabb és gazdag terméseiből olvasott fel egy csokorra valót. A titok cikit, Emlékezés egy nyár éjszakára, Készülés tavaszi utazásra és A megcsúfolt ember című remekbe készült költeményeit mondta el, igaz gyönyörűségére a hallgatóságnak, amely nagy poétát megillető módon tapsolta és ünnepelte Ady Endrét. Meghatóan szép és értékesen nívós volt a Tömörkény-ünneprőly. A Szegedi Újságírók Egyesületének meg lehet minden joga arra a feltevésre, hogy bemutatkozása a közönség tetszésével és megelégedésével találkozott.,. Hogyan vallatott Bialoszkurszky Szegeden. — A Menix per uj szenzációi. — (Saját tudósitónktól.) Hétfőn folytatta a temesvári cs. és kir. hadosztálybiróság a szegedi törvényszék esküdtszéki termében a megvesztegetéssel, csalással, ajándéka, elfogadásával, hivatalos hatalommal való visszaéléssel vádolt Menix Walter élelmezési főhadnagy kihallgatását. Ez a kihallgatás egyre érdekesebbé válik és egyre több világot vet arra, hogyan vallatott lovag Bialoszkurszky Szegeden. A közönség még mindig nem mutat érdeklődést a tárgyalás iránt, hétfőn például egyetlen hallgatója sem volt a tárgyalásnak. A hétfői tárgyaláson, miután Menix Walter előzőleg tudvalevőleg visszavonta a nyomozás során tett vallomásait, a nyomozó közegek vallatási módjának részletei iránt érdeklődött a hadbíróság. Stössinger Benno főhadnagy, tárgyalásvezető föltette a kérdést : — Rendben van, önt kényszerítette a rendőrség beismerő vallomásra. De honnan vette a rendőrség a számokat? Például azt, hogy Böhm két vagyon kukoricával szállított kevesebbet, mint amennyit azután számlázott? — A lovag engem kérdezett és én mindenre igennel feleltem — válaszolta a főhadnagy. — S hogyan kérdezte a detektív, erőszakosan?• kérdi most a tárgyalásvezető. Meinx a kérdésre így válaszolt: — Nem, azt nem mondhatom. A lovag azt mondta: „Nézze, kedves liszt úr, Böhm nem szállított két vagyon kukricája! kevesebbet? — De honnan vette épen a két vagyont? — A számlákat nézte, abból kérdezett. Elmondta ezután Meiix, ahogy azért hagyott mindent a detektívre, mert olyan lelkiállapotban volt, hogy nem tudott iriási képen cselekedni. Valószínűnek tartja, hogy Bialoszkurszky szuggerálta őt. Bialoszkurszky ígéreteket tett neki és fenyegetőzött. Azt mondta, hogy neki jóbarátja a trónörökös és ha akarja,pár nap alatt a harctérre fog kerülni, amivel elkerüli a büntetését. És azt is mondta, hogy olyan felhatalmazása van a minisztertől, hogy akit akar, azt fölveheti a vesztteséglistán. S erősítette, hogy neki gondja lesz rá, hogy ő. Merix bekerüljön a veszteséglistába. Stössinger tárgyalásvezető: Az egész csak ennyi volt és ön elhitte ezt és ez hatott önre? — Igen. Olyan lelkiállapotban voltam, hogy ez nem is tehetett másként. A lovag ezenkívül nekem mint szolgálaton kívüli ulánus főhadnagy mutatkozott be és különös súlyt tulajdonítottam a szavának. Ezután áttértek a részletek tárgyalására. A tárgyalásvezető kérdést intézett Merixhoz, hogy miiért kért 10.000 koronát Böhmtől nem szállított árukért, emélyekről nyugtázott számlákat is kért és kapott. Meinx elmondja, hogy 2—3000 korona kiadása volt legénységi, élelmezésre, amire nem volt födözete. A 10.000 koronát igy, ami fiktiv számlák által a pénztárban javára maradt, a födözetlen kiadásokra akarta fölhasználni. Amikor a szállítóktól ajándékokat kapott, a födözetlen kiadásokat ezekből fizette. Bár ekkor födözetlen kiadása csak 2—3000 korona volt, azért vett föl több pénz, mert számított arra, hogy lesz még több ilyen födözetlen kiadása is. A pénzt egyébként