Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-01 / 1. szám
Szeged, 1919. január 1. DIELMAGYARORSZAG 3 A százmilliós közbirtok. írta: Domokos László. Nem véletlen, hogy oly gyakran kényelmes földesurhoz hasonlítom a nagybirtokos Szegedet. Csongrád megye területén nincs latifundium, amely nagyságra nézve felülmúlná Szeged birtokainak kiterjedését. A Pallavicini őrgrófok mindszent-algyői hitbizománya nem nagyobb hatvannégyezer holdnál s a morvaországi egész kis birodalom mellett csak harmadrendű szerepet játszik a család birtokpolitikájában. A Károlyi grófok már megkezdték az áttelepülést a vármegye északkeleti sarkából a szatmári törzsbirtokok felé. Csak Szeged terpeszkedik rendületlen szívóssággal és nyugalommal a délnyugati perifériákon. Hetvenezer holdnál nagyobb iterjedésű városi birtok ez; olyan földterület, amely püspökök, káptalanok és főnemesek latifundiumaival vetekszik nagyságra és belső értékre nézve. , Szeged a mágnás-város, melynek domíniuma vetekszik a nagyváradi árpádkori püspöki diocezis fejedelmi birtokaival. És erről a pompás földbirtokról azt a véleményt adta a város számvevősége, hogy megér vagy nyolcmillió kétszázezer koronát. Ennyi is van feltüntetve a város háború előtti vagyonmérlegében, jövedelmet hajtott abban az időben másfélmillió koronát, ami testvérek között a tizennyolc százaléknyi hozadéknak felel meg. És ezzel a naiv hittel élt a szegedi polgárság évtizedeken át, míg egy szép napon ki nem derült, hogy az a szép darab föld százmillió koronánál többet megér, jövedelmezősége pedig nem nagyobb rongyos másfél százaléknál, amiben Szeged város a legelhanyagoltabb nagybirtok meddőségét is fényesen túlszárnyalja. Ha már most figyelembe vesszük, hogy ez a vagyontömeg pénzértékké való átváltoztatása esetén évente kerek öt millió korona jövedelmet jelentene az eddigi másfél millió helyett és hogy a városnak hat és hét millió korona között mozgó költségvetésében a bevételek gerincét ennek a párját ritkító tőkehalmaznak jövedelme képezhetné: olyan perspektívák nyílnak a szemlélő előtt, amelyeknek nagyszerű kapcsolatait nem is lehet egykönnyen áttekinteni. Nem fárasztom az olvasót annak bizonyításával, hogy egy par excellence agrár-város közönségével szemben mily hallatlan bűn csaknem holtkézi birtok gyanánt kezelni ekkora területet. Az eddigi gazdálkodási rend tökéletes elhibázottsága az oka annak, hogy a város fejlődésében kereskedelmi és ipari érdekek nem juthattak térhez és levegőhöz; minden erőkifejtés csak a városiasság külső színezetének fokozására irányult, de figyelmen kívül hagyta a lakosság agrikultur jellegét és a város topográfiai helyzetét Szeged gazdasági életének igazi karakterét a tanyarendszer határozza meg. A tanyarendszer, melyhez fogható érdekesebb és értékesebb telepítés ritkítja párját a kontinensen. Csak Dánia mutat fel hasonló mezőgazdasági alakulatokat, de míg ott kisbirtokosok kezében van a termőföld s rajta a legintenzívebb gazdálkodás foly, addig nálunk mágnások módjára ülnek birtokaikon a városi közbirtokosságok és megakadályozzák az egészséges agrárközéposztály kialakulását. Erre a tanyára fog felépülni a jövő Szeged, amely igazán szebb lesz, mint volt; a tanya földjéből fog kinőni a nemzeti főváros, melynek speciális színe, levegője, ember raceja lesz, legfőbb és legjellemzőbb tulajdona pedig: kifogyhatatlan gazdasági ereje. Fel kell parcellázni a város hetvenezer holdját és kiosztani a nép között, — ez az új idők jelszava. Többször kifejtettem már azt a nézetemet, hogy a parcellázásnak tizenöt-húsz évre beosztott, tervszerű keresztülvitele sokkal nagyobb jelentőségű feladat, mint a város rekonstrukciója volt a nyolcvanas évek első felében. Ha a városi nép a tanyai lakosság kisbirtokos elemeivel rászabadul a belterjes mezőgazdaságra, gyümölcs- és szőlőtermelésre, a város ipari lakossága szinte el fog árasztatni feldolgozásra váró nyerstermények egész tömegével, új forrásokhoz jut a kereskedés és tudatos ipari politika mellett csakhamar megindul a gyártelepek rohamos építkezése. A városi lakosság falusias gazdálkodási rendszere rövidesen át fog alakulni: nagy gyümölcs- és gabonaexport, jelentős állattenyésztés, gyáripari és fejlett közlekedés fogja a nép munkaerejét lekötni. A hivatalnoktársadalom pedig felszabadul a pótadók és városi illetékek roppant nyomása alól; a piac olcsóbb és bőségesebb lesz, az iskolák fejlődése és szaporodása a Délvidék igazi gócpontjává fogja avatni Szegedet, amilyennek azt Reizner János, a városnak hamar elfeledett, ha fia és monografusa álmodta valamikor . . . Hol az ember, ki a maga egyéniségének súlyával, akaratának szívós erejével rá tudná kényszeríteni a közöny álmát békésen álmodó közvéleményt, hogy ezt a nemzeti, nagy munkát előbb vagy utóbb, végre-valahára megkezdje ? Hol az ember, aki egy zilált és kapkodó, tehetetlenül vergődő gazdálkodási rendszer közepette ki tudná ragadni a konvenciók és megszokások tengeréből azt az összeget, ami a nagy munka megkezdéséhez szükséges ? Aki megépítené a tanyai vasutat máról holnapra, de nem azzal az egyetlen köjutazási vonallal, amit eddig megterveztek papíron, hanem ami keresztül-kasul behálózná az egész százmilliós közbirtokot és annak aranytermő erejét bele tudná vezetni a nemzeti főváros szivébe. Ember kell ide, fiatalos életenergiájú és európai látókörű, aki szakítani tudna babonával és várakozással, kishitűséggel és jámbor félelemmel, aki rátenné vasöklét a régi mivű kincsesládára és azt mondaná: — No, hát majd megcsinálom én magam, amihez nem merték hozzáfogni! Ami engem illet, csöndes szemlélőjét folydogáló közdolgoknak, azt hiszem, hogy a vázolt nagy célok elérésében, minden eljárás jogosult lenne, ha még oly merész és szokatlan is. Nem volna benne semmi kivetnivaló, ha a köztereken álló szobrok érceiből csengő fillérek miliárdjait vezetné a város, amelyek egyszerű közkatonák módjára offenzívára indulnának a régi rendszer ellen. Meg tudnám érteni, ha megállítanák a fogadalmi templom építését és vasutat csinálnának a reá fordítandó milliókból, hogy minél rövidebb időn belül virágzó gazdasági élet fakadhasson a homokon. Mert akinek hite szerint való óhajtása az imádkozás, az megtalálja a maga istenét a csillagos ég alatt is, de kenyeret, boldogulást, jóllétet csak az a nép érdemel, amelyik verejtékezett érte! A közvéleménynek kellene megmozdulnia, hogy a maga hangos szavának súlyával rákényszerítse a hatóságot a cselekvésre. Ha saját hatáskörében mindenki teljesíti kötelességét, melyet a szülőföld anyai melege és tápláló szeretete reá rótt, akkor ennek a városnak jövendő felvirágoztatása nem lehet már messze. Kell, hogy a kősziklából is forrás fakadjon, ha férfias energia kényszeríti erre a kősziklát, a magyar közönyt, a legszomorúbb turáni átkot a világon. Kommunista katonák zendülése Budapesten. Le akarnák mondatni a hadügminisztert — A miniszter nem mond fe l Budapest, december 31. Az Üllői úton levő Ferenc József honvéd gyalogsági laktanyában, ahol az 1. honvéd gyalogezred van elhelyezve, ma délelőtt izgalmas és viharos jelenetek votak, amelyek külsőségeikben magukon viselik egy részleges katonazendülés jellegét. Ma reggel a laktanyában csekély számban levő kommunisták képviselői lecsődítették a legénységet az udvarra. Miután erről a tervezett kommunista gyűlésről már előzőleg tudomást szereztek a katonaságnak a szociáldemokrata párthoz tartozó bizalmi férfiak értesítették róla dr. Pogány Józsefet, a katonatanácsok kormánybiztosát. Hogy az egyoldalú agitációnak és az esetleges elhamarkodott cselekedeteknek elejét vegye. Pogány szintén megjelent a kommunista gyűlésen. A gyűlés reggel körülbelül negyed tíz órakor kezdődött. Elsőnek Kun Béla, a magyarországi kommunista párt vezére szólalt föl, aki a tengerész nemzetőrök kíséretében jelnt meg. A laktanyában a tengerész nemzetőrök, — akik a kommunista párt testőrgárdáját alkotják, s már a gyűlés előtt azzal tévesztették meg a honvéd gyalogezred katonáit, hogy Festetich Sándor új hadügyminiszter az ellenforradalom embere. Mialatt Kun Béla beszélt a laktanya jobboldali épületének második emeletéről, egy lövés dördült el. Hogy ki tette ezt a lövést, azt még nem tudják, de utána sortűz zúdult a legénységre. A lövések nyomán az udvaron óriási pánik támadt. A lent álló és a gyűlésen résztvevő katonák maguk is fegyvereikért szakadnak és az udvaron vad lövöldözés kezdődött, amely mintegy tíz percig tartott. A lövöldözésnek két sebesültje van, akiket a gyengélkedő szobában kötöztek be. Amint a lövések eldördültek, óriási pánik és izgalom keletkezett. Kun Béla és szűkebb környezete a pánik kitörésekor e távozott a laktanyából. A felizgatott legénység arra a hamis híresztelésre, hogy a hadügyminiszter le akarja szerelni a laktanyát, izgatottan követelték, hogy osszák ki közöttük a fegyvereket. Ez meg is történt. Felnyitották a fegyverraktárt és a körülbelül 3000 főnyi legénység azonnal felfegyverkezett. Szuronyos puskákat és elegendő lőszert vettek magukhoz és azzal fenyegetőztek, hogy bemennek a városba és fegyveresen lemondásra kényszerítik a hadügyminisztert. A nagy izgalomban Rotka Alfréd alezredes, ezredparancsnok és dr. Pogány József, a Katonatanácsok kormánybiztosai intézkedésére sikerült úgy, ahogy legalább annyiban biztosítani a rendet, hogy a megkezdett gyűlést folytathassák, a legénység egy része azonban kiözönlött aaktanya udvaráról és megszállotta a Hungária-utat, minden arra haladó szekeret, járművet és embert feltartóztattak. Időközben a laktanyában kitört zavarodásról értesült a nemzetőrség is. Két terperautomob Ion rendőrök jelentek meg és a főkapitány írásos parancsát mutatták föl. A felizgatott katonáknak azonban ez csak olaj volt a tűzre. Futótűzként terjedt a hír, hogy a rendőrség le akarja fegyverezni őket és el akarja venni tőlük a géppuskát. A katonák erre megtámadták a remi őröket, az automobilokat lefogták. A rendőrök visszavonultak és a népligeti víztorony tetején helyezkedtek Olcsó fürdők dák, gyermek- és ülőkádak minden méret és ninőségben fürőszoba berendezések vízvezetéki javításé* ... .............. .......... ;i" 1 "" 'r 1 Tff:r.1"'1'’,r"1 iir —■ Hunlapaltar: Takaréktáp-ntig 1 illa. Füllen 845, Ipartelep: Kissuifi tajMinilpm Rshfczij ffip tarok. Fele on 10-45. j