Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-01 / 1. szám

Szeged, 1919. január 1. DIELMA­GY­A­RORSZ­AG 3 A százmilliós közbirtok. írta: Domokos László. Nem véletlen, hogy oly gyakran kényelmes földesurhoz hasonlítom a nagybirtokos Szegedet. Csongrád megye területén nincs latifundium, amely nagyságra nézve felülmúlná Szeged bir­tokainak kiterjedését. A Pallavicini őrgrófok mindszent-algyői hitbizománya nem nagyobb hatvannégyezer holdnál s a morvaországi egész kis birodalom mellett csak harmadrendű szere­pet játszik a család birtokpolitikájában. A Ká­rolyi grófok már megkezdték az áttelepülést a vármegye északkeleti sarkából a szatmári törzs­birtokok felé. Csak Szeged terpeszkedik rendü­letlen szívóssággal és nyugalommal a délnyu­g­ati perifériákon. Hetvenezer holdnál nagyobb iterjedésű városi birtok ez; olyan földterület, amely püspökök, káptalanok és főnemesek lati­fundiumaival vetekszik nagyságra és belső ér­tékre nézve. , Szeged a mágnás-város, melynek domí­niuma vetekszik a nagyváradi árpádkori püs­pöki diocezis fejedelmi birtokaival. És erről a pompás földbirtokról azt a véleményt adta a város számvevősége, hogy megér vagy nyolc­millió kétszázezer koronát. Ennyi is van feltün­tetve a város háború előtti vagyonmérlegében, jövedelmet hajtott abban az időben másfél­­millió koronát, ami testvérek között a tizennyolc százaléknyi­ hozadéknak felel meg. És ezzel a naiv hittel élt a szegedi polgárság évtizedeken át, míg egy szép napon ki nem derült, hogy az a szép darab föld százmillió koronánál töb­bet megér, jövedelmezősége pedig nem nagyobb rongyos másfél százaléknál, amiben Szeged vá­ros a legelhanyagoltabb nagybirtok meddőségét is fényesen túlszárnyalja. Ha már most figyelembe vesszük, hogy ez a vagyontömeg pénzértékké való átváltoztatása esetén évente kerek öt millió korona jövedel­met jelentene az eddigi másfél millió helyett és hogy a városnak hat és hét millió korona kö­zött mozgó költségvetésében a bevételek gerin­cét ennek a párját ritkító tőkehalmaznak jöve­delme képezhetné: olyan perspektívák nyílnak a szemlélő előtt, amelyeknek nagyszerű kapcso­latait nem is lehet egykönnyen áttekinteni. Nem­­ fárasztom az olvasót annak bizonyí­tásával, hogy egy par excellence agrár-város közönségével szemben mily hallatlan bűn csak­nem holtkézi birtok gyanánt kezelni ekkora te­rületet. Az eddigi gazdálkodási rend tökéletes elhibázottsága az oka annak, hogy a város fej­lődésében kereskedelmi és ipari érdekek nem juthattak térhez és levegőhöz; minden erőkifej­tés csak a városiasság külső színezetének foko­zására irányult, de figyelmen kívül hagyta a la­kosság agrikultur jellegét és a város topográfiai helyzetét Szeged gazdasági életének igazi karakterét a tanyarendszer határozza meg. A tanyarendszer, melyhez fogható érdeke­sebb és értékesebb telepítés ritkítja párját a kontinensen. Csak Dánia mutat fel hasonló mezőgazdasági alakulatokat, de míg ott kisbir­tokosok kezében van a termőföld s rajta a leg­intenzívebb gazdálkodás foly, addig nálunk mágnások módjára ülnek birtokaikon a városi közbirtokosságok és megakadályozzák az egész­séges agrárközéposztály kialakulását. Erre a ta­nyára fog felépülni a jövő Szeged, amely igazán szebb lesz, mint volt; a tanya földjéből fog ki­nőni a nemzeti főváros, melynek speciális színe, levegője, ember­ raceja lesz, legfőbb és legjel­lemzőbb tulajdona pedig: kifogyhatatlan gazda­sági ereje. Fel kell parcellázni a város hetvenezer hold­ját és kiosztani a nép között, — ez az új idők jelszava. Többször kifejtettem már azt a néze­temet, hogy a parcellázásnak tizenöt-húsz évre beosztott, tervszerű keresztülvitele sokkal na­gyobb jelentőségű feladat, mint a város rekon­strukciója volt a nyolcvanas évek első felében. Ha a városi nép a tanyai lakosság kisbirtokos elemeivel rászabadul a belterjes mezőgazdaságra, gyümölcs- és szőlőtermelésre, a város ipari la­kossága szinte el fog árasztatni feldolgozásra váró nyerstermények egész tömegével, új forrá­sokhoz jut a kereskedés és tudatos ipari poli­tika mellett csakhamar megindul a gyártelepek rohamos építkezése. A városi lakosság falusias gazdálkodási rendszere rövidesen át fog ala­kulni: nagy gyümölcs- és gabonaexport, jelen­tős állattenyésztés, gyáripari és fejlett közleke­dés fogja a nép munkaerejét lekötni. A hiva­talnoktársadalom pedig felszabadul a pótadók és városi illetékek roppant nyomása alól; a piac olcsóbb és bőségesebb lesz, az iskolák fejlődése és szaporodása a Délvidék igazi góc­pontjává fogja avatni Szegedet, amilyennek azt Reizner János, a városnak hamar elfeledett, ha fia és monografusa álmodta valamikor . . . Hol az ember, ki a maga egyéniségének súlyával, akaratának szívós erejével rá tudná kényszeríteni a közöny álmát békésen álmodó közvéleményt, hogy ezt a nemzeti, nagy mun­kát előbb vagy utóbb, végre-valahára meg­kezdje ? Hol az ember, aki egy zilált és kap­kodó, tehetetlenül vergődő gazdálkodási rend­szer közepette ki tudná ragadni a konvenciók és megszokások tengeréből azt az összeget, ami a nagy munka megkezdéséhez szükséges ? Aki megépítené a tanyai vasutat máról­ holnapra, de nem azzal az egyetlen köjutazási vonallal, amit eddig megterveztek papíron, hanem ami keresz­tül-kasul behálózná az egész százmilliós köz­birtokot és annak aranytermő erejét bele tudná vezetni a nemzeti főváros szivébe. Ember kell­­ ide, fiatalos életenergiájú és európai látókörű, aki szakítani tudna babonával és várakozással, kishitűséggel és jámbor félelemmel, aki rátenné vasöklét a régi mivű kincsesládára és azt mondaná:­­ — No, hát majd megcsinálom én magam, amihez nem merték hozzáfogni! Ami engem illet, csöndes szemlélőjét foly­­dogáló közdolgoknak, azt hiszem, hogy a vá­zolt nagy célok elérésében, minden eljárás jo­gosult lenne, ha még oly merész és szokatlan is. Nem volna benne semmi kivetnivaló, ha a köztereken álló szobrok érceiből csengő fillérek miliárdjait vezetné a város, amelyek egyszerű közkatonák módjára offenzívára indulnának a régi rendszer ellen. Meg tudnám érteni, ha megállítanák a fogadalmi templom építését és vasutat csinálnának a reá fordítandó milliókból, hogy minél rövidebb időn belül virágzó gazda­sági élet fakadhasson a homokon. Mert akinek hite szerint való óhajtása az imádkozás, az megtalálja a maga istenét a csillagos ég alatt is, de kenyeret, boldogulást, jóllétet csak az a nép érdemel, amelyik verejtékezett érte! A közvéleménynek kellene megmozdulnia, hogy a maga hangos szavának súlyával rá­kényszerítse a hatóságot a cselekvésre. Ha sa­ját hatáskörében mindenki teljesíti kötelességét, melyet a szülőföld anyai melege és tápláló sze­­retete reá rótt, akkor ennek a városnak jövendő felvirágoztatása nem lehet már messze. Kell, hogy a kősziklából is forrás fakadjon, ha fér­fias energia kényszeríti erre a kősziklát, a ma­gyar közönyt, a legszomorúbb turáni átkot a világon. Kommunista katonák zendülése Budapesten. Le akarnák mondatni a hadü­gminisztert — A miniszter nem mond fe­­ l Budapest, december 31. Az Üllői­ úton le­vő Ferenc József honvéd gyalogsági laktanyá­ban, ahol az 1. honvéd gyalogezred van el­helyezve, ma délelőtt izgalmas és viharos je­lenetek votak, amelyek külsőségeikben ma­gukon viselik egy részleges katonazendülés jellegét. Ma reggel a laktanyában csekély szám­ban levő kommunisták képviselői lecsődítet­­ték a legénységet az udvarra. Miután erről a tervezett kommunista gyűlésről már előző­leg tudomást szereztek a katonaságnak a szociáldemokrata párthoz tartozó bizalmi fér­fiak értesítették róla dr. Pogány Józsefet, a katonatanácsok kormánybiztosát. Hogy az egyoldalú agitációnak és az esetleges elha­markodott cselekedeteknek elejét vegye. Po­gány szintén megjelent a kommunista gyűlé­sen. A gyűlés reggel körülbelül negyed tíz órakor kezdődött. Elsőnek Kun Béla, a ma­gyarországi kommunista párt vezére szólalt föl, aki a tengerész nemzetőrök kíséretében je­lnt meg. A laktanyában a tengerész nem­zetőrök, — akik a kommunista párt testőr­gárdáját alkotják, s már a gyűlés előtt azzal tévesztették meg a honvéd gyalogezred kato­náit, hogy Festetich Sándor új hadügyminisz­ter az ellenforradalom embere. Mialatt Kun Béla beszélt a laktanya jobb­oldali épületének második emeletéről, egy lö­vés dördült el. Hogy ki tette ezt a lövést, azt még nem tudják, de utána sortűz zúdult a le­génységre. A lövések nyomán az udvaron óriási pánik támadt. A lent álló és a gyűlésen résztvevő katonák maguk is fegyvereikért szakadnak és az udvaron vad lövöldözés kez­dődött, amely mintegy tíz percig tartott. A lövöldözésnek két sebesültje van, akiket a gyengélkedő szobában kötöztek be. Amint a lövések eldördültek, óriási pánik és izgalom keletkezett.­­ Kun Béla és szűkebb környezete a pánik­ kitörésekor e távozott a laktanyából. A fel­izgatott legénység arra a hamis híresztelés­re, hogy a hadügyminiszter le akarja szerelni a laktanyát, izgatottan követelték, hogy os­­­szák ki közöttük a fegyvereket. Ez meg is történt. Felnyitották a fegyverraktárt és a körülbelül 3000 főnyi legénység azonnal fel­fegyverkezett. Szuronyos puskákat és elegen­dő lőszert vettek magukhoz és azzal fenye­­getőztek, hogy bemennek a városba és fe­gy­veresen lemondásra kényszerítik a hadügy­minisztert. A nagy izgalomban Rotka Alfréd alezre­des, ezredparancsnok és dr. Pogány József, a Katonatanácsok kormánybiztosai intézkedé­sére sikerült úgy, ahogy legalább annyiban biztosítani a rendet, hogy a megkezdett gyű­lést folytathassák, a legénység egy része azon­ban kiözönlött a­aktanya udvaráról és meg­szállotta a Hungária-utat, minden arra haladó szekeret, járművet és embert feltartóztattak. Időközben a laktanyában kitört zavaro­­dásról értesült a nemzetőrség is. Két terper­­automob Ion rendőrök jelentek meg és a fő­kapitány írásos parancsát mutatták föl. A fel­izgatott katonáknak azonban ez csak olaj volt a tűzre. Futótűzként terjedt­­ a hír, hogy a rendőrség le akarja fegyverezni őket és el akarja venni tőlük a géppuskát. A katonák erre megtámadták a remi őröket, az automo­bilokat lefogták. A rendőrök visszavonultak és a népligeti víztorony tetején helyezkedtek Olcsó fürdők dák, gyermek- és ü­lőkádak minden méret és n­inőségben für­őszoba berendezések vízvezetéki javításé* ... ..............­­ .......... ;i" 1 "" 'r 1 Tff:r.1"'1'’,r"1 iir —■ Hunlapaltar: Takaréktáp-ntig 1 illa. Füll­en 845, Ipartelep: Kissuifi tajM­inilpm Rshfczij ffip tarok. Fele on 10-45. j

Next