Délmagyarország, 1919. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1919-02-01 / 26. szám
Szeged, 1919. február 1. DffiLMsA GYA mmS7. Aö Újszegedet teljesen elzárják tőlünk. — Röszkét és Szentmihálytelket megszállják a szerbek — (Saját tudósítónktól.) Ismeretes, hogy tárgyalások folytak Szegeden Risztics ezredes, nagybecskereki szerb dasndárparancsnokkal, abból a célból, hogy Újszegeddel szabadabb legyen a közlekedés. Az ezredes igen előzékeny, udvarias volt és minden jót megígért. Az eredmény az, hogy csöppet sem szabadabb a forgalma Szegednek a Tiszántúli részével, mint volt Hiszties ezredes látogatása előtt. Élelmet, fát most sem lehet Újszegedről áthozni, ha csak a megbotoztatás kellemetlenségének nem akarja magát kitépni az ember. Újszegedet azonban még szorosabban akarják elkülöníteni a szerbek. Pénteken idéíliíltán Jazijuiisi Zagedli Iszetib parancsnokság ikírküldöttei megjelentek dr. Dettre János kormánybiztosnál s kijelentették neki, hogy február 4-től fogva Újszegedet teljesen elzárják Szegedtől, vagyis Újszeged a szegediekre kezdve —■ külföld. Mindenki tudja, milyen súlyos csapás ez a szegediekre. Orvosolni egyelőre nem lehet. A fegyverszüneti feltételek legnyilvánvalóbb sérelmét jelenti a szerbeknek egy másik cselekedete. Egy szerb tiszt vezetésével harminc főből álló csapat jelent meg Röszkén és a Szentmihálytelken, a szegedi tanyákhoz tartozó e falvakká nőtt telepeken és kijelentette a lakosság előtt, hogy vasárnaptól fogva szerb megszállás alatt lesznek. Röszke és Szentmihálytelek mindig Szegedhez tartozott, egyik telep sem esik a demarkácionális vonalba, a szerbek túlkapása mégis el akarja szakítani tőlünk. A telepek lakosai "kijelentették', hogy fegyverrel is ellentálnak a megszállásnak, amiről a kormánybiztos persze lebeszélte őket. Jelentést tett a kormánybiztos a hadigynézve 4-étől miniszternek és a belügyminiszternek. «••■••■■■■■■■■■■■■■»•■■■»■■»■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■»■«■■■■■cBaMBiíKMaiiiiciidHKcBaiiaaaaiaaacaaaaiiH A makói véres zavargás. — Nem volt fosztogatás. — A csendőrség hívta ki az összeütközést. — Hervay alispánt összeverte a csőcselék. — A kormánybiztos elmenekült. — A polgármestert letették. — Négy halott, sok sebesült. — Ma már teljes a rend. — — A Délmagyarország kiküldött munkatársának telefon jelentése. Csütörtök este a Rókus-állomáson fűtött vonat várta a szegedi 5. magyar gyalogezred egy zászlóalját, amelyet karhatalmi zászlóaljként Makóra irányítottak. A zászlóalj parancsnoka Lázár Domokos őrnagy volt. A zászlóaljat Rásky ezredes szegedi hadosztályparancsnok kisérte, akit azzal a megbízással küldött a kerületi parancsnok Makóra, hogy megállapítsa, váljon a zavargásokban milyen szerepe van az itteni helyőrségnek. Kisérte még a különítményt külön alezredes is. A tisztek közül Schwarz József százados, géppuskás parancsnok szállt a vonatra. A vonat, miután a főnök órák hosszat nem tudott mozdonyt adni, úgy indult el, hogy a géppuskások a hízóházból kivontattak egy mozdonyt. A vonat végére este fél 10 órakor indult el. Borzasztó lassan ment. A rossz szén betömte a kéményt, úgy, hogy negyedóránként meg kellett állni és kitisztítani a csövet. Éjjel egy óra körül érkeztünk Hódmezővásárhelyre. Az állomáson harmad fél óra hosszat vesztegeltünk. Az ottani állomásfőnököt megkértük, lépjen érintkezésbe a makói állomásfőnökkel, hogy megtudjuk, mi van bt városban. Azt a választ kaptuk, hogy fogalma sincs, mi történt ,és mi történik a városban, csak úgy hallotta, hogy a csendőrség csinált valami bajt. Hogy ebben a pillanatban a városban mi történik, nem tudja. Náluk az állomás nincs megszállva. A vonat tovább indult. Földeák állomás után úgy vettük észre Makó felől, mintha a város lángokban állna, ez azonban később nem bizonyult valónak. A vonat rendkívül lassúsággal haladt tovább. Három kilométerrel Makó előtt megállítanak. A vagonokban minden világosságot kioltanak. Két 15—15 emberből álló katonai járőr alakult. Az egyiknek az volt a feladata, hogy az állomást kikémlelje és jelentést küldjön, hogy szabad-e az út a vonat részére. A másiknak, amelyikbe makóiak is voltak beosztva, az volt a parancs, hogy a várost kémlelje ki, miután az a hír volt elterjedve, hogy kommunista katonák szállták meg Makót és a Korona-szállodában van a főfészkük, melyet ágyukkal, géppuskákkal és a sarkokon felállított kézigránátokkal ellátott katonai őrszemekkel őriznek. A két járőr már circa három lóra hosszát volt távol, mikor két katona visszajött írásbeli jelentéssel, hogy az állomáson a főnökön és a forgalmi személyzeten kívül más nincs, a pályatest nincs megrongálva, a vonat tehát szabadon befuthat a pályaudvarra. A vonat mozdonyára ekkor két géppuskát szereltek fel és a legmérsékeltebb lassúsággal megindultunk a pályaudvar felé, ahova reggel fél 7-kor be is értünk. A legénység a vagonokban maradt addig, amíg a városból a járőrök közül vissza nem érkezett a jelentést hozó. Rövid várakozás után két katona visszajött jelenteni, hogy a városban minden csendes, a különítmény bevonulhat A 350 főnyi katonaság a 6 gépfegyverrel kis csapatokra oszolva bevonult a városba. Vele ment Rásky ezredes, külön alezredes, Herényi Árpád és Dóczi Mihály, a szegedi szociáldemokrata párt vezetőségének kiküldött tagjai és Tamás Rezső, a Délmagyarországi kiküldött munkatársa. Eleinte úgy volt, miután a szegedi térparancsnoksághoz a legkülönösebb és a legriasztóbb hírek érkeztek, hogy tüzérkülönítmény fog követni bennünket 10 ágyúval. A 10 ágyú Hódmezővásárhelyen utol is ért bennünket. Rásky ezredes parancsára azonban a tüzérek Szegeden maradtak, az ágyukat pedig Vásárhelyen hagyták. A makói zendülés előzményei. — A csendőrség mint bajszerző. — Szerdán este a makói szociáldemokrata párt, amelynek az itteni helyőrség is tagja, ezek bevonásával ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a csendőrséget leszerelik és a tüzérség fegyvertárában levő összes fegyvereket szétosztják a fiatal katonák és szervezett munkások között. Elhatározták, hogy a kormánybiztost lemondatják és követelik Boromissza Jenő, itteni gimnáziumi tanár, a szociáldemokrata párt elnökének kormánybiztossá való kinevezését. Ez szerdán este történt. Másnap, csütörtökön reggel 9 órakor gyűlést tartottak a városháza előtt, amelynek erkélyéről a szociáldemokrata párt vezető tagjai tartottak beszédeket a körülbelül 4-5000 főnyi tömeghez. A fiatal tüzérek, akik az itteni tulajdonképpeni helyőrséget képezik, zárt sorokban vonultak föl a népgyüesre, ahol előbb a bi 8 zalmi katonák beszéltek hozzájuk. Ezek követelték, hogy a szociáldemokrata párt vegye át a városban levő fegyverek felett a rendelkezést. Felkérték Czirbusz István főhadnagyot, az itteni nemzetőrség parancsnokát, hogy adja át a fegyvereket és csatlakozzék a szociáldemokrata párthoz. A főhadnagy a csatlakozást az erkélyről be is jelentette és megígérte, hogy a fegyvereket is átadja. Vajda Ferenc, a szociáldemokrata párt vezetőségére, tagja,a városháza erkélyéről kijelentete, hogy a pártvezetőség át fogja venni a fegyvereket. 10 tagú katonai bizottság alakult ebből a célból. Ez alatt a Munkástanács elnökének, Kadar Sándornak vezetésével a bizottság elindult a csendőrlaktanya felé, — amely onnan pár háznyira, a polgári leányiskolában van, — hogy az ott levő fegyvereket átvegye. Természetesen a nép közül is sokan tódultak utánuk. A bizottság ekkor beért a leányiskola udvarára. Az emeletről géppuskatűzzel fogadták őket a csendőrök. Óriási pánik támadt. Úgy a katonák, mint a csendőrök általános lövöldözésbe kezdtek. .4 lakosság közül is azok, akiknél fegyver volt, össze-vissza lövöldöztek. A csemőrök irgalmatlanul folytatták a gépfegyvertüzelést, ami több, mint egy óra hosszat tartott. Az emberek hanyatt-homlok menekültek. Sok sebesült és három halál maradt a laktanya udvarán. Többek között halálos sérülést szenvedett Fodor Sándor, a Munkástanács elnöke, akinek tüdejét érte egy golyó. Halva maradt egy 13 és egy 14 éves iskolás fut és egy idős ember, aki egy sérült kislányt akart felemelni, hogy a fegyvertűz elől elrejtse. Eközben a 6S éves öregember 9 golyót kapott a testébe. A katonaság ekkor felfejlődve a hozzácsatlakozott tengerészekkel, megkerülte az épületet. Egyórás utcai harc fejlődött ki. Csodálatos módon csak jelentéktelenebb sérülések történtek e harc folyamán. Egy csendőrnek a golyó a lábát zúzta szét, a másiknak pedig a mellét sebesítette meg. Számtalan kisebb-nagyobb sérülést okoztak, az ide-oda cikázó golyók. A sebesülések pontos számát nem lehet tudni, mert legnagyobb részüket otthon ápolják. A csendőröket gépfegyvereikkel együtt a katonaság és a feldühödött lakosság kiszorította Kiszomborba. A csendőrök időközben telefonon erősítést kértek Mezőhegyesről, ahonnan 60 csendőr meg is érkezett. Makói kartársaik szerint azért volt szükség a segítségükre, mert Makón fosztogattak, raboltak és gyújtogattak. Mikor meggyőzték az állomáson őket, hogy ez nem történt meg, nem is jöttek be, hanem visszafordultak. Igaz, hogy a tömeg — mivel azt hitte, hogy ezek is a gépfegyverező csendőrök közül valók — előbb rájuk lőtt, de senki sem sebesült meg közülök. A tömeg dühe nem ismert hatált. A csendőrlaktanyába rohantak, ott mindent feldúltak és összetörtek. Ellenben egyetlenegy magánlakást, üzletet vagy ínagémvagyont egy mini sem érintettek, ismétlem, senkit ki nem foszítottak, se ki nem raladtak. Ellentét a csendőrség és katonaság között. — A csendőrük — »fehérgárdisták * — A makóiak dühe nem mai keletű a csendőrök ellen. Az itteni csendőrséget még valahogy szívelhetik, de amióta a nagybecskereki csendőrszárny is idemenekült és letelepedet, állandó a súrlódás a csendőrök, a katonák és a nép között. Fokozta ezt, hogy a csendőrök a fegyvertárakból állandóan lopkodták a fegyvereket, sőt géppuskát is magukhoz vettek. Az itteni helyőrség állandóan rossz szemmel nézte a csendőröknek ezt a ténykedését, már azért is, mert a városban az hír volt elterjedve, hogy a csendőrök, különösen a nagybecskereki szárnya^ fehér gárd,stúk. Ez talán nem felel meg a valóságnak, de sok okuk van azt hinni, hogy ezek a csendőrök, akik nagyobbrészt nem magyar ajkúak, nem