Szeged, 1923. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-10 / 129. szám

2 SZEGED deficitnek, mutatja az a körülmény, hogy a kormány ma 60 millió arany­korona, vagyis 60 milliárd papírkorona hitel igény­bevételére ké­r fe­lhatalmazást, de maga is számít ennek az összegnek elégtelenségére, azért gondosko­dik javaslatában arról, hogy a pénzügyi tan­cs engedése alapján ezen összeget túlmenő hitelt is igénybe vehessen. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága tegnap délután Ráday Gedeon gróf elnökletével ülést tartott, amelyen letárgyalta és Őrsy Imre elő­adó módosításáv­a­l fogadta a n­gglétszámú s­zövetkezetek közgyű­ésére választott Mkü­dettel való megtartásáról szóló törvényjavasla­­t. A javaslat eredeti szövegezése szerint 1000- nél nagyobb é­ számú szövetkezetek közgyűlésére kormánybiztost rendeltek volna ki. Ez ellen a szocialista képviselők már előzetesen közben­jártak a kormánynál Peidl Gyula nemzet­gyűlési képviselő ma is interveniált Kállay pénzügyminiszternél, aki hajlandónak mutatko­­zo­t a javaslatnak ezt a szakaszát elej­eni. Es­tére az intervenciónak már hatása is mutatko­zott, amennyiben maga az előadó javasolta ennek a pon­nak a kihagyását, miután a kormány­­támogatásban részesülő szövetkezeteknél a kor­mánynak amúgy is joga van megfelelő kikö­tő­­ket tenni. A német jegyző Mielőtt a szövetségesek bármilyen választ adnának a jóvá ételi jegyzékre, előbb egymás­­között fognak tárgyalni Curzon angol külügy­miniszter hétfőn találkozik a londoni franc­a követtel. Valószínű, hogy a találkozáson az olasz és belga diplomáciai képviselők is meg­jelennek. Az angol kormány most azon fáradozik, hogy Franciaországgal és Belgiummal megegyezést létesítsen a német ajánlat kérdésében. Az ango­lok felhívják a figyelmet arra, hogy a memo­randumban Németország megtette az első lépést a megoldás felé. Washing­onban az új német javaslatot a legutóbbi javaslattal szemben nagy haladásnak tekintik. Kedvezően fogadják Was­hingtonban azt az eszmét, hogy a német telje­sítőképességet nemzetközi bizottság bírálja felül. A párisi lapok jelentése szerint a francia kormány megkérte a belga királyt, hogy június 25 én Verdunben találkozzék Millerand elnök­kel. A Matin szerint Albert eleget tesz a meg­hívásnak. A Fehérházban kijelentik, hogy az Egyesült Államok a német jegyzék nyomán összehívandó nemzetközi értekezleten nem vesznek részt. A német jegyzékre francia részről eddig még semmiféle hivatalos nyilatkozat nem tör­tént és a sajtó képviselőin­k, akiket tegnap fog dták a külügyminiszter untban, tájékoztatás céljából azt mondták, hogy a helyzet csak 48 óra múlva fog tisztázódni. A párisi sajtó a német memorandumot majd­nem egybehangzóan visszautasítja. Az angol sajtó túlnyomó részben azonban kedvező fogad­tatásban részesíti. Felmerült az az aggodalom, hogy a francia kormány a memorandumot el­fogadhatatlannak fogja nyilvánítani. A Daily Mail és a Daily Express kivételével majdnem k átadása után, valamennyi lap elfogadhatónak tartja a német javaslatot és amennyiben Angolországról van szó, az esetleges szóbeli tárgyalások alapjául alkalmasnak véli. Rómában a kormánykörök igen tartózkodók, de úgy látszik, hogy egyúttal szövetségközi választ szándékoznak elérni. A sajtó hangulata megoszlik. A Giornale di Romá­nak aggodalmai vannak a versaillesi 8­erredá­be ütköző nemzetközi bizottság kiküldésére vonat­kozó követelés ellen és sajnálattal né­külözi a passzív ellenálásról szóló engesztelékeny nyi­latkozatot, amely Franciaországot minden ürü­gyétől megfosztotta volna. A Nuovo Paese úgy véli, hogy Németország nem teljesítheti a passzív ellenállás megszüntetésére vonatkozó kívánságot, mert az Németország nemzeti méltóságának egyetlen garanciája. A nagykövetek konferenciája elrendelte, hogy Németországban katonai ellenőrző bizottság foly­tassa munkáját. A Petit Párisien úgy értősül, hogy a hivatalos községnek fenyegető záradéka is van, mert Németországot megfenyegeti a szankciók alkalmazásával arra az esetre, ha a katonai ellenőrző bizottság munkáját megnehezíti. A porosz országgyűlésen Braun miniszter­­elnök a birodalmi gyűlésen elhangzo­t kijelen­tésekhez hasonlóan kijelentette, hogy a p­orosz kormány egy pillanatig nem gondolt a Rajna­­tartomány elszakítására. A R­jna-vidék és la­kosai nem lehetnek alku tárgya a jóvátételi probléma megoldásánál. Haas szociáldemokrata képviselő örömmel üdvözölte a min szeretnök beszédét, amit a Ház élénk helyes­éssel kísért és kijelentette a szociáldemokrata párt nevében, hogy a Rajna- és a Ruhr-vidéknek a biroda­lomtól és Poroszországtól való elszakítása ellen küzdenek és teljes határozottságai f­ogják a sem­legességre irányuló kísérleteket is v­isza­osítani. Szeged, 1923 junius 10 Pártja osztatlanul helyesli a birod­almi kormány­­­nyilatkozatát a jóvátétel kérd­éséről. A többi * párt szónokainak nyilatkozatai után a Ház elha­­­­tározta, hogy a miniszterelnök beszédét az egész­­ országban, a megszálló­­ területen is minél szélesebb körben terje­szten­i f­ogja, i MMWWWWWWWWWWWWWWMWWWe A szövetégesek ultimátumot nyújtanak át a törököknek A Radio ügynökség­­ek jelentik Lusanneból. A szövetségesek elhatároznák, hogy a török delegációnak hétfőn ultimátumot nyújtanak át, melyben az államadósságok kamatszolgáltatása és az ipari vállalatok koncessziója dolgában­­ engedményeket fognak követelni.­­ A lausannei békekonferencia napok óta holt­­­­ponton van és nem csoda, hogy ily viszonyok között hírek keringenek az elnapolásról vagy a tárgyalások megszakításáról. Hozzájárul ehhez az a konstantinápolyi jelen­és, hogy az angorai kormány újabb utasításokat küldött Izmednek, hogy semmiféle további engedményt ne tegyen. Ez a hír valónak bizonyult. Még egy érdekes dolog történt tegnap. A berni nuncius kereste az alkalmat, hogy megismerkedhessék Iz­reddel és hosszasan tanácskozott vele a törökországi római katoikus egyház heyzetéről. Magyarellenes interpelláció a román parlamentben. A román parlament csütörtöki ülésén Lascu Demeter kormá­nypárti képviselő interpellációt terjesztett elő az erdélyi magyar ap­áisok bir­­tokjoga ügyében. Az interpel­áció során Lascu kiterjeszt­­ett a kérdés politikai részleteire és durva hangon aposztrofálta a Népszövetséget. Lascu a miniszterelnökhöz, a külügyminiszter­­hez és a földmivelésügyi miniszterhez intézett Interpe­lációjáb­an Románia belü­gyeibe való be­­avatkozásnak minősítette a magyar kormánynak a Népszövetséghez az erdélyi magyar opiánsok birtokainak elkobzása ügyében intézett panaszát. La­cu interpellációjában indítványt terjesztett elő, melyben arra kérte a nemzetgyűlést, utasítsa a román kormányt a N­épszövetségnél teendő tiltakozásra. Az indítvány szerint a román kor­mány bejelenti tiltakozását a Népszövetségnél az erdélyi magyar ap­ánsok birtokjoga ügyében tett intézkedéssel k­ocsomiban és kikéri magá­nak azt, hogy a Népszövetség beleavatkozzék Románia legbelső ügyeibe. Az erdéyi magyarok körében az interpelláció, meynek az a körül­mény ad különösebb jelentőséget, hogy egy Bra­ iar>u párti képviselő mondotta el, mély meg­döbbenést keltett. A Tömörkény lakása. — írta Móra Ferenc. — Nem a mostani lakásáról akarok beszélni, mert azzal rendben van a dolog és azt senki se akarja elrekviráltatni magának. Pedig igen kedves lakás; csöndes, hűvös, szép tarka virág szőnyege van; éjszakai duhajok nem háborgat­ják, csak a fülemülék járnak rá muzsikálni, — istennek olcsó dalosai. Hogy kőemlék nem ne­hezedik a legnagyobb szegedi szív hűlt poraira, az­tán jobb is. Mert a kérkedő márvány nagyon nyomná Pistát és keserves haraggal zokogna föl a hant alól: — Úgy? Követ, azt adták nekem a magatok dicsőségére, de az árvámat esztendők óta nem tartjátok érdemesnek arra a falat kenyérre, amit egy tanítónő megszolgál ? Menjetek a pokolb­a a követekkel. Ti tisztelők, rajongók, hódolók! így azonban, hogy se emlékkő nincs, se iskolaszéki kötelességteljesítés, nem szól Pista semmit. Legföljebb ha az árvája egy kicsit elsirdogál szemérmes panaszával a hantok fö­lött, az apa a lelkek hűlt szavával kiszól a könnyharmatos pázsitfüvek közül: — így van ez, gyereköm, szegény kis Csinna­drattám. Jaj annak, akinek nincs egyéb protek­­tora, csak egy halott édesapa. Os*t az is olyan, aki se kortes nem volt, se nagy urak barátja, csak éppen magyar író . .. Hát nem erről a lakásáról akarok írni Tömör­kénynek, amelyiknek a holléte nem vitás s amelyiket nem akar tőle elvenni senki. Hanem ahhoz volna szavam, amibe mint élőt akarja beköltöztetni a Tömörkény-irodalom, halála után hat esztendővel. Med Tömörkény-irodalom van, hála Istennek és egyre nagyobb lesz. Szeged legnagyobb b­ó­­í­­ró egész életében nem írtak annyit, mint a halálakor, meg a halála után. Nem is igen le­hetett volna, mert a lelké sz mérm s volt mint a hajnalicska virág. Hz a dicsőség nap ugara kereste, rögtön összecsukódott előle. Úgy tar­totta, hogy a nyilvánosságra csak az írásai tar­toznak, de az élete nem. Egyszer sikerült ban­kettet rendeznünk a tiszteletére, s az elil is csak azért nem bujdokolt ki a tanyára, mert azzal fenyegettük, hogy akkor megírjuk az ese­tet a pesti lapoknak s akkor még többen be­szélnek róla. — Hát akkor inkább csak helyi botrány le­gyen, mint országos, — mondta mérgesen s eljött a brikettra, de igen kényszeredetten ülte végig. Most már azonban, hogy nem tiltakozhat semmi ellen, nagyon sok szépet írnak róla és a sok szépben sok bolondot. Egy román ma­gyarországi lapban például nemrégiben Fábián Pál közölt személy­i természetű visszaemlé­k­­zéseket Tömörkényről. Nem tudom, ki ez a Fábián Pál, mert sose hallottam a nevét. Igen élemedett korú úriember lehet, mert azt írja, hogy nemcsak Tömörkénynek volt jóbarátja, hanem Mikszáthnak is. Nagyon szeretném ezt a nevezetes Fábiánt megismerni, mert ő az egyetlen barátja Tömörkénynek, akinek az én szegény gazdám soha a nevét se ejtette ki, pe­dig tizenöt esztendőn keresztül reggeltől estig és olykor hajnalig együtt voltam vele és sokat beszéltünk mindenféle halandókról és halhatat­lanokról. Az is lehet, hogy a Fábián Pál csak pszeu­­donim, de hát az mindegy, mert akkor is csak olyan bolondokat irkál. Például azt mondja, hogy Tömörkény köny­vespajtása volt a Sze­gedi Napló­nál Mikszáthnak, együtt kártyázgat­­tak a Hungáriában, együtt laktak és közös név­jegyeket csín­­­áztak. Aho y állitás, annyi füllentés. Mikszáth 1883- ban ment el Szegedről, Tömörk­ey még a­ kor patikárusinas volt Kovács papusnál és csak pilula irodalommal foglalkozó­t. A Napló­hoz csak a katonáso­dása után került, a kilencve­nes évek hején. M­észáth al pedig csak egy­szer beszélt életében, a Mikszáth-jubileum nap­ján, akkor is csak mint a Dugonics-Társaság főtitkára s azt se hallgatta meg a nagy pa óc (mert már akkor nagyon sietett a vasúthoz), ami bizony igen rosszul esett min­dnyáju­nknak, csak Tömörkény legyintett nevetve : — Fene teremti, pes­i embör lett már eb­­bül is. Ilyenformán a két nagy iró nem is i khatott együtt n­eghitt barátságban, se közös név­jegyet n­e igen n­emathitott. Valamit hallott harangozni Fábián barátunk, de félrehallott. Nem Mikszáth volt Tö­rörkénynek a házi­cimborája, h­anem Kószó Pista. (Gondolom, van ezeknek az időknek az emléke olyan kedves az államtitkárnak is, hogy a vonal alatt maga is csak a Kószó Pistát tartja a legszebb típus­nak.) Az ötlet tulajdonkép Kulinyi Z­igmondtól származott, a Napló akkori főszerkesztőjétől, a nagyesti és nagyszívü embertől. Nem tudott a fiatal Tömörkény élni az ötven pengő havi fizetésből, ott akarta hagyni az újságírást, ennek akarta elejét venni Kulinyi. Kószót vette elő, a vidám, bohém fiatal ügyvédet, aki azonban már akkor is nagyra menendő közéleti embernek ígérkezett s mint alkalmi vezércikkíró (akit

Next