Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-01 / 249. szám

s SZB02D Szeged, 1923 november 1 álláspontot kell elfoglalnia és hogy a birodalom nem engedhet követeléseiből. A jóvátételi bizottság, mint ismeretes, elvben hajlandónak mutatkozott arra, hogy Német­ország fizetőképességének megvizsgálására bizott­ságot küldjenek ki. Ennek a bizottságnak a tagjait a jóvátételi bizottság maga nevezné ki, kivéve az amerikai delegátust. Minden valószínűség szerint ez Pierpont Morgan lenne, aki máris Párisban tartózkodik. A bizottság francia tagja Avenor, vagy Tanneri lenne, az angol pedig Mac Sinney, az angol kincstár volt alállamtitkára. Hir szerint Né­metország angol és amerikai pénzcsoportoktól nagy kölcsönajánlatokat kapott. Hughes, az Egyesült Államok külügyi államtit­kára ma Coolidge elnökkel tanácskozott és ezen a tanácskozáson, hir szerint, Coolidge azt a nézetet vallotta, hogy Poincaré magatartása nem fogja a­ program végrehajtását gátolni. Körülbelül ugyanez Anglia felfogása is, mert a tegnapi angol minisz­tertanács úgy döntött, hogy az angol kormány el­fogadja a szakértői bizottságra vonatkozó francia feltételeket, noha az illetékes körök úgy tudják, hogy a jóvátételi kérdésnek korlátok közé szorított megbeszélése, amely küszöbön áll, nem lesz olyan gyümölcsöző, mint azok a tágabb körű értekezle­tek, amelyek elfogadását Nagybritannia Francia­­országtól remélte. Általánosságban mégis az a nézet, hogy a szakértői értekezlet is jobb, mint a semmi. Remélik, hogy Amerika körülbelül egyet­ért Nagybritanniával abban az óhajban, hogy elé­gedjenek meg azzal, ami a jelen körülmények kö­zött a legjobb módot nyújtja a helyreállítási kér­­dés megoldásának engedélyezésére. Franciaország és Belgium hivatalos álláspontja ma sem változott, legfeljebb annyiban, hogy ma a párisi sajtó hírt adott arról, hogy a ruhrvidéki passzív reszisztencia miatt fogságba vetett néme­teket szabadon fogják bocsátani. Viszont a fran­cia kormány kívánságára a nagykövetek értekezlete éppen ma határozta el, hogy jegyzékben fordul Németországhoz és abban követeli a szövetségközi katonai ellenőrzés helyreállítását. Jellemző a mai szomorú németországi helyzetre, hogy ennek a bizottságnak a legalacsonyabb sarzsiban lévő had­nagya is több fizetést fog kapni, mint egy német miniszter.­ Némi reménysugárt jelent a szomorú híreknek ebben a hosszú sorában, hogy Brüsszelben a belga szocialista párt főtanácsa tegnap a követ­kező határozati javaslatot fogadta el: A belga munkáspárt főtanácsa azonnal vizsgá­latot kíván a belga katonaságnak a Rajna-vidé­­ken a szeparatista mozgalomban tanusított ma­gatartása ügyében és tiltakozik a belga had­­vezetőségek a német belső ügyekbe való min­den beavatkozása ellen. A belga szocialistákhoz teljesen hasonló állás­pontot foglal el különben az angol kormány is, amely párisi és brüsszeli nagykövetét megbízta, hogy értesítsék a francia és belga kormányt, hogy az angol kormány az ideiglenes rajnai kormány­biztosságot nem ismeri el és ennélfogva az angol zónában a szeparatista felkeléssel szembe fog szállani. (A Szeged tudósítójától.) Jelentette már a Szeged, hogy a kormány lakásépítési akciójával kapcsolatba Szegeden a kereskedő- és iparos körökben néhány nappal eze­lti tárgyalások indultak meg, amelyeknek az volt a céljuk, hogy miképen lehetne Szegedet ebbe az akcióba minél­ előnyösebben és minél gyorsabban bele­kapcsolni. A tárgyalások eredményeképen ma délelőtt megbeszélést tartottak a Kereskedelmi és Iparkamarában ebben az ügyben és ezen a népes értekezleten képviseltette magát a város hatóságán kívül az államépítészeti hivatal, a kamara, az ipartestület, a Kereskedők Szövetsége és még számosan jelentek meg egyes vállalatok képviseletében. Az értekezletet Körmendy Mátyás nyitotta meg, majd dr. Tonelli Sándor kamarai főtitkár részletesen ismertette a hivatalos lapban már megjelent lakásépítési törvényt és annak vég­rehajtási utasításit. A törvény kimondja, hogy a vidéken azok, akik új lakásokat építenek, te­hát azáltal régi lakások szabadulnak fel, ugyan­azokat a kedvezményeket kapják, mint a fővá­rosban. A kedvezményeket megkapják azok is, akik új üzlethelyiséget építenek. A lakások, illetőleg az üzlethelyiségek építtetői, ha kellő biztosítékaik vannak, a Pénzintézeti Központtól, 60 százalékos építkezési hitelt kaphatnak, évi 18 százalékos kamat mellett. Az új lakások után 30 évig nem kell adót fizetni, valamint nem kell fizetni a kincsári haszonrészesedést sem. A törvény kimondja azt is, hogy az épít­kezők küön részvényes­iágokba is tömörül­hetnek és igy közösen indíthatják meg az épít­kezési akciót. Ez ismertetés után dr. Tonelli Sándor meg­állapítja hogy lehetnek olyan nagyobb válla­latok, amelyek tisztviselőiknek és munkásaiknak akarnak önállóan lakásokat épiteni — és lehet­nek olyan vállalatok is, amelyek részvénytársa­ságba tömörülnek, igy megszereznek egy telket és munkásaiknak egyenkint 1—2 lakást építtet­nek. Ezután fölhívja mindazokat, akik építtetni akarnak, jelentsék be ezt a szándékukat. Balogh Károly tanácsnok az első fölszólaló. Kijelenti, hogy a város hatósága a múltban nem egyszer adott különböző társaságokn­k, rokkantaknak, vasú asoknak telket és igy most sem fog elzárkózni ez elől, ha ilyen kérelemmel jönnek kereskedők, vagy iparosok. Megállapítja ezu­án, hogy amíg a város belterülete nincsen beépítve, addig kár a város határain kívü­l épít­kezést kezdeni. A külterületeken nincs vízvezeték, világítás stb. A város hatóságának a belterületen mintegy 40 telek áll rendelkezésére és ezek fölött korlát­lanul rendelkezhetik a középitési tanács. Ezek a telkek most haszonbérbe vannak kiadva. A telkek legnagyobb része a Csillag­ tér, a szesz­gyár és Dorozsma felé vannak. Ezután szóba kerül az egyetem fölépítésének kérdése is. Balogh Károly kijelenti, hogy az egyetemet csak oda lehet építeni, ahol közmű­vek is vannak. Ezek szerint Újszegedre lehetet­len építeni az egyetemet, különben is a parkot nem szabad beépíteni. Nincs más hely csak a Tiszának a jobb partja. Kijelenti ezután, hogy a várost csak úgy lehet fejleszteni, ha lehetőleg minden nagy építkezést ezen az oldalon kezde­nek meg. Bejelenti, hogy a fentebb említett telkeken kívül van egy 600 négyszögöles telek a Föld­vári­ utcában is és a Kiskaszinó körül is le­lehetne építkezni. A Kossuth Lajos-sugár után két telek is van, aztán ott van a Babarczy-telek, a szegényház és a Rákóczi-tér, mivel a kormány leirata szerint ott nem lehet hivatalpalotát épiteni. — Ajándékozni nem tud a város,— folyta­ta Balogh Károly. Kijelölhetem azonban, hogy a város a legmesszebbmenő támogatást fogja nyújtani. Fölszólalt ezu­án Villányi főtanácsos, az ál­lamépitészeti hivatal nevében és Szegő Árpád. Bach Jenő a szabad rendelkezési jogot teszi szóvá. S­emiféle korlátozást nem ír elő a tör­vény, csak kiköti, hogy 50 százalékban olya­noknak kell kiadni az új lakásokat, akiknek nincsen lakásuk. Különben az építtető szabadon választhatja meg a személyeket. Vértes Miksa kijelenti, hogy a kereskedők között a legrövidebb időn belül meg fog indulni az építkezés, de éppen így az iparosoknak is hozzá kell látniok végre az építkezéshez Tá­mogatás van, az akció megindulhat, csak össze kell szedni a vállalkozókat. Pálfy József szerint az egyes vállalkozókat szeparálni kellene az e célra alakult részvény­­társaságoktól. Körmendy Mátyás kimondja, hogy előkészítő bizottságot küld ki az értekezlet, amelynek tagjai a kamara elnöke és titkára, az ipartestület el­nöke és titkára valamint a Kereskedők Szövet­ségének elnöke és ügyvezető elnöke. Ez a bizottság a legrövidebb időn belül összegyűjti az építkezni akarók neveit és ezután a kormány támogatása mellett, semmi akadálya nem lesz az építkezési akció megindulásának. Tisza-emlékünnep. A Tisza István]] em­lékbizottság ma este Tisza István halálának év­­fordulója alkalmából emlékünnepet rendezett. Az ünnepélyt Berzeviczy Albert nyitotta meg, utána Kozma Andor olvasta fel Bárd Miklós "Tisza István" című költeményét. Végül Rávesz László lej püspök mondott beszédet Tisza István tör­téneti szerepéről. Megindul Szegeden az építkezés. Követség Hóbajárt basánál.*) Irta : Móra Ferenc. II. Maga is kegyetlen jó ember volt ez a Hóba­jért basa. Semmi kevélység nem lakozott benne, ami abból is megte­szik, hogy olyan helyre is elment látogatóba, ahová senki se hívta. Ott aztán egy ültő helyében megevett egy sült bárányt, megivott rá egy vödör bort s mikor ettül jókedve kerekedett, leereszkedőn szóba állt a szegény házigazdával is: — Hej, te kutyaházi magyar ember, de sze­retnék egy kis hegedüszót hallani. Erre aztán e­lugrott két fülig szál szerecsen, lekapta tiz körméről a gazdát s vonószakadtig hegedült rajta mogyorófa-vonóval hol frsset, hol sebeset, ahogy a Hóbajárt basa parancsolta. Mivel pedig ilyen rettenetes kedves vendég volt a basa, nem lehet rajta csodálkozni, hogy a forró hideg rázta a lápéinkat, mikor a szegedi várból kengyelfutó érkezett hozzájuk az öröm­hírrel : — Holnap ilyenkorra mind az egész Tápé féllábon álljon, mert a basa őkegyelmessége szerencséltet benneteket a látogatásával. Saját kegyelmes szemével akarja látni, milyen volt a termés ebben az esztendőben. — Túlságos megtiszteltetés ez nekünk, — nyögött a tápéi biró, — nem jobb volna, ha inkább a h lyibe vinnénk a vacsorát a kegyel­mes basának ? Attól félek, lemarad a csizma a *­ Felolvasás a Dugonics-Társaságban, lázárul ebben a feneketlen sárban, mire Tápéra kiér. — Feneketlen sárban ? — csudálkozott el a kengyelfutó. — Színét se láttam én a sárnak egész után. Okos ember volt a tápéi bíró, tudta, hogy kis bölcseséggel kormányozzák a világot, a markába nyomott egy ezüst garast a kengyel­futónak. — Visszafelé jobban kinyisd a szemedet, hogy megláthasd a nagy sarat. — Mit ér az, ha csak az egyik szememmel látok? — nyújtotta a kengyelfutó a másik tenyerét is. (Látszik, hogy a kengyelfutók vol­tak a mai diplomaták ősei.) Azt is kibélelte egy széles garassal a tápéi biró s ettől egyszerre nekinyájasodott a Hóba­járt basa követe. — No, — azt mondja, — lá­om­, hogy jó helyen­­ ártjátok az eszeteket. Hát majd meg­nyugtatom a kegyelmes basát, hogy helyébe hozzátok a drága jó vacsorát, hanem azt meg­mondom, hogy aztán szine-java legyen ám az idei termésnek ! Alig porzott el a kengyelfutó Szeged felé, a tápéi tanács már kint őgyelgett a földeken. Összetette az eszét öregbiró, ki biró, falu bor­bélya, falu kovácsa, mivel kedveskedjenek annak a nagybélü pogánynak? — Édes a szőlőnk, mint a méz, azzal legyünk udvarlására, — vélte az öregbiró. — De apró a szeme, — vetette ellen a kisbiró — Annál nagyobbra nőtt a lószemü szilva, — találgatta a borbély. Ezt meg már a kovács nem állhatta szó nélkül. — Még azt gondolná az a lószemü török, hogy ütet akarják vele csúfolni. — Vigyünk neki inkább ebbül a lánybögyü almábul. — Ráéhezik az ebhütü a lányainkra, — aggo­dalmaskodott a kisbiró. — Ha nem mondok én annál jobbat. Semmi se nőtt az idén akkorára a határban, mint a tök. Azt vigyünk a Hóbajárt basának egy zsákkal. Csakugyan ott sárgállottak a kukoricatarlón a nagy gömbölyű disznótökök, igen formázván a basa tar fejét. — No ezt jól kieszelted, kisbiró, — mondja az öregbiró, — de hát han szőttek akkora zsákot, akibe ebbül beleszoríthatnánk vagy hármat ? Jó szerencse, hogy odavetődött az öreg kukoricacsősz is, világlátott ember, fiatal korá­ban Makón volt a vármegye rabja, ott tanult meg urakkal bánni. Bele is adta mindjárt az eszét a tanácskozásba. — Nem úgy lössz az, embörök. Sült tököt vigyetek a Hóbajárt basának, majd meglássá­tok, annak úgy megörül, hogy aranyba foglal benneteket. Ez okos beszéd volt, rá is helyeslett egy­szerre az egész tanács, úgy, hogy az öregbirót elfogta az irigység. — Ejnye, bátya, — mondja csufolódva, — kend úgyis ösmeri a nagy urak gusztusát, nem

Next