Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-18 / 91. szám
l'«H»Ce*é8 U SMöíl»»*11 Csik strunculc* l <Fö* 1 iíi takeUval Kernben.) Tele* tat IW&A.»*eged* megjelel« Mttö kivételíve mindé« Híres «ám ír a 1200 ko IMUl Zlöfivetérl árak s Egy$upr» helyben 25000, Bndajevn H vidéken 30000 kW. Égi?»® sagásni ár» 1200 korona. Hirdetési érák i Pélhasébon 1 mm. 300, egy hasábon 000, mádéi hasábon 800 K.Szövegközt 25 százalékkal drágább. A próhirdetés 10 szóig 4000 kor. Szövegközti közlemények toronként 4500 korona. Családi értesítés 35000 kor. ¥ évfolym Sztged, 1924 április 18, PÉNTEK, 91-ik szám. Csere csalával. Mikor Krisztus Urunk a fölfeszítés éjszakáján a kéresztén függött, — meséli a kegyes legenda — a feszület tövében összetalálkozott a magyar, a tót, meg az oláh. — Az Úr nem maradhat a szégyen fáján — mondtad magyar —, le kell róla szabadítanunk. Ebben egyet értett vele a másik kettő is. Csakhogy a kereszt mögött ott bóbiskoltak tábortüzük mellett a római strázsák. Hosszú lándzsáik mellettük a fűben. Azokkal pedig nagyot lehet ütni, ha fölriadnak. — Itt bánom én ! — vont vállat a magyar. — Én közéjük vágok, az angyalát ! A tót egy kicsit ijedten vakargatja a füle tövét. — Dobre, dobre, de hát ne szerencsétlenkedjünk, ha nem muszáj. Hátha megvernénk a Jéuskát a tisztaráktól ? Az oláh sunyin elmosolyodott és csak annyit mondott: — Lopjuk el ! Az Úr Krisztus pedig abban a pillanatban megszólalt a kereszten: — Ki mire szánta most magát, az legyen a mestersége a világ végezetéig! ... Nem kenyerünk a gyűlölködés, nem teszünk különbséget az egy istentől teremtett emberfajok közt, mint ahogy nem különböznek egymástól erényeik és gyarlóságaik s a mai időkben különösen kimélendőnek tarjuk minden náció érzékenységét. Ezért elhárítjuk magunktól azt az érdemet, mintha ezt a réppszichológiai mesét mi csináltuk volna. Igazi népmese az, megvan a régi Mggyarország minden nemzetiségénél, természetesen mindenütt más szereplőkkel, csak az egy oláh az, amelyik mindenütt szerepel és mindenütt ugyanazt a szerepet viszi, még a népmese oláh variánsában is. Ezek után azt, aki ismeri ezt a mesét, nem lepi meg az a kis portpatvar, amely két derék szomszédunk, a szerb, meg a román közt támadt mér hetekkel ezelőtt bizonyos torontán helyiségek miatt. A románok, mikor kiürítették a szerbeknek átadandó csereközséget, a kiürítést szó szerint tették, a nemzetközi jognak román dialektusa szerint. Igazán nem lehet tőlünk több udvariasságot kívánni, mikor ilyen szépen fejezzük ki azt, amit a szerbek egyszerűen úgy fejeznek ki, hogy „rablás“, — holott mi ellenségek vagyunk és a szerb a jóbarát és ha szövetséges. Nyilván épp ezért határozott úgy Szerbia, hogy ő is a román dialektust fogja gyakorolni, vagyis szintén »kiüríti” a maga csereközségét. A diplomácia tolvajnyelvén represszióknak mondják az ellenrablást. Magyarán pedig úgy mondjuk a dolgot, hogy a szerbek és románok kölcsönösen kirabolják Módost és Zsombolyát, mielőtt a szövetségi viszony és meghitt barátság jegyében átadnák egymásnak a két boldogtalan községet . Macához a konfliktushoz semmi közünk nincs, azt majd elintézi a két új nagyhatalom egymással, vagy talán már el is intézte azóta, anélkül, hogy kivájták volna egymás szemét. Ellenben szabad legyen ez alkalomból a trianoni i élet meghozóihoz, a világ hatalmas törvényszékéhez egy kérdést intéznünk, ami tulajdonképen nem is a mi kötelességünk volna, hanem az irredenta ügyét annyira szívén viselő magas kormányunké. Ámbár hiszen mindegy az, ki teszi a kérdést, mert felelni úgyse felel rá senkire. Azok közt az államok közt, amelyek Magyarország földárából testén a nemzetek önrendelkezési joga címén megosztoztak hat évvel ezelőtt, azóta napirenden van a cserebere. Amelyik suttyomban, békességben történik meg, arról mi nem is tudunk, legföljebb két-három soros hírt kapunk, csak ahol egymás héjába kapnak a csereberélik, mint most Módoson és Zsombolyán, ott van nagyobb pillanata a dolognak s ott vetődik fel a kérdés, mi ad jogot szerbek és románnak arra, hogy az ekrzott községeket úgy csereberéljék egymás közt, ahogy a lovat, vagy a kutyát szokták? Hiszen Módost és Zsombolyát ezért szakították el Magyarországtól, mert a nemzetek önrendelkezési joga nem tűrheti azt, hogy egyik faj fölött egy másik fajé legyen az imperum. A nemzetiségi elv alapján adták az egyik községet Szerbiának, a másikat Romániának, tekintettel arra, hogy mind a két községben túlnyomórészben a német nemzetiségű polgárok lsknek. De ha ezt így kívánta az igazság, miféle igazság az, amelyik hat esztendő múlva azt kivánta, hogy Szerbia a maga németjeit cserélje el Románia németjeivel ? Mikor szavaztatták meg erre nézve Módos és Zsombolya lakosságát ? Erről a népszavazásról nem hallottunk semmit. Azt is kötve hisszük, hogy akár Zsombolya, akár Módos lakossága plebúditum alapján kérte volna fel a románokat és szerbeket a tulajdon kirablására. Itt bizony gonoszul megsértették a népek önrendelkezési jogát és a nemzetiségi elvet és hallatlanul nemen tisztelték a trianoni világbírókat. Mert az rendben van, ha Románia például odakínálja cserébe Szerbiának Belgrádtól Bukarestet. A maga veleszületett bőrével, húsával mindenki azt tesz, amit akar. De itt másról van szó. Itt Magyarország testéből kivágott darabokról van szó, áruikat ide-oda hajigálnak, mint ahogy a mészárosok szokták a felkoncolt barmot. Kinek van ez ellen szava? Nekünk magyaroknak nem lehet, mert miénk csak a »hallgassI* De hol van most a népek szövetsége? Hol van most a nemzetközi lelkiismeret ? Mért nem hördül most ki se francia, se angol, se olasz? Azért, mert a ki sakálok ugyanazt teszik, amit a nagy fenevadak és mindnyájan értenek egymás nyelvén. Azaz hogy: mindnyájan egyformán oláh dialektusban beszélik az igazságod Pénteken reggel a budapesti napilapok ismét nem jelenhetnek meg. Sztrájkba állottak a nyomdászok. Megszakadtak a tárgyalások a kiadókkal. Budapest, április 17. (Tudósítónk telefonjelentése) Két usfig megjelentek semít a budapesti napilapok. A nyomdászmunkások beállottak munkahelyeikre és míg szedték, nyomták a lapokat, könyveket, a munkások vezetői és a főnökök között tárgyalások indultak meg a nyomdászok bérkövetelése ügyében. A tárgyalások elinte kedvezően alasultak, míg négy csütörtökön reggel teljesen megszakadtak. A nyomdászok túlzott követelésekkel állttak elő, amelyet természetesen a kiadók nem honorálhattak. Erre reggel kilenc óra után az összes budapesti napilapok nyomdáiból kivonultak a munkások. A déli és délutáni lapok már meg sem tudtak jelenni, csupán A Nap volt az, amelyik megjelent délután mégis, mivel a Stádium nyomda követeléseiket jóformán minden feltétel nélkül aláírta. Nagypénteken reggel így — természeten a Szózaton és a Népszaván kívül — egyetlen fővárosi napilap sem jelenik meg. A legújabb nyomdászsztrájk eseményeiről budapesti munkatársunk a következő részleteket telefonálja: A nyomdászmunkások szakszervezete a legutóbb lefolyt nyomdászkizárásból kifolyólag tárgyalást folytatott a főnökegyesülettel, amelyek azonban eredményre nem vezettek. A munkások ma délelőtt egy nyomtatott megállapodással léptek fel a munkaadóknál, követelve annak azonnali elfogadását. Az uMmátari jellegű követelés nem annyira anyagi, mint elvi vonatkozásai miatt teljesíthetetlen volt. A munka legtöbb üzemben már délelőtt megszűnt. Azon lapok, amelyek a kizárás dacára is megjelentek, ezután is meg fognak jelenni. A nyomdaipar munkaadói és munkás szervezetei kölcsönösen felkérték a kereskedelmi minisztériumot, hogy a nyomdaiparban támadt konfliktus ügyében vállalja a felek közt a közvetítést. A temkiadók és a munkások este nyoc őrakor tanácskozásra ültek össze. Az este megkezdődött tárgyalásokat éjjel egynegyed 12 órakor félbeszakították. A két fél megbízottai holnap délelőtt fél 11 órakor újra összeülnek a kereskedelemügyi miniszter kiküldötteinek a vezetésével. A részletes megbeszélések során a munkáspárt új javaslatokat terjeszt elő a munkaadók javaslatával szemben, a részletes megbeszélőek során. A munkások az eddigi álláspontjukból valamit engedtek. Az új javaslataikról a munkaadók a pénteki együttes tanácskozás előtt fognak maguk között tárgyalni. A miniszterelnök nagy beszédben védelmezte a szanálási javaslatokat. Éjfél után végleg elfogadták a javaslatokat. Bizonytalan időre elhalasztották a nemzetgyűlést. Budapest, április 17. A nemzetgyűlés csütörtöki ülését reggel 7 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. A napirend szerint következik a szanálási javaslatok folytatólagos tárgyé része. Az elnök felolvassa azon képviselők neveit, akik a zárszó jogán felszólalhatnak. Mielőtt a zárszó jog alapján szólni kívánó képviseőket szólásra felhívná, Bethlen István gróf miniszterelnök szólal fel. — Tisztelt Nemzetgyűlés! Legyen szabad nekem is azok után, amiket a pénzügyminiszter úr tegnap este a szőnyegen fekvő tárgyról kifejtett, az általános vita befejezése alapján reflektálni azokra, amik ellenzéki oldalról felhozattak. — Szó volt a javaslat különböző nézőpontok szerinti bírálatáról. Bírálták a javaslatot külpolitikai, okotmányjogi, belpolitikai és pénzügyi szempontból. Legyen szabad nekem is bezédem fonalán e kérdésnek mind a négy csoportján végigmenve magam és a kormánypárt álláspontját kifejtenem. (Haljuk, halljuk !) A kritika élessége a külpolitikai szempontnál úgyszólván végigment a hangoknak minden skáláján Az objektív kritikától végig a hazaárulás vádjáig találkoztunk itt mindenféle véleménynyilvánítással. Ha annak okát keressük és objektív alapját akarjuk megtalálni, azt kell mondani, hogy a közös alapját ezeknek a kritikáknak megtaláljuk abban a tán fájdalmas, de mindenesetre is szeletreméltó érzésben, amely azt hiszem a Ház minden oldalán megnyilatkozik, afelett a körülmény felett, hogy Magyarország, amikor kölcsönt kér a külföldtől, amikor kölcsönt akar kapni, nem kerüle ÍLnek? derülheti el bizonyos rajtunk kívül álló tényezők beavatkozását. Viszont a kontrólról volt itt a Házban legbőségesebben és legélesebben szó. Én ezt megértem, nemcsak hogy megértem, h nem kifogásolom azt a beálltást, mint hogyha a kormánynak örömet szerezne az, hanem úgy, mint régen, teljes szabadsággal, hanem csak bizonyos