Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-01 / 125. szám

s SZEGED örömmel üdvözli a javaslatot, mert ebben is ipar­védelem van, csakhogy szerinte a gyáripar túl­ságos nagy védelemben részesül a mezőgazdaság­gal szemben. A javaslatot nem tartja nagyon rossz­nak, azonban még­sem fogadja el, mert a kor­mánnyal szemben bizalmatlansággal viseltetik és nem hiszi, hogy a javaslatban lefektetett helyes elveket meg tudná valósítani. Ezután Bartos Andor szólal fel. Megjegyzések hangzottak el olyan irányban, hogy a vámtarifát nem idejében nyújtotta be a kormány. Szerinte előbb nem is lehetett volna benyújtani a szükséges előkészítési munkálatok miatt. A benyújtás a leg­jobb időben történt meg, a szanálási munkálatok megkezdése időpontjában. A javaslatot teljes biza­lommal elfogadja. (Általános helyeslés.) Kabók Lajos a következő felszólaló. A szabad­­forgalom álláspontján áll, de ebből kifolyólag sem fogadja el a javaslatot. Gyakorlati szempontból nézve a dolgot, elismeri azonban, hogy ma, amikor az egész világ bizonyos mértékű kötött kereskede­lemmel bír, Magyarország nem térhet át a vámok­tól teljesen független szabadforgalomra. Bizalmatlan a kormánnyal szemben. Ezután pontról-pontra bírálja a javaslat egyes tételeit, végül kijelenti, hogy a javaslatot nem fogadja el. Elnök ezután napirendi indítványt tesz. A leg­közelebbi ülés kedden délelőtt 11 órakor lesz, amelynek napirendjén a vámtarifa folytatólagos tárgyalása következik. Interpellációk. Ezután áttérnek az interpellációkra. Horváth Zoltán az első interpelláló, aki a makói hagymatermelés nagy fontosságáról beszél és ki­fogásolja, hogy a hagymakertészeknek a földet uzsorabérért adják ki használatra. Kérdi, hajlandó-e tárgyalást kezdeni a földmivelésügyi miniszter, hogy a termelőket a Csanádi püspökség birtokaiból elé­gítsék ki. Interpellációját kiadják a földmivelésügyi miniszternek. Ezután Gömbös Gyula szólal fel, aki interpellá­ciójában az olimpiai versenyeket teszi szóvá. Ki­fogásolja, hogy a sportnak több ága, különösen a labdarugó sport már nem amatőr szellemű, hanem elüzletesedett. Ennek tulajdonítja a labdarugó csapatunk párisi vereségét. Interpellációjában kérdi a kultuszminisztert: hajlandó-e az olimpiai verse­nyekre való kiküldetés kérdésében haladéktalanul a nemzet tekintélye érdekében imperative rendez­kedni; hajlandó-e a magyar társadalomnak a sport terén való irányításában az országos testnevelés útján az igazi amatőr szellem nemzetnevelő és nemzetvédelmi gondolatának érvényt szerezni és minden mozgalmat támogatni, amely ezen helyes célokat szolgálja. Interpellációját kiadják a kultusz­­miniszternek. Több interpelláció nem lévén, az ülés két óra után véget ért. 1W4 juniors 1. Eddig jó is volt az mindig, amit én akartam. A polgármester a gázgyárperről és a pénteki közgyűlésről. Szeged, május 31. (Saját tudósítónktól.) A pénteki közgyűlés — amely érdekesség és jel­legzetesség szempontjából magasan kiemel­kedik az utóbbi idők sablon-közgyűléseinek szürke sorából — nem fejeződött be az elnök zárószavával, hanem tovább folytatódik Künn a városban éppen úgy, mint benn, a városházán. Künn a városban különbözőképen kommentál­ják a tanács új és alig leplezett taktikai rend­szerét, amelynek segítségével diadalra vitet és visz is minden tanácsi javaslatot és amelynek egyik legeklatánsabb példáját a pénteki ülés adta, amikor a törvényhatósági bizottság tizen­nyolc tagját a fölvonultatott tisztviselő-többség olyan elragadó összjátékkal szavazta le. Külön­bözőképen kommentálják a városban a polgár­­mesternek azt a kijelentését is, amely Wimmer Fülöp beszéde közben közbeszólás formájában hangzott el. Amikor Wimmer Fülöp arról beszélt, hogy a polgármester — kissé auto­krata módon — mással nem tudja megindo­kolni álláspontját, csak azzal, hogy „mert én így akarom !”, a polgármester a következő­­képen parirozta ki, helyesebben igazolta a vádat: — Eddig jó is volt az mindig, amit én akartam ! Sokat beszélnek még arról a megjegyzésről is, amit a tanács egyik természetesen „igenk­nél szavazó tagja tett a szavazás eredményé­nek kihirdetése után: „Pedig Wimmernek igaza van, dehát miért olyan erőszakos .. .” Ezek a közbeszólások és megjegyzések továb­b élnek a város köz­vélem­ényében és itt is, ott is visszhangjuk támad. A városházán pedig a tisztviselői érzik fur­csán magukat, azok a tisztviselők, akik a szer­vezeti szabályrendelet értelmében hivatalból tagjai a törvényhatósági bizottságnak, ahol lelkiismeretük és legjobb belátásuk szerint kell állást foglalniuk és most a csalóka látszat azt a gyanút táplálja —ha alaptalanul is —, hogy az állásfoglalás szabadsága nem egészen töké­letes szilárdság a torony alatt. Ezért nem tud­nak örülni a tisztviselő-városatyák a pénteki­­ adatnak és ezért igyekszik minden tisztviselő­­városatya komoly érvekkel igazolni péntek dél­utáni állásfoglalásit. A látszat gyakran csal és a gyanú gyakran öl... A pénteki közgyűlés a polgármestert foglal­koztatja a legerősebben. Az elhangzott közbe­szólások és megjegyzések még mindig erősen ott csengnek a fülében és arra késztetik, hogy új érveket sorakoztasson fel diadalra vitt állás­pontja megerősítésére. — A közgyűlés határozata nem jelenti azt — mondja elgondolkozva —, hogy Wimmer Fülöp álláspontja végérvényesen megbukott, mert könnyen megtörténhetik, hogy mégis csak folytatjuk a gázgyári pert és akkor úgy lesz, ahogyan Wimmer Fülöp akarja. Pénteken csak arról volt szó, hogy a közgyűlés ne kösse meg a tanács kezét és határozatával ne vágja el azt az utat, amely valami jobb megoldáshoz vezethet. — Hogyan képzeli el ezt a jobb megoldást polgármester úr? — kérdeztük. — Amikor fönt jártam Budapesten és tár­gyaltam erről a kérdésről a gázgyár központi igazgatóságával, megígérték, hogy három­féle tervezetet is kidolgoznak a kiegyezésre és a tervezeteket megküldik a város hatóságának. Az első tervezetnek valószínűleg az lesz a lé­nyege, hogy alakítsunk a gázgyárból egy rész­vénytársaságot, amelyben a részvények többsége a városé lenne. Ez a részvénytársaság biztosí­taná a vállalat üzleti elevenségét, mert­­ nem kellene örökké harcolnia a közgyűléssel. A meg­egyezésnek ez a módja nekem a legjobban tetszik, mert a házikezelésbe veendő gázgyárról mindig azok az áldatlan harcok jutnak eszembe, amelyek a házikezelésben álló vízműtelep körül dúlnak állandóan. A második megoldási tervezet — és a vállalatnak ez volna a legkedvesebb — abból fog állni, hogy a város közönsége hosszabbítsa meg a vállalat koncesszióját, változtassa meg az eredeti szerződés feltételeit, cserébe nagyobb haszonrészedesést kapna a gázgyár bevételéből. — A harmadik megoldási tervezet szerint a vállalat elismeri a város tulajdonjogát, de bérbe venné az üzemet a várostól. — A készülő tervezetekben ilyenféle meg­oldási módozatok lehetnek. A polgármester ezután a pénteki közgyűlés­ről beszélt és többek között a következőket mondotta: “ A városi tisztviselőket senki sem pres­­­szionálta arra, hogy a tanács javaslata mellett szavazzanak. Ha odaszavaztak, az sem jelent mást, mint azt, hogy jobban ismerve a város ügyeit, a tanács álláspontját tartották helyesebb­nek. De presszióról szó sem lehet, hiszen a véleménnyilvánítási szabadságáról mindenki meg lehet győződve. Bántódása nem lett volna sen­kinek, ha a tanács ellen szavaz, mint ahogyan a tisztifőorvost sem érte semmiféle kellemetlen­ Magyar legenda. Irta: Móra Ferenc. Hol volt, hol nem volt, nekeresden túl volt. Neve nincsen innen volt, volt egyszer egy jámbor életű mészárosmester. A mészárosmesterek ugyan különben is mind jámboréletűek, de ez a miénk meg különösen az volt. Mindössze két dekával billent a mérlege a saját javára s annálfogva nemcsak földi boldogu­lását vette biztosra, hanem arra is képesítettnek érezte magát, hogy majdan odaát is ő mérje a húst. Megszokott mérlegével, ha lehet,­­ ha nem, az se baj, hiszen okos mészáros az uj mérleget is kézhez tudja szoktatni. (Az, hogy odaát nem is lesz másfajta mérleg, csak amin a lelkeket méregetik, eszébe se jutott és ezt nem is lehet rossz néven venni egy mészá­rosmesternek. Ha képviselő lett volna, akkor egész bizonyosan úgy képzelte volna el a meny­országot, hogy ott tizenkét hónapból tizenegy és félig parlamenti szünet van, de a felemelt napi­­díj arra az időre is kijár. E tekintetben általában reális gondolkozásúak az emberek és régen is csak ilyenek voltak. Aki nem hiszi, olvassa el Adamus Weber Centum Fontes-át, amely kétszáz évvel ezelőtt jelent meg Norimbergában. Abban még az is benne van, különböző írástudókból vett citátumokkal bizonyítva, hogy az üdvözöltek piros ruhában járnak és karmonádlit esznek.) Történt azonban, hogy a jámbor életű mészá­rosnak egyszer jelenése volt. Nem látott ugyan semmiféle apokaliptikus szörnyeteget álmában, mindössze Szent Pétert látta a kulccsal, de az olyant mondott neki, amilyent János apostol nem hallott Pathmoszban. Azt mondta neki: — Mindegy az, fiam, ha a lelked kiteszed is, pék és mészáros a menyországba be nem juthat. Nem kell azt hinni, hogy ezen most már nagyon megijedt a mi mészárosunk. Inkább nagyon meg­örült és úgy szoktatta a mérleget, hogy ezentúl négy dekát tévedjen az ő javára. — Ha így is, úgy is poklokra kell alászállnom, — gondolta magában, — legalább ne ingyen szálljak alá!­­ Eddig van a legenda és most kezdődik a köz­­igazgatási tényálladék. A mi mészárosunkat — legyen a neve Tevagyaz Péter — a rendőrség mérleghamisításért elitélte negyven koronára. — Tíz korona dekánként ? — kérdezte a tanács, mint másodfokú hatóság. — Nem szabad így le­becsülni a tisztes ipart. Legyen száz korona de­kánként. Tevagyaz Péter gondolkodóba esett. Negyven korona bírságot hamar behoz az ő jól szoktatott mérlege. Négyszáz korona azonban nagy pénz. Vagy az ítélet ellen kell felebbezni, vagy a hami­sítás arányát felemelni. Mit tesz ilyenkor az okos ember? Természete­sen nyolc dekányit vétkezik négy deka helyett és felülvizsgálatot kér azon az alapon, hogy az ő mérlege esetleg rosszul mutat, de jól mér és ő esetleg rosszul olvas, de jól számít és ha ebben a dologban hibás valaki, az csak a mértékhitele­sítő hivatal lehet . Ész kell ide, nem is kicsi, — mondta a tanács és elment tanácsért a közigazgatási bizott­sághoz. A közigazgatási bizottság azt mondta, hogy neki is kell a magáé s abból nem igen adogathat kölcsön. Hanem a belügyminiszternek sok lehet az esze, mert elég fukaran bánik vele, — hát legalább ebbe hadd adja bele az eszét. Annál is inkább, mert itt elvi döntésről van szó. Az elvi döntés pedig nagy dolog! Van az­tán még akkora is, mint az eszményi nívó! Azzal hebehurgyán bánni nem lehet. Nagy körül­tekintés és mély belátás kívántatik hozzá. Meg kell kérdezni a pénzügyminisztert is, meg a keres­kedelmi minisztert is. S ha azok ketten se tudnák a kérdést megfelelően összekomplikálni, akkor kerül a sor az igazságügyminisztériumra. Ott aztán úgy megbolondítják, hogy már jobban nem is lehet, mert ott csupa éles elméjű jogászok van­nak. Akkor aztán jöhet az elvi döntés! Hát ez szép rendjében mind meg is történt. Adattak szakvélemények, ellenvélemények, pót­vélemények és utóvélemények hivatalos rövidség­gel és pontossággal. A nagy parabola, amelyen egy üstökös megfuthatta volna a pályáját, kezdett visszafelé kanyarodni. Az akta, amely mint ösztö­­vér legény egymagában indult neki a világnak, mint aranylakodalmas aggastyán érkezett haza, fiúkkal, lányokkal, unokákkal és dédunokákkal. Az iktató nem is a kilós mérlegen mérte le, hanem mázsán. S a kézbesítő, mivel csak gyalog­szolgálatra volt felfogadva és szekérrel nem ren­delkezett, csak az akta legkülső levelét vitte el a dekával vétkező polgártársnak, bélése nélkül. — Tevagyaz Péter ? — kérdezte a deresedő, köhécselő, egy csöppet se mészárosos embertől. — Én vagyok az. — Tevagyaz Péter, mészárosmester ? — Az nem én vagyok. Én cipészmester vagyok. Mészáros az apám volt. Annak volt valami sora a törvénnyel, de nem győzte kivárni a régit Meghalt még 1902-ben. — Ejnye-hejnye, — vakarta meg a füle mögét a kézbesítő, — már most hogy igazítjuk ezt el ? Azt kérdezteti a miniszter, hogy hogy hívják azt a mestert, aki a mérleget csinálta. No majd meg­­jelentem, hogy az­tár alighanem meghótt. Ezzel végződik a közigazgatási tényálladék s kezdődik megint a legenda. Ifjabb Tevagyaz Péter cipészmesternek meg­jelent álmában idősb Tevagyaz Péter mészáros­mester és azt mondta neki: . . — Jaj, fiam, hátha még az árvizsgáló bizottság is benne lett volna!

Next