Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)
1924-06-01 / 125. szám
s SZEGED örömmel üdvözli a javaslatot, mert ebben is iparvédelem van, csakhogy szerinte a gyáripar túlságos nagy védelemben részesül a mezőgazdasággal szemben. A javaslatot nem tartja nagyon rossznak, azonban mégsem fogadja el, mert a kormánnyal szemben bizalmatlansággal viseltetik és nem hiszi, hogy a javaslatban lefektetett helyes elveket meg tudná valósítani. Ezután Bartos Andor szólal fel. Megjegyzések hangzottak el olyan irányban, hogy a vámtarifát nem idejében nyújtotta be a kormány. Szerinte előbb nem is lehetett volna benyújtani a szükséges előkészítési munkálatok miatt. A benyújtás a legjobb időben történt meg, a szanálási munkálatok megkezdése időpontjában. A javaslatot teljes bizalommal elfogadja. (Általános helyeslés.) Kabók Lajos a következő felszólaló. A szabadforgalom álláspontján áll, de ebből kifolyólag sem fogadja el a javaslatot. Gyakorlati szempontból nézve a dolgot, elismeri azonban, hogy ma, amikor az egész világ bizonyos mértékű kötött kereskedelemmel bír, Magyarország nem térhet át a vámoktól teljesen független szabadforgalomra. Bizalmatlan a kormánnyal szemben. Ezután pontról-pontra bírálja a javaslat egyes tételeit, végül kijelenti, hogy a javaslatot nem fogadja el. Elnök ezután napirendi indítványt tesz. A legközelebbi ülés kedden délelőtt 11 órakor lesz, amelynek napirendjén a vámtarifa folytatólagos tárgyalása következik. Interpellációk. Ezután áttérnek az interpellációkra. Horváth Zoltán az első interpelláló, aki a makói hagymatermelés nagy fontosságáról beszél és kifogásolja, hogy a hagymakertészeknek a földet uzsorabérért adják ki használatra. Kérdi, hajlandó-e tárgyalást kezdeni a földmivelésügyi miniszter, hogy a termelőket a Csanádi püspökség birtokaiból elégítsék ki. Interpellációját kiadják a földmivelésügyi miniszternek. Ezután Gömbös Gyula szólal fel, aki interpellációjában az olimpiai versenyeket teszi szóvá. Kifogásolja, hogy a sportnak több ága, különösen a labdarugó sport már nem amatőr szellemű, hanem elüzletesedett. Ennek tulajdonítja a labdarugó csapatunk párisi vereségét. Interpellációjában kérdi a kultuszminisztert: hajlandó-e az olimpiai versenyekre való kiküldetés kérdésében haladéktalanul a nemzet tekintélye érdekében imperative rendezkedni; hajlandó-e a magyar társadalomnak a sport terén való irányításában az országos testnevelés útján az igazi amatőr szellem nemzetnevelő és nemzetvédelmi gondolatának érvényt szerezni és minden mozgalmat támogatni, amely ezen helyes célokat szolgálja. Interpellációját kiadják a kultuszminiszternek. Több interpelláció nem lévén, az ülés két óra után véget ért. 1W4 juniors 1. Eddig jó is volt az mindig, amit én akartam. A polgármester a gázgyárperről és a pénteki közgyűlésről. Szeged, május 31. (Saját tudósítónktól.) A pénteki közgyűlés — amely érdekesség és jellegzetesség szempontjából magasan kiemelkedik az utóbbi idők sablon-közgyűléseinek szürke sorából — nem fejeződött be az elnök zárószavával, hanem tovább folytatódik Künn a városban éppen úgy, mint benn, a városházán. Künn a városban különbözőképen kommentálják a tanács új és alig leplezett taktikai rendszerét, amelynek segítségével diadalra vitet és visz is minden tanácsi javaslatot és amelynek egyik legeklatánsabb példáját a pénteki ülés adta, amikor a törvényhatósági bizottság tizennyolc tagját a fölvonultatott tisztviselő-többség olyan elragadó összjátékkal szavazta le. Különbözőképen kommentálják a városban a polgármesternek azt a kijelentését is, amely Wimmer Fülöp beszéde közben közbeszólás formájában hangzott el. Amikor Wimmer Fülöp arról beszélt, hogy a polgármester — kissé autokrata módon — mással nem tudja megindokolni álláspontját, csak azzal, hogy „mert én így akarom !”, a polgármester a következőképen parirozta ki, helyesebben igazolta a vádat: — Eddig jó is volt az mindig, amit én akartam ! Sokat beszélnek még arról a megjegyzésről is, amit a tanács egyik természetesen „igenknél szavazó tagja tett a szavazás eredményének kihirdetése után: „Pedig Wimmernek igaza van, dehát miért olyan erőszakos .. .” Ezek a közbeszólások és megjegyzések tovább élnek a város közvéleményében és itt is, ott is visszhangjuk támad. A városházán pedig a tisztviselői érzik furcsán magukat, azok a tisztviselők, akik a szervezeti szabályrendelet értelmében hivatalból tagjai a törvényhatósági bizottságnak, ahol lelkiismeretük és legjobb belátásuk szerint kell állást foglalniuk és most a csalóka látszat azt a gyanút táplálja —ha alaptalanul is —, hogy az állásfoglalás szabadsága nem egészen tökéletes szilárdság a torony alatt. Ezért nem tudnak örülni a tisztviselő-városatyák a pénteki adatnak és ezért igyekszik minden tisztviselővárosatya komoly érvekkel igazolni péntek délutáni állásfoglalásit. A látszat gyakran csal és a gyanú gyakran öl... A pénteki közgyűlés a polgármestert foglalkoztatja a legerősebben. Az elhangzott közbeszólások és megjegyzések még mindig erősen ott csengnek a fülében és arra késztetik, hogy új érveket sorakoztasson fel diadalra vitt álláspontja megerősítésére. — A közgyűlés határozata nem jelenti azt — mondja elgondolkozva —, hogy Wimmer Fülöp álláspontja végérvényesen megbukott, mert könnyen megtörténhetik, hogy mégis csak folytatjuk a gázgyári pert és akkor úgy lesz, ahogyan Wimmer Fülöp akarja. Pénteken csak arról volt szó, hogy a közgyűlés ne kösse meg a tanács kezét és határozatával ne vágja el azt az utat, amely valami jobb megoldáshoz vezethet. — Hogyan képzeli el ezt a jobb megoldást polgármester úr? — kérdeztük. — Amikor fönt jártam Budapesten és tárgyaltam erről a kérdésről a gázgyár központi igazgatóságával, megígérték, hogy háromféle tervezetet is kidolgoznak a kiegyezésre és a tervezeteket megküldik a város hatóságának. Az első tervezetnek valószínűleg az lesz a lényege, hogy alakítsunk a gázgyárból egy részvénytársaságot, amelyben a részvények többsége a városé lenne. Ez a részvénytársaság biztosítaná a vállalat üzleti elevenségét, mert nem kellene örökké harcolnia a közgyűléssel. A megegyezésnek ez a módja nekem a legjobban tetszik, mert a házikezelésbe veendő gázgyárról mindig azok az áldatlan harcok jutnak eszembe, amelyek a házikezelésben álló vízműtelep körül dúlnak állandóan. A második megoldási tervezet — és a vállalatnak ez volna a legkedvesebb — abból fog állni, hogy a város közönsége hosszabbítsa meg a vállalat koncesszióját, változtassa meg az eredeti szerződés feltételeit, cserébe nagyobb haszonrészedesést kapna a gázgyár bevételéből. — A harmadik megoldási tervezet szerint a vállalat elismeri a város tulajdonjogát, de bérbe venné az üzemet a várostól. — A készülő tervezetekben ilyenféle megoldási módozatok lehetnek. A polgármester ezután a pénteki közgyűlésről beszélt és többek között a következőket mondotta: “ A városi tisztviselőket senki sem presszionálta arra, hogy a tanács javaslata mellett szavazzanak. Ha odaszavaztak, az sem jelent mást, mint azt, hogy jobban ismerve a város ügyeit, a tanács álláspontját tartották helyesebbnek. De presszióról szó sem lehet, hiszen a véleménnyilvánítási szabadságáról mindenki meg lehet győződve. Bántódása nem lett volna senkinek, ha a tanács ellen szavaz, mint ahogyan a tisztifőorvost sem érte semmiféle kellemetlen Magyar legenda. Irta: Móra Ferenc. Hol volt, hol nem volt, nekeresden túl volt. Neve nincsen innen volt, volt egyszer egy jámbor életű mészárosmester. A mészárosmesterek ugyan különben is mind jámboréletűek, de ez a miénk meg különösen az volt. Mindössze két dekával billent a mérlege a saját javára s annálfogva nemcsak földi boldogulását vette biztosra, hanem arra is képesítettnek érezte magát, hogy majdan odaát is ő mérje a húst. Megszokott mérlegével, ha lehet, ha nem, az se baj, hiszen okos mészáros az uj mérleget is kézhez tudja szoktatni. (Az, hogy odaát nem is lesz másfajta mérleg, csak amin a lelkeket méregetik, eszébe se jutott és ezt nem is lehet rossz néven venni egy mészárosmesternek. Ha képviselő lett volna, akkor egész bizonyosan úgy képzelte volna el a menyországot, hogy ott tizenkét hónapból tizenegy és félig parlamenti szünet van, de a felemelt napidíj arra az időre is kijár. E tekintetben általában reális gondolkozásúak az emberek és régen is csak ilyenek voltak. Aki nem hiszi, olvassa el Adamus Weber Centum Fontes-át, amely kétszáz évvel ezelőtt jelent meg Norimbergában. Abban még az is benne van, különböző írástudókból vett citátumokkal bizonyítva, hogy az üdvözöltek piros ruhában járnak és karmonádlit esznek.) Történt azonban, hogy a jámbor életű mészárosnak egyszer jelenése volt. Nem látott ugyan semmiféle apokaliptikus szörnyeteget álmában, mindössze Szent Pétert látta a kulccsal, de az olyant mondott neki, amilyent János apostol nem hallott Pathmoszban. Azt mondta neki: — Mindegy az, fiam, ha a lelked kiteszed is, pék és mészáros a menyországba be nem juthat. Nem kell azt hinni, hogy ezen most már nagyon megijedt a mi mészárosunk. Inkább nagyon megörült és úgy szoktatta a mérleget, hogy ezentúl négy dekát tévedjen az ő javára. — Ha így is, úgy is poklokra kell alászállnom, — gondolta magában, — legalább ne ingyen szálljak alá! Eddig van a legenda és most kezdődik a közigazgatási tényálladék. A mi mészárosunkat — legyen a neve Tevagyaz Péter — a rendőrség mérleghamisításért elitélte negyven koronára. — Tíz korona dekánként ? — kérdezte a tanács, mint másodfokú hatóság. — Nem szabad így lebecsülni a tisztes ipart. Legyen száz korona dekánként. Tevagyaz Péter gondolkodóba esett. Negyven korona bírságot hamar behoz az ő jól szoktatott mérlege. Négyszáz korona azonban nagy pénz. Vagy az ítélet ellen kell felebbezni, vagy a hamisítás arányát felemelni. Mit tesz ilyenkor az okos ember? Természetesen nyolc dekányit vétkezik négy deka helyett és felülvizsgálatot kér azon az alapon, hogy az ő mérlege esetleg rosszul mutat, de jól mér és ő esetleg rosszul olvas, de jól számít és ha ebben a dologban hibás valaki, az csak a mértékhitelesítő hivatal lehet . Ész kell ide, nem is kicsi, — mondta a tanács és elment tanácsért a közigazgatási bizottsághoz. A közigazgatási bizottság azt mondta, hogy neki is kell a magáé s abból nem igen adogathat kölcsön. Hanem a belügyminiszternek sok lehet az esze, mert elég fukaran bánik vele, — hát legalább ebbe hadd adja bele az eszét. Annál is inkább, mert itt elvi döntésről van szó. Az elvi döntés pedig nagy dolog! Van aztán még akkora is, mint az eszményi nívó! Azzal hebehurgyán bánni nem lehet. Nagy körültekintés és mély belátás kívántatik hozzá. Meg kell kérdezni a pénzügyminisztert is, meg a kereskedelmi minisztert is. S ha azok ketten se tudnák a kérdést megfelelően összekomplikálni, akkor kerül a sor az igazságügyminisztériumra. Ott aztán úgy megbolondítják, hogy már jobban nem is lehet, mert ott csupa éles elméjű jogászok vannak. Akkor aztán jöhet az elvi döntés! Hát ez szép rendjében mind meg is történt. Adattak szakvélemények, ellenvélemények, pótvélemények és utóvélemények hivatalos rövidséggel és pontossággal. A nagy parabola, amelyen egy üstökös megfuthatta volna a pályáját, kezdett visszafelé kanyarodni. Az akta, amely mint ösztövér legény egymagában indult neki a világnak, mint aranylakodalmas aggastyán érkezett haza, fiúkkal, lányokkal, unokákkal és dédunokákkal. Az iktató nem is a kilós mérlegen mérte le, hanem mázsán. S a kézbesítő, mivel csak gyalogszolgálatra volt felfogadva és szekérrel nem rendelkezett, csak az akta legkülső levelét vitte el a dekával vétkező polgártársnak, bélése nélkül. — Tevagyaz Péter ? — kérdezte a deresedő, köhécselő, egy csöppet se mészárosos embertől. — Én vagyok az. — Tevagyaz Péter, mészárosmester ? — Az nem én vagyok. Én cipészmester vagyok. Mészáros az apám volt. Annak volt valami sora a törvénnyel, de nem győzte kivárni a régit Meghalt még 1902-ben. — Ejnye-hejnye, — vakarta meg a füle mögét a kézbesítő, — már most hogy igazítjuk ezt el ? Azt kérdezteti a miniszter, hogy hogy hívják azt a mestert, aki a mérleget csinálta. No majd megjelentem, hogy aztár alighanem meghótt. Ezzel végződik a közigazgatási tényálladék s kezdődik megint a legenda. Ifjabb Tevagyaz Péter cipészmesternek megjelent álmában idősb Tevagyaz Péter mészárosmester és azt mondta neki: . . — Jaj, fiam, hátha még az árvizsgáló bizottság is benne lett volna!