Szeged, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-01 / 1. szám
tzerkesztőség és kiadóhivatal: Deák Ferenc utca 2. (Főnéi iskolával szemben.) Telefon 13-33. A Szeged“ megjelenik hétfő kivételével minden ■tp. Egyes szám ára 2000 korona. Előfizetési árak: Egy hónapra helyben étK f 0, Budapesten és vidéken 451 00 kor. Egyes szám ára 3000 korona a f, hüldetési árak: Félhasábon I m. M'P, ’ hasábon I' fél kor. Szövegközt E0 százalékkal drágább. Apróhirietét j fiz szóig 2000, jeligés :<r 9 kor. Szövegközti közlemények soronként 10.OCP, családi trtesi és 50.000. Nyilttér és gyászjelentés KX 1»0-al digább. VI. évfolyam, Szeged, 1925 január 1. CSÜTÖRTÖK,1-ső szám. mmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmwmmwmmmmimwmmimumh 1825. Nem tévedésből irtuk az 1925-ik esztendő redős homlokára ezt a dicsőséges dátumot. Sok jót nem igen várunk az uj évtől, de az emlékező fénye és dicsősége bizonyosan sokszor be fogja ragyogni és meg fogja szépíteni elmúló napjait. Mert a szegény és szomorú magyar, a világ árvája a népek országútján koldulva és keseregve, csonka országának romjai között, mint Márius Karthágóban, leginkább csak tündöklő és boldogító múltjához fordul, ha vigasztalást és fölemelkedést szomjazik. Ez a mult, mint a Hortobágy délibábja, mosolyog fe éje és édes merengést« ringatja fáradt szellemét. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban ? énekelte éppen kerek szál esztendeje a magyar költők akkori királya dunántúli magánya csöndjében és nagyrakelendő lelke előtt ragyogó köd gyanánt lebegtek párducos Apád és honszerző daliái, kopjás és kelevéres magyarok. Ma már az a kor is régi dicsőségünk lett, amelyről Vörösmarty Mihály azt mondotta, hogy feledékeny és hogy puhaságra sekélyebb. Istenem, micsoda zseniális tévedés, micsoda isteni rövidlátás, hiszen maga a költő, aki ezt dalolja, a legkülönbek és legmunkásabbak, a legdúsabbak és legeredményesebbek egyike egész gazdag irodalmunkban, aki éppen ezzel a haladékony időhöz hű énekével újítja meg és kincsei föl költői nyelvünket és teszi simulékonnyá és fordulatossá és zengzetessé és dallamossá egy Petőfi és egy a rany számára és ez az esztendő, amelynek most századik fordulóját ünnepeljük az idők végtelenében és az örökkévaló dicsőségben, ez az esztendő adta nekünk a komáromi fiút, a magyar mesemondás nagymesterét, a regényköltészet koszorúját, a legtermőbb csodafát irodalmunk tündérkertjében: dsvat Jókay Mórical, ahogy az anyakönyvbe írták. Jókai maga fölér egy literatura felével, ahogy ezt valaki egyszer Shafc»pererel mondotta és ma kétszeres érték és öröm ö nekünk, mert felej*teti nyomorúságunkat és 10 derűi életünket. Talán az ötvenes és hatvanas évek elnyomatásában és elkeseredésében volt csak olyan szükség Jókai mesemondó bukájára, mint ezekben az új zord időkben és sötét napokban, amikor kockán forog egész jelenünk és jövendőnk s a kockarázás kegyetlen napjaiban olyan andalító gyönyörűség és zsongitó élvezet elmenekülni a magyar mondák és regék, a szentannatói tündérek, a bálványosvári táltosok, a boldog erdélyi aranykor, a kurucvilág, a régi jó táblabirák és a Mgyarhon egyéb szépségeinek világába. Jókai legnagyobb és legszebb jelentősége, hogy ő a régi, nagy Magyarországot jelenti nekünk, minden erényével és hibájával, de egy kivételeses elbeszélő iangész varázsos tükrében. Jókai több és igazabb irredenta ma nekünk hangos és üres frázisok unott és fáradt ismétlésénél, amely az indiai imamalmokat juttatják eszünkbe. Jókai költészete kárpótol ma egyedül az elveszett valóságért és a sokat hangoztatott kulturfölényt ő inkább képviseli most, halhatatlansága századik esztendejében, mint azok a lármás kis élelmesek, akik kulturestéken szavalnak fajvédelemről és a malom alatti politika malmára hajtják a politikai divatok és szenvedélyek zavaros vizét. Pedig a példa beszél: most száz éve egy fiatal huszárkapitány egész évi jövedelmét ajánlotta föl a magyar tudós társaság alapiiáés a prossonyi diéta termében elhangzó kijelentés száz év múltán még mindig visszhorgozik és Siéchenyi litván gróf, az ifjú huszárkapitány a legnagyobb magyar nevét küzdötte le egy hosszú és tragikus de heroikus élet lankadatlan küzdelmével, áldozatával, munkájával és lemondásával. Egy nagyszerű nemzedék fogott össze most száz esztendeje a magyar hazában és aranykort derített e földre. Síha annyi nagy ember és nagy tett, mint ebben az időben, amely a reformok kora, Széchenyi kora, Vörösmarty kora, a nemzeti demokrácia is liberalizmus korszaka. A mai politikus-nemzedék, amely közéletünkben hangoskodik és fórumainkon ágál, csak áhítattal és pirulással nézhetne föl rájuk, mint a vakondok a kőszáli sasokra, de ezek az urak és férfiak nem kiváncsiak a nagy elődökre, akik kisded köreiket zavarnék, ők a maguk mondvacsinált tekintélyérek tógájába burkolózva tengetik pünkösdi királyságuk napjait és várják a sóit galambot. De a dolgozó és alkotó magyarság, a valódi néplélek rajongó tisztelettel és kegyelettel idézi a múlhatatlan titánokat, akik egy uj világ alapköveit rakták le és pilléreit emelték. Ez az év Jókai, Széchenyi és Vörösmarty jegyiben az emlékezés esztendeje lészen és ez az emlékezés azt a reményt fogja megeremni, amelyet a legnagyobb magyar a szavaknak ebbe a tömör ércébe formált: Magyarország nem vall, hanem lesz. E nélkül a reménység nélkül nem volna érdemes élni ezen a földön, amely száz éve Jókait adta a nagyvilágnak! Peidl Gyula a „Szeged“ hasábjain beszámol választóinak 1924 politikai eseményeiről. „A passzivitás csak formai változást jelent a parlamentárisis életben, mert két és fél év alatt sem enyhített a kormány egyoldalú uralmán.” Budapest, december 31. (A Szeged kiküldött munkatársától.) Tengernyi munkája közepette idén dolgozik. Az előszobában reggeltől délig százak fordulnak meg és százak akarnak beszélni — ha csak egy percet is, ha csak egy üdvözlő szót is — a volt miniszterelnökkel és miniszterrel, a vezérrel és képviselővel, az igazgatóval és elnökkel, a politikussal és az emberrel. Mert ez mind- mind Peidl Gyula, Szeged márodik kerületének képviselője. Peidl Gyula, akinek parlamenti »>.,£,& egy egész ország mellett, egész Európa figyel, »ki egyszerű mánkás és szocialista, akit miniszterelnöki megbízással küldtek Londonba a másik miniszterelnökhöz, Mr. Ramsay Macdonaldíoz. Pedl Gyula, akiről Apponyi Albert mondotta, hogy ő a leghiggadtabb, a legokosabb politikus, Peidl Gyula, akit erőszakkal vezettek ki a magyar parlamentből és akit tíz napra kitiltattak a parlamentből. A tengernyi munka között hosszú idő óta egyedül a Szeged munkatársát fogadta az ujesztendő előtt. Ezt ő maga mondja és hozzáteszi még, hogy „elhiheti pedig, karácsony óta rohan, sok újság és nagy lépők kerestek és ..értek intervjút.“ Egy énig üök vele szemben l s gavatói szobájában, ahol a politika mindennapos salakja helyett inkább a munkáik jólétéért dolgozik. Nem kell sok kérdés. Néhány perc, míg gondolkodik, aztán beszél: 8 Meddő a nemzetgyűlés munkálkodása. — Az évforduló alkalmából Szeged második választókerületének közönsége elvárhatná tőlem, hogy beszámoljak azokról az eredményekről, amelyeket a nemzetgyűlés ez évi működésével az ország érdekében produkált. Sajnos azonban e tekintetben ma sem mondhatok mást, mint szóbeli beszámolóim alkalmából és így legutóbb november 23-án is mondottam, hogy tudniillik a nemzetgyűlés munkálkodását meddőnek tartom, mert a kormányzat abban meríti ki tevékenységét, hogy szűk érdekeltségek szolgálatába állítja a hatalmat is figyelmen kívül hagyja a széles néprétegek érdekeit. — Az ellenzéki pártoknak minden oly irányú törekvése, hogy ezen az irányzaton változtassanak, két és fél év után ez évben is meddőnek bizonyult. — Az év legfontosabb eseménye az, hogy „szanáltak bennünket“. Emlékezetes még az olvasók előtt, hogy a szanálási törvényjavaslatokat a kormány tizenhatórás üléseken korbácsolta keresztül és makacsságával lehetetlenné tett minden olyan változtatást, amely a dolgozók érdekeit szolgálta volna. Ezért nem enyhült, sőt inkább fokozódott a pénzügyi politika terén a már-már elviselhetetlen állapot. „Kis emberekkel fizettetik meg az állam szükségleteit.* — Az egyenes adók minimális és csökcélt összegekkel «szerepelnek a budget-ben ezu szemben az állami szükségleteket a közvett adók, így a forgalmi és fogyasztási adók, hát haszonrészesedés, kincstári részesedés dmészedik be tulnyomórészben, vagyis tehát a munkdjukból élő kisemberekkel fizettetik már közvetett uton az államháztartás szükségleteit t kímélik azt a birtokos és tőkés osztályt amel teherbíró képes és amely minden más aszúéban sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a díjával az állam föntartásához, mint Mosnaországon. Nagyjából ezekre már rámutattam beszímólóm alkalmából is, amikor egyben fölemütettem, hogy a kormány továbbra sem azt tartj legfontosabb föladatának, hogy az igazságtóladórendszeren változtasson, hogy munka,lkalmakról, kereset, tehetőségekről gondoskodjék , így a megélhetést biztosítsa, hanem azt tartj fontosnak, hogy a házszabály revíziót keresztierőszakolja. Miért vezették ki fegyveres erővel az ellenzéki képviselőket? — Amikor ezekről beszéltem, nem gondolhattam arra, ami néhány nappal később a parlamentben történt, ahol nemcsak belénk fojtották a szót, de fegyveres erővel ki is vezettettek, majd kitiltottak bennünket a nemzetgyűlésről, hogy így is biztosítsa a kormány a szigorított házszabályok keresztülvitelét. Hogy a megtörtént erőszakoskodások inditó oka mennyire a házszabályrevízió biztosítása volt, az nyilvánvalóan kitűnik létkörülményből. Az egyik az, hogy még a házszabályrevízió ellenzék-mentes tárgyalása végén hangoztatta a kormány — és ennek megfelelő terdeleléseket is bevétetett a házszabályokba - hogy a kitiltott képviselők amnesztiát koppnál A második meg az, hogy a kormány azóta is különösen a miniszterelnök úr karácsonyi nyilatkozat*iban beismeri, hogy mennyire kényelmetlen most már az ellenzék távolmaradási holott eddig még a kitiltások le sem teltek é >gy az ellenzék, ha akarna sem vehetne, m« a nemzetgyűlés ülésein.