Szeged, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

tzerkesztőség és kiadóhiva­tal: Deák Ferenc­ utca 2. (Fő­néi iskolával szemben.) Tele­­fon 13-33. A­­ Szeged“ megjele­nik hétfő kivételével minden ■tp. Egyes szám ára 2000 korona. Előfizetési árak: Egy hónapra helyben étK f 0, Buda­pesten és vidéken 451 00 kor. Egyes szám ára 3000 korona a f, hüldetési árak: Félhasábon I m. M'P, ’ hasábon I' fél kor. Szövegközt E0 százalékkal drágább. Apróhiri­etét j fiz szóig 2000, jeligés :<r 9 kor. Szövegközti közlemények soronként 10.OCP, családi trte­­si­ és 50.000. Nyilttér és gyász­­jelentés KX 1»0-al d­igább. VI. évfolyam, Szeged, 1925 január 1. CSÜTÖRTÖK,1-ső szám. mmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmwmmwmmmmimwmmimumh 1825. Nem tévedésből irtuk az 1925-ik esztendő redős homlokára ezt a dicsőséges dátumot. Sok jót nem igen várunk az uj évtől, de az emlé­kező fénye és dicsősége bizonyosan sokszor be fogja ragyogni és meg fogja szépíteni elmúló napjait. Mert a szegény és szomorú magyar, a világ árváj­a a népek országút­ján koldulva és keseregve, csonka országán­ak romjai között, mint Márius Karthágóban, leginkább csak tün­döklő és boldogító múltjához fordul, ha vigasz­talást és fölemelkedést szomjazik. Ez a mult, mint a Hortobágy délibábja, mosolyog fe­ éje és édes merengést« ringatja fáradt szellemét. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homály­­ban ? énekelte éppen kerek szál esztendeje a magyar költők akkori királya dunántúli ma­gánya csöndjében és nagyrakelendő lelke előtt ragyogó köd gyanánt lebegtek párducos A­pád és honszerző daliái, kopjás és kelevéres ma­gyarok. Ma már az a kor is régi dicsőségünk lett, amelyről Vörösmarty Mihály azt mondotta, hogy feledékeny és hogy puhaságra sekélyebb. Iste­nem, micsoda zseniális tévedés, micsoda isteni rövidlátás, hiszen maga a költő, aki ezt da­lolja, a legkülönbek és legmunkásabbak, a legdúsabbak és legeredményesebbek egyike egész gazdag irodalmunkban, aki éppen ezzel a haladékony időhöz hű énekével újítja meg és kincsei­ föl költői nyelvünket és teszi simu­­lékonnyá és fordulatossá és zengzetessé és dal­lamossá egy Petőfi és egy a rany számára és ez az esztendő, amelynek most századik for­dulóját ünnepeljük az idők végtelenében és az örökkévaló dicsőségben, ez az esztendő adta nekünk a komáromi fiút, a magyar mesemon­dás nagymesterét, a regény­költészet koszorúját, a legtermőbb csodafát irodalmunk tündérkertjé­ben: dsvat Jókay Mórical, ahogy az anya­­könyvbe írták. Jókai maga fölér egy li­teratura felével, ahogy ezt valaki egyszer Shafc»pe­rerel mondotta és ma kétszeres érték és öröm ö nekünk, mert felej*­teti nyomorúságunkat és 10­ derű­i életünket. Talán az ötvenes és hatvanas évek elnyoma­tásában és elkeseredésében volt csak olyan szükség Jókai mesemondó bukájára, mint ezek­ben az új zord időkben és sötét napokban, amikor kockán forog egész jelenünk és jöven­dőnk s a kockarázás kegyetlen napjaiban olyan andalító gyönyörűség és zsongitó élvezet elme­nekülni a magyar mondák és regék, a szent­­annatói tündérek, a bálványosvári táltosok, a boldog erdélyi aranykor, a kurucvilág, a régi jó táblabirák és a M­gyarhon egyéb szépsé­geinek világába. Jókai legnagyobb és legszebb jelentősége, hogy ő a régi, nagy Magyarországot jelenti nekünk, minden erényével és hibájával, de egy kivételeses elbeszélő iangész varázsos tükrében. Jókai több és igazabb irredenta ma nekünk hangos és üres frázisok unott és fáradt ismét­lésénél, amely az indiai imamalmokat juttatják eszünkbe. Jókai költészete kárpótol ma egyedül az el­veszett valóságért és a sokat hangoztatott kultur­­fölényt ő inkább képviseli most, halhatatlansága századik esztendejében, mint azok a lármás kis élelmesek, akik kulturestéken szavalnak faj­­védelemről és a malom alatti politika malmára hajtják a politikai divatok és szenvedélyek za­varos vizét. Pedig a példa beszél: most száz éve egy fiatal huszárkapitány egész évi jövedelmét ajánlotta föl a magyar tudós társaság alapiiá­­és a prossonyi diéta termében elhangzó kijelentés száz év múltán még mindig vissz­­horgozik­ és Siéchenyi litván gróf, az ifjú huszárkapitány a legnagyobb magyar nevét küzdötte le egy hosszú és tragikus de heroikus élet lankadatlan küzdelmével, áldozatával, mun­kájával és lemondásával. Egy nagyszerű nem­zedék fogott össze most száz esztendeje a magyar hazában és aranykort derített e földre. Sí­ha annyi nagy ember és nagy tett, mint ebben az időben, amely a reformok kora, Széchenyi kora, Vörösmarty kora, a nemzeti demokrácia is liberalizmus korszaka. A mai politikus-nemzedék, amely közéletünk­ben hangoskodik és fórumainkon ágál, csak áhítattal és pirulással nézhetne föl rájuk, mint a vakondok a kőszáli sasokra, de ezek az urak és férfiak nem kiváncsiak a nagy elődökre, akik kisded köreiket zavarnék, ők a maguk mondva­csinált tekintély­érek tógájába burkolózva tengetik pünkösdi királyságuk napjait és várják a sóit galambot. De a dolgozó és alkotó magyarság, a valódi néplélek rajongó tisztelettel és kegyelettel idézi a múlhatatlan titánokat, akik egy uj világ alap­köveit rakták le és pilléreit emelték. Ez az év Jókai, Széchenyi és Vörösmarty jegyiben az emlékezés esztendeje lészen és ez az emlékezés azt a reményt fogja meg­erem­ni, amelyet a leg­nagyobb magyar a szavaknak ebbe a tömör ércébe formált: Magyarország nem vall, hanem lesz. E nélkül a reménység nélkül nem volna ér­demes élni ezen a földön, amely száz éve Jókait adta a nagyvilágnak! Peidl Gyula a „Szeged“ hasábjain beszámol választóinak 1924 politikai eseményeiről. „A passzivitás csak formai változást jelent a parlamentárisis életben, mert két és fél év alatt sem enyhített a kormány egyoldalú uralmán.” Budapest, december 31. (A Szeged kiküldött munkatársától.) Tengernyi munkája közepette id­én dolgozik. Az előszobában reggeltől délig százak fordulna­k meg és százak akarnak be­szélni — ha csak egy percet is, ha csak egy üdvözlő szót is — a volt miniszterelnökkel és miniszterrel, a vezérrel és képviselővel, az igaz­gatóval és elnökkel, a politikussal és az­­ emberrel. Mert ez mind­- mind Peidl Gyula, Szeged máro­dik kerületének képviselője. Peidl Gyula, akinek parlamenti »>.,£,& egy egész ország mellett, egész Európa figyel, »ki egyszerű mánkás és szocialista, ak­it miniszter­­elnöki megbízással küldtek Londonba a másik miniszterelnökhöz, Mr. Ramsay Macdonaldí­oz. Pe­dl Gyula, akiről Apponyi Albert mondotta, hogy ő a leghiggadtabb, a legokosabb politikus, Peidl Gyula,­­ akit erőszakkal vezettek ki a magyar parlamentből és akit tíz napra kitiltat­tak a parlamentből. A tengernyi munka között hosszú idő óta egyedül a Szeged munkatársát fogadta az uj­­esztendő előtt. Ezt ő maga mondja és hozzá­teszi még, hogy „elhiheti pedig, karácsony óta rohan, sok újság és­­ nagy lépők kerestek és ..értek intervjút.“ Egy énig üök vele szem­ben l s ga­vatói szobájában, ahol a politika min­dennapos salakja helyett inkább a munkáik jólétéért dolgozik. Nem kell sok kérdés. Néhány perc, míg gon­dolkodik, aztán beszél: 8 Meddő a nemzetgyűlés munkálkodása. — Az évforduló alkalmából Szeged második választókerületének közönsége elvárhatná tőlem, hogy beszámoljak azokról az eredményekről, amelyeket a nemzetgyűlés ez évi működésével az ország érdekében produkált. Sajnos azonban e tekintetben ma sem mondhatok mást, mint szóbeli beszámolóim alkalmából és így leg­utóbb november 23-án is mondottam, hogy tudniillik a nemzetgyűlés munkálkodását med­dőnek tartom, mert a kormányzat abban meríti ki tevékenységét, hogy szűk érdekeltségek szol­gálatába állítja a hatalmat is figyelmen kívül hagyja a széles néprétegek érdekeit. — Az ellenzéki pártoknak minden oly irányú törekvése, hogy ezen az irányzaton változtassa­nak, két és fél év után ez évben is meddőnek bizonyult. — Az év legfontosabb eseménye az, hogy „szanáltak bennünket“. Emlékezetes még az olvasók előtt, hogy a szanálási törvényjavasla­tokat a kormány tizenhatórás üléseken korbá­csolta keresztül és makacsságával lehetetlenné tett minden olyan változtatást, amely a dolgo­zók érdekeit szolgálta volna. Ezért nem eny­hült, sőt inkább fokozódott a pénzügyi politika terén a már-már elviselhetetlen állapot. „Kis emberekkel fizettetik meg az állam szükségleteit.* — Az egyenes adók minimális és csökcélt összegekkel «szerepelnek a budget-ben ezu szemben az állami szükségleteket a közvett adók, így a forgalmi és fogyasztási adók,­ hát haszonrészesedés, kincstári részesedés dmé­szedik be tuln­yomórészben, vagyis tehát a mun­kdjukból élő kisemberekkel fizettetik már köz­vetett uton az államháztartás szükségleteit t kímélik azt a birtokos és tőkés osztályt amel teherbíró képes és amely minden más aszúé­ban sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a dí­jával az állam föntartásához, mint Mosna­országon.­­ Nagyjából ezekre már rámutattam beszí­mólóm alkalmából is, amikor egyben fölemü­tettem, hogy a kormány továbbra sem azt tartj legfontosabb föladatának, hogy az igazságtóla­­dórendszeren változtasson, hogy munka,lkal­makról, kereset, tehetőségekről gondoskodjék , így a megélhetést biztosítsa, hanem azt tartj fontosnak, hogy a házszabály revíziót kereszti­erőszakolja. Miért vezették ki fegyveres erővel az ellenzéki képviselőket? — Amikor ezekről beszéltem, nem gondol­hattam arra, ami néhány nappal később a par­lamentben történt, ahol nemcsak belénk fojtot­­ták a szót, de fegyveres erővel ki is vezettettek, majd kitiltottak bennünket a nemzetgyűlésről, hogy így is biztosítsa a kormány a szigorított házszabályok keresztülvitelét.­­ Hogy a megtörtént erőszakoskodások in­­ditó oka mennyire a házszabályrevízió biztosí­tása volt, az nyilvánvalóan­ kitűnik lét­körül­ményből. Az egyik az, hogy még a házszabály­revízió ellenzék-mentes­­ tárgyalása végén han­goztatta a kormány — és ennek megfelelő ter­deleléseket is bevétetett a házszabályokba - hogy a kitiltott képviselők amnesztiát koppnál A második meg az, hogy a kormány azóta is különösen a miniszterelnök úr karácsonyi nyi­latkozat*iban beismeri, hogy mennyire kényel­metlen most már az ellenzék távolmaradási holott eddig még a kitiltások le sem teltek é >gy az ellenzék, ha akarna sem vehetne, m­« a nemzetgyűlés ülésein.

Next