Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-22 / 115. szám

SZKOED: szerkesztőség: Deák Ferenc ucca X. Telefon: 15-33.•­Kiadóhivatal, KÖlcsönkönyvtár és Jegyiroda: Aradi­ne«» S. Telefon: 300.­­ Nyomda: Urw Hipót ucca IV. Telefon: 16- 34.« » « » « » Kedd, 1928 május 22 9 9 9 IV. évfolyam 115. szám MAKÓ : Szertce*zM*ég é* kiadóhivatal: Vrt ucca O. Telefon: 131. szám.« »«»«» HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: SzerkesztőMg *» kiadóhivatal: Andrásy ucca 25. Telefon: 40­ szám. « » <t » « » K­r Idllzeie»! Ara havonta 3*20 vidéken és a fövárosban 3­00, kUUtildda 0*40 pengd. Egyet azAra 16, vasár- ét Ünnepnap 24 filter Százezer ember ünnepelte mámorosan, lelkesedve Rothermere fiát vasárnap Szegeden (A Dél­magyar­ország munkatársától) Sze­geden úgy érzik, azt mondogatják az emberek, hogy nagyon régen nem hatotta át ennek a városnak higgadt, kissé túlflegmatikus népét olyan hatalmas, mindent betöltő és minden­kit megmozgató lelkesedés, mint amilyennel Esmond Harmsworth képviselőt, lord Rot­hermere fiát fogadták a szegedi homokon,­­ Azok a budapestiek pedig, akik szemtanúi vol­tak a fővárosi ünneplésnek is, hizelkedési szándék nélkül állapítják meg, hogy a sze­gedi fogadtatás volt a különb, az impozán­­sabb, a hatásosabb, a szebb, a közvetlenebb. Szegeden a fogadtatásnak valahogy nem volt hivatalos jellege, a százezernyi tömeg lelke­sedése és maga a program is, amelyet egyetlen zökkenő sem zavart meg, természetes, spontán megnyilatkozás volt Szeged város külső képe vasárnapra telje­sen megváltozott. Ez a különben nagyon csen­des, nagyon népt­elen város, vasárnapra zsongó méhkassá változott A főbb uccákat és tere­ket sűrű tömegek lepték el látszólagos össze­visszaságban, de mivel mindenki tudta a he­lyét kavarodás sehol sem keletkezett Hétköznapik Minden elismerő, adassák meg azoknak a polgártársainknak, akik a szegedi vendégfo­gadás sikerére méltán lehetnek büszkék, mint rendezői munkájuk legszebb jutalmára. Min­den példásan ment, minden összevágott, gán­csolni valót senki nem találhatott. De azért a keretet mégse tévesszük össze a képpel. A tegnapi elemi erejű demonstrációt épp úgy nem lehetett megrendezni a szó szokott értel­mében, mint ahogy nem lehet megrendezni egy förgeteget, kiosztván szerepét a szélnek, a villámlásnak, a zápornak és a szivárványnak. Művészet volt ekkora tömegeket fegyelmezett rendben tartani, de ilyen embertengert meg­­indítani és összehozni semmiféle szervezői munkával nem lehet. A méretekben és kere­tekben versenyezhet egymással Budapest, Sze­ged és Debrecen, de az az áram, amely össze­sodorta ezeket a tömegeket, független volt min­­den rendezői ügyeskedéstől. A hajtóerő a ma­gyar lelkek hálája és reménykedése volt s Harmsworth képviselőt a sziveknek egy olyan Golf-árama ringatta végig az országon, amely neki bizonyosan felejthetetlen lesz még az utl­só órák párnáin­­ . S családja története föl­­­­jegyezheti, hogy ehez fogható ünneplésben magánembernek idegen országban talán soha a történet folyamán még része nem volt. Csá­szárok, királyok nem értek még meg olyant, mint ez a kedves, szelid maosolyú ifjú em­ber, akinek nem fejedelmi bíbor, nem had­­vezéri dicsőség, nem politikai karrier adja meg a súlyát, hanem az újságpapír. De nemcsak neki, e napok hősének lesz felejthetetlen ez a példátlan triumfus, hanem mindenkinek, aki szemlélője volt, ha csak a leghá­tulsó sorokból is. De kívánatos volna, ha mindenki, aki csöppje volt a hullámzó nép­­tengernek, tanulna is belőle egyet mást. Mert a legszebb látványosság is csak annyit ér, amennyi a külső káprázatok szétfoszlása után megmarad belőle s az ünnepnap sziromhul­lása után a hétköznapokon kell megérnie a gyümölcsnek. Az első tanulság az — a magunk számára, itthon való használatra —, hogy mégis csak van egy­ közös gondolat, amely egyesíti a tu­ráni átok nemzetét. Ha az irredenta eszmé­nek se volna meg ez az összefogó és egysé­gesítő ereje, akkor sorsunk már meg is volna pecsételve s igazán nem érdemelnénk job­bat, mint hogy névtelenül és nyomtalanul belesöpörjön bennünket a történelem a né­pek ossariumába. Erdőégés, vagy árvíz ide­jén az őz egy szigetre szorul a farkassal és egy tűzmentes sziklán, vagy egy­ úszó fatör­zsön békésen megférnek egymás mellett a halálos ellenségek is. Ez olyan természetes ösz­tön, amiről nincs mit beszélni, — de termé­szetellenes az, ha az ünnep egyetértéséből semmi sem me­ny az acsargó hétköznapokra s ha a közösen imádkozott himnusz a gyű­lölet vérszomjas csatakiáltásaival folytatódik. Tulajdonkép ennek a gondolatnak a foly­tatása az is, hogy nincs oka pesszimizmusra annak a népnek, amelyben ennyi erő forr és sistereg. Sokunknak támadt az a gondola­tunk tegnap, hogy Hunyadi János negyven­ezer tiszai halásszal szabadította fel Nándor­fehérvárt és azokból a tömegekből, amelyek végigvárták Rothermere fiának alföldi útját, sokszoros negyvenezer főnyi hadsereg kike­rülne. Világért se azt akarjuk ezzel mondani­, hogy menjünk neki fejjel az ellenséges érc­­falnak, amellyel ez a boldogtalan ország körül van véve, mert ez virtus lenne ugyan, de a mai kor története nem igen kedvez a virtusoknak. Hanem ha az irredenta gondolat lávája hét­köznapokra is megmarad a szívekben vasár­napi forróságában, a forró szívvel és hideg fejjel harcoló, nem hejehujás, de a hitvalló meggyőződésével szolgált, nem üzletes, de soha el nem alvó irredenta gondolat hamarább átvágja az ércfalat, mint Botond nem éppen korszerű harci bárdja. A harmadik tanulság az volna, hogy ha Rothermere lord az ólombetűk hadirendjeivel indított offenzívát az egész világ ellen miéret­tünk, akkor a sajtót mégis más szemmel kel­lene nézni, mint ahogy nálunk szokás s az angol sajtó éltetése mellett egy kis elismerés, egy kis csöndes hála kijárna a magyar saj­tónak is. De persze képtelenséget még a nagy napok örömére, még az angol sajtófejedelem kedvéért se kívánhatunk honfitársainktól flarmsworth diadalútra a városházáig Féltizen­kettő tehetett, amikor Rothermere lord fia Felsőközpontnál átlépte Szeged határát. Fo­gadtatására a díszmagyaros polgármester autóján a dorozsmai és majsai út keresztezéséig kiment elébe. Itt már ekkor egész autótábor sorakozott fel az út mentén. A nemzeti színekkel fellobogózott diadalkapu előtt állott meg a polgármester autó­ja. Mintegy negyedóra telt el az izgalmas várako­zásban, amikor az országút erdős hajlatában ha­talmas porfelhő tűnt fel. Rövidesen mint a szél­vész vágtatott és bontakozott ki az út porából a két Rolls Roys, amelyek egyikén Esmond Harmsworth magyarországi diadalútját megteszi. A két vezető kocsi után négy hatalmas túraautó következett, a képviselő kíséretével és a pesti újságírókkal. Mindjárt a megérkezés pillanatában a második autóból kiugrott egy magas, szőke fiatal­ember. Kalapját a kezében tartotta, az arca mosolygós. A polgármester rövid, néhány szavas üdvözlése után Esmond Harmsworth a város első tisztviselőjével a város autójába ült át, ami után az autósor megindult be Szegedre. A házakon mindenütt zászlók. Az autókra Illa és fehér orgonák hullanak. Az első tömeg Ró­­kus-állom­ásnál fogadta a lord fiát. Itt a vasutasok vonultak fel. Az apró angol és magyar zászlók úgy lobogtak a forró déli szélben, mint a viharzó erdő. A sugárút mentén örömittasan éljeneztek. A képviselő állandóan integetett. Magas, nyúlánk alakjával sokszor fel is állt az autóban. Sűrűsödő sorfalak és az egyre messzebbről felharsanó él­jen előre jelezte a fogadtatás nagyszerűségét. Az üzletvezető­ség előtt már csak lépésben tudott ha­ladni az autó. A rendőrök a legnagyobb erél­­­lyel tudták visszaszorítani a közönséget. A Tisza Lajos-kört hosszában azután pompás látvány tá­rult a képviselő elé. A körút hosszában zárt és fegyelmezett sorokban a különböző levente­­intézmények, az iskolák ifjúsága üdvözölte Es­mond Harrisworthot. Teli torokk­al zúgott az éjjen. Az első megálló a Tisza szállodánál volt Ide csak két rendőr jutott, úgy, hogy a képviselő és k­ísérete alig tudott kiszállni az autóból. Az eme­letes kis étteremben rövid villásreggeli a kép­viselő és szűk kísérete számára. Az étteremben szót alig lehetett hallani. A törvényszék előtt ez­rével nyüzsgött és éljenzett a tömeg. A Tiszától déltájban, tehát a programmal szem­ben némi késéssel, a képviselő a polgármester tár­saságában a Feketesas­ uccán a városházára ment, ahol a hátsó kapunál c­iszma­gyáros urak, újságírók és érdeklődök nagy és fegyelmezett se­rege várta. Felvonult a város, a tanya és a környék Napsugaras májusi reggelre, ébredt vasárnap Szeged. Az emberek aránylag korán kimentek a Széchenyi-, meg a Klauzál­ térre, amelyek házait szőnyegekkel, virágokkal, drapériákkal szépen fel­díszítették. Valamilyen mámoros izgalom lett úrrá az uccákon, ahol le- és felhullámzott az ember­rengeteg már a kora reggeli órákban. Nyüzsgő, tarka sokaság mindenfelé. A környékről a külön­vonatok ezrével ontják az ünneplőket, a kisvasút embertömegekkel roskadozva bandukol be a Ru­­dolf-térre. Akiknek hely nem jutott,­­ hatalmas teherautókkal igyekeztek a városba Leáiról-szájra járt közöttük a hír: — Megveszi­­ issza az evett fedé­két mert iszony­talóan gazdag. A Széchenyi-tér mozgalmas képet nyújtott. Leg­először az apátfalviak festői csoportja kanyarodik be a Vörösmarty-ucca felől a törvényszék elé. Fél tízkor kezdték önteni az utcák a többi küldött­ségek sokadalmait. Ugyanekkor a tűzoltóság meg­vonta a kordont a felvonulási területen és a kor-

Next