Délmagyarország, 1929. május (5. évfolyam, 98-120. szám)
1929-05-01 / 98. szám
£ DÉLMAI,Y V»OB.SZAG vizdijak fizetésére magukat kifejezetten nem kötelezték. Ez a kérdés annál nagyobb jelentőségű, mert a város belső területén tizenötezer bérlakás van s ebből hatezer már szabad rendelkezés alá esik. Végül rá kell mutatni arra is, hogy rendkívül nehéz kérdés a vizdijak kivetésének és szedésének adminisztrációja is. A vizdijak eddig együttes kezelés alá voltak vonva. Május első napjától kezdve a város más alapon, más mértékben és más kötelezettektől szedi a vízdijat s egy pillanatnyi idő nem állott rendelkezésre az előmunkálatok elvégzésére. Alig képzelhető az átmenet idejére más megoldás, mint az, hogy a májusi közgyűlés felhatalmazza a tanácsot, illetve az adóhivatalt a vizdijaknak előlegképen való szedésére mindaddig az ideig, amig a szükséges előmunkálatok elvégzésével a vizdijak törvényszerű kivetése, előírása és az előírásnak megfelelő beszedése nem történhetik meg. Szerdára virradó éjszaka vakmerő rablótámadást kíséreltek meg Budapesten Ki akartak rabolni egy 70 éves trafiknsnfit (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Szerdára virradó éjszaka vakmerő rablótámadást kíséreltek meg a Mátyás tér 17 szápiu házban, ahol a 70 éves Birintyi Saroltának kis trafikja van. Az idős asszony itt is lakott. 11 óra felé a szomszédok látták, hogy számolta a keddi bevételt. Nemsokára két fiatalember felhúzta a redőnyt, megtámadta és fojtogatni kezdte a 70 éves trafikosnőt, aki kétségbeesetten védekezett. Élet-halál harc fejlődött ki, amelynek hangjaira a járókelők behatoltak a trafikba és lefogták a támadókat. A két támadó Gombos Imre 19 éves napszámos és Lőte Lajos 21 éves cserepes volt, akiket a főkapitányságon őrizetbe vettek. 1929 május 1. „Az egyik oldalon elvesznek 400.000 nengöt, a másik oldalon parádéra milliókat költenek“ Friedrich István éles támadása a kormányzat ellen Budapest, április 30. A parlament mai ülésén először Gál Jenő terjesztette elő az elitéltek rehabilitációjára vonatkozó indítványát. — A bíró — mondja többek között — ne legyen köteles marasztaló ítéletet hozni akkor sem, ha a bűnösséget megállapította. ítéleteiben mondhassa ki azt is, hogy bűnös vagy, de én nemzeti érdek alapján feloldozlak a bűn alól, nem büntetlek, bár a törvény szerint bűn, amit elkövettél. Volt olyan eset, amikor közéleti férfiakat és katonatiszteket ítéltek el és a tanúk sorában lévő magasrangú bíró és képviselő (Mstiff Károly) melegen gratulált a vádlottaknak. (Nádassy.) Aztán jött az ítélet és jött a kegyelem, ami azonban nem pótolja a rehabilitációt. A kegyelem felemel, de fel nem támaszt. Lehetővé kell tenni, hogy valaki visszatérhessen a társadalomba, nem az államfői kegyelem, hanem a bírói igazságszolgáltatás útján. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter az indítványt nem tartja alkalmasnak arra, hogy a törvényhozás tárgyalja. Az igazságügyminisztérium is foglalkozik a kérdéssel és nemsokára alkalma lesz ilyen törvénytervezettel a Ház elé lépni. Az erkölcsi bizonyítvány terén azonban helye van a rehabilitációnak. Gál Jenő ezután indítványát visszavonta. Következett a földadó, a jövedelemadó s a kereseti adó csökkentéséről szóló törvényjavaslat. Farkas István javasolja, hogy a forgalmi adó csökkentését is vegyék fel a javaslatba. Wekerle Sándor pénzügyminiszter Farkas indítványának elvetését kéri. A Ház az eredeti szöveget fogadja el. Farkas István ezután azt javasolja, hogy a törpebirtokokat 10 évig adómentességben részesítsék. Szemére veti a kormányzatnak, hogy nem törődik a kisemberekkel. Wekerle Sándor pénzügyminiszter meglehetősen ingerült hangon utasítja vissza Farkas István megállapításait. Friedrich István áll fel ezután szólásra. Körmien meg tudnék világítani — úgymond — olyan forrásokat, amelyekből 400— 500 000 pengő könnyen elő-Szemüvegek legmegbízhatóbbak 274 Sandberg Henriknél teremthető. Ez a mai kormányrendszernél olyan csekélység, amelyről nem is érdemes beszélni. Csekélység olyan kormányrendszernél, ahol megjelenik egy hollandi gróf és egy váltóra kap minden fedezet nélkül 800.000 pengő értékű árut. Vagy nézzük meg a parádi és lillafüredi akciót. — Én, mint ellenzéki képviselő — fordult a kormánypárt felé — reszketek az önök sorsáért. Ki fogja elszámolni azt a sok-sok milliót, amelyet reprezentációs célokra adnak ki nyugodtan, amikor a munkástársadalom vergődik és a nyomorult adófizető polgár hazafiasságból, nemzeti érzésből csendesen hurcolja sorsát? — Hiányzik az a gazdaságpolitikai koncepció — folytatja —, amely végre ennek a szegény dolgozó társadalomnak a hóna alá nyúlna. Amikor egy nagyon jó összeköttetésekkel bíró bankár jön és találkozik az urakkal a folyosón, rögtön felmerül az eszme, hogy meg kell venni a fürdőt. Ne vásároljanak olyan erdőt, amelyben nagyon kevés fa van. (Ideges mozgás a kormánypárton.) Mi lesz a vége annak, ha tovább folyik az egyikoldalon ez az akadékoskodás, a fővárostól elvesznek 400.000 pengőt és a másik oldalon parádéra, lovasra, fürdőkre milliókat költenek? Ezekről a milliókról, uraim, önök még egyszer el lognak számolni. Várnai Dániel szintén kéri, hogy ne vegyék el a fővárostól ezt a jövedelmi forrást. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: A fővárosnak 7,600.000 pengő feleslege van, a költségvetés szerint. A keresztény gazdasági párt tagjai felugrólnak helyeikről és Wolff Károly vezetésével kiáltoznak a pénzügyminiszter felé, de a nagy zajban egyetlen szavukat sem hallani, Petrovácz Gyula hangja süvít át a zajon: Miniszter úr, ez nem lojális kijelentés! Wekerle Sándor pénzügyminiszter vérvörös arccal, hangos szóval válaszol Petrovácznak: — Én sohasem fogom öntől megtanulni, mi a lojalitás! A kormánypárt a javaslat mellett szavaz, a kereszténypárt, a pártonkívüliek és az egész ellenzék a javaslat ellen. Amikor a kormánypárt szavazásra feláll, Friedrich így kiált feléjük: — A sárospataki erdőben sincs sokkal több fa! (Percekig tartó derültség.) Az ülés két óra előtt ért véget. Pr.Gról-félehnraxns kölnivíz úgy illatánál, mint bor ártartalmánál fogva kitűnő hatású. Csak zárt üvegekben kapható a 91 Szent Rókus gyógyszertárban. Kis Üveg ára I.ZO, nagy Üveg Ára 240. Dzsengiz khán írta: Tonelli Sándor. Kell, hogy legyen valami közös a nagy hódítók természetrajzában. Mikor Napoleon Erfurtban a híres kongresszust rendezte, melyen az angol király kivételével részt vettek az akkori Európának majd összes uralkodói, az összejövetelek alkalmával az ajtónállók kikiáltották valamennyi uralkodó címét: — őfelsége Ferenc, Ausztria császára, Magyarország apostoli királya, Csehország királyai — Őfelsége a minden oroszok cárja! — őfelsége Poroszország királya! Azután jöttek az egyéb királyok, fejedelmek, nagyhercegek, hercegek és végül jött, akinek személye körül forgott minden. Az ajtónálló hármat kopogott botjával és csak egy szót kiáltott: — A császárt Mikor Dzsengiz khán megindult hódító útjára nyugat felé, meghódolásra szólította fel Mohamedet, Khorezmia szultánját, aki akkoriban leghatalmasabb török uralkodója volt Belső-Ázsiának. A perzsa iródiák, aki a levelet megírta, ékes szavakban sorolta fel a khán összes hódításait és címeit. A khán széttépte az írást és ráparancsolt a diákra: — írjad neki egyszerűen: a khán! Prisoos Rhetor, a görög császár követe, aki megfordult a hun király udvarában, azt írja, hogy az előkelők gazdag ruhákban pompáznak, csak Attila egyszerű. A többiek arany serlegekből isznak, ő megelékszik fakupával. Mikor Dzsengiz khán birodalma a kínai tengertől a Dnyeper folyóig terjedt, összehívta a nagy kurultájt, a birodalom nagyjainak tanácsát. Az arany, tömérdek drágaság és mindenféle kincs, amit vezérei Jemkingtől Indiáig összeharácsoltk,értéktelen limlom gyanánt hevert a nagy khán sátrában A székeket néhai fejedelmek trónjai pótolták. Csak a khán ült szürke szőrpokrócon. Azt még abból az időből őrizte meg, mikor csak egy kis mongol törzsnek volt a fejedelme, a Góbi sivatag északi vidékén. Dzsengiz khánt eredetileg Temudzsinnak hívták és a kék mongolok törzsének volt az uralkodója. A Dzsengiz nevet, ami tökéletes harcost jelent, 1206-ban, negyvennégy éves korában vette fel, mikor tömérdek viszontagság után egyesítette a mongol törzseket és megindította hadait a világ meghódítására. Akkor vésette rá pecsétjére: »Isten az égben, a khán a földön. Ez az emberiség khánjának pecsétje.« Mikor huszonegy esztendővel később Kínából való visszatérte közben meghalt, a pecsét büszke szavai majdnem igazolódtak. A déli félszigetek és az északi lakatlan területek kivételével majd egész Ázsiát magáénak mondhatta. Ezen a rengeteg területen, amelyben huszonöt-harmincszor elfért volna Napóleon birodalma, amelyhez képest összezsugorodott a római birodalom, ő volt az egyedüli úr és törvénykönyve, a jásszá, volt minden közjognak, magánjognak, büntetőjognak egyedüli forrása. Ennél a sivatagi mongolnál nagyobb hódítója nem volt az emberiség történetének. írni és olvasni Dzsengiz khán nem tudott. Ilyen fölösleges dolgokra nem terjedt ki a mongol ifjúság nevelése. Ami egyébként egy cseppet se volt csodálatos, mert akkoriban az európai főurak se nagyon értettek a betűvetés mesterségéhez. Mégis Dzsengiz khán több volt közönséges barbárnál és tévedés volna a tatárjárás emlékei alapján azt hinni róla, hogy pusztításnál egyebet nem művelt. Igaz, hogy a mongolok, ahol fergeteg módjára megjelentek és különösen ahol ellenállásra találtak, kímélet nélkül mindent feldúltak, felégettek és mindenkit legyilkoltak. Elpusztolták a középázsiai mohamedán kultúra székhelyeit, Szamarkandot és Bokharát, felégették Kína régi fővárosát, Jenkinget, a földdel egyenlővé tették Kievet és pusztulást és rémületet terjesztve söpörtek végig Magyarországon. Ez volt hódításuk taktikája. Ha azonban valamelyik ország behódolt, megelégedtek vele, hogy fegyverfogható férfiait hadseregükbe, a nagy hordába sorozták, mongol kormányzót állítottak az élére, egyébként pedig nyugodtan hagyták. Azok a hittérítők, akik Dzsengiz khán és utódai idején elvetődtek a karakorumi udvarba, megírták, hogy mindenféle nemzethez tartozó embereket találtak a khán udvarában. Voltak közöttük még magyarok is. Közönséges emberi tulajdonságokkal olyan birodalmat, mint Dzsengiz kháné, meghódítani nem, de megszervezni még kevésbbé lehetett volna. Ez a sivatagi mongol egyike volt a világtörténelem nagy államszervezőinek is. A római birodalom évszázadok alkotása volt; Dzsengiz khán negyedszázad alatt teremtette meg a mongol birodalmat. A rengeteg birodalomnak a néhai mongol sátortábor, Karakoram volt a középpontja. Ezt a sivatagi fővárost rendszeres gyorsposta-járatok kötötték össze a birodalom minden részével. A nagykhán állandóan értesült mindenről, ami akár a kisázsiai, akár a koreai végeken történt. Elképzelni is nehéz azt az óriási apparátust, amely állandóan mozgásban volt, egy olyan korban, mikor, nem ismerték se a vasutat, se az automobilt, se a távírót Katonaemberek mondhatják meg, hogy milyen feladat volt egy ilyen korban százezres hadseregeket egységes tervek szerint irányítani, vezetni, élelmezni és minden szükségessel ellátni Indiától Magyaroszágig. Dzsengiz khán jött végigzugott a világon és elment, mint a vihar. De a világtörténelmi nyomok.