Délmagyarország, 1930. november (6. évfolyam, 247-271. szám)

1930-11-01 / 247. szám

fi nCLMACYAPONSZAG SZEGEDI GYEREKEK GALÉRIÁJA Nagy Ibolya Karból testvérek Mózes Illés vet és hiteligényüket együttesen jelentették be. Ezt az akciót a kultuszminiszter igen me­legen támogatja. Az egyetemiek már ki is szemelték maguknak azt a területet, amelyen fel akarják, vagy fel szeretnék építeni lakó­telepüket. Ez a hely pedig a Szukováthy­ tér lenne, amelyen jelenleg Szeged korcsolya­pályája van és amelyen a körletparancsnokság rendezte be a nyári hónapokra sporttelepét. Valószínű, hogy ez ellen a megoldás ellen so­kan állást foglalnak, mert hiszen ha itt fel­épülne a lakótelep, Szeged tereinek száma eggyel ismét csökkenne, már­pedig a belvá­rosban is, de a város egész belterületén annyi a beépítetlen üres telek és telektömb, hogy a kevés tér feláldozása fölöslegesnek látszik. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL (Az a Mikszáth...) Jó ismerősünk az a típus, amelyiknek semmit se mondhatunk el anélkül, hogy rá ne duplázna. — Hasonló eset történt velem is. Ez azonban még a jobbik eset, mert a másik a szaporább, hogy tudniillik beszélni sem en­ged. Te nem mondhatsz érdekeset, egyáltalában semmit, csak ő, aki türelmetlenül félbeszakít. A másik fajta pláne önmagának sajátítja ki szinte a világtörténelmet. Valahogy az utóbbi sorba tartozott Pataki Já­nos is. nyugalomban levő gazdász, nagyon sok minden tudója, sőt jobban tudója, mint bárki. Ott ült állandóan a Tisza kávéházban, vagy Fel­­mayer Jánossal vitatkozott séta közben, — már pedig »János írótárs« is a különleges okosok közé tartozott. — de mindig fölényben akart maradni. Egyszer vadászatról mesélt, amit ő rendezett grófokkal, hercegekkel és hasonló férfiakkal. Olyan messze, ahol a madár se jár, erdőn innen, hegyen túl, mérföldekre az Óperenciás tengertől. — Én voltam a tótumfak, mindent rám bíz­tak, — hej, de sokat tudnék mesélni, ha nem kötne még mindig a köteles diszkréció! — A vadászattal kezded, János... — Hát úgy volt az, hogy az öreg herceg­nek szörnyen fájt a foga egy tizenhataggancsos­­ra. Ott járt a hajtásban, mindenki izgatottan leste mikor kerül puskavégre. Intettem az urak­nak ne rontsuk az öreg herceg kedvét. Nem is rontottuk. Jött a szarvas, — lelőtte. Odaszala­dunk, nézzük, hát úgy fordult fel a szegény pára, hogy ránehezedett az aggancsára, az letört, — mi pedig megtaláltuk benne a srófokat. Az elbámuló társaság egymásra néz, hogy mit­­ kell most már elhinni ebből? Temesváry Géza azonban, aki hűséges hallgatója volt Patakinak, merészen közbeszólt. — Szép história, jó história, csakhogy meg­írta már vagy harminc év előtt Mikszáth Kálmán. Pataki János nem jött zavarba, ő csodálkozott a legjobban. — Megírta? Ejnye, az a Mikszáth! Neki is én mondtam el, de mindig azt hittem, hogy elfe­lejtette. (Magyarok) Az Ambitus Kovács bepanaszolta az Ábrahám ülést, mert hogy az, — jó az ilyesmit szó sze­rint feljegyezni — a becsületében gázolt. — Bolond kend, sógor, csitítgatta váltig a szom­széd — hát jobb lett volna, ha a gyomrába gázol kendnek? Mindez azonban csak oktalan beszéd, a java ott kezdődik, hogy hazaérve Ábrahám, sorolja elő rendre a tapasztalatokat. — Csak a városban van az igazi törvény! — Ott-e? — Ott. Mert hogy megbecsülik az embert, még ha ilyen magamfajta paraszti sorban van is. — Mondja már! — Úgy volt, hogy hasztalan panaszolt be, mégis csak engem ültettek előre, neki hátul kellett ma­radnia. A bíró úr pedig — haló porában is ál­dani fogom — csak igen gyakran kiküldte a szobából a tanúit, de ütet is. Aztán mindig en­gem kérdezett. Egy pár szót ugyan tüle is néha, csakhogy engem négyszer annyit engedett be­szélni. — Azér mégis kendet ítélték ell — Persze, hogy engem, hiszen én mondtam rá, hogy akasztani való kutya disznó, mint ahogy igaz is. De mégis én ültem elül. Annyira elül, bátyó, hogy éppenséggel csak a lécek választottak el a bíró úrtól. (Örökség) Ezt a históriát tessék úgy értelmezni, ahogyan tetszik. A művészet valamely ágazatához tartozó apának van egy csöppnyi gyereke; bájos, okos teremtés. Még csak azt se áruljuk el, hogy fiú-e, vagy lány. Nem akarjuk, hogy erről ismerjenek rá. Már­mint a családra. Ha azonban úgy tet­szik, hogy inkább a históriáról,­­ az ellen nincs szavunk. A csöppség arról nevezetes, hogy féltékenyen őrködik a paritásra. Az anyját csak annyiszor csókolja meg, ahányszor az apját; négyszemközt se vallja be egyiküknek sem, hogy kit szeret jobban. — Egyformán mind a kettőt. Rokon előtt produkálják a napokban, nagyon kedveseket mond, hiszen Isten legszebb ajándé­ka a gyermekész, amely huszonnégy óránkint mér­­tani haladványban fejlődik s napról-napra újabb virágokat nyit. A rokon­ néni ölébe kapja, összecsókolja. — Azt mondd meg, kis aranyom, honnan veszed azt a sok észt? — Hát kaptam. ~ Kitől? 1930 november | í MlffSfl dttra^a rÖT,d Ideig használt ■ gfVN­gV gramofon lemezeknek. 3 rr BIPIMIfl darabja a legújabb sláger leme­­z 9vll*|U­zeknek 63 Fonyö ni diószak üzlet­ében, Kölcsey ncca 4. szám. — Apukától, meg anyukától. De úgy, hogy megkaptam az apukám fél eszét, meg az anyukám fél eszét. ... Ezek után ha Árkádiában találkoznak egy boldog apával, még ne gondoljanak róla rosszat. (Péter bácsi utazik) Minden idők nagy színésze, Mezey Péter, aki szinte meghalni jött Szegedre, az ő második szülő­városába, — fiatal korában éppen olyan kimara­­dós ember volt, mint a többi bohém. Aradon volt akkor színész, ott pedig kötelezettségeket rótt mindenkire a Hegyalja a maga csodálatos, arany­sárga boraival. — Péter, Péter, korholta szelíden a hajnali órákban a felesége, járja ez? Péter bűnbánóan lehorgasztotta a fejét — Nina, utoljára történt Utoljára! Harmadnap megint a hatoson járt a mutató, mi­kor megérkezett — Péteri Egy szó volt csak, de annyi szomorúság és szemrehányás benne, hogy Mezey egész lesujtott­­nak érezte magát. További három napok elteltével azt mondja az asszony: — Nem magamért szólok, hiszen jól tudod, hogy örülök, ha jól érzed magad. De mit szólnak a házbeliek? Egész nap rajtunk mulatnak. Péter nem szól semmit, de egy hét múlva nyolc­kor érkezett haza, kezében kofferrel. Nem is várta meg, hogy szóljon az asszony, ő kiabált mes­­­sziről. — Szerbusz asszony, megérkeztem­. Tyű, de ös­­­szerázott a vonat, alig állok a lábamon. Átölelte, megcsókolta a feleségét, úgy súgta a fülébe. — Jól van így? Elhiszik. Hogy utről jövök? Ettől kezdve aztán hetenkint háromszor is uta­zott Péter, aki lassankint összevásárolta az aradi zsibárusok minden ócska kofferjét. ő mondta öreg színész korában: — ötven évi működés után jövök rá, hogy m­i ilyen keveset tudok. Újabb ötven évre volna szükségem, hogy úgy játszak meg minden sze­repet, ahogy azt elképzelem s ahogy az a lelkem­ben él. Bob. Fényképeket,­ családi képet, csoportképet, levelezőlapokat legolcsóbban . ■ SIMONYI fényképésznél, Széchenyi tér 8. lem­ezházban, Korzó Mozival szemben. Képkeretezés Klauzál tár. 31 k­golc,6hh Kárpáti képszalonban Oroszlán ucca zárolt.

Next