Délmagyarország, 1934. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1934-04-01 / 73. szám

DÍLM­AGYARORSZAG a v­i­l­á­g legjobb keserűvize! Az Igmándi gyógyvíz legjobb magyar márka. Ha fejfájás gyötör, a gyomrod nincs rendben, ki egyszer használta, másnak is ajánlja, igyál csak Igmándi­t fél pohárral reggeli figyelem ? Az Igmándi kóser a viz kl«, három és fél decis a­vegekben is képható! 1934 á április 1: rendelkezésnek a végrehajtását. Kijelentette, szükség esetén m­indent megtesz, hogy meg­védje kormánya tekintélyét. A „Maotis“ görög hajó, tehát görög terület még akkor is, ha török vizeken tartózkodik és görög területen a török rendőrség senkit sem tartóztathat le. A kapi­tány véleményét mindenben oszt­ja a görög kor­mány is; a görög külügyminiszter már be is jelentette tiltakozását a török kormánynál In­­suli bankár letartóztatása ellen. Felszólította a török kormányt, engedje azonnal útjára a­­ „Maotist“- nál vásároljon (Kossuth I.­uf 6.) Nagybani gyártás! Teljes szavatosság. A. B. C. beszerzési hely. (A Délmagyarország munkatársától.) Tizenöt éves a Szegedi Kereskedők Szövetsége, amely állandó munkával, sok ma­radndó eredmén­­nyel képviseli a kereskedők érdekeit Az első időben a szövetség elnöke bástyás Holtzer Ti­vadar volt, ügyvezetője pedig Schweiger Miksa. Nem sokkal később megalakult a szövetségi nagytanács, mely azóta is eredményesen műkö­dik. A szövetség jubileuma alkalmával kérdést Intéztünk a szegedi kereskedővilág több tag­jához. Lett.pgftfinFiőHi Óriási választék Kölni Tizekben és parfümökben. Manheim-drogéria Klauzál tér 3. fj Vértes Miksa kormányfőtanácsos, a szövetség tb. elnöke a következőket mondotta: — A szövetség harcban fogant, vihar vihar után száguldott el felettünk és bár — fájdalom — sorainkból sokan elhullottak, ez az érdekképvi­selet az, amely a szegedi kereskedők számára missziót teljesít. A megnyugvást akkor érjük el, ha a szegedi kereskedők egyeteme számára az életlehetőséget biztosítottuk. Tiszta fegyve­rekkel küzdöttünk mindenkor és folytatjuk a munkát a szegedi kereskedőkért. Varga Mihály a szövetség elnöke ezeket mondotta: — 15 évvel ezelőtt, amikor a szövetség megalakult, nehéz idők voltak és célszerűbb­nek látszott a tömörülés. Sikerült is ez a mun­ka és ugy megh­anoztuk c Verekedőknek ezt a szövetség nagytanácsának tagja. — A háború után a kényszer teremtette meg ezt az alakulatot. Először az üvegkereskedő­k és üvegesek alakítottak egyesületeit. 1918 no­vemberében s később testületileg léptünk be a szövetség tanácsába. Nagyon szép és nagyon eredményes volt a Kereskedők Szövetségének az elmúlt tizenöt esztendei működése. Láthat­tuk, hogy egy zászló alatt sok mindent el lehet érni. Most már gondoskodhatunk a továbbfej­lesztésről is, hogy még eredményesebb mun­kát fejthe­tunk ki a ke­reskedőtársadalom ér­dekében. Ennek az eléréséhez csak egy út ve­zet: a további erős összetartás és tömörülés. Boda Bertalan a kiskereskedők egyesületének elnöke a követ­kezőket mondotta: “ Úgy érzem, a szövetség nélkülözhetetlen szervnek bizonyult az elmúlt 15 év alatt és minden igaz kereskedő kötelessége azt támogat­ni. A jövő programja szerintem: a mindenben al­kalmazkodni a gazdasági viszonyok adta legkü­lönbözőbb helyzetekhez. Gyakorlati problémák­kal kell foglalkozni. Meg kell menteni a magán­kereskedelmet. Támogatni kell a kiskereskedel­met és gondoskodni kell arról, hogy terhes kor­mányintézkedések ne veszélyeztessék a ma­gánkereskedelem fejlődési lehetőségét. Szőnyegkészitéshez csak 1.5 „FUTÁR” védjegyű márka ?gaPlufonalat Illanta, használjon. Óra, ékszer, brilliáns Tóii órásnál, Kölesen u. 7.Tisztviselők, nnnlditásOH előleg nélkü­l részletre is vásárolhatnak ABC utalvánnyal. Nagy óra, ekszerta­­vítóműh­ely. Tört arany, régi pénzbe­­vallás. ELEGÁNS OLCSÓ TARTÓSCIPÓT ZSURKO HU­SVÉT UTÁN IS LEGELŐNYÖSEBBEN A ZS éves Kereskedők Szövetsége az érdekképviseletét, hogy a legkisebb piaci árus érdekei is jól meg vannak védve. Szá­mos nehéz, küzdelmes éven mentünk keresztül, de a harcot nem hagyhatjuk abba, mert a ke­reskedőtársadalom érdekei most is védelemre szorulnak. Adler Mór .KULCS írta KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Egy tízéves kisfiú odalépett a portáshoz. — Hol van kérem, az illeték-osztály? — Harmadik emelet, 578. — Köszönöm szépen, — mondta a kisfiú. Nekivágott a rengeteg épületnek, mely kongó folyosóival, zord, penészes boltozataival úgy ter­jengett körötte, mint ismeretlen világ. Iramodott a különböző lépcsőkön, hármasával hágva a fo­kokat. Főtért a harmadik emeletre Itt ide-oda bolyongott Nem találta az 578. aj­tót. A számozás a 411-ig haladt, aztán alakadt s hi­ába járta végig a folyosót többször is, az 578. aj­tónak nem volt se híre, se hamva. Amikor már percekig tévedezett, szembe jött v­­ele eg­y testes, őszbecsavarodott öregur, i­atok­­vele egy testes, őszbecsavarodott öregur, iratok­ A kisfiú tisztességtudóan leemelte sipkáját. — Kezét csókolom, Wohl bácsi. Nem tetszik megismerni? Takács Pista vagyok. — Pista, — ámuldozott az öregur — jaj, de megnőtték Pista. Hát te mi járatban vagy itt, Pi­sa? — Édesapámat keresem. — No várj, — szólt az öregur. — Majd oda­vezetlek. Az öregur megindult lassan, súlyos elefántlép­teivel. A fiúcska hajadonfőtt követte s oldalról rá-rásandított, kíváncsian. Wohl bácsi gondokba­­merülve ballagott. Többé egy árva szót se szólt és a 411. ajtóig ment, de ott benyitott, átha­ladt egy irodán, ahol állódróasztalnál hivatal­nokok körmöitek, felrántott egy ajtót, lefelé bo­torkált három rozoga falépcsőn, egy fából eszká­ 1­ól­ ,homályos villannyal világitó­ t átjáróra ért, mely a törzsépületet az uj épületszárnnyal ragasz­totta össze s ezen a hosszú, poros, döngő átjá­rón bandukolt sokáig, mintha a világ végére igyekeznék, majd, miután fölmászott három rozo­ga falépcsőn, kijutott egy szükebb, de tisztább és világosabb folyosóra. Ennek végén egy ajtóra mutatott, mely szemöldökfáján három számot vi­selt: 570., 577., 578. — Itt van. — mondta. — Szervusz. Pista megvárta, míg eltűnik szeme elől szófián, de készséges kalauza, aki elefántlépteivel vissza­felé gurult azon a végeérhetetlennek tetsző úton, melyet az imént együtt tettek meg. Aztán szemügyre vette magát egy nyitott ab­lak üvegén. Nyálazta tenyerét, simította vele sző­ke haját. Harisnyája lógott, nem takarta el a rö­vid nadrág, ezért harisnyáját fölfelé húzogatta, nadrágját lefelé. Harisnyája egyhelyütt foltos is volt, egyhelyütt lyukas Cipője pedig poros. Ezt zsebkendőjével térfölgette. Még nem járt itt. A hivatalról otthon sokat hallott. Apja mindig ezt hajtogatta: „a hivatal, a hivatal, a hivatal.“ Anyja is: „szegény apád a hi­vatalban, a hivatalból, a hivatalért.“ A Hivatal úgy vette körül, mint holmi rejtélyes, mindenütt jelenlevő, ünnepélyes, szigorú, fényes és megkö­zelíthetetlen valóság De eddig nem látta. Semmi­féle ürügyön nem juthatott ide, mert apja min­den próbálkozása elől kitért, nem szerette, ha ott zaklatják, azon a véleményen volt, hogy „nem gyermeknek való, és „ami nem gyermeknek való, az nem gyermeknek való.“ Vele különben sem le­hetett tréfázni. ■ Izgatottan nyitott be az 570., 577. és 578. ajtón. Egy teremben ember ember hátán szorongott, várakozók nyája s hátul a farács mögött hivatal­nokok görnyedeztek, bezárva, mint a rabok. Pis­ta nyújtogatta a nyakát. Jobbra egy kisebb szoba volt, melynek ajtaját nyitva hagyták. Ide lépett be. — Takács István urat keresem, — fordult egy fiatalemberhez, aki tízóraizott. — Balra ! — utasította a fiatalember s anélkül, hogy rátekintene, beleharapott kolbászába. Pista a terem tömegén átfurakodva, a bal szo­bába tartott, mely pontró­l­ pontra hasonlított az előbbihez. Itt egy nagy íróasztalt látott. Annál sem apja ült, hanem egy nyakig-kopasz úr. De már meg­ismerte apja szőke-deres haját, izmos tarkóját Háttal ült neki, egy falhoz támasztott kis Íróasz­talnál, a sarokban. Lábujjhegyen közeledett feléje. Az Íróasztalnál nem tudott tovább jutni a könyvek fölpolcolt hal­mától. Mélyen meghajolt. Apja nem vette észre. Zavarában köhögött. — Kezedet csókolom, édesapa. — Mit akarsz? — kérdezte Takács. — Anya küldött. — Miért? — A kulcsért! — Miféle kulcsért?­­ *­­A. — A kamrakulcsért. Azt hiszi, magaddal Sóz­tad tévedésből. — Mindig zavartok. — fakadt ki Takács és föl­kelt. Turkált a zsebeiben. Az asztalra csapott egy cigarettatárcát, egy papírba csomagolt vajas­zsömlét, egy szemüvegtokot, egy jegyzőkönyvet, meg egy zsebkendőt. — Nincs, — állapította meg dühösen — nincs. Keressétek otthon. Pista lesütötte szemét. Az íróasztalt nézte, a kis nyomorék, hektikás íróasztalt. Nagyobbnak képzelte. Legalább akkorának, mint a másikat, amelyiknél a kopasz itt Takács egymásután forgatta ki zsebeit i* s közben, hogy haragját hűtse, pirongatta fiát. — Aztán hogy jössz ide, tisztességes emberek

Next