Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)

1935-06-01 / 122. szám

TQ35 június 1. DIM MAGYARORSZÁG Pénteken este 200 osztrák vendég érkezett Szegedre ünnepélyes fogadtatás az Állomáson, bevonulás a városba • Az osztrák—magyar barátság kimélyítését hangoztatták az első beszédek (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken­sete érkeztek Szegedre a VII. ipari vásár osztrák vendégei, az Osztrák Ipari Szövetség két­száz tagja Julius Raab elnök vezetésével. A vá­ros ünnepélyesen, meleg szeretettel fogadta az osztrák vendégeket. A pályaudvaron nagy tömeg gyűlt össze fogadtatásukra, végig a Bol­dogas­-­spony-sugárúton is nagy tömeg állt sorfalat, amíg az osztrákok bevonultak a városban. Megjelent az állomáson a város hatóságának képviseletében dr. Tóth Béla polgármesterh­elyet­­tes, az Idegenforgalmi Hivatal egész szervezete dr. Szekerke Lajos főügyész vezetésével, ott volt az ipartestület elöljárósága Körmendy Mátyás ve­zetésével, az ipari vásár vezetősége és igen sok iparos. A vonat, amelynek három utolsó Pullmann-ko­­csija hozta az osztrák vendégeket, a várakozó tömeg lelkes éljenzése közben futott be az állo­másra. A legtöbb osztrák vendég kalapján árva­­lányhaj diszitette. Abban a pillanatban, mikor a vonat megállt, a leventezenekar rázendített a Gotterhaltéra, majd a Himnuszt játszotta el. A vendégek csak ezután szálltak le és csopor­tosultak a fogadóbizottság körül, amelynek élén dr. Tóth Béla polgármester mondott német nyelven üdvözlő beszédet. Üdvö­zölte az osztrákokat a város nevében, elmon­dotta, hogy az osztrák ipari szövetség tagjai Sze­geden nem fognak nagyarányú nemzetközi vásárt látni, ha amit látni fognak, az mind a szegedi ipar munkája. A­ polgármester üdvözlő szavaira az elnök ne­vében Krenkl titkár, Stockinger osztrák kereskedelmi mi­niszter titkára válaszolt — magyarul. A szegedi származású mi­niszteri titkár elmondotta, hogy az Osztrák Ipari­ Szövetség nagy örömmel fogadta el Szeged meg­ belvárosi K­ozi Szombaton utó­jára­­ hívását, majd megállapította, hogy azok a kap­csolatok, amelyek a történelem folyamán kelet­keztek a két egymásra utalt szomszédállam kö­zött, ma is m­egvannak és összefűzik a két orszá­got. Reméli, hogy ez a látogatás nemcsak a két ország közötti jó viszonyt erősíti meg, hanem szol­gálja az európai béke ügyét is. — Éljen Szeged­­ városa! — fejezte be Krenkl titkár beszédét a vendégek viharos éljenzése köz­ben. Az osztrákok számára külön villamoskocsikat állítottak az állomás elé, de a villamosokra alig szállt fel valaki. A legtöbben gyalog indultak el a leventezenekar után, hogy megismerjék Szege­det. A gyönge világítás miatt — sajnos — alig láthattak belőle valamit. Az osztrákok előzetes elrendezés alapján először a szállásaikra mentek és este fél tíz órakor jelen­tek meg azon a vacsorán, amelyet az ipari vásár rendezősége rendezett tiszteletükre a Hungáriá­ban. A Szegedre érkezett vendégek között van Eugen Fleischhacker igazgató, Ubald Steiner pápai pre­­látus, Johann Geis­er kereskedelmi tanácsos, prof. dr. Schönbichler államtanácsos, Ernst Stadler ál­­lam­tanácsos, Karl Wernhard kereskedelmi taná­­nácsos, Julius Wam­pifsch államtanácsos, Rudolf Hofbauer mérnök, stb. Este fél 10 órakor a Hungáriában rendezett vacsorán az első pohárköszöntőt Vértes Miksa kama­rai elnök mondotta. Ismertette Szeged kereske­delmi és közgazdasági viszonyait. Az osztrák vendégek figyelmét felhívta a szegedi ipar és mezőgazdaság specialitásaira. Poharát az osz­trák nép boldogulására ürítette. Körmen­dy Mátyás a szegedi iparosok nevében üdvözölte meleg szavakkal az osztrá­kokat. Julius Raab, az Osztrák Ipari Szövetség el­nöke mondott ezután lelkes pohárköszön­tőt. Európának el kell ismernie, hogy a Duna vidé­kén két államnak van nagy történelmi fontos­sága: Magyarországnak és Ausztriának — mon­dotta. A magyar és az osztrák nép sorsa mindig közös volt és ez a közös sors összekovácsolta a két szomszédnépet. El fog következni az­ idő, amikor a két nép ismét egymásra talál. Ma­gyarországra, a magyar nép boldogulására, a magyar kézmű­ iparosságra emelte poharát. Dr. Törtei­li Sándor pohárköszöntőjében arról beszélt, hogy a történelmi események ta­núsága szerint a kis dunai népek csak úgy bol­dogulhatnak, ha egymásra találnak és felisme­rik sorsközösségüket. Dr. Kertész Béla a Szegedi Kereskedők Szövetsége nevében üdvözölte az osztrák vendé­geket. Ezután Gerő Dezső, az idegenforgalmi hiva­tal megbízásából ismertette a vendégek számá­ra összeállított programot, végül Julius Raab köszöntötte azt az iparos házaspárt, amely most tette meg hatvankilencedik kirándulását és jö­vőre ünnepli meg arany lakodalmát. Az osztrákok ezután cigányzene mellett igen vidám hangulatban töltötték el első szegedi éj­szakájukat. A leg­mű­vészibb fi­m ! A királyi szerető Dráma. Főszerep ő Anna Neagie. Széchényi Mozi Szombat, vasárnapi ZILAHY LAJOS világsikerű drámája. Tűzmadár Főszereplők : RICHARD« CORTEZ, ___________LIONEL ATVIL ANITA LOUISE Jó, olcsó MEINL áruk: */• kg Meinl VII. kávé_ I.— 271 dkg Meinl EH. tea_— —S? V« kg Maltin»kakaó.......—­.65 1 tábla Meinl csokoládé —.40 10 kg Konzummkeksz— —.45 10 dkg levestészta_____ —.14­1 kg Japán »rizs______—.70 V« kg Epoca_________ —.50 MEINL GYULA R.­T. fióküzletében: 3 Vojn­ovich lemondott, Németh Antal a Nemzeti Színház új igazgatója Budapest, május 31. A Nemzeti Színház ve­zetésében feltűnő változás történt. H­ó­m­a­n Bálint kultuszminiszter pénteken kihallgatáson fogadta V­oj­n­o­v­i­c­h Gézát, a Nemzeti Szín­ház kormánybiztosát, hogy vele megbeszélje azokat a változtatásokat, amelyeknek végrehaj­­tására szükség lesz az új szezonban. A megbe­szélés azzal végződött, hogy a kultuszminiszter Vojnovich Gézát saját kérelmére felmentette a Nemzeti Színház élén betöltött kormánybiztosi megbízatása alól és a Nemzeti Színház új igaz­gatójává dr. Németh Antalt, a rádió dramaturg­­rendezőjét nevezte ki három évre. Dr. Németh Antal kinevezése nagy feltű­nést keltett mindenütt. Németh mindössze 33 éves, egy hónappal ezelőtt nevezték ki a rádió dramaturg főrendezőjének. Egyetemi tanulmá­nyait Budapesten végezte, aztán éveket töltött a külföldi Gallegium-H­ungaricumokban és színházművészeti tanulmányokkal foglalkozott, több könyvet tel véhán­y évvel ezelőtt a sze­gedi színház főrendezője volt a Tarnay rezsim utolsó évében, a múlt évben 1 írreteg Ferencről képviselte Magyarországot a római színházi vi­lágkongresszuson. Németh Antal már meg is kezdte a Nemzeti Színház új­já­szervezésére vonatkozó tárgyalá­sait. BOKA-ÉS ÍZÜLET-TÁMASZ KÖNNYŰ ACÉLBÓL BEDOLGOZOTT LÚDTALPBETÉT a kéreggel egybeszabva RUGANYOS TALPFELÜLET KÜLÖN HOSSZ-ÉS BŐSÉGMÉRETEK IV Kecskemét u. 0. ly.K«suft. Lxt. ViAéámy­­ á&c&naA 3 Szeged:Kárá$zu.6. Vld­zsébeFk­Ub. VI.Andrássy-út 37,

Next