Délmagyarország, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)
1952-08-20 / 195. szám
Q Üzemi kultúrcsoportjaink szakmai fejlődése XTultúrforradalmunk egyik hatalmi eredménye üzemi kultúrcsoportjaink politikai és szakmai színvonalának határozott megerősödése. Mai üzemi kultúrcsoportjaink már nem azok a sokszor káros művészi eszközöket alkalmazó, s bizonytalan tudással dolgozó együttesek, mint még 2—3 évvel ezelőtt, hanem a politikai feladatokat jól megvalósító, szakmai tudás fejlesztésében jó eredményt elérő csoportok. Még egy-két évvel ezelőtt is .zínjátszóink, tánccsoportjaink, üzemi énekkaraink munkája sokszor alatta maradt annak a követelménynek, amelyet pártunk az együttesek elé tűzött. A csoportok politikailag nem mindig helyesen választották meg a műveket, s a megoldás is sokszor helytelen útra tévedt. Az előadásra választott színdarabok akárhányszor nem megfelelő tartalmát formalista eszközök felhasználásával tolmácsolták. A kultúrcsoportok munkájában jelentkezett bizonyos kettősség, elsősorban a népi kultúrahasználásának területén. Két álláspont alakult ki. Az egyik a népi kultúrát, a népi táncot teljesen elutasította azzal az elgondolással, hogy a népdal a feudális társadalom terméke, amelyre semmi szükségünk többé. A másik felfogás szerint kizárólag a népi kultúra lehet az új, a szocialista kultúra alapanyaga, azért, mert a népi kultúra esztétikai tökéletessége, értéke sokszorosan múlja felül •— e nrodnyik felfogás hívei szerint ■— például a tömegdalok művészi értékét 1». Azokkal « hatalmas változásokkal együtt, amelyek népünk életét megjavították és szebbé tették, s amelyek a magyar kultúra forradalmi átalakulását segítették, e két elgondolás alapvető helytelensége is beigazolódott. Gorkij útmutatása alapján a szovjet néprajztudomány kutatásainak felhasználásával nálunk is ismertté vált az a beigazolódott tétel, hogy a népi kultúra, a népi tánc, a népi zene nem pusztul el a feudális társadalom elmúltával,hanem a szocializmusban új életre kap. A Szovjetunóban a régi orosz népköltészet a Nagy Októberi Szocialista Formula’om győzelme után új virágzásnak indult. A régi népi formákba új szocialista tartaom került, s ez a tartalom azután, később újabb formákat teremtett meg. A valóág tehát az, hogy a népdal, a néni tánc, egyáltalán az egész népitöltészet új virágzásnak indult és a föllendülés mértéke is hatamas. Népköltészet esztétikai magasrendűségét vallff és hirdető elgondolás is csak addig helyos, ameddig nem állítja szembe a népköltészet különböző termékeit, a táncot, a népdalt népi demokráciánk új művészetének nagyszerű alkotásaival. A népdal kétségkívül nagy esztétikai értéket jelent a mi népi demokratikus kultúránk megteremtésében, de ugyanilyen értéket jelentenek a mi művészeink újabb alkotásai is Nem helyes lehát szembeállítani a népdalt a tömegdallal, hiszen mindkettő szoros kapcsolatban van egymással, a tömegdal is népdallá válik. Zeneszerzőink tömegddaik megalkotásához felhasználják állandóan és rendszeresen azokat a tanulságokat, meheket a népdal adhat nekik. S éppen ezért a népdal jelentős, de nem kizárólagos szerepet kap kultúránk felépítésében. Népi kultúrcsoportjaink, szerencsésen és sikeresen győzték le ezekből a helytelen elképzelésekből következő gátló akadályokat. Ma már tudunk harcolni olyan törekvés ellen, amely a népdalt teljesen elutasítandó »terméknek minősítené, de az olyan álláspont helytelenségeit is látjuk, amely a magyar népi színjátszás kialakításában kizárólag a népköltészetre támaszkodna. Helyesen ismerték fel kul túrcsoportjank páriánk erre vonatkozó tanítását, « helyesen dolgoztak azon, hogy történelmünk haladó népköltészeti hagyományai a mai művészet alkotásaival együtt segítse politikai feladataink még eredményesebb megvalósítását. Színjátszó csoportjaink fejlődése jelentős mértékű. A felszabadulás előtt ha voltak is műkedvelő színjátszó csoportok, működésük azonbaan művészi. Szakmai szempontból a legalacsonyabbrendű feladatok megoldásából állt. A Horhy-rendszer urainak érdeke volt, hogy dolgozóink kulturális fejlődését minden erővel igyekezzenek megakadályozni. A felszabadulás után ez a helyzet megváltozott amennyiben üzemi színjátszóink érdeklődésének nagy részét azok a művek foglalták le, amelyek a dolgozó nép életét mutatták be. A döntő jelentőségű változás azonban csak később következett, amikor pártunk megmutatta népünknek a szocializmus építésében reá váró feladatokat. Ettől az időtől számítható népi színjátszóinknak, kultúrcsoportjainak hatalmas mértékű fejlődése is. Kultúrcsoportjaink akkor kezdték felismerni a helytelen megoldások káros voltát, s régi kultúránk haladó termékeinek [ és a mai művészet alkotásainak helyes szintézisét igyekeztek megteremteni munkájukban. KuHúrcsoportjaink e hatalmas AV fejlődését mindenekelőtt pártunk állandó, rendszeres segítése tette lehetővé. Nemcsak azzal, hogy pártunk az üzemi kultúrcsoportok megteremtését kultúrforradalmunk egyik legfontosabb feladatának tekintette, hanem elsősorban a rendszeres ideológiai támogatással tette ezt lehetővé. Pártunk magyarázta meg kultúrmunkásainknak a narodnyik és a prolelkullos elhajlások teljes helytelenségét és káros voltát; pártunk jelölte ki csoportjaink művészi fejlődésének útját. Ez tette lehetővé azt is, hogy színjátszó csoportjaink közelebbi kapcsolatba kerülve a hivatásos művészettel, munkájukhoz színészeinktől, karvezetőinktől állandó és rendszeres szakmai útmutatásokat kapjanak. A szegedi üzemek kultúrcsoportjai is végigjárták a fejlődésnek ezt az útját, s ma már teljesítményeik éréke méltán állítható a legjobb kultúrcsoportok munkájába. A Szegedi Kender színjátszói, a Tihagyár tánccsoportja, a MÁV kultúrcsoportja, a Városi tanács együttese például a legjobban valósítják meg azokat a feladatokat, amelyeknek megadását pártunk kultúrcsoportjainkra bízta Magas szakmai tudás, komoly előkészíő munka s mindvégig magas művészi színvonal jellemzi e csoportok működését. Kultúrcsoportjaink tehát a legkomolyabb művészi, szakmai feladatok megoldására is alkalmasak. Van azonban munkájuknak olyan fogyatékossága, amelynek ki javítása egyik legfontosabb tennivalójuk. Ez a hiányosság a kritikai érzék fejlesztésével számolható fel véglegeAz elmúlt évad végén a Budapesten megrendezett Vidéki Színházi Hét tapasztalatai bebizonyították, hogy régi rend káros örökségei a színház területén is egyre inkább megszűnőben vannak. Nálunk is — a vidéki és budapesti művészek együttes törekvésének eredményeképpen — egységes színházi kultúra alakul ki. A Vidéki Színházi Héten kiemelkedő eredményekkel szereplő Szegedi Nemzeti Színház a jövő évadra való felkészülést e gondolatok megvalósításának szellemében végzi. A Szegedi Nemzeti Színház fő törekvése, hogy eredményes munkája legyen az egységes magyar színházkultúra kialakulásának. E feladatok végrehajtása érdekében a Nemzeti Színház a művészi színvonal kérdését állította munkája középpontjába. Ennek érdekében például az új évadra való készülést már a múlt év végén megkezdte. A műsorterv 13 bemutatót ígér. A választott színdarabok között szerepelnek szovjet és mai magyar írók művei is, haladó hagyományaink, s haladó nyugati írók alkotásai. A szovjet írók munkái közül Lavrenyov: összeomlás című drámáját és Kornejcsuk: Ukrajna sztyeppéin cmű, a Vidéki Színházi Héten nagy sikert aratott művét mutatja be a színház. A mai magyar írók darabjai között Nagy Sándor, Sztálin-díjjal kitüntetett Kossuth díjas szegedi író készülő színdarabja is szerepel a tervben. Ugyancsak új magyar darab Barát Endre: Fekete arany című munkája. A haladó nyugati irodalmat Shaw: Pygmalion című műve képviseli- Az operett és opera bemutató tervében Mozart: Figaro házassága, Kodály: Háry János című műve. Csajkovszkij: Anyegin és Farkas Ferenc: Zengő erdő című művei is szerepelnek. A szeptemberi nyitódarab brabái mellett már a későbbi bemutatók előkészítését is megkezdték. Szeptember végén mutatja be a színház Lehár Ferenc: Luxemburg grófja című operettjét, a október elején Mozart: Figaró házasság című operáját. A színház jövő évi munkájának bizonyára egyik előnyös jellegzetessége lesz, hogy több fiatal művészjen. Arról van szó, hogy üzemi színjátszóink a színészi eszközöket válogatás nélkül, vagy jelentéktelen válogatás nélkül használják fel. toppén az egyik legjobban dől. Dolgozó kultúrcsoportunk, a Szegedi Kender színjátszóinak nemrég, fellépése szemléltette ezt, amikor nagyon változatos és üzemi színjátszóink szereplésében bizonyos fokú szakmai rutint igazoló, de nem művészi értékű színészi eszközöket alkalmaztak. Ahogyan például a humort igyekeztek játékban és beszédben kifejezni — az a mód kísértetiesen idézte a régi eszközökkel dolgozó, de magasfokú technikai készséggel rendelkező hivatásos művészek játékát Ez az út üzemi színjátszóink számára járhatatlan mert nem az a feladatuk, hogy elkoptatott színészi eszközöket újra átvegyenek, hanem az, hogy szakmai fejlődésük is a legkorszerűbb legyen. A műkedvelő csoportok játékát és a hivatásos színészek szerepléseit nem a művészi színvonal különbsége kell hogy megkülönböztesse, hanem a feladatok eltérő jellege. Üzemi színjátszóinknak nyilván más a feladatuk, mint a hivatásos művészeknek, s meg kell találniok azt a módot, amely e sajátos feladatok végrehajtásában legeredményesebb tehet. Üzemi színjátszóink munkája saját üzemük viszonyait tükrözze. Legyen munkájuk szoros kapcsolatban az üzem termelési problémáival, s tevékenyen segítse hatalmas ötéves tervünk megvalósítását. Ehhez azonban szükséges, hogy népi színjátszóik állandóan növeljék szakmai ismereteiket s tegyenek meg mindent, hogy a politikai feladatok megoldásához magas művészi színvonalú kultúrmunkával járuljanak hozzá. (ö. I ) szel gyarapodott a társulat. A Színművészeti Főiskoláról három fiatal művészt kapott a színház, két munkásszínjátszó is belépett, két énekes jött az Operaháztól, s többen jöttek vidéki nagy színházainktól. E változások kövekezményeképpen a színház helyesen tekinti fontos feladatának a fiatalokkal való szakmai és ideológiai foglakozást. Az idősebb művészek vállalták a fiatalok állandó segítését. A fiatalok úgynevezett stúdió oktatásban vesznek részt, az egész társulat pedig Sztaniszlavszkij körökben dolgozza fel a továbbképzés szakmai és politikai anyagát. A művészek szakmai képzésének további segítését szolgálja az is, hogy a színház szakmai támogatását a budapesti Nemzeti Színház vállalta, s az évadban vendégművészt vagy vendégrendezőt küld a szegedi színházhoz. Különleges feladatok várnak a szegedi színházra azért is, mert mint tájszínháznak is eredményesen kell dolgoznia. A színház ezzel kapcsolatban szép terveket dolgozott ki. A Politikai Kabaré legjobb számaiból külön műsort tanulnak be a tájszínházi előadásokhoz. Ezeket, ha sikeresnek látszanak majd, Szegeden is előadják. Az őszi hónapokban több községben Moliére Fösvényét és Lehár Luxemburg grófját adják majd elő. Elmélyíti a színház az üzemi kulturcsoportokkal való foglalkozást is. Az elmúlt évadban 15 művész vállalt üzemi színjátszó csoportoknál oktatást. Az idén ezt a számot felemelik s az oktatáson kívül alkalmilag — a rendszeres tantást nem végző művészek — tanácsaikkal, bírálataikkal segítik az üzemi kulturcsoportokat. A bérletrendszert is a közönség érdekeinek megfelelően szervezték meg. Kétféle helyár lesz: prózai és operett, s opera. A bérlők az ok előbb,, tehát a prózai és operett helyárból kapnak 25 százalékos kedvezményt. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a Szegedi Állami Nemzeti Színház jövő évi előadásait, melynek tervei sokat igérőek, dolgozóink minél szélesebb rétegei látogathassák. ..... A szegedi Nemzeti Színház felkészült az új évadra szerda, iir»2. augusztus 20. fiLKOTMIlNYUNX, fl fUDOMINY FIILŐDISÉDEJ BIZTOSIAM Három évvel ezelőtt, 1949. augusztus 20-án lépett hatályba a Magyar Népköztársaság Alkotmánya. Ez a nap korszakfordulót jelent a magyar állam és jog történetében. Az Alkotmány hatályba lépésének napja lezárta az „ezeréves alkotmány hosszúra nyúlt korszakát, mely valójában az ezeréves elnyomást, a jobbágyságnak, majd a munkásságnak és a parasztságnak kíméletlen kizsákmányolását jelentette. Az alkotmányos szabályok szétszórt törvényekben és jogszokásokban voltak találhatók, s ezt a bizonytalan szabálytömeget a nagytőkések és nagybirtokosok mindenkori érdekeinek megfelelően magyarázhatták. „A magyar népnek eddig nem volt alkotmánya“ — mondhatta az alkotmánytervezet benyújtásakor Rákosi Mátyás. A magyar állam és jog történetében eddig három alkalommal került sor a fennálló alkotmányos rend gyökeres, forradalmi megváltoztatására: 1848-ban, 1919-ben és végül 1945-ben. Az 1848—49-i törvények felszámolták a feudális alkotmányt és lefektették a magyar polgári állam és jog alapelveit. De az 1848—49-i polgári forradalom nem lehetett „az alkotmányos rend megteremtésének folyamata“ (Lynn). A pesti plebejus tömegek és az elnyomott jobbágyság követeléléseit, Petőfi és Táncsics ezsméit nem váltotta teljesen valóra, mert vezetése a középnemesség kezében volt. A magyar szabadságharc nem jutott el az írott Alkotmány megteremtéséiig. A negyvennyolcas törvények még hézagosan is gyökeresen újat és haladót jelentettek a nyolcszázéves feudális rendszerrel szemben. Éppen ezért törekedett arra a Horthy-korszak legtöbb „közjogásza“, hogy 1848-nak korszakalkotó jelentőségét elhomályosítsa. Hangoztatták, hogy a magyar Alkotmány történelmi jellegét az első polgári forradalom jogalkotása nem érintette. Nem a — relative halódó — burzsoá alkotmányt követték, hanem a feudális kizsákmányolás századaira nyúltak vissza. Ennek ezeréves törvényhozásában azután mindenre találtak nlapot, még a Horthy-fasizmus és a nemzetgyi krts Szálasi rendszer „alkotmányos“ igazolására is. Mondanunk sem kell, hogy a proletárforradalom írott alkotmányát, történelmünkben az elsőt, amelyet 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság alkotott meg, teljesen elhallgatták. Népköztársságunk A kormánya a felszabadulástól 1949-ig elért eredményeinek lerögzítését jelenti és további fejlődésünk távlatait nyitja meg. A tudomány munkájának a hároméves fordulón különösen 53. §-a ötlik szemébe: „A Magyar Népköztársaság hathatósan támogatja a dolgozó nép ügyét szolgáló tudományos munkát, valamint a nép életét, harcait, a valóságot ábrázoló, a nép győzelmét hirdető művészetet s minden rendelkezésre álló eszközzel elősegíti a néphez hű értelmiség kifejedését.“ Ennek a szakasznak értékeléséhez meg kell fontolnunk, hogy az állampolgárok jogainak kijelentésével kapcsolatban először a Szavsztunió 1936-i Sztálini Alkotmánya előze meg pontosan a jogok magvalósítását biztosító eszközöket. Ezt a példát követte Népköztársaságunk Alkotmánya is. A tudomány dolgozói számára az elmúlt évek tapasztalatai az 53. § megvalósítását igazolták és további fejlődési lehetőségeket nyitottak meg. Még Alkotmányunk létrejötte előtt a párt és a kormány csattanósan bizonyította be az alkotó tudomány és művészet megbecsülését a Kossuth-díj megállapításával. A Kossuth-díj kiosztása, mely a pesti dicsőséges forradalom napján történik, további ösztönzést jelent a jutalmazottak és a magyar tudósok összessége számára, hogy még jobb, még eredményesebb munkát végezzenek. Ösztönzést jelent a jogtudomány számára is, hogy eddigi relatív elmaradottságát behozva, törekedjék az élenjáró jogtudomány nyomába lépni, melynek nem egy kiemelkedő alkotását jutalmazták már Sztálin-díjjal. A tudományos munka megszervezésének következő lépése a Tudományos Tanács megteremtése volt, mely a szellemi munka területén megnyilatkozó anarchiának kívánt véget vetni. A tudományos kutatás tervszerűségét már Alkotmányunk szellemében valósítja meg az újjászervezett Magyar Tudományos Akadémia, Széchenyi alapító.írása a Horthy-korszakban elszakadt az élettől és szinte a nyilvános ág kizárásával folytatta a termelésre nézve közömbös működését . Az átalakult Akadémia — a szoviet Akadémiák mentájára — tudományos életünk legfőbb irányítója, szellemi termelésünk motora lett. De ez az újjászületett intézmény egyben a legszorosabb kapcsolatot tartja a gyakorlattal, az anyagi javak termelését közvetlenül vagy közvetve hathatósan mozdítja elő, s a tudósok és munkások teremtő együttműködését szervezi meg. Tevékenységében a természettudományos kutatás áll előtérben, de nem feledkezik meg a társadalomtudományokról sem, melyeknek (köztük a jogtudománynak) ugyan,csak jelentős szerep jut dolgozó népünk tudatának átalakításában, hazafiságának megerősítésében és ötéves tervünk nagy feladatainak végrehajtásában. A párt és a kormány azonban azt is felismerte, hogy a magyar tudomány fejlődését az átfogó keret megteremése nem biztosíthatja a tudományos káderutánpótlás megszrervezése nélkül. Ezért hozta létre — ismét a szovjet példa nyomán — re tudományos fokozatok új rendszerét A Horhy-rendszerben felnőtt tudósok valamennyien emlékeznek rá, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a kezdő kutatónak, s anyagi és szellemi terem egyaránt. Hány tudományos reménységet kárbított el a jobb fizetés, az előmenetel jobb esélye az akkor áldozatos tudóspályától, mert az egyetemi tanszékek csak biztatást nyújthattak, de a kezdő kutató kezébe legfeljebb az „állástalan diplomás" vagy „fizetéstlen gyakornok“ sovány kenyerét tudták adni. Az a hathatós támogatás, amelyet Al kormányunk 53. szakasza kilátásba helyez, megvalósult az aspirantúra intézményében is. Az, akit az illetékes szervek tudományos munkára alkalmasnak találnak, a legjobb szakemberek vezetésével éveken át kijelölt tárgyának feldolgozására szentelheti erejét. Anyagi gondoktól mentesen, a párt és a kormány teljes támogatásával törekedhetik magas tudományos céljainak megvalósítására. A tudományos fokozatok új rendszerének kiépítését, mely az aspirantúra beveztésével indult meg, az 1951. évi 26. törvényerejű rendelet valósította meg. Ez a rendelet bevezetésében kijelenti: Népgazdaságunk ötéves terve a tudományos munka jelentőségét is megnövelte és fokozott feladatokat ró a kutatásra. Ez a kutatás anyagi feltételeinek biztosításán túlmenően szükségessé teszi, hogy re jelentős eredményeket felmutató kutató munka megbecsülése megfelelő tudományos fokozott alakjában is kifejezésre jusson és ösztönzően hasson tudósaink fejlődésére.“ Az új, világosam áttekinthető tudományos fokozatk (az akadémia, tagságon kívül): a doktori és a kandidátusi fokozat. Fiatal asspiránsaink három évi megfeszített munkával érdemelhetik ki a kandi datúrát. Kormányzatunk azonban lehetővé tette, hogy a már régebben működő egyetemi tanárok rövidített eljárással szerezhessék meg a nekik járó tudományos minősítést. A döntés ebben a tekintetben egy hónappal ezelőtt történt meg. Az új tudományos fokozatok odaítélése hatalmas ösztönzést jelent valamennyi tudományos dolgozó, a jogtudomány munkásai számára is. A „jogi tudományok doktora“ fokozatot olyan kiváló tudósok kapták meg, mint Eckhart Ferenc professzor, vagy mint Polmer Ödön, a szegedi jogi kar egykori kiváló tanára, aki nem volt hajlandó nagy alkotmányjogi tudását a fasizmus szolgálatába állítani. A kandidátusi fokozat tíz jogtanárnak jutott, akik között a szegedi állam- és jogtudományi kar méltán van képviselve. Valamennyien, érezzük a dolgozó néptől kapott kitüntetés jelentőségét és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a hatalmas lépésekkel haladó szovjet jogtudomány nyomában kialakítsuk hazánkban az új, életerős szocialista jogtudományt. A magyar jogtudós, aki a felszabaduláskor társaival együtt „romok között, fagyoskodva látott újra munkához“ (Rákosi Mátyás), most, épülő szocialista országban, anyagi gondoktól mentesen hálával és új munkavállalással gondol vissza Alkotmányunk éle belépésének nagy napjára. BÓNIS GYÖRGY egyetemi tanár a jogi tudományok kandidátusa