Délmagyarország, 1954. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-01 / 154. szám

CSÜTÖRTÖK, 1954 JÚLIUS 1. lev_elezot­_k­i_rj_ak „Önköltségcsökkentés-e, vagy nincs rá fedezet ?” Ez a két kérdés foglalkoztat­ja már hosszú idő óta^ a Gyevi-sor és a külső Csongrádi-sugárúton lakókat. Ezen az úton kora tavasztól késő őszig egyik autó a másik után halad el, s nemkülönben hetipiacos napokon, amikor a dolgozó paraszt­ság hozza be értékesíteni áruját a piacra, amely szintén szaporítja a forgalmat és a port, ami az arra lakóknak igen sok kellemetlenséget okoz, mert egészségi szempontból is ártalmas a por, ugyanakkor nem tudják lakásaikat kellőképpen tisz­­tántartani, illetve szellőztetni. Még kora tavasszal a nagy for­galom láttán többen az erre lakók közül felkerestük a tanácsot, hogy az úttestet locsoltassák. Kérésünk megoldásra is talált, mert attól kezdve naponta locsolták az utat a Csongrádi­ sugárúti iskolától egé­szen a vámházig. * Most azonban változás állott be, mert a locsolóautó a Gyevi-sorig m­egy, ott aztán visszafordul, s lo­­csolatlanul hagyja a külső Cson­­grádi-sugárutat. ‘Ebben az­­ ügy­ben magam is felkerestem a tisz­tasági telep vezetőjét, s kértem több arra lakó nevében, hogy az utat úgy mint előzőleg, locsolják. Azt a választ kaptam, hogy hiába locsolják azt az utat, mert az sotorból van és mindjárt beissza a vizet, így nem érdemes locsolni, na meg azért a Városi Tanács semmit sem fizet. Kérésünk óta még semmi sem vál­tozott. A tisztasági telep ugyanúgy locsolja az utat, mintha nem is jelentettem volna az arra lakók jogos panaszát. Kérjük az illeté­keseket, mielőbb orvosolják a Gye­­vi-sor és a kü­lső-Csongrádi-sugár­­úti lakosok jogos panaszát. Agócsi János Hozsák rendbe a Somogyi­ utcában lóvá elhagyott játszóteret Hatgyermekes apa vagyok. Dáni utca 1. szám alatt lakom. Gyerme­keim máshol nem játszhatnak, csak az utcán. Ott pedig igen nagy a forgalom, mivel az utca végén egy motorkerékpárjavító van, ahová csak úgy száguldanak a motorok egész napon át. Az utcában­­ lakó szülők gyermekeinek az enyéim­mel együtt életük állandó veszély­ben van. Féltjük gyermekeinket Ezért már igen jó lenne, ha az illetékesek rendbe hoznák a So­mogyi Béla­ utcában lévő elhagyott játszóteret. Ha ezt rendbe hoznák, akkor a gyermekek nyugodtan me­hetnének a térre játszani. Kérem az illetékeseket, mielőbb intézked­jenek a játszótér ügyében. Füredi Ferenc : A vakok is megbecsült tagjai társadalmunknak A múlt év november 1-én­ kezdte meg működését Szegeden a Tol­­buchin-sugárút 45. szám alatt az ország harmadik, vakokat és csök­kent munkaképességűeket foglal­koztató üzem, a Fon­a Jenen­tő Vál­lalat. Pártunk és kormányzatunk segítségével lehetővé vált, hogy ke­nyérhez és tisztességes megélhetés­hez jussanak azok az egyébként munkaképes vakok, akiknek a múltban csak az utcasarok volt osztályrészük. Az üzem megindulá­sáig nagy utat kellett megtenni, de megérte a fáradságot, hiszen ma már nincs Szegeden egyetlen olyan munkaképes vak sem, ki a Vakok Szövetségében való jelentkezés ese­tén­ felvétel ne kapott volna a vál­lalatnál. Jáksó László elvtárs,­ a vállalat igazgatója jelenleg is új munkaterületek beállításán dolgo­­­­ik. Február 4-én megindult az üzem­ben a kongresszusi verseny, mely­­­­ben a dolgozók a minőségi terv betartása mellett a mennyiségi ter­vet április hónapban 118*. május hónapban pedig 110 százalékra tel­jesítették. A verseny idején kifüg­gesztett faliújságon naponta meg­találhatjuk a nem-látó Gyurkovits házaspár, Sütő Jánosné, Franyó Imre, Süti Lajosné, Szabó Sándor s a többiek neveit. Zsecz András, a vállalat művezetője, odaadó, ön­zetlen munkájával, valamint a nem-látóknak adott szaktanácsaival nagyban hozzájárult az elért ered­ményekhez. Ma már elmondhatjuk, hogy si­került ledönteni azt a válaszfalat a látók és nem-látók között, amelyet a régi rend magukat hivatottnak képzelt szociálpolitikusai szinte tu­datosan neveltek bele intézeti és kinn élő nem-látókba egyaránt. Nem csoda, hogy ilyen körülmé­nyek között számos, egyébként pe­dig tehetséges vak került háttérbe. Vannak munkaterületek, így pél­dául a telefonközpontok, ahol­­ a nem-látók beállítása szociális szem­pontok mellett, egyben nemzetgaz­dasági érdek is. Mechanikus beren­dezésű, automata alközpontokban a látókkal teljes egyenértékű mun­kát végezhetnek. Ilyen helyeken a munkába állításról minisztertanácsi rendelet gondoskodik. Budapesten más több mint 260 telefon alköz­pontban vakok teljesítenek szolgá­latot. Szegedi üzemeink és intéz­ményeink némelyike azonban kitér a felvételek elől. Helytelen maga­tartás ez, hiszen az egészségesek máshol is megfelelnek. Megoldásra vár a feladat a közlekedés terén is. Nem egyszer előfordult, hogy a villamoson közlekedő vakot né­mely lelkiismeretlen utas, szinte lesodort a mozgó kocsiról. Súlyos­sá váló baleseteknek lehetnek oko­zói a járdákon nyitvahagyott szén­­lerakó aknanyílások is. A Somo­gyi­ utcai villamosmegállónál, vala­mint a Vakok Intézete körül, hóna­pok óta felbontott és a munkálato­kat abbahagyott úttest-, valamint járdaburkolatok torlaszaira ezúton hívjuk fel az illetékesek figyelmét. A szocialista országépítésből a va­kok is kiveszik részüket, s a velük szembeni megbecsülésnek egy kis figyelemmel, egy kis jóindulattal és segítő­készséggel mindenki tanúsá­gát adhatja. • Rusz Jenő, MS­ ír Vakok Szövetsége helyi, csoportjának titkára ~ ilyen szívesen... — Z akár hiszik, akár nem, kijönnek — magyarázta nagy hévvel az udvarban az egyik lakó. — Kijön neki? — Ki! Telefonál­tam, egy elvtárssal beszéltem, azt mond­ta, hogy igaz szom­bat délután van, nem­ kötelessége, de ki­jön, mert megérti mit jelent, ha egy ház­ban már napok óta nincs víz, gyerekek, csecsemők vannak, meleg van... De csak egy negyedórára nyit­ja ki a csapot, addig mindnyájan szed­jünk vizet. Tíz perc múlva itt lesz, a vízművektől jön kerékpárral. A lakók szétreb­­begbfy, kész repi edé­nyeket. Tíz perc sem telt el egészen, már az utcáról behallat­szott: — Hol kell­ kinyit­ni a csapott — Itt, itt, — kiál­tották az emeleti ab­lakból — a ház előtt van a főelzáró. A kék munkaruhás, mezitlábas ember le­­bújt az aknába. Nem­ volt jó a kulcs, amit hozott. A lakók ad­tak harapófogót, kü­lönböző hullásokat, — pár perc múlva folyt a víz. — Miért zárták el a vizet? — kérdezte a kékruhás. — Csőrepedés van a házban — válaszolták. — Szóltunk a KIK- nek, három vagy négy napja le is zárták, de még nem csinálták meg. i A „megmentő" tü­relmesen megvárta, míg minden lakó vett vizet magának. — Készen vagyunk, köszönjük szépen. — Szívesen, én töb­bet nem tudok tenni. — Nagyon köszön­jük [UNK] ezt is! Csak a KIK is így tenne... — Ez ugyan nem tartozik ide, — folytat­ta egy másik lakó, — de viszont a házte­tőről meg állandóan befolyik a víz. Már hónapok óta kérjük, javítsák meg. Beázik a szobánk fala... rém ér semmit. Csak úgy igyekeznének, mint az elvtárs. Ilyen szívesen. Még­­egyszer köszönjük. M, T, .......... . a delmagyarorszag Szívvel és lélekkel, a munka nemes szeretetével dolgoznak a gyári mun­ka becsületéért Két órát jelez az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat öblös hangú kürtje, most van a váltás ideje. A délutániak már ott állnak egytől-egyig a gépeik mellett, akik pedig kettőig dolgoztak, ki kerék­párral, ki gyalogszerrel kis cso­portokba verődve indulnak haza. Lassan elnéptelenedik a gyár ud­vara és környéke. Akik együtt jöt­tek kifelé az üzembe, még kiálta­nak egyet-kettőt egymásnak, aztán a munka zaja veszi át a szót. Csat­tognak a vetélők, a hengeren pedig növekszik a hibátlan kész anyag. A tömlőszövőben a tizenegyes parti tizenhárom szövőnője mind a helyén van, figyelik a szálakat, a vetélők ördögmotorlás gyorsaságát. Jól szolgálnak az öreg masinák. Vannak 1911-ben készült angol szö­vőgépek, melyek legkevesebb már száz munkaévet dolgoztak eddig. Ha beszélni tudnának! Sok szövő, szövőnő állt mellettük. Szinte be­leszőtték az ifjúságukat a pony­vákba, a vásznakba, amint Kor­mos Jánosné, a parti népszerű Kor­mos mamája — aki húsz éve dolgozik itt — elmondja. Mert régen bizony dolgoztak itt tizennégy-tizenötéves gyereklányok is. Amikor az ember beszél ezzel az egyszerű asszonnyal, aki januárban lett sztahanovista, most kapta meg ezt a megbecsülést, amikor jóval túlhaladta a negyedik tíz évet, meg­érti azt a bátorságot, ami június elején a parti dolgozóit arra vitte, hogy elfogadják a Győri Lenszövő­gyár versenyfelhívását. A felhívás fő pontja mondhatni egyetlen mon­datban :„a gyári márka becsületé­nek megvédése«. A győriek ver­senyfelhívása azóta országos moz­galommá hatalmasodott, de az első büszkeség joga azért a szeged­ieket illeti, az Újszegedi Kender tömlő­szövőjének tizenegyes partiját, mert ők fogadták el először a ne­mes vetélkedésre szólító felhívást. A tömlőszövők exportárut gyárta­nak és bár személytelen marad­­ a szövőnő, aki szőtte a tömlőt, ame­lyet külföldön megdicsérnek, szív­­vel-lélekkel dolgoznak, hogy dicső­séget szerezzenek a magyar szövő­iparnak. Hibátlan árut, a legjobbat! Ez a jelszó a partin belül, sőt a váltószakmányon Tóth János ve­zette brigádon belül is. Négy sztahanovistája van a ti­zenegyes partinak, az ő szakmai segítségükkel, tanácsukkal aztán megy a munka. Nem hagyják ma­gukra az idősebb szakmunkások a fiatalokat. ; u­­: Egy szövőnő két gépen dolgozik. Halasi Lászlóné, aki szintén sztahá­­novista, húsz éve dolgozik már a szövőgépen itt, ebben a gyárban. Húsz éves nemtörődömségért kár­pótolta az üzem vezetősége, amikor jó munkájának eredményeiért meg­kapta a kitüntető sztahanovista cí­met májusban és a szakszervezet elküldte üdülni két hétre Hévízre. — Meg is látszik magán a gyógy­fürdő — tréfálkozik Kiss Antal művezető —, egészen megfiatalo­dott. — Halasiné gondokkal baráz­dált arcán derű árad el. Cseréli az orsót, igazítja a szálakat. Olyan gyors kezekkel, hogy alig tudja követni az ember. Gépén ott van legszebb bemutatóként a kongres­­­szusi emléklap. 100 százalékos mi­nőségi munka mellett 130 százalé­kos teljesítmény. De így van ez a tizenegyes parti valamennyi szövő­nőjének a gépén. Egyetlen egy gép­ről sem hiányzik a kongresszusi emléklap és a minőség is minde­nütt 100 százalékos. — Tudunk mi jól dolgozni, ha hibátlan anyagot kapunk — mondja Kiss Antal. — Ezért kapcsoltuk be a Szegedi Kendert is a versenybe, onnan kapjuk a fonalat. Aztán itt a szomszédban, a kopszolóban a keresztorsókról csigákra csévélik a szálat. Ha ennél a munkafolya­matnál elszakad a szál, rosszul cso­mózzák össze, kész a hiba. Pedig exportra megy, világot látni ebből a munkateremből, sok elkészült tömlő. Most, hogy a tömlősök tervét fel­emelték és ez az idő egybeesik a szabadságolásokkal, nem a leg­könnyebb feladatok közé tartozik becsülettel állni a sarat. A tizen­egyes parti dolgozói mégis dereka­san küzdenek a jobb eredmények­ért. r f Átlagteljesítményük 103—104 százalék minőségi munka mellett. Kiss Antal úgy jár-kel a szövő­nők között, mintha ennek a kis csa­ládnak, a tizenhárom embernek a családfője lenne. Pedig egyik-má­sik asszony a szövődő veteránja már, jóval idősebb az alacsony ter­metű, csupaszív embernél. Ha va­lahol megáll a gép, Kiss Antal szempillantás alatt ott terem. — Mi baj van lelkecském, ez, meg ez? Na, ne búsulj, megy ez mindjárt. — Igazít a kerekeken, megnézi a gépet, boszorkányos ügyességgel teremt­­ rendet". Ő is öreg szövő, 18 éve dolgozik itt és 1949-ben végezte el a szakmunkás, majd ezután a művezetőképzőt. Még nagyon elevenen emlékezik arra, hogyan beszéltek a régi mű­vezetők a munkásokkal. Azt mond­ja: — lelkecském, kedveském — és kinyílnak a szívek. Az emberi hang, a mindenirányú érdeklődés bizalomra bátorítja a parti dolgo­zóit, így nemcsak akkor szólnak, hogy: — Tónikám, vagy Tóni bácsi baj van —, ha megáll a gép. Ak­kor is hozzámennek, ha más, üze­men kívüli problémával küzköd­­nek. Kiss Antal népnevelője és művezetője is a tizenegyes partinak. Nem fiatal, nem is idős ember, negyven éves és nagyon büszke arra, hogy most fejezi be az álta­lános iskola nyolcadik osztályát. Jövő hónap tizennyolcadikán vizs­gázik. — Nagy versenybe voltam a kis­lányommal, Évával, aki most lesz hatodikos. De lefőztem az én vén fejemmel. Kiss Antal a hetedik osztály vizs­gáját kitűnő eredménnyel tette le, amíg a kislánya, Éva jeles lett. Nemcsak a művezető tanul a töm­lőszövő tizenegyes partijában, töb­ben is. Ezért van az, hogy olyan napokon, amikor délután iskolába mennek, délelőtti műszakba dol­goznak. Itt van­­ Maróti Jánosné, aki Dorozsmáról jár be az Újsze­­gedi Kenderbe, gyermekei vannak, jó édesanya és jó szövőnő, mégis talál időt arra, hogy tanuljon. Most vizsgázik a nyolcadik osztály anya­gából. Sokféle szép igyekezet fűti eze­ket az embereket. Meg akarnak fe­lelni a­­ jövőt alakító mának és amit elvett tőlük a múlt, a tanulás lehetőségét, azzal most szabadon élnek. Van mit pótolni, van mit csinálni bőven. Hogy még­sem el­fáradt emberek a tizenegyes parti dolgozói? — Mért volnának azok! — Fáradt ember nem lenne képes arra a hősi versenyre, amelyben a tömlőszövők részt vesznek. Már­pe­dig részt vesznek és megfogadták, hogy nem hagyják magukat ! Nagy költőink közül sokan írtak már a szövőnők álmairól, a tömlő­­szövő tizenhárom szövőnőjének két nagy álma van:­­ győztesen kike­rülni a versenyből és ezzel is be­csületet szerezni a magyar iparnak külföldön. Aztán másodszorra ki­terjeszteni ezt a nagyszerű moz­galmat a hazai fogyasztásra gyártó mindenféle üzemekre. Mert mi kell ahhoz, hogy ipari munkások meg­védjék a gyári márka becsületét? Szív és lélek, a munka nemes sze­­retete. |{ ! László Ibolya 'f ’ 1 / A selejtgyártók védelmezője Színes plakátok jelentek meg a Szegedi Kenderfonógyár vizes- és szárazfonó üzemrészében. A plaká­tok két-két női alakot és két-két jó csévét ábrázolnak, melléjük írva az üzemrész két legjobb minőségű munkát végző dolgozójának neve. Például a vizesfonóban Széll Kata­lin, Kónya Ilona, Klivinyi Lászlóné és Sisák Kati neve. Ugyanezen a táblán látható a selejtgyártókat ábrázoló három hibás cséve és egy meghökkent női alak. A plakát felhívja az előfonó dol­gozóinak figyelmét: keressék ki maguk közül a se­lejtgyártókat, figyelmeztessék őket, vonják felelősségre rossz­­minőségű munkájukért és ezál­tal javuljon a feldolgozásra ke­rülő fonal minősége. A cél helyes volt, pártunk III. kongresszusa is egyik legfontosabb feladatnak jelölte meg a minőség javítását. A plakát pedig a minő­ségért folytatott harc ötletes ser­kentője. A Szegedi Kenderfonógyárban azonban, mint a későbbi esemé­nyekből kitűnt, nem mindenki ér­tette meg a plakát célját, nem minden ember tekinti szívügyének a selejt elleni harcot. ördögi­ And­rás elvtárs, az előfonó művezetője a plakátot meglátva felháborodott és személye ellen való támadásnak vette a plakát szövegét. Mindenki seperjen a saját portáján. A vizesfonóban is vannak selejt­­gyártók, miért nem azokat írták ki először? Ott is van tennivaló a plakát kiakasztását. Az üzemi bizottságnál is rekla­mált. Tiltakozott, nem érezte, hogy szavaival kommunistához nem méltóan az ellenség malmára hajt­ja a vizet, szembeszáll a kongres­­­szus határozatával. Szavaival iga­zat adott a selejtgyártóknak, vé­delmezte őket. Egyesek úgy mond­ják: "lovat adott alájuk". A selejt­­gyártók még jobban felbátorodtak az üzemben, amikor Ördögh elv­társ kirohanása után a plakátokat leszedték. A gyár vezetői ezzel le­tették a hatásos fegyvert, ami pe­dig úgy látszik, az egyik legfájóbb ponton célba talált, mert valóban van mit javítani az elfonó munká­ján Ördögh elvtársnak, mint kom­munistának, mint pártvezetőségi tagnak látnia kellene azt. Az előfonóban nap mint nap kis kocsikkal viszik vissza a selejtes fonalat, azaz a kártolóba viszik nagyrészét, mert újra fel kell tép­ni, elölről kell kezdeni a munkát. A napi három szakmányban álta­lában 35—40 kiló az előfonó hibájá­ból eredő hulladék. A szalag hiá­nyos, elvékonyodott, vagy a meg­engedettnél vastagabbra fonott fo­nal, de van úgy is, hogy eléri a napi 50—60 kilót is. Ez igen jelen­tős mennyiség, ha megnézzük, hogy 35—40 kiló hulladék körülbelül 200 ezer méter fonalnak felel meg, ami értékben is igen jelentős összeget tesz ki,__ k x a hétszeres munkával előállított Jónál már minőségileg jóval alacsonyabb osztályú lesz és értékben is jelen­tősen kevesebbet ér. A jó nyers­anyagból tehát, amiből jó minőségű előfonással elsőosztályú anyag lett volna, ekkor már 2—3, sőt ennél is alacsonyabb osztályú fonál lesz, ugyanakkor kétszer kellett kifizet­ni előállításához a munkabért. Ez természetes nem segíti elő az üzemben az önköltségcsökkentést. Ördögh elvtársnak tehát mind­ezzel tisztában kell lennie és ahe­lyett, hogy másokban keresi a hi­bát, a saját portáján kellene elő­ször alaposan körülnéznie. Az üzem­rész dolgozói már többször panasz­kodtak ördögh elvtárs gorombás­kodása miatt, a pártszervezet is többször bírálta ezért, azonban ke­vés javulás mutatkozott. Súlyos hiba, hogy egyik oldalon nem egy esetben igazságtalanul gorombás­­kodik a dolgozókkal, máskor pedig megtűri, védelmezi a selejtgyártó­kat, akikkel szemben joggal lehet­ne szigorú. Saját üzemrészében kell először megkeresni azokat, akik valóban nem megfelelő mun­kát végeznek és jogosan érte őket a vizesfonó, szárazfonó dolgozói­nak bírálata. Természetes, ez nem jelenti azt, hogy a szárazfonóban és a töb­­­­­ben nem akad tennivaló. Itt is m­i javítanivaló a munka minőség­­­, de ahhoz, hogy több jó minőség­i fonalat tudjanak előállítani, él sorban a kártolónak és az előtér­i üzemrésznek kell javítani a mok­kán, mert ha ők több jóminős­­i anyagot adnak, elősegítik a díj’ •A­­termelést és a jobbminős?? i­m >, — fakadt ki nagymérgesen és al- Igaz, nem kell szemétbe dobni, jas cselekedetnek minősítette a mert újra feldolgozzák, de

Next