Délmagyarország, 1955. március (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-01 / 50. szám

KEDD, 1955 MÁRCIUS 1.3 Több igényességet! Művészeti Dolgozók Szak­­szervezetének szegedi cso­portja „Cinka Pannától, napja­inkig” címmel rendezett magyar i­óta-estet a Szabadság-moziban. A plakátok nagyigényű műsorral biztattak, s ezt engedte sejtetni az ismert fővárosi művészek sze­replése is. Cikkünk nem akar át­fogó értékelést nyújtani az egész estről, csupán néhány olyan kér­dést vet föl, amely sajnos, nem­csak erre az egy estre jellemző. Kezdhetjük a címnél. A „Cinka Pannától napjainkig” igényes t­ömtől joggal várhatnánk, hogy átfogó képét nyújtsa ennek a kor­unknak, valóban olyan muzsikát,­­..mely népdalban és színvonalas u­íidalokban (közhasználatú szó­val: magyar nótákban) jellem­zően állítja elénk ezt az egyik legnépszerűbb műfajt. Sajnos, nem ez történt. Sok értékes és szép volt az előadott számok kö­zött, de nem fedte a címben meg­határozott tartalmat, így azután nagyon olyan színezetű a cím (sajnos, pesti példák is vannak, erre), mintha csak közönségcsa­­logató lett volna. A másik kérdés az a hallatlan z­űr­zavar, ami a népdal és a mű­­dal, vagyis a magyar nóta terén mutatkozik. Érthetetlen, hogy a műsorközlő miért jelentett be nép­dalnak olyan számokat, amelyek gyáltalán nem azok. Nem akar­juk föltételezni, hogy a közönsé­get akarta becsapni ezzel, de vég­eredményében akarva-akaratlanul mégiscsak félrevezette. Nincs ki­fogásunk a valóban művészi, szép műdalok ellen. Énekeljük bátran Bihari, Dankó és a többi értéke­set alkotó nótaszerzők dalait is, de ne fogjuk rájuk, hogy népda­lok és ugyanakkor nagyon gondo­san és igényesen rostáljuk meg azokat. Épp ez ugyanis az a terü­let, amelyre annyira befurakodott a pohártörős dzsentri sírva-viga­­dó, hazug romantikájú álmagyar mulatozása, búsmagyarkodása. Idegen tőlünk ez a világ, el is tűnt már, ne akarjuk tehát mű­soros estjeinken sem föltámaszta­ni ! Az itt énekelt Kaszinó-csárdás például — a neve is sokat mutat — a nép művészi világában szüle­tett-e? Vagy talán valami „népi kaszinódról lenne szó? Nehezen hinnénk. De minden tréfát félretéve, föl kell vetnünk azt a modort is, amely föltétlenül meghatáro­zója egy-egy ilyen estnek. Lehet népdalt is rosszul, ízléstelenül, a nép művészi érzésétől idegenül előadni. Sajnos, a dzsentri cigány­­zenés mulatozása túlságosan be­hatolt még a népdalok előadás­módjába is, elferdítette, valami nyúlós, álszentimentális hangula­túvá alakította azokat. Itt-ott ez is érezhető volt ezen az esten, bár a nagyobbik veszély az álnépies­kedő, álmagyarkodó előadásiban rejlett. Nagy Izabellára gondolunk itt. Legjobban Bencze Mihály ope­raénekes és általában a Kossuth - díjas Palló Imre előadói modora adta vissza népdalaink, virágéne­keink igazi hangulatát. Rácz Náczi zenekara tehetsé­ges, formálható együttes. Kétség­telenül van érzékük hozzá, hogy szakítsanak a hazug magyar nó­­tás előadásmóddal és a népnek, a nép nyelvén — művészi nyelvén — muzsikáljanak. Ehhez föltétle­nül szükséges, hogy szigorú igé­nyességgel nyúljanak minden mű­sorhoz: a legszebbet, legizléseseb­­bet, népünk művészetének akár népdalban, akár nemes míídalban legértékesebben megnyilatkozó al­kotásait válogassák ki. S ezen a téren komoly föladata van a Művészeti Dolgozók Szak­­szervezetének. Nem szabad hagy­­niok, hogy selejtes, a múlt rossz­ízű emlékeit idéző dalok, nóták, vagy műmagyarkodó föllépések rontsanak meg egy különben jól si­­került műsort. Ne felejtsük, hogy a legfinomabb ételt is megront akárcsak egy csepp méreg is! Mindkét fronton harcolnunk kell és különösen harcolnia kell a Mű­­­vészeti Dolgozók Szakszervezeté­nek. Ez a két front: az álmagyar­kodás elleni küzdelem és a koz­mopolita kultúrszemét elleni harc frontja. Azért vetjük így föl ezt a kérdést, mert ugyancsak­ feb­ruárban rendezett már a MODOSZ egy estet („Erre dalol Budapest”), amelynek hasonló­képpen a meglévő értékei mellett sok-sok zavaró pontja is volt. Ért­­­hetetlen például, hogy miért kell Wagnert dzsesszesíteni és ugyan­csak dzsesszben játszani a „Kis csónakom a Dunán” kezdetű ke­­ringőt. Arra az estre is nem egy helyen vonatkozott különben az előadói modorral kapcsolatban mutatkozó jelenség — csak más oldalról. Ott inkább a kozmopoli­ta, a művészietlen lokálmodor ré­szeivé fenyegetett. Az an tehát tennivaló és azért­­ is vetettük föl együtt ezt a két kérdést, mert ezekre is vonatkoznak azok a más értelemben született, de idevágó sztálini szavak, hogy az a nagyobbik veszély, amely el­len kevésbé harcolunk. Helyesel­jük, hogy a Művészeti Dolgoz­ók Szakszervezete műsoros estekkel akarja szórakoztatni a szegedi dol­gozókat és akar hozzájárulni a vá­ros kulturális életének gazdagab­bá tételéhez. Legyen azonban ugyanakkor igényesebb, sőt bát­ran mondhatjuk nagyigényű, mert csak az a művészet szórakoztathat igazán, amely nevel is és amely értékeset, maradandót ad a kultú­rát valóban igénylő és mind na­gyobb tömegekben kívánó új, ma­gyar közönségnek. .ita.o*; * «8U:* (tökös)' »—% »■« « mmm mwm MR • mrm i « t vt #-■*% r-~a DÉLM9GY1 FORSZIG Beszélgetés a tehéntarlás kiváló szakembereivel Megyénkben, de különösen Sze­­­ged vidékén a szarvasmarhate­nyésztésnek nagy hagyományai vannak. A szegedi és a környék­beli dolgozó parasztok már sok év­vel ezelőtt is büszkék voltak­ te­heneikre. Kísérleteztek, próbálkoz­tak sokféle fajtával, keresztezték a nagytestű, jóhúsúakat a bőtejelők­kel, a jó borjúnevelőkkel és íg­y tovább. A cél az volt, miként le­hetne több tehénfajta közös jó tu­lajdonságait összehozni, kinevelni olyan jószágot, amely minden te­kintetben megfelel a követelm­­é­­nyeknek. A külföldön is híressé vált magyar­ tarka tehénfajta te­jelésére, borjúnevelésre és levágás­ra is egyaránt a legjobb a mi vi­dékünkön. Közepes takarmányo­zással is súlyra megnyomják a 6—7 mázsát, tej­elésben is elmen­nek 16—18, sőt 20 literig. Az elmúlt háború a mi vidé­künkön is sokat kipusztított ezek­ből a jófajta tehenekből, de nem mindet. A szegedkörnyéki gazdák ismét kezdenek híresekké válni magyar-tarka teheneikről. De er­ről talán beszéljenek saját maguk. Módszereiket, tapasztalataikat hall­ják meg mások is. A jó tanács na­gyon sokat ér. — A tehenemet — magyarázza Gulyás Lajos Ószentiváni térvári dolgozó paraszt —, mint leghasz­nosabb háziállatot tartom a ház­nál. Télen-nyáron soha sincs fon­tosabb, halaszthatatlanabb mun­kám tehenem rendbentartásánál. Kevés földem van, de azért sok takarmányt termelek. Az etetés, a takarmánykeverés többféle mód­szerét kipróbáltam, így kiismertem a jószág természetét, hogyan tudja a takarmányt legjobban értékesí­teni. — A fejési átlag 22—23 liter. Na­ponta 6—8 kiló lucernaszénát, 3 kiló vegyes abrakot, korpát és da­rát, meg kukoricaszárat adok te­henemnek. Mennyiségre nem sok ez, de nem is ezen, hanem a mi­nőségen és a gondos ápoláson van itt a főhangsúly. Az ősszel azon­ban nagyon elhibáztam a dolgot. Nem készítettem silót. Ha most naponta a szár helyett legalább húsz kiló silót tudnék adni a te­hénnek, a napi tejhozam elérné a 30 litert. A következő években nem is maradok siló nélkül. A jelenlegi takarmányozás mellett úgy számo­lom,­­ki tudok fejni hatezer litert. 3600 literre szerződtem a tejbe­­gyűrővel, a többit a ház körül ér­tékesítjük. Gulyás Lajos dolgozó paraszt ezután a borjúnevelés fortélyairól is mond néhány szót. •­ A borjúnevelésben legjobb módszer az itatásos eljárás. Ezzel legutóbb négyszáz lHer tejet takarítottam meg. Emellett nem törte állandóan a borjú az anyaál­latot sem. A borjú is szebb lett, a haszon is több volt. Mivel állami begyűjtőnek adtam el a tejet, a múlt évben is kaptam 11 mázsa korpát. Az ez évi tejbeadási szer­ződés teljesítése után pedig tizen­öt mázsa korpát kapok. Pénzben meg 18 ezer forintot. Gazdatársaim ha okosak, láthatják, hogy egy te­hén szakszerű ápolás és jó takar­­­mányozás mellett többet ér öt rossznál. Hasonlóképpen jól érti a tehén­tartás mesterségét Papp András, Ószentiván, Kossuth utca 7. szám­ alatt lakó dolgozó paraszt is. Te­henétől a múlt évben hatezer liter tejet fejt, ebből 3600 litert adott el a községi begyűjtőnek. Szorgalmas, hozzáértő munkájáért ő is meg­kapta a jutalmát. A tej áfán felül még 15 mázsa korpát vitt haza. Papp András a helyes gondozás­ról mond néhány szót. — Nagyon fontos a napi háromszori fájás. Ha pontos időben mindig az utolsó cseppig kife­jtik a tejet, s emellett jól tápláljuk a tehenet, a tej hoza­ma növekszik. Ő maga is elismeri — habár vannak jó tapasztalatai, módsze­rei a tehéntartásban —, mégis van­nak hibák, melyeket ki kellene ja­vítani a nagyobb haszon érdeké­ben. Különösen a téli takarmány­ból nagyon hiányzik a carotin-tar­­talmú sárgarépa. Ezt is kellene naponta legalább két-három kilót adni a tehénnek ahhoz, hogy még több tejet fejhessünk. Nedves ta­karmány is több kellene. Termé­szetesen a kis egyéni gazdaság ke­retei szűkek­ ahhoz, hogy a legmo­dernebb takarmányozási módszere­ket alkalmazzuk. Belátja ezt maga Papp András is. Csehák Jánosék tehene Deszken napi 22 liter tejet ad. Lehetne az több is — mondja Csehák bácsi *—, csak az a baj, hogy kevés az ab­raktakarmányom. Naponta csak két kilót tudok adni neki. *— Dehát mégis mit eszik a jó­szág, hogy kevés abrak mellett is ilyen sok tejet ad? Csehák János már válaszol is a kérdésre: — Napi 25 kiló «Hót, nyers répaszeletet búzapelyváva­­keverve és kap még 4—5 kilónyi közepes minőségű fűszénát, este pedig kukoricaszárat. Csehák János is itatással neveli a borjait. A borjú csak a fröccs tejet szopja ki, a többit aztán vö­dörből kapja. Nagyon szép fiatal jószágot lehet­ így nevelni. Ezt a módszert nagyon ajánlom más gaz­datársamnak is — mondja Csehák János. Nagyon szép hasznot hoz Sző­re­gen Nagy Istvánéknak és Szilágyi Antaléknak is a tehéntartás. Amb­­ruzs Jenőék, Kaliczkáék is jól tudják, mit jelent a teh­éntartás­­ban a módszeres ápolás, takarmá­nyozás. Közülük többen elmondták, hogy még sokkal jobb eredménye­ket, magasabb jövedelmet tudná­nak elérni, ha olyan lehetőségeik volnának, mint például a termelőszövetkeze­teknek. A nagy területek sokféle takarmányt teremnek, változato­sabb etetést lehet bevezetni. Fontos dolog, hogy termelőszö­vetkezeteink , amelyek az utóbbi időben szintén szép eredményeket értek el tehénállományuk gyarapí­tásában és hasznosításában, meg­szívleljék ezeket a jó tanácsokat, tapasztalatokat. Mert valóban úgy van az, mint ahogy Gulyás Lajos dolgozó paraszt is mondta: ha az ő néhány holdas kis gazdaságából évente hatezer liter tej kikerülhet, akkor egy-egy termelőszövetkezet tehénállományából akár százezret­ is «ki lehet hozni». ■ Jócskán esett « hó, [ Jiedig már nagyon vár­­­­ják az emberek a ta­­‘ raszt. Az udvaron egy [ kupacba hányták a hó­­f fehér havat és Hajdú­k István, az egyik lakóéi­­t határozta: ha már egész ' télen nem esett ennyi ‘ hó, meglepi a kisfiát, s csinál néki hóembert. | Vasárnap van, ráér,­ az­­,­tán, majd örül a kis ‘ Pista n^ki.­­ A hó elég porhanyós , sír, nehezen akart ösz­* ~eállni. A fejet külön a ,­­­osókony­hóban gyúrta * ö azé, aztán lapáton ki­­l­őitte, ráhelyezte a haku­* racra, kis bottal a test­­­­részt gömbölyűre for­­­­m­ázta, meleg kezével * on­t, bajuszt, szájat, arc-­t, csontot, állat tapasztott­­ neki és bizony jól ál­­l fagyott a keze, mire ké­­t szén lett a hóember­­. Még egy utolsó simítás: a szén feketéllett a szem­ 1 gödörben, piros, elszá­­­­radt paprika is akadt a­­ szájnak, egy rossz ka­lap a fejére és délben nyugodtan lehetett ígér­ni Pistikének, hogy itt van az udvarban a hó­ember, s ha szépen eszik, akkor felöltöztetik és kimehet ebéd után meg­nézni. Hogyne evett volna szépen ilyen ígé­retre az alig három éves gyerek. Aztán pedig tágranyílt szemekkel uj­­jong ott a hóembernek. — Nézd apu, van neki bajusza, orra, fekete sze­me. Jaj de édes ez az hó­ember. Te csináltad? — Igen, kisfiam, ne­ked — válaszolta édes­apja és elment otthon­ról. Pistike lUjralugrán­­dozta a hóembert és persze csakhamar akad­tak társai is a házból, meg a szomszéd lakók gyerekei is átjöttek. Valamelyik közülük az­tán kitalálta, hogy jríts­­­szanak háborúsdit. A hó­ember legyen az ellen­ség, rohamozzák meg, döntsék össze. Fadarabo­kat szereztek a gyere­kek, az volt a kard és a puska, s hiába mond­ta Pistike, hogy ne bánt­sák, az ő alpukája csi­nálta a hóembert, ő sze­reti azt, — percek alatt ledöntöttél­ a fejét, szét­­dulták az egész hókupa­cot. Pistike sírt, zokogva borult édesanyja ölébe, nem is lehetett megvi­gasztalni, hogy az ő hó­emberkéjét azok a rossz gyerekek összedöntötték, pedig az nem bántott senkit... Hajdú István este jött haza. Pistikét már ép­pen fektette le anyuká­ja, amikor hallotta, mi történt. Bántotta őt is a dolog, hisz annyit fa­­gyoskodott, hogy ked­veskedjen a gyereknek és most itt van, lerom­bolták a hóembert. A kis Pista még éjjel is fel-felsírt. Az édesapja reggel jóval korábban felkelt, lapáttal ismét össze­hányta a hókupacot, s csakhamar a hóember­nek ismét volt szeme, orra, szája. Amikor Pistike feléb­redt, mindjárt megmu­tatták neki: „Nézd, itt a hóember“. — Hát a gyerekek nem rombolták szét? — Csak álmodtad, Pis­tike — így próbálták szülei megnyugtatni. — Dehogy — erőskö­­dött a kisgyerek — az volt a­z ellenség. Úgy összenyomták a fejét... Apuka csinált másikat ötlött fel Pistikének és csöpp szája mosolyra nyílt. A hóemberke olvadt, Pistike szeme láttára. De az nem baj. Jól tud­ja ő a gyerek­ eszével, hogy a­ hó elolvad, nyá­ron majd lehet fürdeni. De milyen fájdalmat m­­ozott néki csupán a i­ékfidborúsdi is. Af. T. SZEGEDI JEGYZETEK Pistike és a hóember­ ­ 4 3 fc * .M “ - m »-m.M »-a­lus i^1 % - m 3­3h4 \ 4 A megye legjobb kisipari szövetkezete a Szegedi Asztalos KSZ A Szegedi „Felszabadulás“ Asz­talos Kisipari Szövetkezetben szom­­baton délután ünnepi közgyűlést tartottak. A szövetkezet elnöke, Korda László elvtárs beszámolt ar­ról, hogy most már 90 százalékban közvetlenül a lakosságnak készí­tenek berendezési tárgyakat. Az elmúlt év IV. negyedében is jól dolgoztak, így a „Felszabadu­lás“ KHZ tagjai lettek a birtokosai a megye legjobb szövetkezete cím­nek és elnyerték a vele járó ván­dorzászlót is. A Sándorfalvi Ve­gyesipari Szövetkezet volt a tulaj­donosa a zászlónak. Az ünnepsé­gen a sándorfalvi szövetkezet el­nöke adta át a vándorzászlót. El­mondotta, az asztalos szövetkezet a múlt negyedévben jobban dolgo­zott náluk, s ezért lettek a zászló és a cím tulajdonosai, továbbra is buzgalommal végzik munkájukat, hogy ismét övék legyen a zászló. Az ünnepi közgyűlésen­ a Megyei KISZÖV elnöke, Koós Sándor elv­társ méltatta a szegedi szövetke­zet munkáját. Beszélt arról, hogy a jó kollektív munkának köszön­hető például az is: a megye kis­ipari szövetkezetei közül minőségi munkában nem akadt párja a „Felszabadulás“ Asztalos Szövetke­zetnek. A közgyűlésen részt vettek a töb­bi kisipari szövetkezetek képvise­lői és üdvözölték a „Felszabadulás“ KSZ tagjait, akik most a felszaba­dulási versenyben új eredményeket érnek el. Alkalmi könyvvásár leszállított árakkal megyénk könyvesboltjaiban Az Állami Könyvterjesztő Válla­lat­ alkalmi könyvvásárt rendez, hogy az Olvasóknak alkalmuk le­gyen egyes, a régebben magas áron kiadott könyveket olcsón megvásá­rolni. A vásár során mintegy két­száz könyv árát szállítják­ le 10—75 százalékkal.­­A leszállított, árú könyvek kö­zött találjuk Sőtér István Eötvös­monográfiáját hatvan helyett, negyven forintos áron,­­Aczél Ta­más, Balázs Béla, Gábor Andor, Gellért Oszkár, Juhász Ferenc, Kó­nya Lajos, Illyés Gyula, Somlyó György versesköteteit, Fábián Zol­tán, Gorkij, Háy Gyula stb., prózai írásait, a marxizmus—leninizmus klasszikusai köteteit, azonkívül egész sor politikai, filozófiai, tör­ténelmi és műszaki könyvet. A leszállított áru könyvek­ már megérkeztek megyénk könyvesbolt­jaiba, s árusításuk hétfőn megkez­dődött. IA­Z alkalmi könyvvásár iránt megyeszerte nagy az érdeklődés. — Munkaügyi ankét lesz »na, kedden délután három órai kezdet­tel az MTESZ központi helyiségé­ben (Horváth Mihály u. 3.) a mun­kaügyi tervezések problémáiról és a szürkekarton kérdésekről. Elő­adó Simon Miklós, a könnyűipari minisztérium tervezési főosztályá­tól. Diákbál az Úttörőházban ! Nem volt konfetti,­­ nem volt szerpentin, ‘ se báli ruhák, se 3 lampionok, se nyitó- 1 párok, mégis jól mu­­­­latták a Mezőgazda­­­­sági Technikum di­­­­ák­jai és vendégeik , szombat esti bálju­­­­kon. Jól sikerült a­­ vidám, rövid előadás, , s utána szinte per­­­­cek alatt felmelege­ 3­­ lett az Ütlcröház hideg nagyterme, 3 olyan frissen indult­­ meg a tánc. Bár akadt­­ néhány csökönyös­­ ifjú, akik pillanatok alatt megalkották a 3 «majomszigetet», s el­­ nem mozdultak on­­­­­­nan, de a többség­­ i táncolni vágyó jó- 3 j kedvét azonban, mint­­ általában a fiatalsá­gét, még a rideg kör­nyezet, az igazi bálok jellegzetes külsőségei­nek hiánya sem ront­hatta el. Bár el lehet gondolkodni rajta, miért hiányzott mind­az, ami hiányzott? S azon is, hogy miért nincs a középiskolá­sok báljainak közép­­iskolás jellege? Miért nincs az iskolák kö­zött legalább annyi együttműködés, hogy ugyanazon a napon ne tartanának hálát, veszélyeztetve ezzel a sikert? Hisz tudott dolog, hogy­ a szóra­kozás mellett fontos a »bevétel« is, abból fe­dezik általában az érettségivel kapcsola­tos kollektív kiadáso­kat. _ No, de sok mindent pótolhat a lendület! A tánccal együtt elkez­dődött a „szívposta” működése is. A jegy­­hez mindenki kapott egy pici számozott karton-szívecskét. A szám cím helyett szol­gált és hamarosan megindult a tréfás le­velek áradata. A ta­nári kar — amely csaknem teljes lét­számban megjelent­eti példamutató módon végig kitartott ugyancsak jól szóra­kozott. Hajnali kettőig tar­tott a. zavartalan

Next