Délmagyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-22 / 70. szám

OEímGTüRORSZAGo Mi történt a külpolitikában ? An­yaszer­te hatalmas­sá a húzás előzi meg* /V. A. Buli»anyin és J­l. Sz. Hruscsov nastybritanniai látogatását A­z ENSZ leszerelési albizottságának je­lenlegi londoni ülésén az angol—francia leszerelési terv tanulmányozása folyik. Ez az angol—francia terv lényegében Guy Mollet fran­cia és Eden angol miniszterelnök március 11-i megbeszélése során alakult ki és a már ismert szovjet—angol—amerikai—francia javaslatok fran­cia kidolgozáséi szintézise, kiegészítve né­hány angol indítvánnyal. Az Egyesült Államok megbízottja, Harold Slassen több fenntartást jelentett be az angol­­francia javaslattal szemben, miután a javaslato­kat Washingtonba továbbította. Miközben Londonban tovább folynak a nagy érdeklődéssel kísért leszerelési tanácskozá­sok, a Lengyelországban tartózkodó Mose Piádé, a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnöke a lengyel rádiónak adott nyilatkozatában vála­szolt több, a leszereléssel összefüggő kérdésre. — „Véleményem szerint — mondotta Piádé a megegyezés kilátásairól — mind a leszerelés, mind a tömegpusztító fegyverek eltiltása kérdé­sében reális és lehetséges a megegyezés a nagy­hatalmak között, sőt elengedhetetlenül szük­séges". Moso Piádé nyilatkozata további részében annak a véleményének adott kifejezést, hogy még a tömegpusztító fegyverek eltiltására vo­natkozó megállapodás előtt lehetséges és kívá­natos, hogy részleges megegyezés jöjjön létre a hőmagfegyverek kipróbálása kérdésében. — „Úgy gondolom — mondotta —, hogy már meg­értek azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik a kísérletek megszüntetésére vonatkozó meg­egyezés létrehozását. A leszerelési m­egállapodás — mondotta nyilatkozata befejező részében Prádé — nemcsak lényegesen megkönnyítené a többi nemzetközi probléma, így a kollektív biztonság kérdésének békés megoldását is, hanem egyszersmind sza­vatolhatná megoldásuk sikerességét“.­­M­­ost már bizonyos, hogy Vulganyin és­­ T­ Hruscsov elvtársak angliai látogatásá­ra április 18-án kerül sor. A szovjet államfér­fiak ekkor érkeznek meg egy szovjet hadihajói fedélzetén Portsmouth kikötőjébe és április 27-ig maradnak Angliában. Ezen idő alatt igen eseménydús programot bonyolítanak le, azon­ban - mint Eden angol miniszterelnök az alsó­ház keddi ülésén ezzel kapcsolatos tájékoztató­jában megjegyezte i­ t elegendő idő áll majd rendelkezésükre, hogy tárgyaljanak Eden mi­niszterelnökkel. Eden hangsúlyozta: a tárgya­lásokat tekinti a látogatás elsőrendű céljánál­. Bulganyin és Hruscsov elvtársak angliai látogatása elé egyre nagyobb érdeklődéssel te­kint az angol közvélemény, miután a látogatás igen nagy jelentőségű az angol—szovjet viszony további alakulására nézve. A Szovjetunió lon­doni nagykövetsége és kereskedelmi képviselete angol városok törvényhatóságaitól, különféle szervezetektől és magánszemélyektől leveleket kap. E levelekben meghívják a szovjet állam­­férfiakat, látogassák meg ezt, vagy azt a várost, szervezetet, vagy vállalatot. Több angol polgár meghívta a szovjet vezetőket, látogassák meg otthonukat, hogy egy csésze tea mellett elbe­szélgethessenek. A levelek általában azt­ a re­ményt fejezik ki, hogy a Szovjetunió és Nagy­­b­ritannia vezetőinek küszöbönálló tárgyalásai az angol—szovjet viszony megjavulására, a világbéke megszilárdítására vezetnek. K­­edden Douglas Dillon, az Egyesült Ál­*l­lamok párizsi nagykövete a párizsi kül­földi sajtóklub ebédjén mondott beszédében fel­tűnést keltő kijelentéseket tett. A nagykövet, aki beszéde során észak-afrikai, elsősorban al­gériai problémákkal foglalkozott, hogy — mint mondotta — „eloszlasson bizonyos félreértése­ket“, amelyek szerint az Egyesült Államok ,,franciaellenes lázadásra bátorítja“ az algériai szabadságharcosokat. ..Az Egyesült államok — mondotta Dillon — szilárdan Franciaország mögött áll abban a törekvésben, hogy liberális és méltányos rende­zést találjon az algériai problémákra .. . Fran­ciaország az Egyesült Államok teljes támogatá­sát élvezi abban a harcban, hogy liberális meg­oldásokat találjon, amelyek biztosítják észak­­afrikai jelenlétének folytonosságát“. Dillon beszédét a francia jobboldali sajtó dicsérő kommentárokkal halmozta el, pedig — mint az Humanité­e beszéddel kapcsolatos ve­zércikkében megállapítja — semmi ok sincs az örömre, mert, ha Washington már az észak­­afrikai ügyekbe is beavatkozik, akkor az rossz jel. — „Franciaország — állapítja meg ezután az h­umanité — hasonló ,támogatásokat­ már az indokínai háború idején is kapott.­­.­­. Dél- Vietnam esete tanúsítja: az Egyesült Államok ért ahhoz, hogy megegye azt a gesztenyét, ame­lyet mások kaparnak ki a tűzből“. Tömegmozgalom Japánban a szovjet-japán és a kínai-japán diplomáciai kapcsolatok helyreállításáért Peking (Új Kína) A Zsen­­mindzsipao keddi számában «•Megfigyelő» kiemeli annak a tömegmozgalomnak jelen­tőségét, amely az utóbbi he­tekben bontakozott ki Ja­pánban és követeli a diplo­máciai kapcsolatok helyreál­lítását mind Kínával, mind a Szovjetunióval.­­­A Londonban folyó szov­jet—japán tárgyalások —• állapítja meg »Megfigyelő« — elhúzódtak a japánok ész­­szerűtlen követelései miatt. Sigemicu külügyminiszter még azt is kijelentette nem­rég, hogy esetleg félbesza­kítják a tárgyalásokat«. «Ami a kínai—japán vi­szony normalizálását illeti, a japán külügyminisztérium elismerte, hogy ezt a kérdést rendezni kell. Ugyanakkor azonban azt is állította, hogy ennek a rendezésnek még nem jött el az ideje»*. «Japán álláspontját egy idegen hatalom befolyásolta. Tudjuk, hogy az Egyesült Ál­lamok­ befolyása akadályozta meg eddig is a japán—kínai és a japán—szovjet viszony rendezését. Amerika szem­­mel áthiatóan azért akarja megakadályozni, hogy nor­mális kapcsolat alakuljon ki ezek között az országok kö­zött, mert így akarja to­vábbra is ellenőrzése alatt tartani Japánt és megakadá­lyozni a nemzetközi feszült­ség további enyhülését. Ez a külföldi beavatkozás össze­férhetetlen Japán nemzeti érdekeivel. A világesemé­nyek fejlődésének iránya a feszültség enyhítésének meg­­gátlására irányuló kísérlet. A világosultabb japán állam­férfiak már rájöttek, hogy Japán számára a legbizton­ságosabb politika a függet­len politika, amilyet a japán nép is követel«. »A kínai nép kész arra, hogy megerősítse baráti kap­csolatait a japán néppel. Tá­mogatja és rokonszenvel fi­gyeli azt a mozgalmat, amely diplomáciai kapcsolatok fel­vételét követeli Kínával és a Szovjetunióval és amelyet a japán nép és több politikai vezető is folytat. A japán nép fáradhatatlan harcának lendülete egyre fokozódik és nem kétséges, hogy az útjá­ba gördített mesterséges aka­dályokat sorra leküzdve, vé­gül is győzelmet arat«. Rövid külpolitikai hírek Dr. Walther Peinsipp rend­kívüli követ és meghatalmazott miniszter, az Osztrák Köztársa­ság magyarországi követe meg­bízólevelének közeljövőben tör­ténő átadásával kapcsolatban szerdán, március 21-én látoga­tást tett Boldoczki János külügy­miniszternél. * London (TASZSZ). Londonban nyilvánosságra hozták a szovjet —japán tárgyalásokról kiadott közös közleményt. A közlemény kimondja: A március 10-i ülésen J. A. Malik, a Szovjetunió képviselője és C. Macumoto japán képviselő­je folytatták a szovjet—japán bé­keszerződés-tervezet cikkelyen­­kénti megvitatását. A következő ülést a felek kö­zön történő kölcsönös m­egálla­podás szerint hívják össze. * London (MTI): A londoni rá­dió beszámol arról, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának mielőbbi összehívását kérte a palesztinai kérdés megvitatására. * Párizs (­MTI). A keddi hivata­los lap rendeletet közöl, amely szerint minden franciának vagy külföldinek, aki Algériába akar utazni, különleges Lacoste által jóváhagyott engedélyre van szüksége. A rendelkezés alól csak a diplomáciai kar tagjai, az át­utazók, a francia tisztviselők és újságírók menteseié. Edward Ochab a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottság első titkára Varsó (PAP) Varsóban szerdán az alábbi közle­ményt bocsátották ki: A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága március 20-án tartotta VI. plénumát. Boleslaw Bierut elvtárs betegségének lefolyásáról Jó­zef Cy­rankie­wicz elvtárs adott tájékoztatást. A napirend következő pontjára áttérve a Központi Bizottság plénuma szerve­zeti ügyeket vitatott meg. A Központi Bizottság Po­litikai Bizottságának javas­latára Edward Ochab elvtár­sat választották egyhangúlag a Központi Bizottság első titkárává. Csütörtök, 1956. március 22. Rá­r­t­éte t Az életszínvonal emelkedéséhez vezető út NAGYON ERŐS az éhség fegyelme. A Szegedi Kender­fonógyárban nem felejtik el az elvtársak, hogy a tőkés­nek csak azo­k dolgozhattak, akik teljes erőfeszítéssel használták ki a munkaidő minden percét. Aki hanyag volt, lustálkodott, vagy paza­rolta az anyagot, annak na­gyon gyorsan mennie kellett a gyárból. A munkanélküli­ség pedig azt jelentette, hogy éhezett, fázott, rongy­oskodott a család. A munkások éppen ezért legtöbbször nagyon alá­zatosan dolgoztak, nehogy panasz legyen rájuk. Az éh­ség fegyelme kényszerítette őket. Megélhetésük mégsem javult, hanem egyre rosszab­bodott. Csak a kommunisták látták világosan, hogy „amíg a tőkések adnak munkát, a tőkéseké a haszon”. Az éhség diktálta fegye­lem eltűnt a munkásosztály hatalomra jutásával, de a szocialista munkafegyelem még nem alakult ki minde­nütt. A kétféle fegyelem kö­zött tehát napjainkban is hé­zag van egyik-másik szegedi üzemben — mint a Vasöntö­dében, vagy a Kéziszerszám­­árugyárban — s ez nehezíti a népjólét emelésére irányuló politika megvalósulását. A pártszervezetek elsőrendű fel­adata éppen abban áll, hogy a munkások öntudatra neve­lésével meghonosítsák minde­nütt a szocialista munkafe­gyelmet, s ezáltal segítsenek megalapozni az életszínvonal további emelkedését. Addig, amíg baj lesz nálunk a mun­kaidő jobb kihasználásával, az anyagtakarékossággal, a minőséggel, a termelékenység emelésével, hiába mondunk akármilyen gyönyörű szóla­mokat a jólét fokozódásáról, ezzel lényegében nem tudunk előre menni. Amíg „a száj mozog, s a kéz pihen”, vagyis kofák módjára töltjük el az időt az odaadó lelkes terme­lőmunka helyett, addig min­dig önmagunkat csapjuk be. Aki részt vállal magának az ország gondjaiból, az tudja, hogy többet és jobbat fo­gyasztani, szebben öltözköd­ni csak abban az esetben le­het, ha a párt által kitűzött helyes célokat és terveket minden részletében megvaló­sítjuk. Semmiféle imádság, fohászkodás nem segít raj­tunk, ha nem igyekszünk ol­csóbban, sokkal többet és jobbat termelni. RENDKÍVÜL ÉLESEN hangsúlyozta a munkafegye­lem szükségességét az SZKP XX. kongresszusa is, jóllehet a Szovjetunióban sokkal ked­vezőbb a helyzet, mint ná­lunk. Az egyik Szovjetunió­ban járt küldöttségünk tag­jai megkérdezték egy üzemi segédmunkástól: mi a legna­gyobb egyéni kívánsága? A szovjet ember kis ideig cso­dálkozott, majd így válaszolt: „Mi lehetne? Az, hogy a mi kollektívánk kerüljön ki győztesen a munkaverseny­ből”. Ez az egyetlen példa is elég jól érzékelteti, hogy a szovjet emberek már sokkal világosabban látják: az igazi jólét alapjait a termelésben való öntudatos helytállássá lehet megteremteni. Ennek alapján tudott az SZKP XX kongresszusa olyan nagyszerű célokat kitűzni, amelyeknek megvalósítása a hatodik öt éves tervben hatalmas mér­tékben emeli a szovjet em­­bék anyagi és kulturális élet­­színvonalát. Pártunk Központi Vezető­ségének legutóbbi határozata megállapítja, hogy nálunk is fegyelmezettebb termeléssel lehet megteremteni a dolgozó nép jólétét: „Ezért — mint a Központi Vezetőség határoza­ta kimondja — a XX. kong­resszus célkitűzéseit­ fel kell használnunk annak tudatosí­tására, hogy a népjólét eme­lése csak akkor lehetséges, ha a terv minden mutatója tel­jesül, ha nő a termelékeny­ség, csökken az önköltség, javul a minőség, ha fejlődik az ipar műszaki színvonala, s ha mindenütt következetesen érvényesítjük a takarékosság, a munkafegyelem elveit. Ez nem is lehet másképp. Aki gondolkodik és komolyan tö­rekszik arra, hogy napról napra jobban, kulturáltabban éljen dolgozó népünk, az sok­kal erősebben fogja meg ezentúl a szerszámot, na­gyobb gondot fordít az újítá­sokra és igyekszik kihasznál­ni munkaidejének minden percét. ELSŐSORBAN a kommu­nistáktól vár példamutatást a párt — s ez is természetes. A­­ kommunistáknak megtisz­telő kötelességük, hogy a Szovjetunió hatodik ötéves terve alapján lelkesítsék, mozgósítsák saját üzemük dolgozóit a fegyelmezettebb termelőmunkára, ahogy ezt a Jutaárugyár alapszervezeté­nek tagjai teszik. Régi igaz­ság azonban, hogy a népne­velő szavai csak akkor hatol­nak be az emberek lelkébe, szívébe, akkor válnak anya­gi erővé, ha a népnevelő ma­ga is a munka legelső vona­lában halad. Előfordult már Szegeden, hogy egyes — egyébként nagyon becsületes — dolgozók olyan munkafel­­ajánlást tettek, amelynek tejesítése szinte gyerekjáték volt számukra. Egy korábbi időszakban ugyanis már jó­val többet termeltek huzamo­sabb ideig, de mivel a ver­­se­nyszervezésnél a kommu­nisták nem törődtek velük, úgy gondolták, hogy nem szükséges mind magasabb eredményekre törekedniük. Azért szükséges, hogy a párt­­szervezet külön-külön törőd­jék a dolgozókkal, legyen tu­domása arról, hogy melyik ember milyen teljesítmények­re képes, segítse, ellenőrizze felajánlásaik teljesítését. Ahol a munkások egy része még nem érti, hogy az élet­­színvonal emelkedésének ügye az ő kezükben van, ott­ kétségkívül baj van a politi­kai nevelőmunkával. Ahol az emberek valamilyen felsőbb rendelettől várják, hogy jobb legyen a megélhetésük, de ők maguk csak fél szívvel vesz­nek részt — mondjuk — az április 4-i munkaversenyben, ott minden csűrés-csavarás ellenére is az élettől elszakí­tott és alacsony a pártmun­ka színvonala. Az emberek­ neveléséhez nagyon világos és kézenfek­vő érveket adott a XX. kong­resszust értékelő Központi Vezetőségi határozat. Rákosi elvtárs elmondotta előadói beszédében, hogy a párt nincs megelégedve a dolgozók je­lenlegi anyagi és kulturális életszínvonalával. Ezért már az idén olyan bérrendszert vezetünk be, amely egész év­re kivetve 800 millió forint­tal emeli a dolgozók jövedel­mét. A második ötéves terv­ben, a párt és a kormány to­vább folytatja az árleszállí­tást és a szociális juttatások emelésének politikáját, sőt — a tervek teljesítésétől és túlteljesítésétől függően — a Szovjetunió példájára mi is áttérünk a rövidebb munka­időre. A kommunisták, a népnevelők minden szegedi üzemben feltehetik a dolgo­zóknak a kérdést: akarják-e mindezt, egyetértenek-e a párt céljaival? Természetes, hogy egyetértenek. De agitá­­ciónknak éppen itt kell nyíl­tan megmondania, hogy a fentiek megvalósításának fel­tétele a műszaki haladás, a munkaidő tényleges, fegyel­mezett kihasználása. EGYENES UTAT MUTA­TOTT számunkra a XX. pártkongresszus. Ezen az úton biztosan eljutunk a szo­­­cializmushoz, a jóléthez, ha a dolgozók figyelnek a párt sza­vára, ha a kommunistákkal az élen az eddiginél is na­gyobb felelősséggel dolgoznak a termelésben, ha együttes erővel szilárdítják meg a munkafegyelmet. „Beugrások" az Álarcosbál­ban Az Álarcosbál kedd esti előadásán új szereplők mu­tatkoztak be megérdemelt si­kerrel a szegedi közönség­nek. A katonai szolgálatra bevonult Laborcz István he­lyett az összeesküvő szere­pét Szalma Ferenc, míg Sil­­vano matróz szerepét Bör­zsönyi Mihály énekelte. Mindkét «beugró** hibátlan, sikeres alakítást nyújtott. — Tanácsülést tart holnap délután 2 órakor a Tolbuchin sugárúti tanácsháza mellett levő diákotthon nagytermé­ben a III. kerületi Tanács. Ezen az ülésen — amely nyil­vános lesz — tárgyalják meg a kerület 1956. évi városfej­lesztési tervét. Szovjet emberek az első csökkentett munkaidejű szombati napon Március első napjaiban a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hozott a szombati és az ünnepnap előtti munka­idő csökkentéséről. Az első csökkentett szombati munka­idő 1956. március 10-én, szombaton volt. Mi történt ekkor Moszkvában? Ezt pró­báljuk érzékeltetni Zarapin, Korsunova és Raszkaja ri­portja alapján. HAT ÓRA A GÉP MELLETT Szombat reggel a moszkvai Első Golyóscsapágygyárban hét órakor felbúgtak a gépek. Mellettük állanak gazdáik, a munkások és munkásnők. Ügyesen, gyorsan kezeli a nagyteljesítményű sajtológé­pet J. A. Dmitrijeva. Régi munkásnő, már közel negyed századot töltött a gyárban. — Nem akármilyen nap ez a mai — mondja az idős munkásasszony. — Olyan ez, mintha vizsgát tennénk ma. Két órával rövidebb a mun­kaidő, de mi nem akarjuk, hogy a teljesítmény megcsap­panjon. Nem is fog! Nézzen csak körül, hogyan dolgoznak az emberek! Magam is ér­zem ezt a friss lendületet, hi­szen már négy óra alatt tel­jesítettem a napi normát. Tatjana Petrova fiatalabb munkásnő, mégis ezen a szombaton különösen remek teljesítményt nyújtott: hat óra alatt csaknem két napi normát teljesített. A Golyóscsapágygyárban átszervezték a szombati mun­kát. Az első műszak hét órá­tól déli 1 óráig tart, a máso­dik este hétig, a harmadik műszakban pedig éjjel egy órakor hazatérnek. CSALÁDI KÖRBEN Déli egy órakor végzett a Triohyomaja Manufaktúra Textilgyár délelőtti műszak­ja is. — Hát te miér­t nem sietsz jobban? — tréfálkozik az egyik munkásnő egy fiatal­­asszonnyal. — Miért sietnék? Előttünk az egész nap. Színházba is megyünk ma, a férjem már megvette a jegyeket. — Hová­ merre, Nyikola­­jics? — kérdi barátját egy munkás. — Megyek az óvodába. Ma korában viszem haza a kis­lányomat ... Nyikityina elvtársnő régen dolgozik már a kombinátban Élen jár a termelésben, de arra is büszke, hogy milyen kitűnő háziasszony. Az üzem dolgozói számára épült új házban laknak. Lakása ott­honos, tiszta, világos. — Ma kitakarítok és meg­főzöm az ebédet, mielőtt ha­zajönnének a férfiak mondja nevetve és tréfásan megnyomja az utolsó szót. A »férfiak« ugyanis — a két kisfia, akikkel ma történik először, hogy későbben jön­nek haza az iskolából, mint édesanyjuk a gyárból. A KÖNYVEK MELLÉ! Vaszilij Anyikejev komszo­­moltag, a Sztankolit gyár formázómunkása két barát­jával együtt már előző nap megvette szombatra a mo­zijegyeket. De a moziba majd csak este mennek. Munka után Vaszilij kicsit kipiheni magát, aztán át­megy az üzem szomszédsá­gában lévő házba, ahol az üzemi gépésztechnikum mű­kí­de­kedik. Vaszilij még csak előkészítő csoportba jár, néhány év múlva ő is kö­zépfokú szakképzettségre tesz majd szert. Szinyelscsikov, az első ön­tőműhely technológusa már negyedéves. Vizsgamunkájá­ra készülődik. Ilyenkor bi­zony sok a tanulnivaló, erre szánja a vasárnap estét is. — Szeretek hét végén ki­menni »a zöldbe« — mondja —, szüleink kis hétvégi há­zába. Máskor csak vasárnap reggel utaztunk ki, most azonban már a szombat dél­utáni vonattal útnak indu­lunk feleségemmel és kislá­nyommal együtt. * Egész Moszkva ünnepi ké­pet öltött ezen a szombat es­tén. A közlekedésben meg­változott a csúcsforgalmi idő. A múzeumokat, kiállításo­kat, előadásokat a szokottnál is több látogató kereste fel. Termelékenyen dolgoztak, kellemesen pihentek és szó­rakoztak a szovjet emberek az első csökkentett munka­idejű szombati napon.

Next